Méhszájpiszkálástól indult be a szülés

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Három nappal a kiírt dátum előtt Dóra orvosa felajánlotta, hogy megpiszkálja kicsit a méhszájat, ami egy-két napon belül beindítja a szülést.

Három nappal a kiírt dátum előtt Dóra orvosa felajánlotta, hogy megpiszkálja kicsit a méhszájat, ami egy-két napon belül beindítja a szülést.

A hatalmas hasú kismama kapott az alkalmon, és valóban, a vizsgálattól még aznap fájásai lettek, estére pedig megszületett Andris hatalmas méretekkel, kezét a feje mellett tartva, mint aki a haját igazgatja. Te is szeretnéd megosztani szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!

Szeptember 29-én, három nappal a kiírt időpont előtt egy centire kinyílt a méhszáj, ami addig teljesen zárva volt. A hasamat hetek óta nehezen cipeltem már, mint utóbb kiderült, minden okom megvolt rá. A nyíló méhszáj és Andris várhatóan nagy méretei miatt a doktor felajánlotta, hogy kiugrasztja a nyulat a bokorból, én pedig megkönnyebbülve kaptam az alkalmon. Kézzel körüljárta a méhszájat, és azt ígérte, ez két napon belül elindítja a szülést. Ezután haza kellett mennem és figyelgetni, hogy vannak-e fájások. Déltől 6-7 perces fájások kezdődtek, de csak ha feküdtem és arra gondoltam, ez megint csak jóslófájás. Aztán háromra visszamentünk, szerencsére tovább nyílt a méhszáj, amit most kicsit előrébb fordított. Csináltak megint ctg-t, ami nem mutatott semmi komolyat, de szerintem csak azért, mert rossz helyen volt a fájásmérő, hiszen most már egyértelműen éreztem a fájásokat.

A doki úgy engedett el, hogy behívja a szülésznőt a kórházba és jön ő is, mi még menjünk haza a táskáért, zuhanyozzak egyet és hatkor találkozunk az Istvánban. Félúton lakunk a Rózsakert (ahol a terhesgondozás folyt) és az István között, és a kocsiban már éreztem, hogy komolyodik a dolog, 4 percesekre saccoltam a fájásokat, már ki se mertem szállni a házunknál, a férjem szaladt fel a köldökzsinórvéres csomagért, a táska már a kocsiban volt, a lányomtól pedig még reggel elköszöntem, ő a szüleimmel maradt. Mikor közeledtünk a kórházhoz, felhívtam a szülésznőt, hogy jöjjön előbb, mi is mindjárt ott leszünk, mert sűrűsödnek a fájások.

Negyed ötre értünk be, ott kiderült, még azóta is tágultam kicsit. A pozitív streptococcus kenet miatt gyorsan megkaptam az antibiotikumot. A fájások még teljesen elviselhetők voltak, a férjemmel röhögcséltünk, fura volt, hogy most megint szülünk, meg hogy lesz még egy gyerekünk. Még épp öltöztem, mikor megjött a szülésznő, jó kedve volt, mint mindig, nem is voltak sokan, egy ctg és az időközben megrepedt burok kiürítése után mehettem a kádba, de most nem esett olyan jól, mint az első szülésemnél, hamar ki is szálltam. Felgyorsultak a dolgok, a kádtól kezdve már nagyon erősek voltak a fájások, újabb ctg jött, a szülésznő odazargatta az ügyeletes orvost is, mert Andris szívhangja időnként lelassult. Szerencsére csak a fájások alatt, ami normális.  

Közben azon aggódtam, hogy a tolófájásokat nem fogom tudni ez alkalommal olyan szépen visszatartani, mint az első szülésemnél, de a szülésznő mindig nagyon jókat mondott, például elég hamar azt mondta, hogy oké, akkor tolhatunk, tehát kb. egy visszatartott tolóval megúsztam. A doki is befutott, jöhetett a célegyenes. A kitolás viszont egy nagy, összefüggő fájás lett, mert Andris a méretei miatt a szünetekben is feszített, de még ehhez képest is egész hamar kibújt. 5-6 tolás után 18.50-kor a kezét a feje mellé szorítva jelent meg, férjem szerint a séróját lőtte be a nagy alkalomra. A gátmetszést a szülésznő ügyességének köszönhetően megúsztam, csak egy kis repedés történt. A férjem persze megint sírt, de most már rutinosan, egyáltalán nem volt tőle zavarban. Ezután némi fáradt remegés és fércelés jött, míg a fiúk elmentek méredzkedni és felöltözni. Másfél-két órán át még fent lehettünk a szülőszobán, Andrisban gyönyörködtünk, barátnőm életmentő teáját kortyolgattam, Andris pedig egy kis előtejet nyalogatott. Andris méretei születéskor: 4460 g és 60 cm.

Dóra

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.