Burbicsek nevű olvasónk meséli el terhességének történetét, amelynek elején a túl korai vizsgálat miatt kis híján kikaparták, mert az ultrahangon üres petezsákot láttak csak. A küret előtti utolsó kontroll ultrahang-vizsgálaton azonban a doktornő elkerekedett szemmel nézte a monitort és mutatta meg a kismama számára leggyönyörűbb hangot: a magzati szívhangokat.
A férjemmel 2008 elején elhatároztuk, hogy ősz körül nekiállunk a babaprojektnek. Én már nem szedtem a gyógyszert, óvszerrel védekeztünk, hogy bármikor bele lehessen „csapni". Én elkezdtem intenzív tornára járni, hogy a plusz kilóktól még megszabaduljak, egészséges étrend, tisztítókúra, satöbbi.
Májusban, pünkösdkor nem jött meg a menstruációm. 6 nap után csináltam egy tesztet, de negatív lett, végül másnap megjött. Bár nem akkorra terveztük, mégis csalódottak voltunk. Akkor megbeszéltük, hogy hagyjuk az őszi terveket, inkább rögtön nekiállunk, hisz ki tudja, hogy mikor jön össze. Annyi mindent hall az ember! Így legalább nem görcsölünk rá a kérdésre és nem lessük a naptárt. Így is tettünk. Én közben elmentem az új nőgyógyászomhoz, akit sokan ajánlottak és a Szent Imrében szülész. Megbeszéltük, hogy mik a terveink, megvizsgált és abban maradtunk, hogy ha késik a menzeszem, a teszt után minimum 2 héttel menjek csak hozzá, mert akkor lát már jó eséllyel valamit.
Júniusban nem jött meg a menstruációm. Még csak egy napja késett, de már előtte 2-3 napja olyan falási rohamaim voltak – és csak csípőset, csípőssel –, hogy nem is tudtam mit kezdeni a dologgal. Émelygés esténként, feszülő mellek. Úgy gondoltam, hogy hazamegyek a munkából és megcsinálom otthon azt a tesztet, amit még előző hónapban vettünk (ugyanis kettőt vettünk). Hazamentem, rápisiltem és ott volt a két csík. Nem akartam hinni a szememnek. Halvány volt, de ott volt. Gyorsan felhívtam a férjemet, hogy ez történt, mi legyen? Megbeszéltük, hogy hazafelé jövet vesz a DM-ben valamilyen érzékeny tesztet és reggel megcsinálom még egyszer. Persze nem bírtam ki, elrongyoltam én az üzletbe és vettem 2 tesztet. Otthon pisi, újabb 2 csík. Férjem pont hazaért, amikor ez történt, úgyhogy ketten néztük a teszteket és csak vigyorogtunk. Tamás még viccelődött is, hogy lám-lám rögtön összehozta. Egyből - egy.
Bejelentkeztem a dokimhoz egy két héttel későbbi időpontra és vártunk. Nagyon lassan teltek a napok, hétvégén elmentünk a Brendonba nézelődni, persze mindjárt vettünk három könyvet is a terhességről és vártunk. Megbeszéltük, hogy a szülőkhöz az orvos után megyünk, és viszünk „nagymama" és „nagypapa" könyvecskéket is, hogy stílszerűek legyünk.
Eljött az a bizonyos keddi nap. Már egy fél órával hamarabb odaértünk. A váróban pocakos kismamák ültek, én pedig boldogan mosolyogtam, hogy nemsokára én is így nézek majd ki! Végül bejutottunk. Az orvos nevetett, hogy három tesztet is csináltunk, mert kettőt még értene, de hármat! Mondta, hogy csinál egy hüvelyi ultrahangot és utána megbeszéljük a dolgokat. Felmásztam a székbe, uram is bent volt, a doki felnyomta azt a borzadályt és elkezdte nézni a monitort. Miután 3 perc után sem mondott még semmit, kezdtem ideges lenni. Meg is kérdeztem, hogy van-e valami gond, erre ő csak annyit mondott, hogy mindjárt befejezi és utána elmondja, de nem talál szívhangot. Ez olyan volt, mint amikor lekevernek egy hatalmas pofont. Gyorsan felöltöztem és vártam az ítéletet. Az orvos elkezdte, hogy ez elég gyakorik 100 nőből X, sokan észre sem veszik, mert amikor elmegy a megtermékenyített petesejt, menstruációhoz hasonló vérzés követi, blablabla....Másnap éhgyomorral vonuljak be a kórházba egy napi cuccal, még előtte egy kollégájával egy komolyabb ultrahanggal megvizsgálnak, de számítsak rá, hogy meg kell szakítani a terhességet – előbb-utóbb a magzat magától elmenne.
Bénultan mentünk az autókhoz – külön kocsikkal jöttünk, mind a ketten a munkahelyről – nem tudtam felfogni. Már a kapuban elkezdtem sírni, Tamás nem tudott megvigasztalni, aggódott miattam, láttam rajta. Hazáig végig bőgtem a volánnál, de nem tudtam megfogalmazni, hogy miért. Igazából akkor értettem meg, hogy mennyire fontos volt nekem az a kis pupák, aki beköltözött a pocakomba, addig csak a terhesség feletti örömöt éreztem, nem fogtam fel, hogy valaki már „kibérelte" a méhemet. Otthonról sírva hívtam fel anyukámat, hogy elmondjam neki, mi történt. Mivel ő sem tudott az egészről, csak elhűlten hallgatta, hogy mi is történt. Ő lemaradt a 30 évvel ezelőtti terhességénél, nem értette, hogy az orvos honnan tudja, hogy nem él a magzat.
Másnap korán keltünk – szerdai nap volt – bementünk a kórházba. Mintha vágóhídra mentem volna, gyűlöltem minden kismamát, aki nagy hassal ott ült a vizsgáló előtt. Megérkezett az orvos a kollégájával és jött megint a hüvelyi ultrahang. A pokolba kívántam azt a ketyerét, fél órán keresztül kotorásztak bennem. Igazából egy piskóta alakú petezsákot láttak – ami nem szokványos – és bár nem értettek annyira a szupergéphez, a szonográfus pedig még nem volt ott, de szívhangot nem találtak. Mivel az utolsó menstruációm ugye egy hetes késéssel jött meg, kérdéses volt, hogy akkor most mikortól számítsák a fogantatást. Mivel kívánt terhesség volt, ezért azt javasolta az orvosom, hogy várjunk még néhány napot. Vesznek tőlem vért, megnézik a béta HCG értékemet, ami megmutatja, hogy hány hetes a terhesség, és szombaton megismétlik. Ha nő az értéke, akkor valószínűleg élő terhességről van szó, illetve vannak anomáliák, de arról majd később beszélünk. A vérvétel eredménye délutánra várható, ezért az orvos mondta, hogy kettő körül hívjam fel.
Délutánig borzasztó lassan telt az idő. Mikor felhívtam az orvost, hitetlenkedve mondta, hogy az értékek 11 hetes terhességet mutatnak, ami nem lehet, mert az ultrahangon max 5. hetes magzat látható. Mindenesetre szombaton találkozunk a vérvételen és utána megbeszéljük, hogy mi legyen. Otthon persze rárobbantam az internetre, bepötyögtem, hogy magas béta HCG és kijött az üszökterhesség, ami gyakorlatilag a megtermékenyített petesejtnek az „elfajulása", nem magzat lesz belőle, hanem a lepény viselkedik rendellenesen. Ezt méhkaparással kell megszüntetni és utána legalább fél évig nem lehet próbálkozni a babával. Ettől teljesen magam alá kerültem. Persze aludni nem tudtunk, kattogott az agyunk. Másnap egész nap az ágyban voltam, szabit vettem ki, utána héten pénteken pedig nyaralni indultunk, úgyhogy nem akarta addig dolgozni menni. Aznap furcsát álmodtam, az orvosomat kérdeztem, hogy „Normális az, ha a babám a halott testvérével úszik együtt?".
Este zuhanyzás után lefekvéshez készülődtünk, amikor észrevettem, hogy egy kicsit vérzek. Mivel az orvos mondta, hogyha ilyet tapasztalok azonnal menjünk be a kórházba, gyorsan összepakoltunk és beviharzottunk. Kicsit furcsa volt, amikor otthon még bementem a hálóba és a félig alvó Tamást ébresztgettem, hogy „vérzek, menni kell a kórházba"; kicsit olyan volt, mintha azt mondtam volna, hogy „folyik a magzatvíz, menni kell a kórházba".
A Szent Imrében az ügyeletes nőgyógyásznak elmondtam a történetet, megvizsgált, sima hasi ultrahanggal azt látta, hogy üres a petezsák, majd másnapra előjegyzett küretre. Reggel még egy kontroll ultrahangra adott beutalót , majd visszamehettem a szobába. Semmit nem aludtam, meleg is volt, az egyik szobatársam pedig úgy horkolt, mint az állat. Mindenesetre nem véreztem már.
Másnap reggel lementem az ultrahangra, Tamás már az ajtónál várt. Ő nem jöhetett be, szegény baromira aggódott. Én apatikusan bementem. A szonográfus egy nő volt, ami azért is volt szerencsés, mert azt a fránya hüvelyi ultrahangot érzéssel kezelte. Elmondtam röviden, hogy mi a helyzet, amíg ő elkezdett vizsgálni. Azt láttam, hogy értetlenkedve figyeli a monitort. Majd odafordította felém és azt mondta „most fogja vissza a lélegzetét egy kicsit és füleljen nagyon!". Egy kis pöttyöt mutatott, amíg én a pici szív zakatolását hallgattam, és közben patakokban folytak a könnyeim.
A doktornő elkezdte diktálni az asszisztensének az adatokat „Két petezsák látható, az egyik üres, a másikban 6 hetes, élő embrió. Két sárgatest látható. Kontroll a 10. héten." Szóval két petezsák. A piskóta-forma most már jól láthatóan két zsákocska volt szorosan egymás mellett. Ez megmagyarázta a magas béta HCG-értéket, az erős „tüneteket" a terhesség legelején. És mindent. A doktornő kikísért az ajtóig, én még mindig sírtam, ő a vállamat paskolta és sok sikert kívánt. Tamást láttam, ahogy feláll, ő azt hitte, hogy azért sírok, mert közeleg a műtét. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy „van szívhang". Nagyon bambán nézett rám és megkérdezte"Hogy micsoda?". „Van szívhang. Ikrek voltak, de az egyik meghalt. De a másik még él, van szívhang."
Hirtelen azt sem tudtuk, hogy mit csináljunk. Gyorsan felhívtuk az orvosomat, aki így már tisztán látta a dolgokat. Következő héten pénteken – az utazásunk napján – elmentem egy gyors kontrollra. Megint hallhattam a megnyugtató szívzakatolást, kaptam hormonkúpot, amit minden nap használnom kellett és 2 hét múlva vissza küldött a szonográfus dokinénihez kontrollra – a 10. héten. Az utazás, a 10 órás autóút fárasztó volt, de nagyon örültem, hogy elmehettem otthonról. Szükség volt a kikapcsolódásra. Persze a nyaralást nem éreztem felhőtlennek, alig vártam, hogy hazaérjünk és az ultrahangon megint láthassam a kis manót.
Így is volt, rendben volt minden, a 12. héten is a szűrések rendben zajlottak, végre megkönnyebbültünk. Persze az AFP-értékem rossz volt, ami vagy az ikerterhességnek, vagy a vérezgetésnek tudható be, de fel voltunk rá készülve, a genetikai ultrahangon be is bizonyosodott, hogy minden rendben. A 24. héten a terheléses cukrom magas lett, úgyhogy diétázhattam a 36. hétig, de akkor meg is érkezett a kis pupák épen és egészségesen. Ha ennyi mindenen kellett keresztül menni azért, hogy egészséges legyen, akkor nem bánom!
Néha eljátszom a gondolattal, hogy mi lett volna, ha ketten bújnak ki belőlem... Minden tiszteletem az ikres szülőké! Most a kis szirénázóm nyugodtan szuszog mellettem, egyszer majd elmesélem neki, hogy ő egy csoda!
Persze ha nem akkorra kérek időpontot a dokinál, hanem mondjuk egy héttel később, akkor az egész hercehurcának nem teszem ki magunkat, mert addigra látható lett volna, hogy egy petezsákban lakik valaki, a másik pedig szépen felszívódott volna. A kis pecsételő vérzést betudtam volna annak, hogy a terhesség elején járunk és ez normális, és kevesebb stresszeléssel járt volna a terhesség eleje. De mindegy! Anyukám mondta, hogy bezzeg az ő idejükben nagyjából belőtték a terhesség idejét, a védőnő tölcsérrel hallgatta a szívhangot, az orvos pedig kétszer látta a terhesség alatt – de csak azért, mert ismerős volt.. Hát igen, mindennek megvannak az előnyei és hátrányai is..
Burbicsek
