PORONTY

Bébinapló: Segítség, eldugult a mellem!

2010. január 7., csütörtök 14:37

3. hét

3900 g

Manna háromhetes, az esti rend beállt: fél nyolc-nyolc körül fürdés, utána kaja, majd alvás – egészen hajnali háromig. Tudom, hogy ez még változhat, de jelenleg álmodni sem lehet jobb babát.

Csak a melleim nem örülnek az éjszakai alvásnak – a bal egy hatalmas csomóval jutalmazta a hat-hétórás szopimentességet. Mert persze éjfélkor nem álltam neki fejni. De akkor mi a megoldás?

Próbálkoztam 11 körül felébreszteni a gyereket, de hiába vettem ki a kiságyból, hiába dörzsölgettem a fülét és próbáltam betuszkolni a szájába a mellem, szemeit szorosan csukva tartva, macskanyújtózkodással jelezte, hogy nem tart igényt a szopira. Én meg ott álltam a csomós mellemmel, miután fél órán keresztül masszíroztam és fejtem a forró zuhany alatt eredménytelenül.

Muszáj felhívnom a védőnőt, aki profi módon masszírozza ki az elzáródott tejcsatornákat – sajnos többször is élnem kellett ezzel a módszerrel az előző gyerekeknél, viszont inkább választanék itt helyben egy gátmetszést varrással, mint egy mellgyulladást. A menetrend a következő: tiszta textilpelussal masszírozni kezdi a csomót, majd kézzel fej egy kicsit. Ismét masszíroz, megint fej. Én zokogok, ő meg nem győz elnézést kérni, amiért fájdalmat okoz. A végén pedig a csomó eltűnik és helyreáll a rend. Egészen addig, amíg az egész nem kezdődik elölről megint.

Manna egyébként nyugodt baba nap közben is: bár még fix nappali alvási rendje nincs, nem tudom kiszámolni, mikor szunyókál el, de ha ébren is van, békésen nézelődik a fotelbe leterített takaróján vagy a pihenőszékében. Képes fókuszálni, és állítom, hogy felismeri a családtagokat: apa láttán széles vigyorra húzódik a szája, Málninak pedig a hangját szereti, ahogy meghallja, keresni kezdi a szemeivel, szájával ó-t formáz, majd ismét vigyorog. Sőt, próbálkozik a visszadünnyögéssel is.

A héten sokat hallhatta a nővére hangját, mert arcüreggyulladással itthon kellett maradnia. Én meg csak szaladok magam után, de nem érem utol magam: újszülött-ellátás, betegápolás, kajakérdés megoldása, takarítás, Porontyozás, Pötyi összeszedése az oviból, gondoskodás a vacsoráról, kommunikáció a férjemmel – ekkorra már félhulla vagyok, hiába a viszonylag sok alvás. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha éjjel nem tudnám kipihenni magam. Márpedig biztosan lesz még olyan, amikor nem fogom tudni, erre fel kell készülnöm.

KOMMENTEK

  • 2010.01.07 16:27:19macskaszemű

    Nekem csomók voltak a hónaljamban is, alig bírtam felelmelni a kezem, de nem lázasodtam be, a gyerek rendbeszedte kb. 2 nap alatt.
    Mondjuk az enyémek szorgos típusok, nem hagytak 2-3 óránál többre egyedül, plusz "álomszopás" is ment a kritikus percben.

  • 2010.01.07 16:27:53I. Pipi

    Tunde, nem tudom minden gyerek engedi-e, de en amint a legkisebb csomot ereztem a mellemben, akkor a kovetkezo etetesnel amig a kicsi evett, en kozben a mutato ujammal nyomkodtam finoman a csomot. Az eves vegere meg is szunt mindig. Mondjuk igaz, nekem sosem hagyott ki annyit egyelore a kiscsaj, hogy oltari nagy baj legyen belole.

    Valamint hala egnek az en kislanyom is eszik almaban ebredes nelkul siman :) Barcsak en is tudnek aludni etetes kozben :)

  • 2010.01.07 16:30:49I. Pipi

    parna van a gyerek alatt a kepen?
    ;)

  • 2010.01.07 16:32:21Kipikopii

    2010.01.07 16:27:04tarkabab
    ez igy van, bar a bakterialis fertozes okozta mellgyulladason ez sem segit.

  • 2010.01.07 16:33:25Ziz

    És nem tudja a férjed megtanulni a melled ezen újdonsült "kezelését"? Nekem ő csinálta amikor én nem tudtam magamnak már fájdalmat okozni, ő meg szép türelmesen kimaszírozta nekem Rövid elméleti okítás után vér profi volt - azelőtt úgyis az ő kedvenc "játékuk" volt :) - mondjuk akkortájt nem könnyeztünk miatta :))) (mondjuk nekem csak egyszer volt ilyen esetem), és egy férj azért csak jobban kéznél van mint a védőnő...

  • 2010.01.07 16:34:55indapasssucks

    Manna, Pötyi?

    rolf.

    és ideje vala a vízek özönének. De nagyon.

  • 2010.01.07 16:35:10Ziz

    Hi-hi...kicsit bolondul fogalmaztam: az ÉN férjem csinálta nekem :)))

  • 2010.01.07 16:51:18tarkabab

    2010.01.07 16:32:21Kipikopii
    sok minden máson sem segít, csak azon, ami a kérdés volt :)

  • 2010.01.07 16:57:54csib

    Azt értem, hogy szükség törvényt bont, de nagyon nehezen bírom elképzelni a szitut, hogy a védőnő masszírozza a mellemet.. soha ne mondd, hogy soha, eljöhet az a perc, amikor már ez is belefér, de húha!
    Férj mondjuk már más téma, habár az enyémet a szoptatós melltartó látványától kiveri a víz jelenleg és el nem tudja azt képzelni, hogy 1-2 hét múlva itt valaki csüngeni fog rajta, számára ez most egy rémkép. Beleértve azt, hogy valami még jön is belőle :)) Remélem megváltozik a hozzáállása.

  • 2010.01.07 17:03:40grashrat

    igazat kell adnom Ziznek :)
    nálunk is én masszíroztam a feleségem mellét, amikor csomósodott (vagy az anyukája).
    úgyis a lurkó játszott vele mindig, de így legalább nekem is jutott :)))))

  • 2010.01.07 17:09:28Tünde

    köszi a tippeket!
    Pipi: lapos párna, de alátétnek használjuk, tehát nem a feje alatt van, hanem rajta fekszik teljes hosszán :)

  • 2010.01.07 17:09:29Beus 33

    Nagyon sajnállak, nekem is többször volt mellgyulladásom, csomóim.Iszonyat.
    Nekem kétféle megoldás jött be:
    1, JEGELD A CSOMÓT!
    2, KEND BE VASTAGON KÖRÖMVIRÁG KENŐCCSEL A MELLED, TEGYÉL RÁ EGY SVÉDCSEPPEL ÁTITATOTT KENDŐT, MAJD NEJLONT ÉS EGY PUHA PELUST, hogy melegen tartsd. Nagy kötés, ormótlanul is hangzik, de felpuhulnak a csomók, kevésbé fájdalmas kimasszírozni. 1 szoptatást kell kihagyni svédcsepp alkohol tartalma miatt), le tudod így is fejni, aztán jöhet a szopi újra.
    Amúgy fejjél rendszeresen és szoptatás előtt lógasd előre a melleidet a kád / zuhany fölött és körkörösen finoman masszírozd át.
    Nekem az első gyereknél olyan durva hatású volt a kimasszírozás, hiába hajoltam gőz fölé a masszírozás előtt, hogy a második gyereknél abban a mellemben sokkal kevesebb volt a tej.

  • 2010.01.07 17:13:55somvirág

    Csib,
    én sem gondoltam volna, mert még anyukám előtt sem szívesen vetkőzök le, de amikor becsomósodott a mellem, nekem is a védőnő próbálta masszírozni/kifejni. És egyáltalán nem volt furcsa vagy kínos. Ő is csak egy egészségügyi dolgozó-féle. Hidd el, amikor ilyen probléma van, már nem számít, hogy kényelmetlenül érzed-e magad... :) + Remélem, te nem kerülsz ilyen helyzetbe.

  • 2010.01.07 17:14:03kandi

    Hú, nagyon durván hangzik. Én már előre félek tőle. Nekem mindkét hónomalján van emlőmirigy. Mondta a doki, hogy szoptatásnál fájni fog. De mit tudok azzal kezdeni, ha annak nincsen kijárata? Így a 28. héten már eléggé parázok a dologtól. Lassan jobban félek a szoptatástól, mint a szüléstől, annyi negatívumot olvasok mostanában. :)

  • 2010.01.07 17:15:19deborah

    csib, meglátod (vagy inkább ne tudd meg), de annál a fájdalomnál az sem érdekelne, ha a szomszéd fogatlanul vigyorgó Józsi bácsi masszírozná a melledet, csak múljon el a fájdalom...

  • 2010.01.07 17:16:22madz

    csib, én se bírtam elképzelni ilyesmit, pedig nem rossz csaj a védőnőnk :D
    aztán mégis ezzel indítottunk az első héten
    de utána profi voltam egyedül is

  • 2010.01.07 17:16:54somvirág

    Tünde ami nekem nagyon jó volt a csomók ellen: melegen tartani. Így könnyebb lesz kifejni. Van gél tartalmú melegítő párna vagy a dm-ben lehet kapni cseresznyemag-párnát. Ez nagyon jól és sokáig tartja a meleget, csak a mikróba kell bedobni. Igaz, az enyém kicsit nagy, de ha kapsz kis méretűt, azt be lehet tenni a melltartóba.

  • 2010.01.07 17:16:55BlackCat

    Unokanővéremnek a jegeléstől elapadt a teje!

    Nekem ha kezdett nagyon csomósodni, akkor
    1. Ágnes-pelust bevizeztem (meleggel), majd
    2. masszírozás
    3. fejés (kézzel, pumpással)

    Előfordult, hogy így nem boldogultam, akkor beállítam a zuhany alá, és melegvíz ezerrel.
    Utána még esetleg fejés.

  • 2010.01.07 17:18:19I. Pipi

    Zuhany alatti maszir: en azt is csinaltam, hogy nagy sugarra allitottam a zuhanyt es a meleg vizsugarral massziroztam a melleimet.

  • 2010.01.07 17:29:50csib

    Köszi a biztatást, de azért nagyon remélem, hogy ilyesmi nem lesz...
    Meg azt is, hogy a pasimnak is megváltozik a hozzáállása a dolgokhoz és nem veri majd ki a víz a látványunktól. Általában a férfiak tök könnyedén veszik ezt a témát? Csak nálunk van ekkora stressz már előre, hogy most akkor valami cuppogni fog rajtam, mégha az a gyereke is?

  • 2010.01.07 17:29:50SinGer

    Én a múlt héten szenvedtem ugyanezzel a gonddal. Egy délutáni szopi kimaradt, másnapra bedurrant a bal mellem, nem is éreztem csomót, az egész fájt. Harmadnapra terveztem az orvost, de szerencsére megoldódott masszírozással plusz a csodaszer: melegen tartásra először meleg vízzel töltött ásványvizes palackot hozott a párom, aztán váltottunk nejlonzacsira (félig feltöltve hideg vízzel, aztán a vízforralóból forróval), mert az a melltartóval rögzítve a póló alatt rásimult mindenhova, ahová kellett, és nem olyan kemény, mint a palack. Ez egyrészt enyhítette a fájdalmat, másrészt kb. 2 nap alatt teljesen leapadt a mellem, és eltűnt a fokozatosan tapinthatóvá váló és egyre kisebb csomó is.

  • 2010.01.07 17:36:39BlackCat

    csib
    akkor mondok egy jót: volt kolléganőmnek anno (21 éves a fia) senki nem tudta kimasszírozni.
    A férje sem...így hát rácuppant és kiszívta...
    (De ezt sztem ne mondd el a férjednek. :))

  • 2010.01.07 17:40:09somvirág

    BlackCat,
    nővéremnek ugyanezt javasolta a védőnő, de aztán szerencsére nem volt szükség rá. :))) Bevallom, mi megpróbáltuk, de a férjem annyira irtózott előre a tej ízétől, meg nekem is tiltakozott a gyomrom az egész ellen, hogy nem jött össze. :)))

  • 2010.01.07 18:11:27csib

    blackcat
    áááááááááááááááááá...

  • 2010.01.07 18:25:12tengerzold

    Nagyon szép ez a kislány,már újszülöttnek is az volt,ráadásul hüvelyi szüléssel-ha jól emlékszem.pedig az ilyen kis csecsemők ritkán szépek.Bocs az anyáktól,persze mindenkinek gyönyörű a saját gyereke,és az,hogy a legszebb, az evidencia.:)))))

  • 2010.01.07 18:27:44Anke

    Én is azt csináltam, amit Mammina és Enahma írt, éjszaka fejtem. Nekem a nehezebb az volt, amikor már alkalmazkodtam ehhez, sőt hetekig végigaludta a gyerek az éjszakákat, akkor jött egy váltás és azóta 2-3-szor kel fel az éjszaka közepén. Szerencsére már ez is rendeződni látszik, de vagy két hétig teljes káosz volt emiatt még a nappali etetés is, mert ugye reggelre elfogyott a reggeli adag. Szóval kitartást és jó éjszakázást. :)

  • 2010.01.07 18:28:28Kipikopii

    2010.01.07 16:51:18tarkabab
    tarkabab: valoban, en viszont csak egy oktalan kismama voltam, aki anno nem igazan tudott kulonbseget tenni eltomodott tejcsatorna, mellgyulladas kozott, probaltam termeszetesen gyogyitgatni a mellgyulladast, egeszen addig, mig munkakeptelen lettem. Szoval, erre iranyult a megjegyzesem, hatha van meg rajtam kivul hasonlo oktondi, aki nem tudja elsogyerekeskent megkulonboztetni a mellgyulladast az eltomodott tejcsatornatol...

  • 2010.01.07 18:30:52I. Pipi

    csib,
    az en parom nem undorodik a latvanyunktol, sot, mar mondta, hogy szepek vagyunk szoptatas kozben :) De o igazi bezzeg pasi. :)

    Mondjuk ugyano volt, aki kototte az ebet a karohoz, hogy o nem fog bejonni a szuloszobara velem. Aztan puhitottam a 9 honap alatt, es bejott. Nem banta meg, es mondta hogy a kovetkezore is be fog jonni (ha tud).

  • 2010.01.07 18:32:27annyaja

    Vki írta, hogy a szoptatási pozíció segíthet a csomón. Na, nekem is ez jött be. Nekem felül volt a csomó, majd gyulladás is lett. Védőnő mondta, hogy "állva" szoptassak. Mármint ne én álljak, hanem a gyerek legyen előttem álló pozícióban. Hát így nem igazán tudtam megtartani, ezért úgy csináltam, hogy a gyerkőcöt egy 45fokos lejtőre fektettem, én meg eléültem és föléhajoltam. Szegény, nem annyira örült ennek, viszont segített. Mert magamnak kimasszírozni én se tudtam, és legügyesebb mellszívó a gyerek.

  • 2010.01.07 18:44:53csib

    2010.01.07 18:30:52I. Pipi

    "az en parom nem undorodik a latvanyunktol, sot, mar mondta, hogy szepek vagyunk szoptatas kozben :) De o igazi bezzeg pasi. :)"

    Hát remélem, ha majd eljön a pillanat, ami közeleg, velünk is ez lesz. Mert egyenlőre csak gondolati síkon van némi ellenállás...

  • 2010.01.07 18:46:37Kipikopii

    2010.01.07 17:09:29Beus 33

    a jegeles tejapaszto, melegen kell tartani

  • 2010.01.07 18:58:28Anke

    Csib, a páromnak könnybe lábadt a szeme, amikor nézte a szopizásokat, és még ennyi hónap után is előfordul, hogy azt látom, hogy elfordul, mert annyira meghatódik. Ennek ellenére, amikor anno meséltem neki, hogy miket olvastam, hogy mennyi kismamának gyullad be a melle, akkor ő is felajánlotta vigyorogva, hogy ha nagyon szenvednék egy gyulladás miatt, ő segítene rajtam. És komolyan is gondolja. :D

  • 2010.01.07 18:59:14tarkabab

    2010.01.07 18:28:28Kipikopii
    ez így érthető, csak az nem, hogy miért pont arra válaszoltad, amit én írtam, miért nem az összes többi / bármelyik másik házi gyógyítgatós módszerre

  • 2010.01.07 18:59:50pupákos

    BArátnőmnek a védőnő Norvégiában azt tanácsolta, hogy eldobható pelenkát vizezzen be meleg vízzel - az bent tartja a vizet, sokáig meleg marad (nem lesz a ruha sem nedves).

  • 2010.01.07 19:00:26tarkabab

    már csak azért sem, mert az "enyém" megelőzésre való

  • 2010.01.07 19:12:01Felicitasz

    Ha a gyerek mélyen alszik, akkor mielőtt lefekszel aludni, fejni kell. És igen, benne van a szorongás, hogy jaj-jaj, mi lesz, ha mégis felébred, de akkor meg mellre kell tenni, és ha totál nem elég, akkor azonnal odaadni neki a lefejtet. De ez baromi ritkán fordul elő - az sokkal gyakrabban, hogy szorongásból meg lustaságból vagy a kettőből együtt nem fejsz lefekvés előtt és aztán másnap reggelre meg kínlódsz. Onnantól az összes tuti módszer már csak egyénfüggő, és érdemes mindet kipróbálni, mert amelyikre én esküszöm, az neked nem jön be, és fordítva. Jobb a bajt megelőzni.
    A csomót szétmasszírozni tényleg fáj, de akkor az egyszer amikor én erre rászorultam, úgy voltam vele, hogy bakker ha a szülést túléltem, akkor már minden mást is túlélek a halálomig. Onnantól kezdve viszont csak üres mellekkel feküdtem le aludni (az én gyerekem is olyan kisangyal-típus volt, aki nem nagyon zavart minket éjszakai nyugodalmunkban).

  • 2010.01.07 19:13:45Kipikopii

    tarkabab: azert, mert az en tejcsatornaeltomodeseim es mellgyulladasaim egyutt alvas mellett jottek letre. Orvos, LLL ligas is megnyugtatott, hogy nem en csinalok semmit rosszul, ez most igy jott ossze (a masik gyerekkel nem volt ilyen gondom).

  • 2010.01.07 19:33:25tarkabab

    ó, így már világos :)

    köszi, hogy megosztottad a sztorit. enélkül tök fura volt, hogy miért pont az együttalvás a "tökéletlen/veszélyes (?)", mikor senki más sem írt ennél univerzálisabb gyógymódot, sőt a legtöbben a már kialakult bajra írtak megoldást, míg a szoptatás fenntartása pont arra jó, amit írtam: hogy megelőzze a szoptatás kimaradása miatti felgyülemlést. nyilván ami más miatt alakul ki, arra nem jó, nem is állítottam, fura volt, hogy miért emeled ki, mint "ellenérvet".

    de így már összeállt a kép.

  • 2010.01.07 19:33:27Meni

    Kb. 6 evvel ezelott tobbszor is vittem kocsival a noveremet a Heim Pal Korhazzal szemben, talan a SOTE Noi Klinikara, ott volt valami szoptatas ambulancia. Ott elozetes idopontkeres nelkul is fogadtak a kismamakat, TAJ kartyara, es a rendkivul tapasztalt vedonok kifejezetten szoptatasi problemakra es mellgyulladasra specializalodtak. Tesom rettegve ment hozzajuk, mert nem volt valami finom kezuk, Algopyirint meg nem mert soha bevenni. Konnyes szemekkel, elgyotorten jott ki toluk, de a csomok eltuntek. Fel ora durva masszirozas utan mehettunk haza, es betartva az utasitasaikat, soha nem kellett ujra visszamenni. Marmint ugy ertem nem masnap, legfeljebb a kovetkezo gyulladaskor. Nem tudom, hogy van e ez a rendeles meg, de ha igen, akkor elvileg a vedonoknek illetve a csecsemos novereknek illene tudni rola...

  • 2010.01.07 19:47:55kerecsen2010

    Eldugulásra a legtutibb megoldás - csak megfelelő férj kell hozzá -, hogy apuci jól kiszívja a mellet. Az én férjem mindkét felelségénél helytállt... Utána nagyon gyorsan lement a lázam, nem kellett antibiotikum sem, és soha többet nem jött elő újra a probléma. Az az orvosi eljárás valami középkorból itt maradt szadista akciója lehetett, én beperelném!

  • 2010.01.07 20:07:30farkasokkal tancolo

    MÉg pár éve ( 2004), mikor a lányom ott szült, a Schöpf-Méreiben is volt szoptatós ügyelet (osztály?). A lányom is járt ott, amikor úgy bedurrantak a mellei, hogy se ki se be... bekenték disznózsírral az egész mellet (a bimbóudvaron kívül), ráraktak pelenkát, és három óra hosszat hagyták ebben a dunsztban .
    Három óra mulva kifejték az akkorra már teljesen felpuhult kebleket. Azóta se volt ilyen problémája - inkább az, hogy nem volt elég tej bennük - de ez egy másik problem.

    Amúgy ezt a Pufi nénit én már annyi helyról hallottam emlegetni, hogy szerintem valami nagy szaktekintély lehet... :-)

  • 2010.01.07 20:08:23deborah

    Csib, a férfi néha féltékeny lehet a gyerekre. Saját érzelmi felnőttségétől függ, hogyan viseli a konkurenciát a mellen. Azért sokan kibírják.

  • 2010.01.07 20:09:13farkasokkal tancolo

    Amúgy én is ismerek több anyukát is, akit igenis a férje szabadított meg a tejtúltengéstől, szóval ez is egy megoldás annak akinek a férje ilyen... és nem csak mostanában, hanem régen is volt iylen. Igaz, ezt nem azonnyomban mesélték el egymásnak az anyukák, hanem utólag, pár kör borocska után.... :-)

  • 2010.01.07 20:20:58mmeseté

    Nekem a mellgyulladást tejkő okozta, amiről még a környezetemben senki, de senki nem is hallott. Én is az interneten "bukkantam" rá, hogy létezik ilyen és valóban nekem is az volt.
    Ez annyit tesz, hogy a tejcsatorna kivezető nyílása a mellbimbón elzáródik a tejkő miatt. És ez megakadályozza a tej kijutását a tejcsatornából.
    Erre egy megoldás volt, mégpedig az, hogy a tejkövet el kellett távolítani. Steril tűvel zuhany alatt piszkáltam ki a köveket.....
    Brutálisan hangzik tudom, de hátha valakinek tudok ezzel az információval segítséget adni.

  • 2010.01.07 20:26:13farkasokkal tancolo

    mmeseté, bizony így van, van ilyen is sajnos, én is ismerek egy anyukát - három gyereke van, a legkisebbet épp most is szoptatja - és az elsővel többször is megjárta a szegedi klinikát, mert tűvel ki kellett neki piszkálni a tejkristályokat... :-(

    Én azért házilag senkit nem agitálnék erre.

  • 2010.01.07 20:34:20hinta-palinta

    Meni, sztem az az István kórház.

  • 2010.01.07 20:35:05Tünde

    somvirág: vettem cseresznyemag-párnát :) szoptatás előtt melengettem egy kicsit a keblemen, masszírozgattam - a csomó sokkal kisebb lett.
    köszi a tippet :)

  • 2010.01.07 20:44:03R2D2 & C3PO

    Nekem mindig James Herriot jut eszembe a Mastitis-ről...

    (Egy ügyfelének libazsírral masszírozták ki az emlőiből a gennyes gyulladást egyetlen éjszaka alatt. Igazán megható történet.)

  • 2010.01.07 20:45:31anyamadár

    FT nekem is a Schöpfiben disznózsírral kezelték a dolgot.
    Én is azt szoktam ajánlgatni. :)

  • 2010.01.07 20:48:00zolnaid

    Tünde a káposztalevél pakolás is jó, össze kell picit pépesíteni (bedobni valami obotgépbe) a káposzta levelét hozzá és azzal beborogatni.

  • 2010.01.07 20:56:48Dortje

    Tünde!
    Előző babámnál sok volt a mellgyulladás, ezért ki kellett valami módszert dolgozni, hogy ne legyen.

    Nekem az jött be, hogy fél óráig meleg borogatás (melegpáránval-csersznyemagpl) szoptatás előtt. Így a baba is egészen jól ki tudta szívni a csomókat. És homeobogyóból meg a pirosodás kezdetekor rögtön Belladonna, és néhány óránként, míg el nem múlik.

    Én 3 héttel vagyok most előtted, és szerintem ezek a csomók még annak tudhatóak be, hogy nem tudja aszervezeted, hogy mennyi kell. Most már - 6 hetesen- beállt a kereslet kínálat elven a megfelelő mennyiségre. 3 hetesen nekem is csomós volt a mellem, és szívtam le fejővel meleg brogatás után.

  • 2010.01.07 21:10:38mmeseté

    farkasokkal tancolo,
    És az ismerős anyuka a másik két gyerkővel nem "kövesedett" be?
    Ugyanis nemsokára megszületik a kiestesó és csak remélni merem, hogy ezt megúszhatom....talán.

    Tudom, hogy az én "balgaságom", hogy ezt otthon házilag oldottam meg, nem is ez volt a mondandóm lényege.

  • 2010.01.07 21:15:36farkasokkal tancolo

    R2D2 & C3PO,

    Az az "ismerős" a könyvben nem egy tehén volt történetesen? Csak kérdem.. mert én is olvastam... :-)))

  • 2010.01.07 21:21:27farkasokkal tancolo

    mmeseté,
    Nem, a másik két gyereknél nem. Mellesleg az elsőt is vagy két és fél évig szoptatta a második megszületéséig, a másodikat is két évig, és most éppen a harmadikat szoptatja, gondolom ugyanilyen hosszan. Csak az elsőnél, az első fél évben voltak ilyen problémái. Én biztosan feladtam volna szégyen gyalázat, neki is tanácsolta mindenki (orvos, védőnő stb) , de neki az volt a legfontosabb, hogy szoptasson. És ez bejött.

    Az anyatej viszont nála sem bizonyult varázsszernek, a kisebb fiánál allergiásabb, nyavajásabb gyereket keveset láttam.

  • 2010.01.07 21:23:43somvirág

    Tünde, örülök, hogy használt. Amennyit én a szoptatással szenvedtem, bárkinek szívesen adok tanácsot, hátha azzal legalább másnak segíteni tudok. :)

  • 2010.01.07 21:39:06oreille

    Tünde, a cseresznyemagpárna szerintem jó vétel volt. Ha véletlenül hasfájós lesz Manna, akkor ő is nagy hasznát veheti majd.

  • 2010.01.07 21:42:45bavette

    Oreille,
    Épp most akartam ugyanezt írni. :) Mi is vettünk párnát, de szerencsére nem kellett (nem volt hasfájós).

    Tünde,
    Manna gyönyörű! A forró zuhany szoptatás előtt sztem segíthet. Plusz kézzel sztem is sokkal gyorsabb fejni, illetve nekem mindig több is jött le. (Bár erre csak a végén jöttem rá, addig Aventes kéziszívót használtam.)

  • 2010.01.07 21:46:12mmeseté

    Farkasokkal tancolo,
    Köszi, ez jó hír! Akkor van remény.
    Egyébiránt én is 2 éves koráig szoptattam a fiamat és nekem is csak az első félévben voltak ilyen jellegű problémáim.

    jóéjt

  • 2010.01.07 21:48:51franciss

    Nálunk 2-3 óránkénti evés volt, de így is sikerült összeszedni egyszer egy mellgyulladást, majd még néhányszor a közelébe kerülni, hát én is lefejném a helyedben. Egyébként nekem is mázlim volt, a védőnő kijött, és kimasszírozta a csomót - nagyjából, de megmutatta a helyes technikát, és mondjuk ő azt mondta, nem szabad annyira durván csinálni, hogy fájjon. Masszírozás előtt meleg borogatás, szoptatás, fejés után hideg borogatás, hú, nem is tudom mikor aludtam így belegondolva. Viszont egyszer halálta röhögtük magam, mert a hideg borogatást hideg sörrel oldottam meg, és az egyoik ébredésnél a mellemen ezt állt: edelweiss. Olyan gyorsan dőltem be az ágyba, hogy az az apróság nem tűnt fel, hogy a címke a mellemre ragadt... :-)

  • 2010.01.07 21:51:38farkasokkal tancolo

    Erről a cseresznyemag párnáról még nem is hallottam, pedig mióta nekem van egy
    tönkönybúzapelyva - vagy mi - kispárnám, azóta én utazni sem utazok enélkül. Sőt a férjem sem. Sőt azóta már vettem még egyet biztonság esetére... mindenkinek ajánlom, akár névnapi, szülinapi, stb ajándékként is Herbária boltokban kapható gyerekeknek is... bocs ez off.

  • 2010.01.07 21:53:44oreille

    FT, ha az is arra szolgál, hogy melegen tartson, akkor ugyanaz a tönkölypárna is. ez olyan kb. 20x20 centis párna. a lányunk sokszor csak úgy tudott elaludni, ha a hálózsákban a pocakján volt.

  • 2010.01.07 21:56:18farkasokkal tancolo

    Hát oreille, mióta (évek óta - kb 10) ez a kispárnám van, azóta egyszerűen nem tudom megérteni, hogy hogyan képesek emberek tollal (vagy mással) tömött kispárnákon aludni... :-)))

  • 2010.01.07 21:58:10csib

    deb
    Nála nem a féltékenység játszik, hanem van valami, aminek most lesz egy új szerepe, ami totál más ahhoz képest, ami eddig volt, ezt kellene megemészteni. Nem hiszem, hogy valaha látott bárkit is úgy élesben szoptatni, hol is látott volna?! És most totál parában van, hogy mit fog hozzá szólni. Persze lehet ez is olyan fraudi, tudatalatti féltékenység :)
    Mint ahogy parázott, mit fog hozzám szólni, ha majd terhes leszek, mert látott már ugyan kismamát, de bottal nem piszkálta volna egyiket sem. De velem más :))

  • 2010.01.07 21:58:36farkasokkal tancolo

    Ja amúgy ez a tönkölybúzapelyva kispárna NEM melegítésre szolgál, hanem egyszerűen csak imádni való. Azt a formát veszi fel amit te akarsz (magad alá gyűrsz) -, és általában mindig hűvös marad... Én már nem tudnék úgy elmenni a Kanári szigetekre nyaralni, hogy a kispárnám itthon maradjon na.

  • 2010.01.07 22:07:08prozi

    FT, egy tapodtat sem a kispárna nélkül! bah, Kanári szigetek.... ugyan.. :)
    a forró/meleg víz nekem abban szokott segíteni, hogy kicsit több legyen a tejem. Jó forró zuhi és utána fejés de izibe.

  • 2010.01.07 22:09:37oreille

    FT, én a matracunkkal vagyok így, szintén amolyan formafelvevő :-) az egyetlen hely volt az ágyunk, ahol terhesen nem fájt a derekam.

  • 2010.01.07 22:14:39farkasokkal tancolo

    Milyen matrac???

  • 2010.01.07 22:19:45oreille

    a két vastagabb közül az egyik.
    http://schlaraffia.de/Matratzen-SENSIPURplus-1-2.htm

  • 2010.01.07 22:23:43farkasokkal tancolo

    Hűű ez izgalmas... :-)

  • 2010.01.07 22:28:36deborah

    csib, ilyesmire gondoltam én is. Funkcióváltozásra is.

  • 2010.01.07 22:55:39anomália

    Én pár hete majdnem megszivattam magam mellügyileg. A cicilógató szoptatós melltartó helyett egy merevitőset vettem föl, mentem vhová. Egyáltalán nem volt szoros, kényelmes, megfelelően nagy méretű. Mégis észrevétlenül úgy megnyomta a mellemet, hogy még kivülről is tök lila volt egy szép nagy folt,és persze fájt kutyául. Sikerült elmaszirozni a csomót. Hiúság, mellgyulladás a neved.

  • 2010.01.07 23:12:19renege

    Érdekes, nekem még a szoptatós melltartóim is merevítősek voltak, nem lógattak sehova. És lekopogom, de nem volt tőle mellgyulladásom.
    Szerencsére hordhattam a nem szoptatós fazonúakat is, csak nem a szabvány méretem nyilván.
    Mondjuk én merevítősben is alszom :D

  • 2010.01.07 23:32:38másutt

    minden melltartom merevitos, a szoptatas alatt is azokat hordtam sosem volt mellgyulladasom.
    egy bizonyos meret utan a merevitos melltarto nem luxus, vagy hiusag, hanem KENYELEM kerdese!

  • 2010.01.08 01:01:13Tejbajusz

    Annyira szörnyű emlékek jöttek elő, ahogy olvastalak Benneteket, hogy inkább nem is írok. Ez is csak egy látomás.

    FT-nek ítélem a mínusz 10 pontosat, vazzzzeee :-(.

    És a saját mellét kiszívónak a plusz 10-est, mert szörnyen el lehetett már keseredve :-)

  • 2010.01.08 07:40:17a..y

    nekem anno, mikor picurkám született, kérdezték a nővérek, hogy tudok-e szoptatni..
    Mondtam, hogy nem (első gyerek)erre megmutatták, hogyan kell... :((
    azt is megmutatták előtte,hogy van tejem...
    jól megnyomkodta a mellem,s kipréselt 1-2 cseppet.. :((
    na ennek köszönhetően még hetek múlva is lila volt az ujjai nyom...
    s nagyon fájt...
    s szerintem ennek köszönhetően azon az oldalon mindig kevesebb tej termelődött...
    de ezen kívül sok segítséget nem kaptam..
    nagyon utalták, ha kérdeztem valamit is(talán 2szer fordult elő)biztos zavartam őket...

  • 2010.01.08 08:16:17a..y

    szerencsére voltak a szobában tapasztalt anyukák,akik segítettek...
    ezer hála,köszönet nekik!!!
    Bár én magamból indulok ki, mikor segítségadásról van szó..
    gyerekekkel dolgoztam, s nekem mindig a "prolémásak" voltak az eseteim (mármint a kollégák által nem kedvelt gyerekek)
    Nem tehetek róla,én ilyen selejtes vagyok :))
    A gyerek imádott érte, a szülő általában először meglepődött(eddigi tapasztalatai alapján) majd hálás volt
    De engem csak a gyerek érdekelt(nem a szülőnek akartam megfelelni), s mikor miattam változott jó irányba,az nagyon jó érzés volt..
    de emiatt sokszor éreztem magam kakukktojásnak a kollégák között..

    Bocs,hogy off volt kicsit, de jól esett leírni,mert nem sokan értik meg ezeket..
    Bár visszaolvastam amit írtam, s lehet hogy így sem annyira világos minden

  • 2010.01.08 09:14:35Tünde

    Murphy: lefejtem 11-kor a tejet, erre Manna már éjjel 1 előtt fent volt. Persze a mellemben már nem volt elég tej, megmelegítettem a lefejtet - jó forró lett, amíg hűtöttem, a kicsi ordított.
    És ugyanúgy megvan a csomóm. :(

  • 2010.01.08 09:26:14cappu.chino

    Ez nekem olyan érdekes! Az én gyerekem minél többet szopott, annál több tej termelődött.
    Egy-egy etetés után még legalább annyi mennyiséget tudtam fejni, amennyit ő szopott.
    Fejés után is, ha igényelte, cicire tettem, és szopott!
    Ezek szerint ez is egyénenként változó?

  • 2010.01.08 09:32:03cat a

    nekem a pumpás mellszívó jött be de nagyon mindkét gyereknél, és nem is drága, patikában 1300 ft. klasszisokkak jobb, mint a többi aventes kézi vagy bármilyen

  • 2010.01.08 09:42:57Alessia2

    Tünde, semmiképpen ne ébreszd fel ezért, örülj, hogy alszik:))))

    Nálam az vált be, hogy Avent kézi gépet használtam, 3óránként, akármi volt is.......éjjel is felkeltem:))emlékszem ültem a konyhában hajnalban, fejtem a tejet és azon gondolkodtam, hogy nem vagyok normális:))))))))) de két csomókimasszírozás után inkább ez.......

  • 2010.01.08 09:57:47somvirág

    cappu.chino, igen, ez egyénenként változó. Neked szerencséd volt, de nekem bármennyit is szenvedtem, nem volt elég tejem. Illetve, muszáj volt, hogy elég legyen, mert mást nem evett meg a gyerek. Lefejni soha nem tudtam semennyit szoptatás után!!! Mert nem volt mit. Hidd el, irigyeltem mindenkit, akinek sok teje volt. Egy idő után meg már azokat is, akiknek a gyereke legalább megette a tápszert. Mert nekem muszáj volt 6 hónapon keresztül éjjel felkelnem fejni, mert ha nem tettem, akkor másnap délután semmi sem volt a mellemben, a gyerek meg bármilyen éhes volt, nem evett semmi mást. :(((

  • 2010.01.08 10:01:42somvirág

    Ezért kapok agyrobbanást a "mindenkinek lehet elég teje" és hasonló szólamoktól... mert ez ilyen egyszerű formában nem igaz. Én aztán mindent megtettem (a környezetem szerint többet is, mint lehetséges), mégis szenvedés volt. Ennek ellenére szerettem szoptatni, és sajnálom, hogy már nincs tejem. :(

  • 2010.01.08 10:50:28ööööö...

    Tünde, nem tudom, hogy szerepelt-e korábban: a nehezen ürülő tejcsatornákon sokat segít a lecitin. Kapszula és szirup formában is kapható bioboltokban, herbáriában. Nekem a védőnőm tanácsolta a második mellgyulladásom után. A babára nem veszélyes, sok tejtermelést serkentő bogyó tartalmazza.

  • 2010.01.08 10:53:41ööööö...

    Somvirág: én is így vagyok vele. 8 hónap kemény küzdelem után feladtuk (én belefáradtam, a lányom meg a sok pótlástól cumisüveg függő lett).
    Mindezt úgy, hogy az első gyerekkel a kezdeti néhány hét bénázás után happy volt minden 1,5 évig.

  • 2010.01.08 11:11:42Tünde

    ööööö...: köszi a tippet!

  • 2010.01.08 11:38:14mulberry

    Sziasztok,nincs időm végigolvasni a kommenteket,szóval bocs, ha már volt ez az ötlet:
    nekem a mellgyulladáson már nem segített, de a későbbiekben megakadályozta egy újabb kialakulását és már a második babánál nem is lett gyulladás.
    Tehát, ahol a csomót érzed, úgy szoptasd a babát, h az álla kerüljön a csomó felé. Újszülöttnél nehezebb, mert ugye a feje oldlra fordul, de azért úgy is használ. A kicsit nagyobb babát az ágy közepére kell fektetni, fölé térdelni, úgy, h az álla a csomó felé legyen és így szoptatni. Kissé vicces testhelyzet, de asszem egy csomós mellel az ember mindent kipróbál. Nekem ez mindig használt. Kár, hogy csak a mellgyulladás után kaptuk ezt a tanácsot.

  • 2010.01.08 11:39:39mulberry

    Ja, azt elfelejtettem, hogy nem egy alkalom alatt segít, ha nagyobb a csomó, akkor akár egy egész nap kell, vagy másfél is.

  • 2010.01.08 13:45:18kaktuszvirág

    Szerintem ha tudod kezelni, Tünde, (kenegetés, borogatás, meleg zuhany, fejés, váltott irányból szoptatás), akkor baromira ne kelj fel éjszaka, csak azért, hogy fejjél. Fárasztó, hozzáidomul a tejtermelés, és magadnak alakítod ki, hogy kelhetsz minden éjjel, holott a babád nem igényli. Nekem 10 hetes korától nem kelt fel éjjel szopizni, aludt 8 órát egyben, és az első 3-4 éjjel után (amikor reggelre két sziklával ébredtem a csurom tejes ágyban)teljesen beállt minden.
    Egyébként nekem is a védőnő szedte ki a csomókat (akkor valahogy kevésbé tűnt gázosnak, mint így visszatekintve...) és a váltott irányú szoptatás is nagyon sokat segített. Ahol csomós, arra feküdjön a baba. Hajrá :-)

  • 2010.01.08 13:52:27torienn

    Somvirág, felkeltél 3 óránként fejni?
    Nekem is kevés a tejem (a mellgyulladásaim óta) és sajna semmi praktika/bogyó nem hat, azt hiszem ezt az egyet nem próbáltam még. A lányom 7-9 órát is alszik éjszaka (két és fél hónapos). Csak én attól tartok, hogy ha éjjel fejek, akkor már a reggeli adag sem lesz elég pótlás nélkül.

    Mellgyulladások alatt sírva masszíroztam, majd megváltam a melltartótól (kis melleim vannak, csak amiatt hordtam, hogy ne áztassak el mindent tejjel - azóta olyan kevés a tejem, h sajnos már azon sem kell törni a fejem :()

  • 2010.01.08 16:00:56somvirág

    torienn,
    nem 3 óránként, csak egyszer egy éjjel. Tudtam, h kb. meddig szokott aludni, feleztem az időt és akkor fejtem. Nekem reggelre még így is volt bőven, csak estére fogyott el nagyon. De ezt tényleg csak azért csináltam, mert a kisasszony semmit nem volt hajlandó enni, csak a tejet a ciciből. A lefejt tejeket is öntöttem ki, mert nem itta meg se üvegből, se pohárból, se kiskanálból.
    Ha egyébként van tej bőven, akkor tényleg felesleges éjszaka fejni, de nekem muszáj volt. :(

  • 2010.01.08 16:14:04Dortje

    Tünde! A fél órás melegborogatást komolyan mondtam. Szerintem a melegzuhany kevés, hacsaknem fél órát állsz alatta. Kipróbáltam, és kevés meleg csak jó érzés, de nem jut be a mélyebb rétegekbe.

  • 2010.01.08 16:51:15kukabúvár【ツ】

    apa nem tud esetleg segíteni a masszírozásban?

  • 2010.01.08 18:00:27madz

    vagy esetleg a gyerek apja? :D

  • 2010.01.08 18:38:46katy27*

    Asszem nem akarom elképzelni, milyen lehet, ha az apám masszírozza a mellemet...

  • 2010.01.09 01:01:49Tejbajusz

    A SOTE II-n szuper szoptatási szakambulancia van. Nem bánnak az emberrel kesztűs kézzel, de értik a dolgukat.
    Engem pl. egy bérelt Medela Lactina Electric Plus ipari fejőgéppel engedtek csak haza, amit fél évig nyúztam, egyszer még ékszíjas is lett.
    A gép hangja és a kéztartás, ahogy a két mellet egyszerre szíjja és csak szíjja, sosem felejtem. Szétfejtem magam.

  • 2010.01.10 23:08:38Cobold

    2010.01.07 19:33:27Meni
    Szent István kórház.

    http://www.boldogszuletesert.hu/index_rolunk.html?main:/ambulancia.html?

    Holnap fel is hívom őket. Már napok óta csomós a mellem, és már csak fejen állva nem szoptattam, és már a ráolvasást is kipróbálnám...

  • 2010.01.10 23:12:22Cobold

    2010.01.07 19:33:27Meni
    Sote II Női Klinika
    http://www.medela.hu/

  • 2010.01.10 23:44:03Rosa Rugosa

    Tejelválasztást serkenti a sör.
    Az alkoholmentes is. Kórházban ajánlották és nekem használt:)

    Valamint lehet keverni teát is, az alapanyagok gyógynövényboltban beszerezhetők, nem drága.

    csalánlevél,
    édeskömény,
    ánizsmag,
    kakukkfű,
    majoránna

    egyenlő súlyarányban keverve.
    Hivatalos vényminta. (Fo-No)

  • 2010.01.11 00:04:23fantaghiro lesz a lanyom

    Ez nekem is hasznalt .A sor.

  • 2010.01.11 17:56:29Cobold

    Hát nekem mondjuk nem a tejelválasztás a bajom, hanem a túlzottan sok, pangó tej, de a recept biztos jó, mert csupa tejszaporító növényt tartalmaz. Arra viszont figyelni kell, hogy pl. az ánizs meg az édeskömény is van, akinél pont az ellenkező hatást éri el.

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Blogok, amiket olvasunk

CsP Lefeküdtünk, mégsem szexeltünk

Levélírónk annyira tiszteletben tartja a lány kérését, miszerint lassítsanak, hogy megpróbál lopakodó üzemmódba helyezkedni az ágyban.

Makronauta Aszalt gyümölcs kompót

Hogyan varázsolhatunk a télbe nyarat? Igen, aszalt gyümölcsökkel! És ha még egy kis praktikával, néhány adalékkal megbolondítjuk, máris ott vagyunk!

Juhari Zsuzsanna Hátborzongató ölelés

Akadt olyan sír, amelyben nemi aktus pózát utánozva temették el a párt.

Asperger 2.0 Érzelmi vakság

A férjem az alexitímia tipikus tüneteit mutatja – ő sokáig képtelen volt beszélni minden olyan témáról, ami erős érzelmeket váltott ki belőle, és most is csak nagyon nehezen nyílik meg.
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés

Hirdetés