PORONTY

Méhen belül sorvadt a baba - csak meglegyen a két kiló!

2009. október 25., vasárnap 09:57

retard1

Ennek a történetnek már több mint 2 és fél éve, és eredménye egy életrevaló kis hölgy, aki a szomszéd szobában szuszog. Megírására azért vetemedtem, mert egy ismerősömnél pár napja hasonló növekedési lemaradást mutattak ki, mint korábban nálunk. Ez ismét rádöbbentett, mennyire keveset lehet olvasni a méhen belüli növekedés lemaradásáról, pedig nem egy kismama szembesül az IUGR (intrauterine growth restriction/retardation) vagy SGA (small for gestational age) rövidítésekkel ultrahangvizsgálatkor vagy szüléskor. Álljon hát itt pici lányunk története!

Terhességem fizikai szempontból gyakorlatilag teljesen tehermentesnek mondható volt. Majdnem végig dolgoztam, csak maradék szabadságaimat vettem ki a végén. A harmadik harmadig mindenhová bicajjal jártam (akkor is inkább csak a novemberi időjárás miatt hagytam abba), mondtam, ha kell, én 10 hónapig is leszek terhes, nem probléma. Persze könnyű volt ilyen könnyen venni, hiszen mindvégig az átlagnál kisebb pocakom volt. Emiatt többször is aggodalmamat fejeztem ki védőnőnek, nőgyógyásznak, ismerősöknek, de mindenki csak nyugtatgatott, hogy a pocakméret nem jelent semmit, biztos mélyen fekszik a gyerek, meg mit akarok, amikor én sem vagyok óriás.

Végül a 31. heti ultrahangon kiderült a valódi ok. Lányunk kb. 2 héttel kisebb volt a korának megfelelőnél. Erre még nem idegesítettek nagyon, nem lesz 4 kilós, az tuti, bár erre egyébként sem számítottunk, de ekkor még 3 kiló körüli születési súly nem tűnt irreálisnak. Írtam indexes ultrahangos fórumra, és kheiron (a fórum ultrahangos szakértője) is nyugtatott, hogy ennyi eltérés még a mérési hibába is belefér.

Mindenesetre 2 héttel későbbre újabb UH-t javasoltak. Félve mentem, párom is elrángattam, mert nem akartam egyedül szembesülni semmi rosszal, végül is ez kettőnk dolga. Ekkor a kórház (Szent Imre) leglelkiismeretesebb szonográfusához kerültünk. Az egész terhesség-szülés sztorimmal kapcsolatban ő az egyetlen, aki iránt igen mély hálát érzek, ezért álljon itt a neve is: Bergendy Katalin. Ő ekkor 45 percen keresztül ultrahangozott, csajszikánk minden porcikáját megvizsgálta, van-e valami oka a növekedési visszamaradásnak. Semmit sem talált egy kis béltágulatot kivéve (ami pár héttel később persze eltűnt, de azért adott nekem néhány interneten-legrosszabbat-kikutató napot). A vizsgálat eredménye: gyermek nőtt, de csak keveset, lemaradás fokozódott, méhlepény kifejezetten jó állapotú, „flow” (magzati és köldökzsinór keringés) normális.

Innentől kezdve hetente jártunk UH-ra és az NST-ket is hamar heti kettőre emelték. A legfontosabbak mindig rendben voltak, csak éppen csajszikánk egyre kevesebbet nőtt és a magzatvíz is fokozatosan apadt. Közben készülődtünk: babakelengye, kiságy, babakocsi, de közben párommal többször is elfogott minket egy rossz érzés, hogy mi lesz, ha nem is lesz, akinek mindezt beszerezzük? Pocakom eddigre már egyáltalán nem nőtt. Ha egy ideig nem éreztem mozogni lányomat, rögtön ébresztgettem, mert totál be voltam rezelve a terminus közeli elhalástól. Végül a 39 hetes UH-on eljutottunk a 0 mm növekedéshez (már 2 hete 2200 grammon stagnált a becsült súly) és eddigre mi is jól láttuk, mennyire megfogyatkozott csajszikánk körül a magzatvíz. A keringés továbbra is rendben volt, de ultrahangosunk kimondta, amit már én is éreztem: „ennek a babának már nem sok értelme van benn lenni”.

Másnap, pénteken mentem a dokimhoz, aki végre elkezdett komolyan venni. Megvizsgált, zárt méhszájat állapított meg, és azt mondta, hogy jobb lenne, ha befeküdnék még aznap, ugyanis nem lehet tudni, hogy fog egy ilyen pici gyerkőc reagálni, ha beindul a szülés. Így már aznap bevonultam a kórházba némi olvasnivalóval kiegészített a kórházi tatyóval.

A kórházban a szülésre váró kismamák kórtermébe kerültem. Volt túlhordásos lány és volt előző császár miatt bent fekvő. Mindnyájan a szülés jeleit lestük magunkon, folyton kérdezgettük egymást, hogy érez-e már valaki valamit. A beszélgetések kb. így zajlottak: „Te már érzel valamit?” „Nem, semmit. És te?” „Én sem. Kölcsönkérhetem a Story-t?” Naponta kétszer jártunk NST-re, meg voltak a vizitek, amik inkább csak létszámellenőrzésnek hatottak. Egyik nap a kórház sztár orvosfamíliájának legfiatalabb tagja vizitelt, épp az asztalnál cseverésztünk, így meg kellett kérdeznie ki kicsoda, én voltam az utolsó a listán, így nem volt nehéz kitalálni, örült is ennek nagyon, vigyorral a fején felém fordult, és azt mondta: „és akkor maga lesz a retardált!”(méhen belüli növekedési retardáció gyanújával utaltak be). Még jó, hogy csak hírből ismerem a sértődést, csak röhögtem suttyóságán, de érzékenyebb lelkű nőciket ez eléggé padlóra vágott volna, gondolom.

A várakozás közben megismerkedtünk a gyermekágyas osztály életével. Elnézegettük a babákat és az újdonsült mamákat, és egyre távolabbinak tűnt, hogy mi is ezért vagyunk itt. Én pedig arra is rádöbbentem, hogy a pici pocakomban fizikailag képtelenség, hogy beférjen egy normál méretű újszülött.

Szombatról vasárnapra virradóra aztán elkezdtem görcsölni, enyhén fájdogálni, nem volt vészes, de aludni nem tudtam, ezért az éjszaka közepén átsétáltam a szülőszobára és mondtam az ügyeletes dokiknak, hogy valami van, és mivel engem azért fektettek be, mert nem biztos, hogy a gyerkőc bírja, csináljanak már nekem egy NST-t. Csak 60-as fájásaim voltak, méhszáj továbbra is zárt, és eléggé lehordtak, hogy ez csak jósló, és csak akkor menjek megint, ha már tényleg fáj (akkor otthonról is mentem volna, akkor minek fektettek be?). Reggelre a jósolgatásnak köszönhetően búcsút mondtam a nyákdugónak, de nappal a fájdogálás abbamaradt. Éjjel aztán ismét jöttek az enyhe fájások, szabályosan 8-10 percenként, aludni nem tudtam, de nem volt vészes. Viszont az nem volt az igazi, hogy egyedül feküdtem egy kórházi ágyon, és lestem az órát. Nem egészen így képzeltem korábban a szülés kezdetét, gondoltam, majd szerelmemmel együtt számolunk, izgulunk, és tőrjük az agyunkat, mikor is induljunk a kórházba, hát ez a romantika elmaradt.

Másnap hétfő lévén felpörögtek az események. Egész kis orvoscsapat kezdet az esetemen dolgozni. Kiderült, hogy a jósolgatásoknak hála, már bő 1 ujjnyira nyitva vagyok. Készült egy újabb UH is, ami alapján megállapították, hogy gyakorlatilag már nincs magzatvíz (egyébként én napok óta úgy láttam, hogy zsugorodik a pocakom), és csajszink valóban nagyon kicsi, sőt kisebbnek mérték, mint legutóbb, vagyis valószínűleg sorvad, de hogy mindez miért van, arra magyarázatot ők sem láttak, a méhlepény továbbra is tökéletesnek látszott. Készült egy újabb jó hosszú NST is: kiscsaj továbbra is jól volt, de csak 60-asok voltak a 8-10 perces fájások.

retard2

Az ügyeletes doktornők az orvoscsapat többi tagjával együtt megegyeztek, hogy ennek a terhességnek már semmi értelme. Én, aki korábban minél természetesebb szülésről álmodoztam, addigra a több heti idegeskedés miatt eljutottam oda, hogy már csak arra vágytam, hogy kislányom kint legyen, akárhogyan is és végre rendesen táplálhassam, ha már a belső táplálással ennyire kudarcot vallottam.

Oxitocin terheléses tesztet (OTT) csináltak. Ez azt jelenti, hogy fokozatosan növekvő oxitocin adagolással egyre erősebb fájásokat idéznek elő, amivel azt vizsgálják, hogy bírja-e majd a baba a szülés során a fájásokat, illetve remélték, hogy a dolog esetleg beindítja az igazi vajúdást. Csajszi jól bírta a tesztet, nem esett vissza a szívhangja, de a szülés nem indult be.

A következő indítási kísérlet a burokrepesztés volt, ami nekem egyáltalán nem fájt, picit volt csak kellemetlen. Miközben a doktornő csinálta, szülésznőm alám rakott egy nagy tálat, hogy felfogja a magzatvizet, de mindössze néhány nyomorult cseppecske távozott, tényleg nem volt már magzatvíz. Mivel magzatvíz nem távozott, nem történt semmi változás, így a szülés sem indult be, viszont innentől kezdve csajszink kis mérete miatt gyakorlatilag folyamatosan CTG-n kellett lennem. Rájöttünk, hogy a kis pocakméretem miatt a gép sokszor nem is regisztrálja a fájásokat, vagy sokkal gyengébbnek méri, így miután beállítottuk a fejeket, nem nagyon mozgolódhattam. Végül a dokik az osztályvezető professzor vezérletével úgy döntöttek, hogy menjen az oxitocin, végül is az OTT rendben volt.

Bekötötték az infúziót, és végre bejöhetett a párom. Kicsit még viccelődtünk, fotózkodtunk, de elég gyorsan jöttek a 100-120-as 2-3 perces fájások. Közben továbbra sem mozgolódhattam az NST miatt, folyamatosan lestem a görbét, tudtam, nem jó, ha 100 alá megy a kiscsaj szívverése. Aztán már csak a légzésre koncentráltam, és a egyre inkább összeérő fájások szünetében kérdeztem a párom, mennyi volt a szívfreki. Sajnos egyre alacsonyabbra esett vissza a kicsim szíve az összehúzódásoknál, egyszer még egy 60-ast is produkált. Bejött megint egy rakás doki, megvizsgálták a méhszájat, és még csak 2 ujjnyi volt. Azt mondták, ha már 4 ujjnyi lenne, akkor folytathatnánk, mert ilyen kicsi babánál nem várható hosszú kitolás, és annyira azért nem gáz a szívhangja, de így még legalább 3-4 óra volna, és azt nem bírja ki. Megkérdezték beleegyezünk-e a császárba, mondtuk, hogy igen (bár utána egy hónapig sírdogáltam, amiért nem tudtam igaziból szülni). Csak bő egy óráig kaptam az oxitocint, a fájásokat még bőven bírtam, de az állandó CTG vizslatástól és az elmúlt hetek aggodalmától idegileg már kész voltam. Persze amikor eldőlt a császár, akkor már sokkal kevésbé tűrtem szívesen a fájásokat, ugyanis még megbeszéltek kicsit a dokik, amíg ki nem adták a fájásleállító szer beadására az utasítást, csak pár perc volt, de tekintve ezen fájások értelmetlenségét, nekem elég hosszúnak tűnt.

A fájásleállítótól elkezdtem remegni, mint a kocsonya, és persze még egy-egy gyengébb fájás is befigyelt. Bevittek a műtőbe, és vártunk, míg teljesen elmúlnak a fájások. Aztán megkaptam a spinális érzéstelenítést, még akkor is remegtem, paráztam is rendesen miatta, hogy mellé ne szúrjon az anesztes doki. Aztán spriccelgettek, hogy meddig érzek még. Közben lemosták a hasam, majd végül nekiláttak. Párom nem jöhetett be, de a szomszéd szobából egy üvegajtón át láttuk egymást, ami nagyon sokat számított nekem. Az egyik csecsemős doktor néni is készenlétben volt, és párommal együtt ketten mosolyogtak, és nyugtatgattak az üvegen át. Azokban a percekben az idegeim már a végét járták, borzasztóan izgultam, hogy lányom egészséges lesz-e, és hogy meglegyen a 2 kiló, ugyanis ha ennél kisebb súllyal születik, akkor elszállították volna másik kórházba (előző nap más miatt elvittek egy újszülöttet, végignéztük, ahogy kitolták a koraszülött-mentősök az inkubátorban, nagyon megrázó volt). Ujjaim keresztbe tettem, mást nem tehettem. Nem éreztem semmit, csak enyhe húzogatásokat, majd némi kotorászás után egyszer csak kiemelték. Irtó hangosan sírt, fölém tartották, és nekem csak hullottak a könnyeim. Gyönyörűséges pókmajomszerű ficánkoló kicsi lányt csak egy pillantásra láthattam, mert vitték is ki a doktornőhöz. Míg varrtak össze, még egyszer egy fél percre behozták, elmondták, hogy minden rendben van, 2100 g (megvan a 2 kiló!), 46 cm és egy puszit is adhattam neki, majd elvitték a csecsemőosztályra.

A műtét végeztével kivittek a szobámba, félelmetes volt, ahogy láttam a lábaim, de nem éreztem semmit a mellemtől lefelé a testemből. A szobában a párom várt, elmondta, hogy minden oké a kislányunkkal, csak infúziót fog kapni, hogy kicsit ráncba szedjék, ezért nem hozhatják ki. Aztán egyszer csak mégis megjelent egy csecsemős nővérke a pici lánnyal. A fejemhez tartották, mivel én a fejemet sem emelhettem fel a spinális miatt. Megcirógattam arcocskáját és ő rögtön tátogott cicit keresve. Mondtam neki, hogy nem tudom most megszoptatni és közben potyogtak a könnyeim. Erre a nővérke mondta, hogy miért is ne, megcsippentette a mellbimbóm, és odaadta a kicsilánynak, aki rögtön elkezdte szopizni. Csodálatos érzés volt.

A császárból nagyon gyorsan felépültem, 4 nap után már engedtek is volna haza, de lánykánknak vissza kellett nyernie születési súlyát (picinysége miatt ez volt a feltétel). Szerencsére igazi kis szopóbajnoka bizonyult, és 5 nap alatt teljesítette is ezt. Ma sem egy óriás, 2 és fél évesen 85 cm, 11 kiló. Kis méretének oka a mai napig ismeretlen, de már egyre kevésbé érdekel.

mikromara

KOMMENTEK

  • 2009.10.25 18:40:55Irise

    Íme még egy gyerek, aki meghalt volna,ha az orvosok nem tették volna,amit tettek. Időben tették, a helyes dolgokat, jól, hiszen a gyermek él, egészséges, gyönyörű.
    Mégis fikázzák az orvosokat.
    Akik nélkül ez a gyerek ma halott lenne, vagy ténylegesen retardált.

  • 2009.10.25 19:03:24anyusnyanyus

    Szerintem az a lényeg, hogy egészséges a kislány. Viszont azt én sem értem,hogy miért várták ki a végét a terhességnek, főleg ha alig volt magzatvíz, és azt sem értem, hogy miért nem volt rögtön császár?

  • 2009.10.25 19:35:47drlucifer

    Gratulálok, gyönyörű a kislányotok!
    A dokit, aki a "retardált" kifejezést használta és így viselkedett, valószínűleg egy gyengéd "takarodjon" kíséretében küldtem volna melegebb éghajlatra!
    Szerencse, hogy minden jól alakult.
    A lánykád meg valószínűleg olyan mini, mint az enyém. Nem hiszem, hogy 1 évesen lesz 7 kiló a kicsi lányom, de egészséges és eleven, ez a lényeg. :-)

  • 2009.10.25 19:38:36vannevemis

    Gratulálok a Pici lányhoz!
    Az én hasam akkora volt, hogy sokan nem hitték el, hogy nemsokára szülök, rám fogták, hogy csak meghíztam. Aztán a mentőorvos, aki jött értem megkérdezte, hogy ki hívta a mentőket szülő nőhöz. Mondtam, hogy én, és megkérdezte, hol a kismama. Mondtam, hogy én vagyok, és nem hitte el, azt hitte szórakozok.
    De szerencsére egészséges volt, és 3450 gramm. Hihetetlen volt!

  • 2009.10.25 19:38:44Strabo

    Szép kislányod van! A méretei miatt pedig ne aggódj, nincs miért. Az én kislányom 4290 gr és 52 cm született, 1 hét túl hordással. Most volt a hónap elején 2 éves és 93 cm és 11,93 kg. Mindig is hosszabb volt az átlagnál a súlya pedig átlagos vagy alatti, de úgy is annyit esznek amennyire szükségük van. Ezek a méretek pedig azzal magyarázhatók, hogy anyukája is és én is elég magasak vagyunk és vékonyak. Sok boldogságot és egészséget!

  • 2009.10.25 19:57:00Farkasokkal táncoló

    Mikor én szültem, még nem voltak ilyen vizsgálatok... és volt egy játszótéri anyatársam, akinél bizony ez történt: 9 hónapra megszületett a másfél kilós kislánya, utólag mondták neki, hogy méhen belül fogyott régóta. Ő nem úszta meg ennyivel: a kislánya mozgássérült lett és értelmi fogyatékos sajnos...

    Szóval örüljetek, hogy manapság már erre is figyelnek.

  • 2009.10.25 20:03:45anyusnyanyus

    drlucifer Miért nem lesz a te lányod szerinted 1 évesen 7kg?

  • 2009.10.25 20:36:16anyamamma

    Az én fogadott orvosom 30.héttől tudta,hogy kisebb lesz a babasúlya,csak velem nem közölte,s a kiírt időpontig kivárt(jó flow,nst,lepény érett),akkor úgy döntöttek az okosok,hogy inditanak.Bejelentkezés a szülőszobába,ballon felhelyezés 1újnyira voltam nyitva,ez volt du-n 15.30kor.másnap hajnalig semmi akkor 5-8perces fájások,reggel hatkor elkezdték huzatni a ballont,hatása nuku.Bejött a dr.burokrepesztés semmi reakció,jött az EDA,meg oxitocin amit amikor felemelték az adagot elszállt a pici szívhangja,nekem meg a vérnyomásom.No ekkor 5perc alatt kikapták a csöppsséet aki orditott.Apgar 9-10s volt,tök egészséges,csak épp 1800gramm volt.Mindez a 23.órában volt,én teljesen kifáradva,s kiborulva.Elvitték a Péterfybe,majd 3napig 1x tudtam menni szoptatni ,majd én is befeküdtem mellé.No de ma már elmúlt 15hónapos 78cm,és 9700gramm.S mint kiderült nem is szülhtenék többet.

  • 2009.10.25 20:37:55vill

    Nekem is "sorvadt" a nagyobbik odabenn, vagyis hát nem fejlődött úgy, mint mások. Nálam a méhlepény öregedett el idő előtt. Egy halom fehérjét és vitamint tömtek belém, 38. héten 2950 grammal született meg. A legkisebb volt a szülészeten, a csecsemősök Manócskának hívták.

  • 2009.10.25 20:45:43tarkabab

    a legkisebbem 3120 grammal és 56 cm-rel született. végig minden normális volt, amennyire egy terhesség normális. csak itthon vette észre a védőnő, mikor először jött a szülés után, hogy a zárójára ráírták a méhen belüli sorvadást, nekem senki nem mondott semmit (szent imre).
    azóta is mutogatom a kis sorvadt gyerekemet, aki most 7 hónaposan 9,2 kg és 75-76 cm.

  • 2009.10.25 20:59:00anyusnyanyus

    anyamamma, mi is megjártuk a Péterfyt, az ikreim 13 hónaposak

  • 2009.10.25 21:12:50Lillia

    Szerintem levegővétel nélkül olvastam végig... Mintha én írtam volna, apró eltérésekkel. Nálam nem indítottak, befektettek, aztán hirtelen közölték, hogy itt a vége, császár (37. hét). Én viszont egyáltalán nem bántam, mai napig örülök, hogy időben észrevették a bajt. Hiába kérdeztem, nem tudtak semmit mondani, mi történt. Pár grammal volt csak nagyobb, mint a főszereplő. Sírdogáltam én is, de másért. 2 hétig volt az intenzíven, az maga volt a pokol. Mindenesetre igyekszem elfelejteni azt a rémálmot, de nehéz...

  • 2009.10.25 21:26:01dodóó

    drlucifer a tesóm kislánya egy évesen nem érte el a 8kg-ot.
    Semmi baja nem volt neki csak kis mini lány.
    Most 5 éves lesz 13kg és 102cm

  • 2009.10.25 21:28:28loreál

    mi vana múlt heti történet folytatásával?????
    Most már végképp nem értem a dolgot!!!!!!!

  • 2009.10.25 21:32:15ági anyu

    2009.10.25 20:45:43tarkabab
    Áááááááááááááááá! Minden sz@rt beírnak a zárójelentésekbe - és nem csak a Szt.Imrében. A mostohahúgom harmadikjának a záróján az volt, hogy farosan született...az Uzsokiban ...pedig nem

  • 2009.10.25 21:40:11fatyol11

    Az en elso gyerekemnel volt ez, aki ma mar 17 eves. 35 het 5. napjan csaszaroztak, 1750 gr-al szuletett. 5 hetig voltunk bent utana a korhazban, semmi rendellenessege nem lett, nagyon okos, kiskamasz koraban teljesen utolerte a tobbieket magassagban, sulyban, ma mar le is hagyta. Addig vekonyka volt. Illetve egy baj volt vele: az immunrendszere nehezen indult be, kellett neki gamma globoulin. Addig sokat betegeskedett. Nagyon nehez idoszak volt nekem amig tisztazodott, hogy teljesen rendben van kiveve az aprosagat, de tenyleg, le a kalappal elotte, mert nagyon akart elni. Viteznak neveztek a koraszulott osztalyon, semmi eletveszelyes allapot nem volt, nem tudom, kinek halalkodjak, de valaki nagyon vigyazott rank (az orvosok, noverek termeszetesen), de nagy szerencsenk volt. Elotte 1 honapja mar befektettek, figyeltek, kapott tudoerlelot idoben, jo orvosom volt nagyon.

  • 2009.10.25 21:44:36Ronja

    az en fiam 34.hetre szuletett, 1930g-al. novemberben lesz egy eves, pont ma mertem meg 7760g es 70cm. nem tudom, hogy ebbol lehet-e valamire kovetkeztetni, pl hogy mikor eri be a tobbieket..

  • 2009.10.25 22:32:49evet

    Velem ugyanez történt kétszer, ugyanúgy a Szent Imrében, de sokkal pozitívabb hozzáállással. A lányom 2100, a fiam 2660 grammal született. Az elsőnél már a 37. héttől bent feküdtem és a 39. héten császárral született a lányom. a fiamnál szintén befektettek, de ő nem hagyta magát kivágni, természetes úton született. A lepény mindkét esetben teljesen rendben volt, nem meszesedett, áramlott, ahogy kell. Nekem se tudták megmagyarázni, mitől nem nőnek bennem a babák. De én terhességi cukros is voltam, lehet, hogy a diétás koszt volt kevés. A szülészeten velem teljesen normálisak voltak mindkét esetben.

  • 2009.10.25 22:53:06mikromara

    Nem szoktam ideírni, de ha már ezt megírtam, reagálnék pár dologra.

    1. "Csajszika": elismerem túl sokszor szerepel, és elfogadom, hogy másnak idegesítő lehet. Mi így hívtuk, míg odabent volt, meg persze a nevén, de azt ide azt nem akartam kiírni. Engem egyébként a "pocaklakóval" lehet kikergetni a világból, de a sajátomat még babának sem szoktam hívni, hisz nem játék, hanem ember.

    2. Abszolút egyetértek, hogy a 37.héten be kellett volna fejezni a terhességet. Indítani, aztán ha nem megy, akkor csaszár. Ultrahangosunk is erre utalgatott, én is próbáltam a dokimnak célozgatni rá, hogy nem kellene-e tenni valamit, de konkrétan nem kérdeztem rá (ma már megtenném).

    3. Abban, hogy utána még egy ideig sírdogáltam a csaszi miatt tuti nagy szerepe volt a szülés utáni hormonfröccsnek, hisz alapból kőszívű amazon vagyok, de azért az is benne volt, hogy ugyan lett egy egészséges gyermekem (ami természetesen mindent felülmúlóan a legfontosabb), mégis élete legelső szakaszában anyaként kudarcot vallottam, hisz sem méhemben tápláni, sem megszülni nem tudtam. Persze eszemmel tudtam én is, hogy ez hülyeség, de biztos nem én vagyok az első, akiben egy ilyen eset után ilyen érzések kavarognak.

  • 2009.10.25 22:58:26mikromara

    evet

    Jó olvasni, hogy mással is volt ilyen.
    A szülészettel összeségében én is meg voltam elégedve, különösen az oly sokat szídott csecsemősökkel.

  • 2009.10.25 23:01:39másutt

    mikromara
    mi a fenenek kell megmagyarazni, hogy miert sirdogaltal a szules/csaszi utan?
    nagyon sokan igy vannak ezzel.
    literszamra vannak bennunk hormonok.
    teljesen ok.

    a "kudarcodrol" meg annyi, hogy nemzettel, novesztettel es megszultel egy eletkepes gyereket. aki jol van. (2 lab, 2 kar, 2 szem, 2 ful)
    hol itt a kudarc?

    most kicsit kezdek bosszankodni, hogy 2. heten zsinorban valaki lekudarcozza a csaszarjat. meg magat, mint "anya", miatta.
    ebredjetek mar fel, notarsak!
    trombita!
    ebreszto!

    rinyalas, rinyalas, rinyalas.

    tessek egy kis idot tolteni meddosegi blogokon.
    csak ugy, realitas-ellenorzesnek.

  • 2009.10.25 23:24:27mikromara

    Tökéletesen egyetértek veled. Meddőség, koraszülés, beteggyerek és rengeteg mindenhez képest ez lópikula, és ha ezen még most is sírdogálnék, az maga lenne a mega rinya.

    Pár héttel szülés után azonban nem vagy ilyen racionális, de hát te mondtad, hogy ezt nem kell magyaráznom.

  • 2009.10.25 23:34:41másutt

    szinte mindenki ki van kicsit akadva a szules utan. nem a szules MIATT. amiatt, hogy literszamra keingenek bennunk a hormonok.
    es nem alszunk. es baromira hasit faj a mellbimbo, valahanyszor racuppan a gyerek.

    ra lehet azt kenni mindenre, akar arra is, hogy a gyerek kicsit az anyosra hasonlit, vagy kopasz. vagy kupfeje van a szulocsatornatol.
    az a baj, hogy nagyon sokan a csaszarra kenik, pedig kenhetnek a hormonokra.
    en nem vettem eszre, hogy a csaszarozott mamik tobbet sirdogalnanak.

    bocs, ha kemeny vagyok/voltam, de nagyon zavar, ha irasban latom ezt.

    a jelen szulesek lassan harmada csaszar. nem vagyunk egyedul. terhes csajok: tessek elfogadni, hogy lehet, hogy csaszarotok lesz. es az is ok. jobb a gondolattal minel elobb baratkozni.

  • 2009.10.26 07:31:01manualis mammografus

    'csaszi', 'csajszi', 'szopizni'... remelem a lanyod nem fogja ezeket a szavakat igy leirni/kimondani soha az eletben. viszont az ongolod tetszett, erzekeny lelku nocik vs sirdogalas hetekig a csaszar miatt. ugy atszik te sem vagy mas, mint egy erzekeny noci.

    btw gratulalok

  • 2009.10.26 07:50:19manó99

    Én nem sírtam a császár miatt,és a velem egy időben császározottak sem.Voltak viszont olyan szülők, akik a lányuk előtt(és előttünk)ott sírtak a szobában,hogy most mi lesz.Voltunk páran második császárosak és azt mondtuk semmi,fél nap után felkel,és a gyermeke lesz az első gondolata.
    Nem értem miért kell sírni emiatt,semmivel sem érzem magam kevesebbnek,mint akiknek sikerült a sima szülés.

  • 2009.10.26 08:39:59cidre

    Másutt, annak ellenére, hogy teljesen egyetértek veled, s a szülés módja - legalábbis számomra - teljesen indifferens az évek múlásával, miért ne lehetne valaki szomorú pusztán a császár ténye miatt? Először is: ez egy nagy hasi műtét. Mint ilyen, óriási beavatkozás a testbe. Ezen kívül ott vannak azok a fránya hormonok -ahogy emlegetted. Mi kell még, hogy megboruljon az ember lánya? S miért ne lehetne sírni amiatt, hogy azért ezt az eseményt nem így képzeltem? Persze, én sem tartom egészségesnek, hogy valaki évekig emiatt legyen lesújtva, de az érzéseiről senki sem tehet.

  • 2009.10.26 08:45:04Rosa Rugosa

    Az első fiam 34. hétr született 1730 grammal.
    Fertőzést kapott, nagyon beteg volt, de szerencsére jóra fordultak a dolgok.
    Megfogadtam, nem fogom a dolgot túlaggódni, megpróbálok úgy tenni, mint ha semmi gond nem lett volna.

    Hát, mozgása olyan volt, hogy hihetetlen. Az összes gyerekem nem esett annyit, mint ő.
    Kiugrás a babakocsiból, mert mindig felállt, lekommandózás az ágyról 1mp alatt.
    17 hónaposan már olyanokat mondott, hogy poroltó.:) + " EZ milyeeautóóó? Legalább 10 márkát bejegyzetelt.
    Viszont testileg pici volt nagyon és állandóan a kilókkal zaklattak a védőnők.
    A koraszülöttes orvos azt mondta, kb. 12-13 éves korára éri utol a társait.
    Most annyi és tényleg igaz.
    Nőtt egy akkorát és nem ő a legutolsó a tornasorban.:))

  • 2009.10.26 08:49:14cidre

    Más: az első gyerekemet méhen belüli retardáció miatt kellett császárral világra segíteni. Nagyon későn vették észre, hogy baj van, betöltöttem a 40. hetet. A gyerekemnek, s nekem az volt a szerencsém, hogy a fogadott orvosomat az utolsó pillanatban sürgősen műteni kellett, s a helyettese kiszúrta, hogy nincs minden rendben. Előtte én hiába mondtam, hogy valami nincs rendben, csak azt hajtogatták: jaj, kismama, nem kell rémeket látni. (Az uh alapján sem volt igazából minden rendben, mert a haskörfogat rendesen lemaradt mindig a többi méret után, ezen kívül - s tudom, ez meredeken hangzik, de így volt - volt egy visszatérő álmom: bolyongok a városban, s tudom, a gyerekem, éhezik otthon, de messze vagyok, s nagyon nehezen tudok hazajutni, s MINDIG felébredtem azelőtt, hogy hazaértem volna.) Persze, álmokra nem lehet alapozni, de ott voltak az uh-n mért adatok, melyekre szintén nem figyeltek.
    Mikor óriási nagy kapkodás közepette megszületett a retardált gyermekem (2560 g), akkor csak annyit láttam, hogy egy halványlila kis csomaggal rohannak ki: semmi spontán légzése nem volt, oxigént kapott. Az oxigénhiánynak annyi eredménye lett, hogy az izomzata kötöttebb, emiatt egy csomót jártunk gyógytornára, most is viszem majd kontrollra.
    Én igazából nem is a császár ténye miatt borultam ki, hanem emiatt: egy csomót gondolkoztam azon, hogy mit kellett volna csinálnom másként, miért lehetett ez az egész. Senki nem tudta megmondani, hogy ez miért alakult ki: nem dohányoztam egyáltalán, vagy ilyesmi, mégsem tudok a lelkiismeretfurdalástól teljesen szabadulni.

  • 2009.10.26 09:16:20IloveGP

    Bergendy Katalinnak tényleg sasszeme van! Nagyon pontos, lelkiismeretes munkát végez!

  • 2009.10.26 09:22:27Meni

    Cidre, csinaltak flowmetriat mikor kiderult a baj, vagy mar nem volt ra ido? Szules utan mit mondtak, nem volt meszes a placenta?

    Tudom, hogy nagyon nehez nem magadat vadolni (ha nem is pszichomokus szinten, de azert ott van a lelkifuri, ismerem), de ha elkezd meszesedni a placenta, es kozben te teljesen atlagos (egeszseges) eletet eltel a terhesseg alatt, akkor semmi sem a te hibad volt. Es nem is nagyon tudtal volna mashogy csinalni valamit, az UH adatok magukert beszeltek, az orvosnak eszre kellett volna vennie (nalunk is a haskorfogat volt az elso ertek, ami gyanus lett).

    Nekem az elso gyerekem a 34. heten szuletett (korai osszehuzodasok miatt folyamatosn rovidult a mehszaj + keves viz), es soha senki nem tudta megmondani, hogy miert tortent igy. Ertheto, hogy magamat hibaztattam valamilyen szinten. A masodik gyereknel bejott ez az IURG dolog, es vegul a 37. het elso napjan magatol megszuletett 2,5 kiloval. Szoval ket "problemas" (azert idezojel, mert a gyerekek mindket esetben teljesen jol voltak, hala erta az Orokkevalonak) terhesseg utan nem bir nem ott motoszkalni a fejemben: lehet hogy valamit en nem csinaltam jol? De a kerdes inkabb az elso terhessegre vonatkozik, hiszen a placenta korai oregedese "nem az en bizniszem" volt :)

  • 2009.10.26 09:32:21cidre

    Flowmetria után császároztak meg, a placenta meszes volt és kicsi.
    Talán többet kellett volna pihennem, de jól éreztem magam teljesen, dolgoztam az utolsó hetekig. Ki tudja, de nagyon rossz érzés, hogy talán ezzel is hozzájárultam.

  • 2009.10.26 09:46:34Meni

    Cidre, nem vagyok orvos, de en ugy tudom, hogy a placenta varhato eletkora 40 het. Ha korabban kezd oregedni, annak nincs koze az anya kozvetlen fizikai terhelesenek. Ez nem olyan, hogy kemenyedtel vagy nyitva volt a mehszaj es te nyomtad tovabb a napi rutint. Sajnos ez tolunk fuggetlen dolog, es semmi tunete nincs, ezert sem ertem az orvosokat, akik nem figyelnek elegge az UH ertekekre. Oke hogy azzal nyugtat mindenki minden kismamat, hogy az UH tevedhet (teved is, nekem pl. egyaltalan nem volt meszes a placenta....ööö...akkor vajon mitol nem nott a gyerek a 36. hettol, na erre senki sem tudja a valaszt). De egy orvosnak az a dolga, hogy kizarjon minden LEHETSEGES problemat, es egy flowmetria nem is draga, nem is megterhelo vizsgalat.

  • 2009.10.26 10:28:17Manóbuci

    Nem jelent meg a hozzászólásom, (ha kétszer beteszi akkor bocs) de a fájásokat nem 100-as skálán mérik? Milyen az a 120-as fájás?

  • 2009.10.26 11:04:25Ben Zinkoot

    Ugyan így jártunk, csak nekünk 3,5 kilósan állt meg a fejlődésben. 12 órás vajúdás után császárral vették ki. Kétszer rátekeredett köldökzsinór és bepunnyadt méh volt még belül. Szerencsére más komplikáció nem adódott. Nem szabad aggódnotok, a kicsit nagyon szívósak. ;-)

  • 2009.10.26 11:16:04Meni

    Manobuci, a CTG meri a fajasokat, es az siman mer 100 felett is. Nekem 40-60as osszehuzodasaim voltak a 26. hettol, es nem ereztem semmit. Amikor elkezdodott a szules akkor 80rol indultam es egy ora mulva siman megvolt a 100-120as fajas. Akkor mentem a szuloszobara, utana nem mertek tovabb. Nem tudom mennyi a felso maximum, amit meg mer a gep, de nem 100, az biztos.

  • 2009.10.26 20:02:44Manóbuci

    Meni,
    kösz a választ, én csak egyszer voltam vajúdás közben CTG-n, nézegettem fájások alatt a papírt amit kinyomott, úgy emlékszem 100-ig volt skálázva, de nem esküszöm meg rá.

  • 2009.10.26 21:52:09csalány

    Nálam is kiderült a 36. heti ultrahangnál, hogy a baba gyakorlatilag semmit nem nőtt a 33. hét óta. Dokim nem nagyon izgatta magát... Mikor mentem a kórházba CTG-re egy hét múlva, találkoztunk, és kérdeztem is, hogy nem kéne megnézni a babát UH-val, ő meg lazán legyintett, hogy most nem...
    Szerencsére a 38. héten beindult a szülés, és egy dög hosszú vájúdás (10 óra volt) (mert a doki nem jött be reggelig hozzám, mert nem tágultam, és különben is hétvége volt) megkaptam az oxitocint.Akkor iszonyú brutál fájásaim lettek, és 3 óra múlva megszületett pici lányom 2400 g-mal, és 50 cm-rel.
    Mint kiderült a méhlepény elöregedett, és a köldökzsinór többszörösen volt a nyakára tekeredve...
    Állati mákunk volt, hogy nem lett semmi baja, és 9-10-es APGARja volt. Mivel egy kis szopóbajnok, és az első hónapot gyakorlatilag a cicimre nőve töltötte, gyönyörűen behozta a lemaradását :-))
    Azóta is hálálkodok a sorsnak, hogy ilyen jól végződött a dolog. A dokit meg az életben nem akarom többet látni!!

  • 2009.10.27 00:30:07tildy:)

    a jelen szulesek lassan harmada csaszar. nem vagyunk egyedul. terhes csajok: tessek elfogadni, hogy lehet, hogy csaszarotok lesz. es az is ok. jobb a gondolattal minel elobb baratkozni.
    ---------------------------------------
    És tényleg szükséges mind? Miért lett ennyi?
    Valahogy nem értem... Valahogy hajlamos vagyok ebbe azt látni, hogy császár esetén több pénzt kap a kórház és egyebek...

    Természetesen amikor szükséges , tényleg, csinálják meg, de nem hiszem , hogy minden 3. nő ne tudná megszülni természetesen a gyerekét...

  • 2009.10.27 00:42:02másutt

    tildy:)
    ezt nalunk sokkal okosabb emberek sem tudjak megfejteni.
    igen, a penz nagyon sokat szamit, olyan helyeken, ahol a RENDSZER erdeke, hogy ne legyen sok caszar (pl babak, szulesznok vannak csak jelen) ott nincs is iyen sok.
    de mivel az ORVOS donti el, hgy az lesz-e (tisztelet Ritanak es tarsainak, akik maguk) es NEKIK szarmazik anyagi erdekuk... sosem tudjuk meg az igazat.

    ha beszelsz angolul, ajanlom ezt az izgi oldalt:
    http://www.theunnecesarean.com/

    Mindenesetre EMBER LEGYEN A TALPAN, aki a szules alatt, allitolagos komlikacio eseten megtagadja a csaszart. MIKOR? 2 fajas kozott? Hogyan?

    A legtobbunket radumaljak, ott es akkor, es az eletben nem tudjuk meg, "mi lett volna, ha..."

  • 2009.10.27 00:43:01másutt

    mindenesetre azt akartam mondani, hogy mi, kismamak magyarorszagon, Ny-Europaban, az USA-ban, jobb ha hozzaszokunk a gondolathoz meg a terhesseg alatt. mert harmadunk ott vegzi a szike alatt.

  • 2009.10.27 09:12:22málnabálna

    Nemrég szült vki a családban. Második baba. Nem Mo-on szült, s arrafelé a programcsászár dívik a mama és a baba "érdekében". Néztek is a csajra furán, h elsőt simán szülte (itthon) és ott is így akar majd másodikkal...
    Nos, picit a 41.hétben indult be a szülés, s ő ragaszkodott továbbra is a sima szüléshez.
    Ám jó durva lett az első szülési élményéhez képest, ahol utolsó félóráig semmit nem érzett, most meg vakuum + "kikönyöklés volt". Elmondása szerint: már érti miért is haltak meg rég oly sokan a "sima szülésbe"...

    Nah, szóval nem vagyok császár párti én sem, viszont tény, h egy extrém nagy baba(neki előzőhez képest sokkal nagyobb volt), keskeny csípő, terminus túllépés hozzájárulhat(na) egy császárhoz.
    Hasonlókat éltem én is anno át a vákuum kivételével. Utólag "büszke" voltam, h túléltem és "megcsináltam simán", DE LEHET legközelebb inkább konzultálok időben dokival, h ha nagy babára számítunk újra UH szerint és 40.hét után leszünk esetleg, ismétlem ESETLEG! jobb avagy biztonságosabb a műtét...
    Fura, h ezt épp én mondom, mondatom magammal, de most így látom 21 hónap után...

  • 2009.10.27 09:15:01málnabálna

    ...és persze felmerül a kérdés: "mi lett volna, ha..." a csajjal és babával nagy baj történik?? Nálunk anno szintén felmerült a család orvosában (anyós), h mi van, ha lesz vmi lemaradása fiamnak azért mert nem sírt fel egyből és sokáig volt a szülőcsatornában "beszorulva"...

  • 2009.10.27 09:19:34málnabálna

    ..persze eddig nem tapasztalni bármilyen lemaradást a fiamnál, max annyit, h még nem beszél mondatokban 21 hónapos korában! "Csak" szavakkal és gesztusokkal érteti meg magát- nagyon jól! És minden nap tanul legalább 4-5szót.
    Nem aggódom tehát, DE nem mondom, h nem kísértett hónapokig a családi "beszólás", h mi van, h ha mégis baj történt anno... és fogyatékos lesz vmiben... szööööööörnyű érzés, és még morzsák vannak bennem.....:((

  • 2009.10.27 09:38:48manó99

    Jók ezek a családi biztatások!Ha nincs elég bajod ,akkor a családból biztosan számíthatsz valakire,aki beszól.
    Nálunk is működik.De kezdem szűrni ezeket az embereket,a saját nyugalmunk érdekében.

  • 2009.10.27 10:23:59málnabálna

    OK, persze a szűrés nálam is működik 1es esetekben, viszont anyám vagy anyósom esetében hogy működne?! Anyámat még elküldöm simán a búsba, s nem veszi zokon, ám utóbbival?!..-főleg ha hátulról jön úgymond, nem face2face nyilvánít véleményt, hanem pl.otthon az uramnak a szülési videó után, én meg kh-ban izgulok, h megindul-e a tejem, s a glukóz szintje rendben van-e a gyereknek (amit rendszeresen mértek 2 napig asszem)... aztán megfelelési kényszert érzek hónapokig, h "bebizonyítsam" rendben van ez a gyerek, semmi baja, "csak"qvára kifáradt a szülésbe (mint én is) és leesett a glukóza, nah!

  • 2009.10.27 22:17:41carmen30

    Sziasztok!
    Régóta olvasgatlak titeket, de csak most szólok hozzá, mert velem is hasonló történt - bár a retard kifejezést szerencsére nem használta senki... Szintén kicsi volt a pocakom, és szintén a 30. hét körül vették észre, hogy kisebb a baba, mint kellene. Aztán, mivel a vérnyomásom is felment, és a magzatvíz is csökkent, a 33. héten befektettek a kórházba. Egy héttel később újabb UH: a baba nem nőtt semmit az előző héthez képest, méhlepény meszes, a flow sem volt jó, és a szívhangjával is volt valami zűr, bár ezt csak akkor tudtam meg, amikor aláírtam a záróját... A lényeg, hogy azonnal megcsászároztak, mire a párom beért, már az őrzőben voltam. A kisfiam mindössze másfél kiló és 43 centi volt, de teljesen egészséges. Még 3 hétig voltunk kórházban, akkor jöhettünk haza, amikor elérte a 2 kilót. Most másfél éves, majdnem 11 kiló és 82 centi. És erőteljesen az volt az érzésem, hogy az orvosok sem tudták pontosan, mi is okozhatta ezt a visszamaradást.

  • 2009.10.27 22:24:44carmen30

    Még annyit, hogy nekem is nehéz volt feldolgozni. Nem annyira a császár miatt, mert azt tudtam, hogy "benne van a pakliban", hanem mert nem tudtam rendesen kihordani, mert kimaradt az, hogy nagy pocakos kismama vagyok és sokat mocorog és rugdos a baba a hasamban (bár sokak szerint nem sokat vesztettem). Az én kisfiam olyan aprókat rugdosott, hogy a párom nem is mindig érezte, amikor a hasamra tette a kezét.

  • 2009.11.03 21:27:16Veg_

    Most olvastam, nagyon szép kislány! Remélem, késöbb se okoz semmi gondot, hogy picit kisebb az átlagnál, max pici lány lesz belőle, nem kosaras :-) Mást még nem olvastam.

  • 2010.01.03 12:09:57ermeli

    Sziasztok!
    Az én történetem is nagyon hasonló, végül én is császárral szültem meg a 2,56 kilógrammos, és 48 cm-es kislányom. Végig minden rendben volt a terhesség alatt, ám jócskán tulhordtam és még akkor sem indult be a szülés, pedig kaptam az opt-ket is. A mai napig nem értem h miért kellett várni heteket a kórházban,miért kaptam anyi opt-t miközben már tul hordtam és folyamatosan sorvadt a baba, és végül már magzatvizem sem maradt. Szerintem már az utolsó pillanatban vették ki a lányom, nem tom medig birta volna még bent. Azóta már egy éves, hála égnek egészséges, csak nem túl nagy étvágyú, és csak 8kg.
    Gratula kislányodhoz!

  • 2010.03.11 14:02:09babuka13

    Szia!

    Csodaszép hercegnőd van!!
    Hasonló volt nekem is a terhességem és a szülésem. Kislányom a betöltött 39. héten született 2200 g-mal és 51 cm-rel. Kis súlyának az oka ismeretlen számomra, a 32. heti uh-n annyit mondtak, hogy kb. 1 héttel kisebb a lányka. Császárral született, ctg 80-as szívhangot mutatott, köldökzsinór kétszer volt a nyakán, emiatt lett műtét.
    Szerencsére egészséges, most 7,5 hónapos. Örülök, ha egy évesen lesz 8 kg, mert nem egy nagy étvágyú baba.
    Én mondjuk azt nem értem, hogy igaz hogy nálam növekedett végig, de a 4d-s uh-on, babamozikban, ahová jártam a magam megnyugtatása végett, hogy nem lehet észrevenni, hogy ennyivel kisebb. Tudtam, hogy nem lesz nagy, mert a hasam sem volt óriási, de ilyen kis súlyra nem gondoltam.

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés

Hirdetés