Közösen fog szoptatni ötven anya egy budapesti könyvtárban
Várhatóan legalább ötvenen szoptatják majd egyszerre kisbabájukat szombaton délelőtt 11 órától Budapesten, a Liszt Ferenc téren, a gyermekkönyvtárban - mondta a Független Hírügynökségnek Kalmár Alexandra szervező.
Az akció egy kanadai kezdeményezés része, amelynek célja, hogy a világ több pontján minél többen táplálják gyermeküket egyszerre anyatejjel. Eddig több mint száz város csatlakozott a kezdeményezéshez világszerte, Magyarország most először vesz részt.
Szombaton délelőtt tíz órától várják a kismamákat Budapesten, a Liszt Ferenc téren, a gyermekkönyvtárban, az etetés pedig tizenegy órakor kezdődik - mondta Kalmár Alexandra. Hozzátette, hogy eddig körülbelül ötvenen jelezték, hogy ott lesznek a gyermekkönyvtárban, de világszerte több ezren vesznek részt a programban.
Kalmár Alexandra elmondta, az emberek többsége még mindig idegenkedik attól, ha egy édesanya nyilvános helyen, például egy étteremben vagy egy padon, az utcán szeretné táplálni gyermekét. Ezen szeretnének változtatni - tette hozzá.
(Független Hírügynökség)


KOMMENTEK
2009.09.30 13:55:28csimpilimpi
Tehát akkor a nyilvános szoptatásban nem a látvány zavar, hanem a szoptató anya vélt (vagy esetleg valós) emberi gyengesége?
Még a természetességhez: jól hámozom ki, hogy szerinted úgy természetes szoptatni, hogy leborítjuk a gyerek fejét egy az egyben egy nagy kendővel? Mert hogy a gyereknek is úgy jobb? Igazából otthoni szoptatáshoz is ezt javasolnád? Én anya-baba szemkontaktrusról hallottam eddig csak, és valóban: én szeretem nézni a babámat, ahogy szopik, nekem a tejtermelést is segíti (még hogy nem intim, hát hiszen pont hogy így tudok teljesen a babámra koncentrálni, és nem úgy, hogy eltakarom egy nagy kendővel, aztán közben kedvemre nézelődok mindenféle más témában), meg a babám is szeret rámnézni néha szopás közben.
Egyébként valamennyire megértem azokat, akik azt mondják, hogy a társadalom (és/vagy ők) még(?) nem elég elfogadó a női mell látványával kapcsolatban, és ezért kell kényszerűségből letakarni, na de azzal érvelni, hogy ez így természetes, a babának is így jó és még a nudista strandon is így kéne csinálni (vagy azt mondtad, hogy így is csinálják? ez sem volt nekem vili), nekem fura.
2009.09.30 13:59:15Farkasokkal táncoló
Szövet,
NEM ESZTÉTIKAI alapon zavar!
Tudod az embernek vannak bizonyos zónái, aurái ha úgy jobban tetszik, van a társdalmi zóna, a középső (elfelejtettem mi a neve de a családtagok, ismerősök részére fenntartott) zóna meg az intim (csak két ember számára fenntartott) zóna, na ami az intim zónába tartozik, azt minek kivinni a társadalmi zónába? Egyszerűen feszélyezi mások intim zónáját, éppen úgy, mint amikor leül melléd egy dagadék nő a szűk ülőhelyre, és a teste melege sütöget egész út alatt.
2009.09.30 13:59:56Pamina
Én gyakran szoptattam nyilvános helyen, ha szükséges volt (abszolút diszkréten), de nem tartom jónak ezt a sokan-szoptassunk-nyilvánosan bulit. Ellenérzéseket kelt az emberek többségében, mint öcélú demonstráció -ettől nem fog senki a fejéhez kapni, aki addig nem tette, hogy nahát, a cici a baba táplálására való, és mint olyan, teljesen természetes, hogy rendeltetésszerűen használják bárhol, bármikor.
Mint a melegfelvonulás. Legyen meleg, de minek ezt fitogtatni.
Szoptassunk nyilvánosan, de ne demonstráljuk. Nem arra való.
2009.09.30 14:02:14szövetszöcske
Ft., ne mondd már, hogy a szoptató nők szoptatás közben belépnek az intim zónádba, túl közel mennek hozzád, a buszon meg szoptatás közben hozzád dörgölőznek, és ez zavar legjobban, ha megtartanák a 3 méter távolságot és nem lépnek az intim zónádba akkor meg oké...
2009.09.30 14:03:02Farkasokkal táncoló
Csimpilimpi, ha a mell elfogadását harcoljátok ki, én nem bánom! UTálom a melltartót, sokkal szivesebben lennék a strandon egy olyan kis gatyában mint a férfiak. Sokkal szivesebben hajladoznék a kertben én is félmeztelenül. Hőségben ülnék az autóban félmeztelenül. Mert végülis miért kell annyira rejtegetni a női mellet? Hiszen minden nőnek van nem?
Ja merthogy másodlagos nemi jelleg esetleg?
2009.09.30 14:06:58szövetszöcske
Ft., látod, mennyivel kellemesebb lenne az élet neked is, ha ahelyett, hogy neheztelnél itt utcánszoptatás miatt, kimehetnél félmeztelenül a kertbe ha így esik jól, aztán senki nem verné a nyálát miatta. Szerintem mindenféle hótfelesleges szabály betartása sokkal gázosabb, mint elfogadni például azt hogy mások meg az utcan cuppantják cicire a dedeket.
2009.09.30 14:07:54Farkasokkal táncoló
Nagyon jópofa vagy szövet. Valóságos Humor Harold, de úgy látom lövésed nincsen arról amit írtam.
Ennek a demonstrative szoptassunk együtt közintézményben kampánynak az a nem titkolt célja, hogy bárhol és bármikor, bárhogy meg lehessen szoptatni a gyereket. És ez igenis zavarna. Nem szeretnék moziban úgy filmet nézni, hogy mellettem szoptatnak. Nem szeretnék operaházba menni, hogy mellettem szoptatnak. Nem szeretném, ha a villamoson, buszon (vonat más káposzta!), gátlás nélkül bárki megszoptathatná, tisztába tehetné a gyerekét, van közbeeső megálló, van park, van árnyékos pad. Nem szeretném, ha egyetemi előadásokon félpucér szoptató nők ülnének. Olyan érthetetlen ez?
2009.09.30 14:08:34Farkasokkal táncoló
Szövet a szomszédok kihívnák a mentőket...
2009.09.30 14:08:41Kipikopii
Mar van ahol kiharcoltak a felmeztelenseget:
http://www.thelocal.se/20250/20090624/
Svedorszagban, Malmoben lehet felmeztelenul uszni...
Itt az USA-ban is voltak ilyen felmeztelen felvonulasok, de most nem talalom a forrast.
2009.09.30 14:09:52szövetszöcske
Párszáz éve meg a női boka is sokadlagos nemijellegnek számított, és azon ment a balhé, hogy jaj, azt nehogy meglássa valaki. Aztán így visszanézve mi értelme volt a nagy picsogásnak, azon kívül, hogy rohadt kényelmetlen ruhákat kellett hordani ez miatt a nőknek, és biztosan büdösebbek is voltak ezekben a ruhákban.
2009.09.30 14:13:16szövetszöcske
Ft., jó, most megadtad a magukét az utcán szoptatóknak. Debezzeg ha arról menne a műsor, hogy az 50 éven felüliek maradjanak otthon, mer utálom ha ilyen ül mellém a moziban, meg totyorog a mozgólépcsőn a lábam alatt, meg tiszta vizuális környezetszennyezés, nincs ezeknek józan ízlésük, húzzanak haza mittudomén, akkor meg értetlenkednél.
2009.09.30 14:13:53amanita muscaria
Farkasokkal táncoló. Ja, ne lehessen szoptatni moziban, de szopatni lehet, igaz? Na, ezt az álprűdséget utálom. Félmeztelen, meg meztelen picsákat mutogatnak a TV-ben már kora délután, de egy csecsemőt ne lehessen megetetni, mert látszik egy fél cici.
2009.09.30 14:15:39Heatherette
jaj, szövet, kurvára nincs abban semmi, ha téged vkinek vagy vminek a látványa zavar. egy csúnya v büdös ember is zavar, de mi van akkor? már bocs, de az attól még meglesz, h egy szép csöcsöt előbb nézegetek, mint egy szottyadt, szőrös, térdig érőt. akár egy magazinban, akár a teszkóban, sorban állás közben, miközben szoptat.
szerintem ez a nyilvános szoptatás olyan dolog, mint a nyilvános smaci (eh, mm a heteró smaci), h senkit sem zavar, miért kéne? akkor viszont már cikibb, ha ezt olyan helyzetben teszik, amikor a fejed kb 10 centire van tőlük, pl tömött buszon, sorbanállás közben, hasonló szitukban. engem is zavarna, ha közvetlenül a nyakamban lihegve szoptatna vki, míg amúgy kurvára leszarom, h hol szoptat, miért kéne, h zavarjon? azt nem szeretem, ha az emberek nincsenek tekintettel a másikra, szerintem Ft is erről beszél.
2009.09.30 14:20:38szövetszöcske
H., de ez a tekintettel lenni a másikra rendkívül szubjektív dolog. Téged a lógó mell látváanya idegesít, másokat az , ha valaki bármiben utal arra az utcán, hogy ő buzi, megint másokat meg az, hogy a francnak járnak el a nyuggerek otthonról. Nincs egyetemes ízlés, még azt is gondolod, hogy az aztán evidens hogy milyen mellel szabad az utcán mászkálni, számodra akár elképesztő dolgok is tetszhetnek másoknak.
Egyszerűbb túllépni a látványon, és nem erőltetni semminek a betiltását, mer a betiltásokkal könnyen lehet úgy járni, hogy mi magunk is vizuális környezetszennyezéssé válunk.
2009.09.30 14:21:07madz
most komolyan, ti már voltatok olyan helyzetben, hogy valaki a _ti_ intim zónátokban szoptatta a gyerekét? mert egyébként (pont mivel megvan a dolog intimitása) maga a szoptató nő sem poénból teszi közterületen, hanem muszájból.
2009.09.30 14:21:20Silverveil
Vannak nők szőrös mellel? A szottyadtat és térdig érőt el tudom képzelni, de szőröset?
Abban viszont teljesen egyetértek, hogy gáz dolog másnak a személyes terébe nyomulni akár gyerekkel, akár gyerek nélkül.
2009.09.30 14:24:28amanita muscaria
2009.09.30 14:21:20Silverveil
Vannak nők szőrös mellel?
http://www.femina.hu/sztar/hirek/alicia_szoros
2009.09.30 14:25:06Heatherette
szöcsi, nem kell túllépni rajta, nyugodtan zavarhat mindenkit az, ami neki tetszik, ez arról szól, h attól még a másikat hagyd élni, h az neked nem tetszik. nyugodtan lehet arról picsogni egy fórumon, h engem a sorban mögöttem álló nő mennyire zavart, nem kell ezeket feltétlenül szeretni, de nekem már nincs jogom oda fordulni hozzá, és megmondani neki, h takarodjon innen, mert micsoda ronda, és az engem zavar. a morgáshoz mindenkinek van joga mindaddig, amíg azzal más jogait nem sérti.
Silverveil, hogyne lenne szőrös mell? csak nézd meg Madonna oldszkúl aktsorozatát :)
2009.09.30 14:25:32Magenta
madz, igen. :)
Kétszer láttam gusztustalanul szoptató nőt, ebből egyszer klasszikusan a nyakamban, hátam mögött állva a sorban (nem ő volt ott egyedül, hogy ki kelljen állnia a sort).
Mégis azt mondom, ha nem így csinálja, felőlem tegye. Ha látom, elfordulok, mert nem rám tartozik.
A demonstráció meg pont annyira nem érdekel, mint a melegfelvonulás, nem megyek oda és kész. Kárt nem csinálnak vele.
2009.09.30 14:25:40szövetszöcske
Silver, az utca mióta személyes tér? Egyébként szerintem senki nem nyomul be a másik a személyes terébe örömből, nem liheg a nyakába a metrón, nem lökdösődik a boltban, csak ha muszáj. Ennek semmi köze ahhoz, hogy vizuálisan épen hogy néz ki, hogy öltözködik, rácuppanósan szoptat, vagy diszkréten zsákot húzva a gyerekre.
2009.09.30 14:27:21szövetszöcske
H. így egyetértek. Az teljesen oké, hogy morogsz, vagy nem tetszik. Onnantól van gáz, ha komolyan azt gondolod maradjon otthon a francba az ilyen, be kellene tiltani az ilyet a köztársasági elnöknek.
2009.09.30 14:27:47amanita muscaria
Én már láttam BKV buszon maszturbáló férfit. Az pl. zavart.
2009.09.30 14:30:43Silverveil
Hát az a szőrös mell kicsit sokkoló volt, nem baj, ma is tanultam valami újat.
Szövke,
Azért 50 felett a másik nyakába állás elég nagy divat, különösen bevásárlóközpontban. Az a kedvencem, amikor még a pénztárcámba is próbál belenézni, amikor fizetek.
2009.09.30 14:31:34Silverveil
Szövet,
Bocsánat azt hittem, kiírtam, hogy Szövetszöcske, de valahogy Szövke lett belőle :((
2009.09.30 14:32:02Heatherette
szöcsi, azt azért nyilván nem gondolom komolyan, csak néha olyan jól esik leírni/kimondani :)
2009.09.30 14:32:45Silverveil
Kíváncsi lennék másoknak mikor jön az a késztetés, hogy muszáj a boltban nyomulni, én nem szoktam ezt érezni. :)
2009.09.30 14:33:36jazmine
Silverveil, igeeen. És van, mikor leszólítanak megállóban (kicsikkel megyünk a tesóért), h mekkorák, meg fiúk-lányok, stb. és nem győzök hátrálni, menekítve a gyerekeket is, pedig elég kicsi az intim zónám, de azért az arcomtól 20 cm, a gyerekeimtől 10 cm már nekem sok(k)
2009.09.30 14:36:24Magenta
Volt főnöknőmnek volt meg az a remek szokása, hogy öt centire az ember arcától nyomult.
Imádtam, mikor feljött dohányzásból, odajött hozzám mondani valamit, de majdnem lesmárolt közben.
Én meg kis híján lehánytam. :(
2009.09.30 14:37:09madz
meg amikor a hátamon van a gyerek, és odajönnek a lábát tapizni meg a zokniját igazgatni?
2009.09.30 14:37:16Silverveil
Jazmine,
Pontosan, én is hátrálni szoktam, aztán időnként elérem a falat :) Ugyanis a nyomulni szeretők boldogan jönnek utánam, nem esik le nekik miért hátrálok.
2009.09.30 14:38:34baudolinA
Öhm, a szemmagasságban elhelyezett pornólapok ellen miért nincs ekkora tiltakozás? Tapasztalatom szerint sokkal több pornólap "támadja le" az intim zónámat, mint amennyi nyilvánosan szoptató kismamát valaha is láttam. És egyik sem nyomakodott oda a mínuszos mellem alá, hogy megmutassa, hogy bezzeg neki mekkora csöcsei vannak.
Bakker, még a végén egyetértek szövetszöcskével, aztán oda az imidzsem. :D
2009.09.30 14:38:54jazmine
Akkor jön az oldalazás/körözés :)
2009.09.30 14:48:54Heatherette
eh, baud, ha elmész egy újságos stand mellett, és nem akarsz pornót látni, hát fel tudsz rá készülni, elfordítod a fejed. de ha egy szőrösmellű mama mögötted szoptatja a gyerekét, azzal nem tudsz nem foglalkozni, mert látod, hallod, érzed.
2009.09.30 14:49:36Heatherette
a pornó meg amúgy is ált szép :)
2009.09.30 14:50:32jazmine
No, elszállt, pont nem másoltam: szóval ha majd minden közintézményben, étteremben stb. lesz szoptató helyiség (ami nem 1 szék 1 nm-en, ahová ikerkocsi nem fér be, sőt nem is a pelenkázóval együtt, ami nem túl higiénikus), AKKOR lehet fújolni, addig a közerkölcsöt sértő szoptatás szidásával egy időben lehet ezért is kampányolni... Mert 1-2 hónapig még elvan az ember otthon, de utána már a férj sem tud annyit maradni, anya is kezd bekattanni, nem első gyereknél még hamarabb menni kell és kész. 5-6 hónapig csak szoptatott gyereknél pedig előfordul, h nem érek haza időben, bármennyire is sietek.
(És én inkább nézek szoptatás miatt kirakott mellett, mint pornóújságot.)
2009.09.30 14:51:01madz
baud, köszi! én is ezzel jöttem tegnap...
2009.09.30 14:52:31jazmine
H, azért ezt nem állítanám, engem a műanyag mellek/felfújt szájak zavarnak, nem mellesleg a pornó nálam elégé vörös posztó, mert életpályaként van futtatva lányok/fiúk tömegei előtt, holott csapda.
2009.09.30 14:53:04jazmine
melleT...
2009.09.30 15:03:48Heatherette
hát a pornó ne is legyen életszerű. ez olyan, mint a divatfotók. nem akarnám, h egy elhízott, zsíros hajú háziasszony pózoljon a Vogue címlapján, oda a modellek való. ha egy dögös nő pózol a Playboy címlapján, az nem zavar, mert valszeg nem térdig lógó, szőrös csöcsöt fogok látni. tehát marhára nem ugyanaz, mint az átlagember esetében.
2009.09.30 15:15:58geba
Jazmine tökéletesen egyetértek
Nevetséges egy szoptató anya látványán felháborodni. Inkább rá kéne mosolyogni elismerően.
2009.09.30 15:17:05lm
Szia Baud, jó, hogy látlak, már hiányoztál.
Ebben az ügyben én is hajlok szövet véleménye felé, jujjj.
Néha olyan ciki az egész cikizés. Pár éve voltam egy finn-magyar esküvőn. A jelen levő kisgyerekek számára volt játszósarok és ott egy anyuka megszoptatta a kb. másfél éves gyerekét a magyar násznép legnagyobb felháborodására. Még hetekkel az esküvő után is téma volt. Bevallom kajánul röhögtem (az ilyen nagy megbotránkozókon néha szoktam), annál inkább mert volt jópár hölgytag a meghívottak között, akiknek egész du. többet lehetett látni a melléből mint akkor 10 percre a szoptató anyukáéból.
2009.09.30 15:21:51baudolinA
Heatherette,
most őszintén: szerintem sokkal több szembejövő pucér reklám és pornólap van. Ha mindegyiknél el kellene fordítanom a fejemet, nem sok helyre nézhetnék. :) Ehhez képest mekkora az esély arra, hogy egy szőrösmellű anya mögötted szoptatja a gyerekét?
Amúgy engem jobban zavar a Playboy-féle modell, mint egy hasig lógó mellű anya, és nem azért, mert féltékeny volnék a modellek alakjára (hiszen mint tudjuk, nekem tökéletes alakom van), hanem mert olyan mű az egész, hogy az már fáj. És hamis értékrendet sugall.
lm,
most mi lesz az imidzsünkkel? :)
2009.09.30 15:25:19lm
Baud, bebuktuk. de majd egy másik témában újra jól felépítjük :)
2009.09.30 15:30:02szövetszöcske
H., lehet, hogy én rétegközönség vagyok, de szívesen megvennék olyan playboyt amiben nem műanyag modellek vannak. (most nem fikázni akartalak, teljesen rendben van az igény, ha valaki életszerűtlen szexképeket szeret látni, de igazságtalannak tartom, hogy csak az életszerűtlen stílus a divatos, pedig az emberből levő modellekre is lenne szerintem igény, csak az valamiért tabu).
2009.09.30 15:32:37Heatherette
hát baud, már ne is haragudj, de ha átlagjózsikat meg átlagmarisokat akarnék nézegetni, kimennék a Nyugatihoz, ott van belőlük elég. egy magazinban, egy reklámfotón nem ezt akarom látni, hanem szép arcú, szép alakú, szép hajú, szép mellű, szép... ehh :)... embereket, amit olyan jól esik nézni. mellesleg címlapon nem is lehetnek "csúnya" képek, tehát olyan úgyse látsz egy címlapon, ami hűha.
amúgy meg műmellből meg sok szép is létezik, pl Kelemen Annának nagyon szép formájú mellei vannak, pedig aztán az durván felfújt. de tod, inkább nézem a természetellenesre felfújt mellet/szájat, mint Aranka szottyadt csöcsét, amikor szoptat. tőlem aztán attól még Aranka szoptathat nyilvánosan nyugodtan, csak baszki, legyen már néhány olyan helyzet, amikor tekintettel van másokra, ha már elvárja, h rá is tekintettel legyenek.
2009.09.30 15:36:09Heatherette
szövet
vannak túlsúlyos modellek is, nem is kevés. mert szerintetek a Dove kampányában kik szerepeltek? "igazi" emberek? :) még a pattanás is úgy volt ráphotoshopolva a pofájukra. az aztán életszerűbb, baszki.
és ne mondd nekem, h te a narancsbőrre meg a szőrös mellre izgulsz, azért ne vetíts nekem, nem vagyok vászon!
2009.09.30 15:37:07szövetszöcske
H., tudsz mondani legalább egy olyan újságot amiben átlagjózsikat meg átlagmarisokat lehet látni szépen fényképezve?
2009.09.30 15:38:01baudolinA
Tehát aki nem jelenik meg a címlapon, az átlagjózsi?
2009.09.30 15:41:40Heatherette
szövet... ja: Nők lapja, Maxima, Kiskegyed és társai
baud... eh, ne forgasd ki a szavaimat. én arról beszéltem, h a magazinokban csak szép embereket szeretek látni. hogy ebből h hoztad ki, h aki nem szerepel címlapon, az csak átlagjózsi lehet, nem tudom...
2009.09.30 15:43:40szövetszöcske
H., az átlagemberek kevertek, mindenkin van 1-2 (vagy több) olyan részlet ami önmagában akár esztétikusabb is mint egy modellen, más alkatrészei meg nem annyira menők. Szerintem ez a kevert testalkat vonzóbb mint egy műanyag, az hogy valaki átlagember, csak a szemedben jelenti azt, hogy kvázimódó.
Érdekes, hogy nőknek bezzeg csinálnak olyan szoftpornót amin átlagnők vannak(lásd például www.ifeelmyself.com), de ez is inkább csak neten fordul elő, és mint a fehér holló.
2009.09.30 15:43:56baudolinA
Heatherette,
azt írtad, hogy ha átlagokat akarsz látni, akkor ott a Nyugati, címlapon pedig szép embereket. Ebből következtettem arra, hogy aki nem címlaplány/-fiú, az csak átlagjózsi lehet. :)
2009.09.30 15:49:25Heatherette
hát szöcske, nemtom. most akkor modellekről vagy aktmodellekről van szó? mert nem mindegy. az aktmodellek kerekebbek, hiszen az vonzó. de ezek a modellek az átlagember számára elérhetetlenek, ez után jön a "nekem nem is kellene olyan" szöveg. lehet, h adott emberkének mondjuk szebb a szeme, mint adott modellnek, de könyörgöm, az összhatás a lényeg, nem a részletek.
2009.09.30 15:51:51madz
egyébként mi az a glammodell?
2009.09.30 15:53:42rita a felcser
JAAAAJ
ANYAM BOROGASSS!!! NAGYMAMA!!
szoval megneztem a noknek keszult light pornot.Felkavaro szomoru zongorabetetdal, magaval ragadta a lelkem,belerandult a gyomrom.
Aztan egy csomo jo no,koztuk elszorva egy-egy otvar,hogy nicsak atlagnok.
Aztan az egyik...nemtom...szül?????
2009.09.30 15:54:46szövetszöcske
H, én is ezt mondom, az összhatás a lényeg. Szerintem vonzóbb az összehatás, ha mondjuk valakinek csudaszép keze van, de lógósabb melle, mintha valakinek kirakati baba fílingje van. Ebben semmi irigység nincs, meg hogy elérhetetlen, ezér nem is érdekel, egyszerűen nekem esztétikailag szebb valaki, ha emberi kinézete van. Mindegy, hogy modell vagy aktmodell, vagy szexmodell, ezt általában gondolom így. Nem azér mer ez felsőbbrendű esztétika szerintem, hanem mer ettől áll fel, nem a klaudiasiffertől.
2009.09.30 15:57:56Heatherette
http://en.wikipedia.org/wiki/Glamour_photography
2009.09.30 16:02:26madz
H, köszi. ma is tanultam
2009.09.30 16:05:49rita a felcser
JA es ezek is megjatszak magukat.
Nezzetek meg az ingyen videokat.
BESZARAS.
2009.09.30 16:07:10Heatherette
madz, nm
nőknek készült pornófilm, ssz, ez már eleve rosszul hangzik :) én még ilyet nem láttam, de úgy képzelném, mint a csöpögős, nyálas hollywoodi romantikus filmeket, csak van benne egy kis digi-dugi is azért. tuti, h kövér, ronda nőket basznak, mert akkor a csajok megállapíthatják, h jé, rájuk is fanyalodik vki, és hozzájuk képest én milyen jó nő vagyok.
szöcsi, azért ne mondd már, h nincs olyan híresség, akit azért nem rúgnál ki az ágyadból, ha alkalom adódna rá. vagy h nincs egy ideálod, akiről még kicsi csíra korodban ábrándoztál. az egy dolog,h most már ott az Asszony, aki ugye átkódolt, de azért mélyen belül megvan az :)
2009.09.30 16:09:03madz
"hát, Mick Jaggert nem rúgnám ki az ágyamból..." - az egyik kedvenc filmes mondatom ever :)
2009.09.30 16:14:58szövetszöcske
H. én kiskamaszkoromban is a megfogható, hús-vér nőkről ábrándoztam, a szomszédék duci lányáról, a platinaszőke mindig kurvásra sminkelt rekedthangú orosztanárnőről meg hasonlókról, még véletlenül sem valami divatmodellről. Szerintem az ilyen csak újságban látott emberek utáni ábrándozás olyan nőies dolog. És tényleg soha nem volt ideálom, 15 éves koromban sem. Rengeteg nő volt akit vonzónak találtam, de nem tudnék közöttük sorrendet állítani, hogy melyik az első, és melyik a 153. ideál szerint sorbarakva.
2009.09.30 16:16:51anyamadár
2009.09.30 16:09:03madz
Hajjajj de még mekkora mondás ez! :))
2009.09.30 16:18:19Heatherette
szöcsi, baszod, pedig neked aztán nőies lelked van :) fura ezt pont tőled olvasni :)
2009.09.30 16:23:24baudolinA
Megint kezditek a nőies-férfias címkézést, úgyhogy inkább elhúzok. :)
2009.09.30 16:24:06szövetszöcske
H., mindenkinek vannak nőies és férfias dolgai is (mármint hagyományosan férfiasnak vagy nőiesnek tartott dolgai). Szerintem a szexhez való hozzáállásom kifejezetten nem feminin (és igen, persze, vannak nőies dolgaim, például itt döglök a porontyon, és szégyenszemre nem azér, hogy becsajozzak).
2009.09.30 16:25:52rita a felcser
Milyen a feminin hozzaallas a szexheZ???
De komolyan.hogy muszaj mosdani?
Hogy muszaj jokedvu legyen?Vagy mi?
2009.09.30 16:27:18anyamadár
Baud! :)
Olyan régen láttalak!
2009.09.30 16:28:12Heatherette
szövet, nemtom megmagyarázni, csak olyan érzésem van, mikor veled "beszélek", mintha nő lennél
2009.09.30 16:28:25anyamadár
Rita gondolom a film nem arra van kihegyezve, hogy a végén a pasi/pasik ráverjék a csaj arcára.
2009.09.30 16:29:04rita a felcser
NEm,de nezz bele.MEgjatszas az egesz.NEzd meg,szerinted autentikus film??
2009.09.30 16:30:16madz
rita, szerinted a férfiaknak szóló nem megjátszás? :) az autentikus?
2009.09.30 16:30:22anyamadár
aggyá linket :)
2009.09.30 16:34:16szövetszöcske
rita, olyan szexfilm, mikor nem nyomul bele a kamera a csaj fenekébe, nem néz bele kötelezően a nő szolgálatkész arccal néha a kamarába, viszonylag kevés snitt van, amikor arcot nem mutatnak, csak nagytotálban a puncit, nem az akrobata előadásmódra, hanem a minnél jobb hihetőségre törekednek stb.
2009.09.30 16:43:17rita a felcser
olyan szexfilm
Milyen szexfilm?
HAt nincs benne penisz!
2009.09.30 16:45:55Heatherette
a tévében is mindig olyat adnak, amiben a faszt nem mutatják, csak a pinát, hát fel tudok robbanni olyankor. amúgy ez hülyeség, ha az ember pornót néz, akkor nem romantikus filmre vágyik, hanem baszki, szexre. nemtom, hol izgi az, h távolról lesheted, ahogy dugnak, abban nincs semmi, az nem pornó. leszarom egy idegen nő/pasi arcát, úgyis tudom, h ez a munkája, és nem élvezetből nyög, akkor már oly mindegy, h néz a kamerába. testrészeket mutassanak, és menjen be az a kamera a seggébe.
2009.09.30 16:46:53szövetszöcske
Egyébként ennek a stílusnak is csak a cimkéje női, egyszer töltöttem le pár DVD-nyit az asszonynak meglepetésképpen(azt hittem bejön), belenéztünk mindbe, aztán azt mondta, hogy ilyen kurvásul unalmas pornót ő még nem látott (pedig netes fórumokról lestem el, hogy ezek a menők a nőknél).
2009.09.30 16:49:12szövetszöcske
H., na kb. ugyanezt a kommentet kaptam otthon a női pornóról, amit itt most lenyomtál.
2009.09.30 16:49:43rita a felcser
Igen egyetertek Heatherette miert nincs fasz a teveben?
En sem ertem
2009.09.30 16:50:35rita a felcser
Na vegul kiderul,hogy nok pont azt a kemeny pornot szeretik,szamit a meret,stb,minden Nok lapja szintu marhasag lemehet a francba.
2009.09.30 16:52:23Heatherette
Ritus, ezt én se vágom. csak arra tudok gondolni, h a fasz látványa már olyan durván 18+++++++ téma, amit még éjfél után se vetíthetnek. a mell, a pina meg a segglyuk az persze más.
2009.09.30 16:52:57madz
hát nemtom, én ismerek olyan csatornát, ahol lehet látni
2009.09.30 16:54:27szövetszöcske
rita, de más fórumokban egy csomó nő azér rinyált, hogy az ilyen pornó az igazi, a kamerábanézős, arcraverős, seggbenyomulóskamerás, az meg nem nőknek való.
És ezt a stílust én sem szeretem, én csak az amatőröket szoktam megnézni, akik magukról csinálnak filmet, de akkor viszont nem finomkodva nyomják (csak ezekben meg kevés a jó minőségű, ami nem álamatőr).
2009.09.30 16:55:55anyamadár
Szerintem nincs olyan, hogy a nők ezt szeretik a pornóban vagy azt. Van akinek a bukakke videók jönnek be, van akinek a telefonra rögzített "átlagmarcsit átlagjancsi tossza" videó.
2009.09.30 17:00:47rita a felcser
Mi,ha megmutat a tv egy faszt,kisulnek a fenycsovek es diodak?
VAgy a nezokozonseg szeme?
2009.09.30 17:03:11Heatherette
nemtom, a fasz vmi olyan csúnya dologként van elkönyvelve, amit nem szabad mutogatni.
2009.09.30 17:05:26Heatherette
szöcsi, valld be, h magadnak töltötted le, nem is az asszonynak, csak rád parancsolt, h vidd arrébb ezt a szemetet, mert ez egy vicc :)
2009.09.30 17:07:39Senta.
őőő... nem kéne.
2009.09.30 17:28:52manó99
Ez ugye már nem a baba szoptatásról szól.Kicsit durvul
2009.09.30 20:45:02rágypéksérotomsik
A magam részéről egyik oldalon sem foglalok állást, csak azt gondolom, hogy a nyilvános szoptatástól már csak egy kis lépés sok minden...
2009.10.01 06:33:42Veg_
2009.09.30 13:55:28csimpilimpi:
Nem azt mondtam. Javaslom az ujraolvasást.
2009.10.01 07:47:26Pamina
Kedves hozzászóló!
Előre szólunk, hogy a hozzászólásokat moderáljuk, az alpári, rasszista, homofób, vagy bármilyen módon törvénysértő, személyiségi jogokat sértő kommenteket előbb-utóbb töröljük, a rendszeresen ilyen hozzászólásokat írókat blogjainkból legnagyobb sajnálatunkra ki is tiltjuk. Kérjük, gondoljon erre, mielőtt elküldi hozzászólását.
Köszönettel:
a Velvet szerkesztősége
---na, ez vajon miért nem teljesül????
2009.10.01 08:30:16szövetszöcske
Pamina, konkrétan ebben a posztban hol látsz alpári, rasszista vagy homofób hozzászólást?
2009.10.01 09:05:47Pamina
Hogy hol láttam alpári hozzászólást???
Nyilván nem ugyanott van az ingerküszöbünk, ha ezt képes vagy megkérdezni.
2009.10.01 09:08:26Veg_
2009.10.01 09:05:47Pamina: Én spec nem láttam olyat... Mondjuk a szex előjött, mint legtöbbször, ha bármi ahhoz passzintható téma van felnőtt emberek közt, de az nem alpári. Szex nélkül nincs gyerek :-D
2009.10.01 09:34:10Csöre
Nem olvastam minden hozzászólást, bocs, ha ismételek. Én elég sokáig szoptattam a gyerekemet, és ennyi idő alatt bizony sok helyen megfordultunk :) Magyarul sok helyet kipróbáltunk. (Metrón, mert éhes volt és 100dB-lel üvöltött, repülőn, hogy ne duguljon be a füle, kiránduláson, mert onnan nem lehet csak úgy hazarohanni, parkban, CM felvonuláson stb stb) Némi tárgyi felszereltséggel (szoptatós melltartó, kivágott póló) simán el lehet intézni úgy, hogy a külső "szemlélő" egy négyzetcenti bőrfelületet sem lát, csak a gyerek elégedett fejét. Ez tán zavar valakit? Én azt gondolom, hogy amíg felnőtt embereknek joguk van a nyílt utcán gyrosszal (pitában) csillapítani az éhségüket (ami kétség kívül a leggusztustalanabbul fogyasztható étel), addig a kisbabának sem kell éhesen sírdogálni, míg anyuka a négy fal közé nem ér vele.
2009.10.01 09:35:06Csöre
kétségkívül egy szó, bocsánat...
2009.10.01 10:04:47Veg_
2009.10.01 09:34:10Csöre: Ebben teljesen egyetértünk, de nem csak velem, az itt irók 98%a tuti egyetért veled.
(más kérdés, hogy nem véletlenül irtam hogy nekem más a gyereket megetetni - ezt teszed te -, meg más a nyilvános szoptatás, mert attól a gyerekeit vonszoló nő ugrik be, amint előkapja, oszt a legkisebb szájába lógatja... Elvégre otthon a szoptatásnál kint a melled, tehát nyilvános szoptatás uez., csak tömegben... Na ez már többünknek nem tetszik. Megfogalmazásbeli különbség :)