Húsz ok arra, miért ne legyen gyerekünk
2009. február 28., szombat 10:00
Mielőtt megköveznétek, szeretném leszögezni, hogy az alábbi listában szereplő „érvek” túlnyomó többségére szerintem más megoldások is léteznek, mint hogy örök gyerektelenségre kárhoztassuk önmagunkat. Mindenesetre érdekes, elgondolkodtató, helyenként mulatságos az a felsorolás, melyet a The Guardian című brit lap internetes oldalán találtam, ezért a pontos számadatok és összegek az ottani helyzetet tükrözik, a problémák viszont nagyon ismerősek. Szóval lássuk, mi minden szól a mellett, hogy ne legyen gyerekünk.
1. A gyermektelen pároknak 79 százalékkal több pénzük jut saját élelmezésükre, és kétszer gyakrabban (egészen pontosan 101 százalékkal) többet járnak étterembe, mint a gyerekes szülők.
2. Egy dolgozó anyának hetente összesen hét óra (tehát naponta átlagosan egy óra) áll rendelkezésére, amikor kizárólag önmagával foglalkozhat, míg gyerek nélkül ez az idő heti 17 óra.
3. A szülés után 12 hónappal több mint 40 százalékkal langyosabb a házasélet aktivitása, mint a gyermektelen időszakban, és a gyerekes párok egynegyede mindössze havi egy alkalomra szorítja az intim együttlétek számát.
4. A párok kétharmada úgy véli, hogy az első gyerek születése után jóval gyakoribbá váltak közöttük a viták és súrlódások, mint korábban.
5. Ha a leendő szülők ellensúlyozni szeretnék az új jövevény érkezéséből adódó szén-dioxid-kibocsátást, akkor szorgalmas fásításba kellene fogniuk, és egészen pontosan 1073 új fát kellene elültetniük.
6. Átlagosan mindössze napi 6 órát alszanak azok az anyák, akiknek a gyereknevelés mellett a munkahelyen is teljes munkaidőben kell helytállniuk, de még a főállású anyák között is 74 százalék azok aránya, akik úgy érzik, hogy csak ritkán tudják kialudni magukat.
7. Egy átlagos család 140 ezer fontot költ a gyerekre addig, amíg az kirepül a családi fészekből (ez átszámítva nagyjából 40 millió forintnak felel meg), ami a pár kétévi teljes jövedelmének felel meg - több gyerek esetén az összeg is értelemszerűen többszöröződik.
8. A brit gyerekek évente annyi alumíniumhulladékot dobálnak szanaszét, amiből a brit légitársaság teljes személyszállító flottáját minden évben vadonatúj gépekre lehetne cserélni.
9. Az anyák 60 százaléka úgy érzi, hogy a gyerek az oka annak, hogy elmaradtak tőle a barátai.
10. A gyerektelenek 37 százalékot tudnak az utazási és üdülési költségeket spórolni pusztán azáltal, hogy a tervezett pihenést nem kell az iskolai szünetekhez igazítaniuk, amikor az utazási irodák árai köztudottan megugranak.
11. Az anyák 70 százaléka bevallja, hogy inkább idegességet, mintsem aggodalmat érez, ha a gyereke éjszaka azt jelzi, hogy szüksége van az édesanyjára.
12. Egy átlagos brit kisgyerek évente átlagosan 150 kilométert autózik az otthona és az iskola között, és az elmúlt 20 évben megkétszereződött azok száma, akiket autóval visznek iskolába.
13. A nők 96 százaléka szerint a szülés kedvezőtlenül befolyásolta hüvelye állapotát.
14. A válások 12 százalékában a gyereket nevezik meg válóokként.
15. Jelenleg 321 millió két és fél évnél fiatalabb gyerek él a Földön. Amennyiben mindannyian eldobható pelenkát használnának, ez percenként 4 tonnával növelné meg a szemét mennyiségét.
16. Az Egyesült Királyságban naponta több mint 7 millió darab eldobható pelenka kerül a kukába, ami évente 3 milliárd darab pelenkát jelent.
17. Egy átlagos brit gyerek kezén nagyjából 11 ezer font (több mint 3 millió) forint értékű játék megy át, mire a kisgyerek a tinédzserkorba ér. A „megy át” ez esetben szó szerint értendő, mert a játékok 40 százaléka három hónapon belül tönkremegy, és a szemetesben végzi.
18. Egy gyerektelen nő átlagosan 95 százalékát keresi annak, mint amire hasonló paraméterekkel rendelkező férfi kollégája számíthat, míg a gyerekeseknek meg kell elégedniük az összeg háromnegyedével.
19. A Föld jövőjével foglalkozó vezető brit fórum szerint a túlnépesedés szempontjából minden egyes óvszer megvásárlása fantasztikus - 9 millió százalékos - hozammal kecsegtető befektetés, a családtervezéshez szükséges eszköz ára ugyanis így viszonyul azokhoz a károkhoz, melyet egy-egy újabb gyerek érkezése ró bolygónkra.
20. Egy átlagos brit család a gyerek nagykorúvá válásáig átlagosan 13359 fontot (4 millió forintot) költ egy-egy gyerek üdülésére.
- Címkék:
- nagy britannia,
- anyaság,
- gyerekvállalás

KOMMENTEK
2009.03.06 13:22:02manka78
Magenta! Te tényleg tudsz valamit. Vierre-t honnan a bánatból szúrtad ki? Nem is árult el magáról semmit, csak a korát tudom.:)
2009.03.06 13:32:56Magenta
manka, írtam feljebb, hogy rita volt olyan drága és megmondta a nevét. :)
2009.03.06 13:34:40manka78
Ó, tényleg, de drága ez a Rita lány.:)))
Látod, én nem is Porontyozok sokat, mert azt nem is olvastam.:)))
2009.03.06 13:41:58Magenta
Javítok:
"drága"
2009.03.06 13:44:40mpbm
Melyik posztban? :)
2009.03.06 13:48:13Magenta
Esküszöm, hogy nem emlékszem.
2009.03.06 13:55:45mpbm
na jó!
2009.03.06 16:39:52rita a felcser
MAGENTA
nem ertetted a Vierre nevevel a dolgot.Egy nyari cikknel egy hozzaszolasaban kikotyogta hogy hogy hivjak.
En ,megtrefaltam,es elhitettem vele,hogy nagyon jol ismerem ,mert tudom a nevet.Erre Vierre lazasan kezdett gondolkozni,hogy vajon ki az isten vagyok en.Akkor megmondtam hogy hulyeskedek vele,es fogalmam sincs,hogy o ki.
Aki olvasta a nyari cikket,mind tudhatja,hogy hivjak,de en megjegyeztem,mert anyamat is ugy hivjak.
Ez az igazsag.
2009.03.06 17:03:12manka78
Rita! Azért téged sem nehéz megtalálni.:))))
Édes a kisfiad.
2009.03.06 17:08:11rita a felcser
Koszi MAnka :)
2009.03.06 17:09:02Heatherette
ilyenkor azért kicsit bánom, h nincs iwiwem
2009.03.06 17:10:40fimbles
manka!Nézelödtem már egy kicsit én is,és kiderült hogy földik vagyunk
2009.03.06 17:26:59rita a felcser
Heatherette, ha lesz meghivom akkor kuldok neked.
2009.03.06 17:28:50fimbles
egy meghivó H-nak valakitöl?
2009.03.06 17:40:30Heatherette
jaj, csajok, kedvesek vagytok, de nem szeretnék meghívót. amikor bejött az iwiw, én is reggeltem, de aztán direkt lejöttem róla.
viszont kurva szar most, mert a firefox óriási méretben nyitja meg a velvetet (csak a velvetet), minden óriási rajta, az explorerben meg folyton lefagy. ez csak nálam van így, vagy nálatok is van gubanc?
2009.03.06 17:47:43andie
Megjöttem!
Tök jó napom volt. (Nagyon helyes pasival találkoztam) :-)
Most meg jönnek a barátnőim, szóval csak beköszöntem!
2009.03.06 17:48:41andie
H.
nálam normál méretű a poronty
viszont végre megint megy az iwiw firefox alatt, juhhé
2009.03.06 17:49:39fimbles
nálunk is ez volt mindig,de most a google chrome-ot használjuk.
2009.03.06 17:53:47andie
yuki megtalált iwiw-en :-)
yuki
gyönyörűek a lányaid, de ilyen szép anyukától nem is csoda
(smúz-smúz) ;-)
2009.03.06 17:54:14Heatherette
nekem még ilyet sose csinált a velvetnél, ma kezdte el.
hm... nőnap lesz vasárnap... tele volt a bevásárlóközpont helyes pasikkal, csak hát, sajna, a virágárusokat állták körbe, illetve a barátnőjüknek/feleségüknek vásároltak. de kár :(
amúgy hm... ma szagoltam az új Prada parfümöt (férfit), és ahh... 17e ft, megkérik az árát, de ez lesz az új szenvedélyem! :) mindenesetre ajánlom ajándékötletnek, ha a faszitoknak névnapja vagy születésnapja lesz a közeljövőben.
2009.03.06 18:00:37andie
H. én a Springfiledben a kasszánál lévő parfümöt (férfi) fújtam magamra, és imádtam az illatát!
2009.03.06 18:02:32andie
Egyébként meg már megint ez a nyálcsorgatás, H., mikor van pasid.
Ki érti ezt?
Örülj a vizuális élménynek, oszt jó napot! :-)
2009.03.06 18:03:41fimbles
H,akkor vasárnap korán kell felkelned,hogy felköszöntsd a porontyos csajokat!
2009.03.06 18:09:28andie
A múltkor valakivel beszélgettem arról, asszem Magenta volt az, de nem esküszöm meg, hogy az exem így 7 hónap elteltével is visszajár a lakáshoz, van nála postaláda kulcs, mert idejön a netes számlalevele.
Rászántam magam, hogy megérdeklődjem nála, ez sokáig így lesz-e meg (a kérdést ráírtam a borítékra).
Ma jövök haza, üres boríték a postaládában, rajta a válasz:
ZAVAR?
Most ezen kicsit felcsesztem az agyam.
Mert azért csak zavar...
2009.03.06 18:15:45rita a felcser
Eddig Ed HArdy parfumot kedveltel.Tevedek?
2009.03.06 18:16:04Heatherette
felköszönteni???
hm... amúgy a mai napig nem tudom eldönteni, hogy nekem járjon ilyenkor virág, vagy sem. nem vagyok nő, de kettőnk közül meg mégiscsak :)
köswz a tippet a google chrome-ról, letöltöttem, és kiválóan működik :)
2009.03.06 18:16:47Heatherette
rita
de, igen. az Ed Hardy az alap a hétköznapokra. de akarok vmi különlegesebbet is, mert van egy Gaultier-m, de arra most ráuntam. ez a Prada meg kurva szexi!
2009.03.06 18:22:22andie
Nekem meg tök nagy mákom volt nem rég.
Venni akartam Salvador Dali Laguna parfümöt, mert az előző elfogyott, de nem találtam sehol.
Erre mondja az egyik csaj valahol, hogy kivonták a Dalikat Mo.-ról.
És egy helyen találtam egy utolsó darabot, ami 100 ml-s, az elég lesz egy ideig. :-)
2009.03.06 18:22:58fimbles
Az egyik kollégám is meleg,és mindig töle kaptuk a legszebb virágcsokrokat.
2009.03.06 18:33:52andie
Amikor újratölt az oldal, mindig visszaugrik a tetejére, meglátom a poszt címét, és elgondolkodom.
Most az jutott eszembe, hogy ha azt ecseteli valaki, miért szeretne gyereket, az ellentábor hamar a fejéhez vághatná, hogy szinte csak önző indokai vannak.
De tényleg olyan önző dolog, ha egy nő átadja a testét, a lelkét és a napja 24 óráját egy másik embernek, akit aztán feltétel nélkül szeret, úgy, ahogy tán senki mást?
2009.03.06 18:40:35fimbles
Ez tényleg igaz.Szavakba nem lehet kifejezni azt az érzést amit az anya a gyermeke iránt érez.
Amig nincs gyereked addig nem érzed.
2009.03.06 18:44:44Heatherette
de nem biztos, hogy ezzel mindenki így van
2009.03.06 18:45:10wish73
na, Magenta, jelölj ismerősnek, azt meglátjuk,te vagy-e sherlock
2009.03.06 18:50:40manka78
fimbles! Kíváncsivá tettél.:)Már nem itt élsz?
2009.03.06 19:01:09fimbles
Manka
Jelenleg nem,de hamarosan lehet,hogy megint.A lányomat még ott szültem.
2009.03.06 19:40:01bohar
fimbles: én is valami ilyesmi utat jártam be :) szülés még itt, aztán ki, aztán haza :)
2009.03.06 20:12:10manka78
Fimbles! Hány éves vagy? Ismerhetjük egymást? Ha gondolod, küld rám üzenetet.
2009.03.06 20:29:37fimbles
manka
Irtam.Remélem jó helyre ment.
2009.03.06 20:50:00manka78
Fimbles! Jó helyre jött, válaszoltam.
2009.03.06 22:08:29andie
H.
persze, hogy nem biztos, hogy ezzel mindenki így van, de attól még tud szimpatikusan megnyilvánulni, mint pl. katatu fentebb.
Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy nem annyira önző dolog gyermeket vállalni, mint amennyire annak állítják vagy állíthatják egyesek.
2009.03.06 22:32:13Heatherette
mindkét út lehet önző: vállalni és nem vállalni
összességében magunkért tesszük, bárhogy is választunk
de persze van, aki ezt nem ismeri el
2009.03.06 22:42:09wish73
sztem egy dolog nem korrekt. csak azért vállalni, mert ezt várják el. család, társadalom. van ilyen ismerősöm, sok öröme nem telik benne. akkor ő önzetlen volt? nem maga miatt lett gyereke. a férje akarta, és tudta, h másképp nem tudja megtartani. és persze unta már, h folyton ezt kérdezgetik tőle. mármint,h mikor lesz már baba.
nekem ilyen szempontból tök szimpi a korda -balázs házaspár. egyszer hallottam egy interjút, ahol klárika mondta, h persze, h szeretett volna, de fontosabb volt a karrier, meg gyuri, aki viszont teljes ember kíván. és nem akart úgy vállalni, h folyton le van passzolva, csak azért, h elmondhassa,ő is vállalt gyereket.
2009.03.06 22:44:01andie
wish
isten bizony, ugyanez jutott eszembe
hogy csak az önzetlen, aki nem akar gyereket, mégis vállal
de ez meg a legrosszabb a gyereknek
a lehető legrosszabb
2009.03.06 23:10:05cozumel
Epp a napokban keresett meg wiwen egy foiskolai csoporttarsnom.
Meg mindig vajudik, hogy legyen-e gyerek, illetve egyrei nkabb hajlik afele, hgoy ne, de azert meg nem zarta le magaban a kerdest.
37 eves, normalis hazassagban el, mindenuk megvan.
Most mit mondjak neki?
Ugy ereztem, mintha valami csoda-jelszora varna tolem.
De szerintem NINCS ABSZOLUT JO VAGY ROSSZ VALASZ arra a kerdesre, hgoy legyen-e valakinek gyereke vagy ne.
Mindenki csak a sajat korulmenyei alapjan donthet....
Biztos, hogy idonkent irigylem tole a fuggetlenseget, o meg irigyli tolem a ket szep gyerekem.
De csak idonkent. Amugy alapjaban veve mindketten jol megvagyunk a borunkben, a sajat eletunkben. Nem ez a lenyeg?
2009.03.06 23:14:24monsterwoman1
Magenta,
nehogy megsértődj!:)Különben sem nagy kunszt ez a keresősdi.Az imént 10 percet rászántam, és kapásból mindenkit beazonosítottam, pedig már nem is vagyok wiwen.
Kár, hogy Tünde a tavalyi után már nem akar találkozót szervezni.
2009.03.06 23:17:55Heatherette
volt találkozó?
2009.03.06 23:18:08monsterwoman1
aha.és senki nem ment el.
2009.03.06 23:19:30monsterwoman1
Tünde meg Win találkoztak:)
2009.03.06 23:29:19Heatherette
whehehehehehehe
nagy parti lehetett :)
ja, hát ez olyan jellemző a netes világra...
2009.03.06 23:33:38andie
micsoda?
én erről lemaradtam
senki nem ment el?
de úgy rémlett, hogy az első találkozó jól sikerült
a második volt ilyen gázos?
tényleg SENKI nem ment el?
óó :-(
2009.03.06 23:36:17andie
cozu
ez nekem azért fura.
ha nem tudja, hogy vállaljon-e gyereket, akkor szerintem ne.
de csak az alapján mondom ezt, mert bennem olyan egyértelműen, hatalmas neonreklámként villog bennem az IGEN a gyerekvállalásra, hogy az még a magam számára is döbbenetes.
mindig azt vallottam, hogy csak akkor érdemes, ha nincs belső kétely.
a körülmények halaszthatják, kitolhatják, de az igen-nem, az akarás kérdésén szerintem nem változtatnak.
2009.03.06 23:38:44wish73
hát, ha én találkozót szerveznék, tuti gyerek nélkülit. ez a bájos babamutogatós majomság nem az én világom. de egy romkocsmában el tudnék ütni egy estét néhány szájkaratéssal :D
2009.03.06 23:44:57Heatherette
hát durva lenne egy baba-mama találkozó :) végülis abból állna, h egymás szavát sem értenétek, mert felváltva üvöltenek a gyerekek, vagy ti a gyerekek után :)
2009.03.07 00:16:02wish73
én nem utánuk, hanem velük
minek az ilyennek gyerek?
régebben babaneteztem. ott ún. "topiktalik" voltak. gyerek-korosztály szerint. nekem az feszengős volt, egyszer mentem ilyesmire.
2009.03.07 00:34:20cozumel
Uh, en is egyszer mentem ikres talira, azonkivul, hogy kurvasok ikerbabakocsi volt, semmire es senkire nem igazan emlekszem.
Aztan elmentunk parszor OTYEzni a csajokkal, az jo volt.
2009.03.07 00:37:59cozumel
Andie
szerintem sem akar a csaj. Valahogy ugy van vele, hogy jo lenne, de azert a kenyelme sokkal jobb.
Ezzel a mentalitassal meg tenyleg jobb is, ha nicns neki.
2009.03.07 00:50:55Heatherette
én 1x voltam ilyen nettalin, hát egy nagy szopás lett a vége
2009.03.07 01:46:29Magenta
Röhögjetek rajtam.
De komolyan.
Nincs ekkora lúzer a földön, mint én!
Elkapott a fosós-hányós vírus, most is azért nem alszom.
És este szülinapi ittalvós parti a lányomnak.
Hehhhhhheeeeeeeee......
Viszont ami nagy mák, egyelőre csak én vagyok beteg és igyekszem elkerülni a többieket.
2009.03.07 01:47:21Magenta
...
2009.03.07 08:06:39andie
Magenta
kitartást a mai naphoz!
2009.03.07 08:22:25Pandi
Ó, Magenta, jobbulást!
Én nagyon átérzem a mostani kínjaidat.
Andie
De, van az úgy, hogy a totális elutasításból egy kétkedő szakaszon át jut el egy nő az igenhez.:)
Pl. én, bár tény, hogy sok-sok év kellett hozzá, de kivártam, és tudom, hogy akkor szültem (37), amikor már tényleg akartam.
És még csak a rokonyok sem csesztettek, tudták, hogy ez csakis az én/mi dolgunk.:)
2009.03.07 08:47:32andie
Pandi
persze, ez nálam is így volt
de nem tudhattam előre, hogy biztosan eljön a bizonyosság, és nagyon nem szerettem volna gyereket szülni addig, amíg kételkedtem, ahogy te is.
Bár engem nagyon aggaszt, hogy 30 alatt már nem szülök, és utána is ki tudja, mikor.
Ilyenkor sokszor eszembe jut másutt (és most már majd te is itt leszel jó példának), mert ő is azt sugallja, hogy ha úgy érzed, a legjobb időben szültél, akkor nincs olyan, hogy későn (vagy korán).
2009.03.07 09:17:05Pandi
Andie, nem hát, éppen ez benne a pláne, hogy amikor éppen úgy gondoltam, hogy nem, akkor erről teljes mértékben meg voltam győződve, sőt, arról is, hogy ez akkor örökké így is fog maradni.
Aztán mégsem.:) És rám például az sem igaz, hogy egy adott pillanatban jött a "megvilágosodás", amitől fogva folyamatosan a gyerek után ácsingóztam, hanem az egész tényleg egy nagyon lassú és hosszú folyamat volt.:)
Az meg tényleg ne aggasszon, hogy nem 30 alatt fogsz szülni. Akkor kell szülni, amikor minden általad minimálisan elvárt körülmény teljesül.
Ha ez éppen 32-33 éves korodra jön össze és nem 29, akkor mi változik?:)
Én azt sem bánom,hogy 35 fölött szültem, nekem ez így volt pont megfelelő.:)
Úgyhogy igaza van másuttnak.:)
2009.03.07 09:27:54manka78
Magenta! Jobbulást neked! Hogy fogod végigcsinálni? Van segítséged?.:(
2009.03.07 09:42:37wish73
H, akkor te jártál a legjobban a találkozóval :D
2009.03.07 11:03:40yukikoka
Magenta, jobbulást! Ha van, igyál meg egy B6 injekciót, vagy oldj fel b6 tabikat vízben, és idd meg (ha tudod). Kitartás!
2009.03.07 11:10:33yukikoka
Andie, biztos vagyok benne, hogy hamarosan találkozol egy tök jó pasival (tényleg, mi van a tegnapival?), aztán minden alakul majd szépen. A te külsőddel és optimizmusoddal (már ami átszűrődik a soraidon és a képeiden) nem lesz gond. Semmiről nem késtél le. A barátnőim és a volt osztálytársaim, évfolyamtársaim túlnyomó része 30 fölött (32-33 körül) szülte/szüli az elsőt, és sokuknak (kb ennyi idősek most) még nincs gyereke. Élj egy kicsit, építs háremet (most vagy soha:), ráérsz még sokszorosítani magad, bár kétségkívül érdemes:DDD
2009.03.07 11:14:12andie
yuki
édes vagy, köszönöm!
igazából a legeslegjobb barátnőim se babáznak még, sőt, igazából még nem is szeretnének pár évig, szóval legalább a közvetlen környezetemben nincs rajtam "nyomás". :-)
Ó, a tegnapi pasinak csak úgy örömködtem.
Meglepően sok helyes pasit látok jártamban-keltemben.
Főleg este 9 után a Tesco-ban! Ezért már inkább olyankor járok bevásárolni. :-)
2009.03.07 11:15:42yukikoka
Wish, te babaneteztél? Nekem ez az év meglepetése:DDD Én korábban beleolvasgattam egyik-másik topikba, mert volt, hogy adott egy kis erőt és reményt (pl. vetélés után, vagy "próbálkozás" többedik hónapja alatt), de amúgy irritál az a nyünyögés, ami ott folyik
2009.03.07 11:18:32yukikoka
Andie, azért szerintem nagyon izgi ez a párkeresősdi, legalábbis a szabadság és a még bárkivel bármi lehet érzése:) Hajrá Tesco! És ahhoz értesz már, hogy a bevásárlókocsi tartalma alapján megállapítsd, illető pasi egyedül van-e vagy párban (esetleg családos)?:DDD
2009.03.07 11:23:50andie
yuki
Amikor jó passzban vagyok, és is szeretem ezt a "még bármi lehet bárkivel" érzést.
Basszus, a múltkor ezen röhögtem, hogy tényleg nézem a kosarak, kocsik tartalmát! :-)
És igen, meg tudom állapítani :-))))
2009.03.07 11:25:31wish73
yuki, igen, előző életemben.
vagyis válás előtt:)
2009.03.07 11:30:57yukikoka
Andie:DDD Én csak annyit tudok, hogy ha tampont, pelenkát vagy bébiételt látok ott, akkor tutira nem független a pasi. De engem igazából nem érdekel:)
Wish, akkor ha más előnye nem is volt a válásnak, ez mindenképp az:DDD
2009.03.07 11:32:10yukikoka
Na megfőtt az ebéd, mentem játszóra. Ember még nem jött haza ügyeletből, lehet, hogy megyek és veszek egy újat a tescoban:D
2009.03.07 11:34:03andie
:-DDDD
2009.03.07 11:36:25Heatherette
a kosár nem csak arról árulkodik, hogy szingli vagy sem, hanem a temperamentumáról is, ahogy abból is, ahogy a kasszánál fizet... a kosár tartalma alapján azonnal rájössz, h még otthon ül-e anyucival, v már saját élete van... ez, az után, hogy kiderítsd, egyedülálló-e, a második legfontosabb dolog
2009.03.07 11:46:15andie
H.
milyen jó meglátás!
a múltkor mögöttem egy srác vett egy kiló kenyeret, egy zacskó papírzsepit, egy férfi tusfürdőt, meg talán tejet, ÉS egy női tusfürdőt, és 3 flakon habfürdőt.
ettől összezavarodtam... :-)
2009.03.07 11:50:41Heatherette
a kiló kenyér pedig már eleve árulkodó :)
2009.03.07 12:00:02andie
engem a 3 flakon (kissé, khm, öregasszonyos) habfürdő lepett meg.
2009.03.07 12:02:21Heatherette
mióta öregasszonyos a habfürdő?
2009.03.07 12:06:23andie
ja, nem a habfürdő, úgy általában, hanem az a fajta, amit a hapsi vett - ez persze csak az én csúnya prekoncepcióm :-D
2009.03.07 12:15:52andie
Okoska
Mármint habfürdő ablak és autómosásra?
ez tök jó! :-))))
bőrszárasság ellen és tusolás és habfürdőzés után is oliva olajat kenek vizes bőrre. nekem bevált.
ill. a Lush-ból való habfürdő golyók használata után sosem volt száraz a bőröm. (ajándékba kaptam egy dobozzal :-D )
2009.03.07 12:27:09manka78
Autómosáshoz a mosogatószer király! Jó zsíroldó, és cseppmentesen szárad..))))
2009.03.07 12:31:58andie
Én a múltkor ablak és tükör tisztításhoz vettem kocsiba való ablakmosót: 2 liter 29 Ft-ért!
És mivel van egy marha nagy tükröm, vettem olyan lehúzós ablakmosó eszközt is (nem tudom, mi a neve)! :-D
2009.03.07 12:34:18yamahakata
andie: én még télen is házilag előállított ablakmosó folyadékot használok (mosogatószer, víz, denaturáltszesz). Még nem találtam ennél jobbat... :)
2009.03.07 12:48:08andie
Okoska!
Az ecetet kipróbálom!
2009.03.07 18:10:33wish73
nekem a dove tusfürdő vált be, aminek egynegyed része hidratáló:D
a fa-tól viszont vakaródzom.
andie, a zsepi meg a habfürdő sztem szex-program előtti bevásárlás, nem élettársi viszony, de mégsem teljesen facér.
sztem a facér pasik inkább gyorskajákat vesznek, knorr, maggi, ilyesmi. ha friss zöldség, gyümölcs, hús van a kocsiban, akkor azt otthon vki megfőzi-süti
2009.03.07 18:12:30wish73
yuki, ennél sokkal több előnye volt a válásnak. igazából hátránya nincs is. mármint annak, h a volt férjemtől elváltam. más kérdés, h egy normális pasival azért nyilván 1xűbb az élet, mint szólóban. de a kompromisszumkészségem az idő múltával a nulla felé zuhant.
2009.03.07 22:27:25Heatherette
Csajok!
Árkádban olyan akció van, hogy ha bármelyik üzletben 10.000 Ft felett vásárolsz, akkor kapsz 2 mozijegyet vagy egy, a Sagafredóba szóló kupont, amit 2 sütire+2 cappucinóra válthatsz. ez március 29-ig lesz.
2009.03.07 22:55:05wish73
H, ha te minden péntek és szombat este otthon hesszelsz, esküszöm, meghívlak egyszer mondjuk egy szál cigire:D
amúgy múlt hétvégén voltam shoppingolni, és nyomasztó, ahogy ordít a válság az üzletekről. ez az árkádos akció is nyilván emiatt van.
2009.03.07 23:25:27cozumel
Akinek nagyon szaraz a bore, az vegyen babaolajat, (nekem a jhonshon&j jott be) es vagy a furdovizbe ontson belole, vagy zuhanyzas utan, a meg nedves testet kenje be vele.
2009.03.07 23:37:53Heatherette
nem, az Árkád jól megy. de mindig vannak ilyen akcióik. ez a Sugár miatt van, mert egyedül a mozi tartja életben, de az is kezd meghalni.
ehh, örülök, h szíveden viseled a sorsom :) nem kaptam fizetést, csak hétfőn. és ezért hétfő este csapom szét magam, már le van zsírozva minden. addig meg marad az unalom. cigit meg ne hozd szóba, 2 szálam maradt, és még van hátra 1 nap!!!
2009.03.07 23:46:39wish73
na, azért annyira ne csapasd szét magad, mint múlt hétvégén!!!
2009.03.07 23:58:01Heatherette
nem! nem drogozom, csak iszom. a kedvenc klubomba megyünk a belvárosba, tele van külföldiekkel. de amúgy már nem sajnálom, ha péntek vagy szombat este nincs semmi, már nem vonz annyira, túl sok lemondással jár, úgy meg nem az igazi. a nagyobb baj a pasihiány. a faszt van így értelme a monogámiának!
2009.03.08 00:16:42Heatherette
áááááááááááá
most csörgött a faszi, h negyed óra, és itt van :) :) :)
tökéletes elő-nőnapi meglepetés! (csak azért gáz, hogy ez ilyen ritka alkalomnak számít)
2009.03.08 12:32:46andie
wish
"ha friss zöldség, gyümölcs, hús van a kocsiban, akkor azt otthon vki megfőzi-süti"
hű, ez is előítélet. :-)
én az elmúlt 7-8 évben, a pasim mellett nem sokat főztem, mert ő imádott és tudott is főzni
2009.03.08 12:34:12andie
H.
épp ma filóztam, hogy tök rég voltam az Árkádban, menni kéne
ez az akció egész jól hangzik. :-)
imádok moziba járni
szomorúan hallom, hogy a Sugár mozi nem megy jól, én szeretem, hogy van végre egy mozi 10 perc séta távolságban :-)