PORONTY

Új nemzetközi extrém sport: a párperces gyermekágy

2009. február 2., hétfő 16:00

Ugyanazon a héten, hogy a 15 hónaposom csendespihenőit kihasználva, félénken előkotortam és átnéztem a poros, 2 éves CV-met, egy nagyon ijesztő hír került utamba. Rachida Dati, a 43 éves francia igazságügy miniszterasszony 6 napja egészséges kislánynak adott életet császármetszés által. És a tegnapi napon már dolgozni ment. Igen, a tegnapi francia kormányülésen Madame Miniszter már benn ült és dolgozot, ugyanúgy, mint azelőtt.

Kicsi Zohra csak pár órás volt, amikor a mamája már az égetően fontos állami papírokat rendezgette a kórházi ágyán, az aláírását osztogatta, és a szülési szabadság jogáról önként lemondott. Madame Dati egyébként már régóta a média kereszttüzében van. A miniszterelnök, Nicholas Sarközy üdvöskéje az első Észak-Afrikai származású, muszlim vallású miniszter. Ezen kívül a gyermek nemcsak hogy házasságon kívül született, de az apa mivolta nem ismert, és széleskörű spekuláció tárgya.



Talán véletlen egybeesés, talán nem, hogy a fenti hír éppen akkor ért el hozzám, amikor némi bűntudattal próbálom magammal elhitetni, hogy a gyerekem rendben lesz a bölcsiben először nélkülem, másfél évesen.

De a miniszterasszony csak egy a sok nemzetközi hírességből, akik mostanság azzal próbálják bebizonyitani "szuperanya" mivoltukat, hogy a szülés után villámgyorsan visszatérnek a "normális" kerékvágásba. A nemzetközi és a magyar média előszeretettel elemzik színésznők, énekesek, és egyéb rivaldafényben élő nők alakját és munkáját közvetlenül a szülés után: nagy versengés folyik, hogy ki mikor "szerzi vissza" karcsúságát vagy tér vissza a munkahelyére. És a világ figyel és jegyzetel. A 6 hetes gyermekágy a celebvilágban már szinte luxusnak tűnik amellett, amit egyes hírességek művelnek.

Tavaly áprilisban, Sarah Palin, a későbbi republikánus alelnökjelölt 3 nappal azután, hogy ötödik gyermeke megszületett, már visszatért irodájába egy teljes munkanapra. Többek között az éppen aktuális alaszkai gázcső-megbeszélés miatt. Nyilván az nem várhatott. A gyermek Down-szindrómával született, de sem ez, sem a már otthon levő 4 testvére nem akadályozta meg édesanyját, hogy politikai karrierjét ötödik sebességbe téve 4 hónappal később megcélozza a Fehér Házat.

Heidi Klum második gyermeke megszülése után 8 hét alatt hozta vissza magát olyan szintre, hogy bugyiban és melltartóban végigsétálhasson többezer fényképezőgép vakuja előtt a híres fehérneműgyártó, a Victoria's Secret divatbemutatóján, és ezt minden divatlap leközölte. A szülés utáni 8 hetet extrém fogyókúrával és sporttal töltötte.

Natalia Vogyianova, az orosz sztármanöken, akit a Louis Vuitton, a L'Oréal és a Calvin Klein hirdetésekről ismerhetünk, 20 nappal azután, hogy harmadik gyermeke megszületett, már a párizsi divatbemutatón aratott tapsvihart.

Ami még félelmetesebb, mint maga a jelenség, az a reakció: az ilyen viselkedés a médiában gyakran gratulációval van jutalmazva, és még a "szuperanya" dicséretet is megkapta Sarah Palin és Natalia Vogyianova is. Olyan országokban, ahol a szoptatás nem divat, szinte alig rebbentik a szemüket, amikor az ilyen hírek megjelennek. Kiválo gyógyszerek vannak az anyatej elapasztására. Ezután, szoptatás nélkül egyszerű és nagyszerű már a kórházban elkezdeni a salátalevél és cigaretta diétát (mint ahogyan Billie Piper angol színésznő tette az angol újságok szerint. Ő három hétig bírta otthon). A francia és angol blogokban a mai napon egymás után jelentek meg a "wow, ilyen jól kinézni egy császár után, le a kalappal" és "milyen csinos és szerencsés, jó neki" gratulációk a miniszterasszonynak. Csak elvétve egy "ejnye-bejnye".

Engem a tápszeren a nanny-vel otthon egyedül hagyott pár napos újszülöttek esete nem csodálattal, hanem ellenszenvvel tölt el. Ezeket a nőket nem szuperanyáknak tartom, hanem kegyetlennek. Mit próbálnak bizonyítani? Anyagilag egészen biztosan nem szorulnak a munkára: minden fent említett kismama milliomos. Vajon hol lesz a vége ennek a versenynek?

másutt

 

KOMMENTEK

  • 2009.02.02 20:45:29Másik Nick

    2009.02.02 19:08:38 Ragyogó Világítótorony



    azért a hat hét gyermekágy betartatott. Kismama ki sem kelhetett az ágyból, a falu asszonyai, rokon nők végezték a ház körüli munkákat helyette.

    nem, apán nem segítettek:)

  • 2009.02.02 20:47:40evaandrea

    Három gyerekem teljesen spontán született 36-37-38. héten. A legnagyobb csak azért nem született hamarabb, mert gyógyszert szedettek velem, ami visszatartotta. Mindegyik érett, egészséges volt, komplikációk nélkül születtek. Csak ott volt pici komplikáció, ahol mesterségesen visszatartották a szülést. A lepényből letört egy darab...

    Szóval nem a hetek számával van a baj, hanem azzal, mesterségesen siettetik a szülést, hogy még azt sem "döntheti" el a baba, mikor szülessen meg, mert a mama nem ér rá, vagy nem lesz jó a horoszkópja, vagy bármilyen más hülyeség. Ha a természet folyamataiba belepiszkálunk, mindig megbosszulja magát.

    A cikknek tökéletesen igaza van.Nem értem, miért nekik egyáltalán gyerek???

    Egyébként a magyar celebek is hasonló tendenciát követnek, bár nem ilyen extrém módon. Telekürtölik a médiát, hogy mennyire vágynak egy gyerekre, de évek óta nem jön össze, pedig ők mindent megtennék érte, csak jöjön a baba. Aztán szegényke megszületik, és a mamájuk pár hónap múlva már dolgozik...Mert a karrier mégis fontosabb, na meg a pénz.

  • 2009.02.02 20:50:55psyché

    Nem olvastam meg el a kommenteket, de nekem pont most van egy ismerösöm, akinek megszületett a 3.gyermeke nem olyan reg es kb 1 honappal a szüles utan felrakott magarol az iwiwre egy kepet azzal a felirattal: szüles utan, has nelkül (vagy vmi hasonlo). nekem annyira disszonans volt, h erröl rak oda kepet, sot az az alapbeallitott kepe.:-( Komolyan, szerintem az ilyen nök önmagarol/testeröl kialakitott kepevel nem stimmel vmi. OK, ne legyen dagadt diszno, söt fogyjon vissza, de hogy ez legyen az a teljesitmeny, amire a legbüszkebb az eleteben, az szanalmas.

  • 2009.02.02 20:52:56Magenta

    evaandrea, az utolsó bekezdések ékes bizonyítéka Gombos Edina, aki ma visszaállt a munkába.

    Október végén szült.

    De ott legalább az apja otthonmaradt a gyerekkel.

  • 2009.02.02 20:59:16cantaloupe

    Evaandrea,

    en a magyar celebek kozul a Szulak Andreara akadtam ki leginkabb, bar tudom, kozom nincs hozza mit csinal, de 40+ evesen szult es nekem ne mondja, hogy szakmailag nem teljesedhetett ki. Raadasul sokaig kereste a parjat es kuzdott a babaert is.



    Jo, nem azt mondom, hogy maradjon a gyerekkel es otthonkaban tustenkedjen a konyhaban, de hogy egyetlen evet sem tudott otthonmaradni az szomoru.



    Ugy latszik, sok celebenk addig erdekes a babazas, amig meg nem erkezik a kicsi, aztan hipphopp, elmulik az ujdonsag varazsa es marad az uvolto, kakis csomag, aki anyjat akarja egyfolytaban...igy mar nem is akkora moka, aztan mennek vissza dolgozni. :/

    (Mig azok, aki muszajbol mennek vissza, anyagi okokbol, szivszakadva adjak oda a babat a dadusnak a bolcsiben...)

  • 2009.02.02 21:05:25Subbantósdi

    evaandrea: egytől egyig egyet tudok érteni szinte minden szavaddal...

    psyché: lehet, hogy ennél a nőnél már az működik, hogy három gyerek után is így tud kinézni, és az azért nem semmi, ezért manapság már a nőket tudják tisztelni, hogyha akár egy vagy két gyerek után még harmadikat vállalva is olyan alakja tud maradni, mintha nem is vállalt volna egy gyereket sem...

    Gombos Edinát mondjuk nem akarom védeni, bár amúgy szimpatikus számomra, de olyan horribilis hitelekbe és kölcsönökbe és egy rosszul felmért ház megvásárlásába vágtak a férjével, aki attól még, hogy stewart, nem keres annyit, mint amennyiből ezt mind lehet fedezni, hogy kénytelen volt úgy dönteni, hogy bizony a max. összegben limitált GYED és a családi pótlék összesen sem tud annyi lenni Neki, mintha visszamenne dolgozni és kell a pénz ezeknek a tartozásoknak a fedezésére...

    Ki tudja, lehet Ő is, ahogy sokan, devizában vett fel pénzeket, amiket most eléggé megemelt kamattal kell majd fizetni?

    Persze kérdés, akkor miért is vállaltak gyereket?

    Azt hiszem, sokáig próbálkoztak és valami gond is volt Edinánál, szóval olyanok, hogy örülnek, hogyha összejön egyáltalán, tehát eszük ágában sem volt elvetetni.

    Ezekről Ő beszélt.

    Nekem az a gyanús, hogy a Várkonyi Andreának évekig nem lett gyereke a volt férjétől, állítólag papírja is van róla, hogy nem is lehetett volna, a Bochkortól mert igen hamar lett.

    Szerintem nem a volt férjjel volt a baj, a nő bárhonnan szerezhetett, mivel amúgy is orvos volt, papírt, hogy ezt dugja a férje orra alá és kerülhette az együttléteket, vagy titokban védekezett, hogy nehogy teherbe essen, mert már meg akart a palitól szabadulni...

    Na és itt meg, ha ilyenekről van szó, nem is olyan furcsa, hogy bár a sajtónak előadta azt a story-t, hogy nagy meglepetés a teherbeesés, de aztán mégiscsak úgy viselkedik, hogy azért nem állt meg az élet, jött egy gyerek, kész, így tudta a Bochkort magának megtartani és amúgy meg a karrierje továbbra is fontos, bár nem tudom, milyen nagy karrier az, hogyha évek óta csak egy a négy hírolvasó közül a TV2 híradójában? :o)

    Amúgy a Bochkor sem szimpatikus nekem, talán ezért is vagyok velük általában ilyen véleményen...

  • 2009.02.02 21:14:37oreille

    Bár a posztban tényleg extrém példákat említ Másutt, azért nem kell celebnek lenni az ilyen hülyeséghez. Az én környzetemben is van anyuka, aki 3 hónappal a szülés után már csak azzal tudott foglalkozni, hogyan "szabadulhatna" meg a gyerektől. És nagyon szájbiggyesztve lekonzervatívozott engem, mert én meg azon keseregtem, hogy minden határt jól megfeszegetve is csak egy évet tudtam itthon maradni. Azt sem értette, hogy miért kerülöm a társaságát...

  • 2009.02.02 21:19:56Subbantósdi

    oreille: szerintem az ilyeneket hagyni kell, másképp van az agyuk beakasztva. A gyereket sajnálom egyedül az egész "buliban"... :o(

  • 2009.02.02 21:23:38oreille

    és hogy a poszt végén feltett kérdésre válaszoljak, következő lépésként ebben az egész őrületben azt tudom elképzelni, hogy majd béranya hordja ki a celebgyereket, így az egész hülye terhesség 9 hónapját is a karrierjének szentelheti anyuka, minden szerződéses kötelezettségének maradéktalanul eleget téve :-(

  • 2009.02.02 21:27:36epresmaci

    Pár nap/hét múlva vissza a munkába?! Az én kislányom az első 3 hónapjában csak a karomban volt hajlandó tartózkodni és a nap jelentős részében ébren volt. Egész nap séta a lakásban és beszélgetés, dúdolgatás, szopizás! Elég szomorú, hogy sok országban olyan kevés időt maradhatnak otthon az anyák a gyermekeikkel, akiknek szükségük van rájuk!

  • 2009.02.02 21:32:30cozumel

    A cim nagyon tetszik :-)



    Es vegig sem kellett olvasnom ahhoz, hogy tudjam, kit takar az Olvir :-)



    Azert ugy erzem, sokmindent osszemosunk itt.



    Egy dolog a pihenes, ami szerintem KELL a szules utan, nyilvan egyeni, hogy mennyi, de az egy het nem tunik hulyesegnek.



    Mas dolog az alak visszarendezodes. Megintcsak alkati dolog, ha valaki nem olyan, mint Heidi Klum, akkor nyugodtan rohanhat a futopadra a szuloagyrol, akkor sem fog neki 3 het alatt visszarendezodni a teste. Mert a zsiregetes kurvara nincs koszonoviszonyban sem a meh osszehuzodasaval pl. Vagy az izuletek visszarendezodesevel.

    Szal ezert ne utaljuk Heidit, szerencseje volt, genetikailag ellattak rendesen.



    Harmadik dolog a melo.

    Megint nem mindegy, hogy mi az a melo, mennyit lehet belole kimaradni stb. Nem ugyanaz egy musorvezetonek havi egy adasba bemenni, mint naponta jelentkezo adast vezetni.

    Politikus, na ez nehez dio...De most ugye nem akarjuk azt mondani, hogy dontson a no: vagy menopauza elott nem lep pol. palyara, vagy nem vallal gyereket??? Miert is????

    60 alatti politikus FERFI nincs? Nekik lehet?



    Sokadreszt, mert mar nem is tudom, hol tartok, :D ...

    Mennyit is tudunk mi VALOBAN ezeknek a sztaroknak az eleterol?

    Amennyit olvasunk.

    Mennyi is annak a valosagalapja, es mennyi a talalgatas???? naugye

    (kedvencem, ugyanazon a heten megjeleno, kulonbozo sztarmagazinok cimlapjan:

    -angie&pitt valnak

    -angie megint babat var

    -angie ismet ikreket var

    -megint kislany pitteknel

    -az orvosok figyelmeztetik angiet, hogy tobb gyermeket nem vallalhat



    mondom, egy_azon_ heten)





    Szoval talan ne iteljunk ilyen szelsebesen...

  • 2009.02.02 21:33:44oreille

    Subbantósdi, igyekeztem nagyon hagyni, de nem ment könnyen, ő valamiért mégis sokáig keresett. talán most már nem ér rá...



    én is sajnálom ezeket a gyerekeket, főleg hogy látom a sajátomon, hogy rossz napjain még az a pár óra a pótmamijával is nehezére esik. a pótmamival, akit örömtől sikoltozva fogad minden nap és nem is kell elvinnünk itthonról.



  • 2009.02.02 21:36:44cozumel

    "Az én környzetemben is van anyuka, aki 3 hónappal a szülés után már csak azzal tudott foglalkozni, hogyan "szabadulhatna" meg a gyerektől. És nagyon szájbiggyesztve lekonzervatívozott engem, mert én meg azon keseregtem, hogy minden határt jól megfeszegetve is csak egy évet tudtam itthon maradni. Azt sem értette, hogy miért kerülöm a társaságát..."







    es akkor tegyuk ot parhuzamba azon nok tucatjaival, akik szepen otthon maradnak a gyerekkel 3 evig, de latszolag nem tudnak veluk semmit kezdeni, idegesitik oket, a tv ele ultetve nevelik oket, a jatszoteren bagazsba gyulve cigiznek es le se sz.rjak a gyereket, folytathatnam.





    Es ilyenek marpedig vannak, hajajj, nem is csekely szamban.

  • 2009.02.02 21:36:48anyatájger

    Sztem a magyar celebeknél fontos tényező a pénz. Azért nem keveset keresnek a műsorvezetők és ha ez a lóvé kiesik a családi kasszából, bizony nemcsak a nyaralásról kell lemondania a családnak, hanem egy olyan esés áll be az életszínvonalukban, hogy azt már nem bírja feldolgozni a kis lelkük...

    Sztem.

  • 2009.02.02 21:43:04oreille

    Cozumel, nekem ezek a sztorik azért riasztóak, mert nehezen tudom elképzelni, hogy ha a szülés után anyu ilyen hamar nagyon erősen csak a maga dolgára koncentrál (legyen az a teste, vagy politika, akármi), akkor a babával nem veszik el a szál véglegesen.

  • 2009.02.02 21:45:12oreille

    Cozumel, az a másik véglet, pont olyan káros, mint a hamar "normális" anyu.



  • 2009.02.02 21:47:41Ronja

    Szerintem is Heidi azert tudott szules utan kifutora lepni mert egyszeruen ilyen alkat, nagyon ketlem h extrem dietaval es sporttal kellett erolkodnie..megjegyzem rajtam is csak 2kg plussz volt 2hettel a szules utan, persze messze nincs olyan alakom mint HK-nak..aztan az, hogy fellep egy este a WS bemutatojan csupan kb fel napot vesz el..ennyit en is siman bevallalnek.

  • 2009.02.02 21:48:40psyché

    En Cozumellel ertek egyet: szerintem nem igazan tudjuk, h milyen a "sztarok" elete. En pl ugy kepzelem el, h mondjuk dolgozik 2 honapot egy evben (leforgat egy filmet), utana pedig nagyreszt a gyerekevel lehet 10 honapig. Közben elmegy reklamozni a filmjet, de oda mar viheti a babajat es gondoskodik rola, h idönkent lefotozzak a paparazzik öt, a pasijat vagy a gyerekt. Szoval, ket honapig valoban sz*r a gyereknek, de utana, ha akarja a szülö annyit lehet vele, amennyit csak bir.

  • 2009.02.02 21:51:27cozumel

    Oreille



    fene tudja....en ott voltam 0-24ben, de megis honapok teltek el, mire igazan ereztem a kotodest.

    Tudom, mas mar a szuloagyon szerelmes lesz a magzatmazos gyerkocbe, de en nem igy vagyok felepitve.



    De nyilvan kell egy minimalis ido (ora/nap) amit egyutt tolt a mami a gyerekkel, egyebkent a gyerek nem hozza, hanem az elsodleges gondozojahoz fog jobban kotodni.

  • 2009.02.02 21:53:07psyché

    Heidi, tartott extrem dietat. Mar a terhesseg alatt is. Ezt finoman ugy fogalmazzak meg az ujsagok, h "odafigyelt a taplalkozasara". Es termeszetesen tornazott is, ez az ö szakmajaban alap. Engem kiraz a hideg a csajtol - es a ferjetöl is. Az egyetlen pozitivum, h soha nem mondta, h a szoptatastol fogyott le. Legalabb nem hazudik. Amugy pedig pl a Germany´s Next Topmodellnel volt mindig egy jo par adas, amikor Heidi beugrott a csajokhoz par orara, utana pedig a lakasabol satelliten keresztül volt csak jelen a müsor döntesi reszeben.

  • 2009.02.02 22:10:01Ragyogó Világítótorony

    2009.02.02 20:38:06 Normi

    ....aray középút kellene..lehet, h a kismama világa a baba körül forog, de a többieké azért nem áll meg...ha vixxa akar menni mondjuk 3 év után melózni, akkor meg sír h nem kell senkinek..pff...

    ...mindenesetre az a nemzedék is felnőtt valahogy(nem is akárhogy), ellenére a pottyantósnak, újságnak, xoknyának...és xtem 2lábbal állnak a földön, nem úgy mint a nyekergők nagy réxe...





    2009.02.02 20:43:35 Subbantósdi

    ...én kérek elnézést, h véleményem van, és le is merem írni...nem hixem, h ebből a hxemből meg tudtad ítélni h "alacsony" ill "magas" "emberke" vagyok-e, (mellesleg goblin, de pxxxt!), mindenesetre úgy érzem túlmixtifikáljátok ezeket a "küzdelmek"-et.



    2009.02.02 20:45:29 Másik Nick

    ...jogos, utánakérdeztem, így volt...mindenesetre biztos vagyok benne, h nem fáraxtotta az emberét a "problémái"-val....

  • 2009.02.02 22:13:23rita a felcser

    OFF

    Magenta

    Keress meg az IWIW-en tettem par kepet,de aztan letorolom.Az egyiket biztos :DDDDDD

  • 2009.02.02 22:14:05Másik Nick

    2009.02.02 22:10:01 Ragyogó Világítótorony



    egyrészt nem tudod, hogy mennyire nyüszögött az asszonyka

    másrészt meg a férfiak is feminizálódnak, nemcsak a nők maszkulinizálódnak

  • 2009.02.02 22:19:56Ragyogó Világítótorony

    Másik Nick



    ....én csak a kettős mércét nem xeretem... ha egyenjogúság akkor melózni is kell...

    ...nem arról kellene xólnia a dolgoknak, h ha xülx nő vagy, és mindenki figyeljen rád-értsen meg-fogadjon el, ha karriert építex akkor egyenjrangú fél és semmi megkülönböztetés...

  • 2009.02.02 22:27:57másutt

    Most ertem ide..

    :)

    Szoval szamomra az a legmegdobbentobb, hogy PAR NAP utani visszaeresekrol van szo. A kommentelok kozott tobben emlitenek par honapot... de az mar szinte "mult szazadbelinek" tunik amellett, amit a media nyom kulfoldon az emberek arcaba.

    En is olvasok neha magyar teves emberekrol, stb, akik 2-3-4 HONAP utan mennek vissza melozni.

    De itt neha ORAKROL van mar tenyleg szo!

    (A Times cikke kielemlte, hogy Madame Dati mar a csaszarja napjan dolgozott a korhazbol)

    Es lehet, hogy dobaltak ra koveket, de amikor en a fentieket irtam, a szulese utan kb 5 nappal, meg tele volt minden a "szuperanya" es "hudeszexi" kepekkel, es a gyomron tenyleg kifordult.

    Kiirtam magambol, es utana jobb lett.



  • 2009.02.02 22:34:29Másik Nick

    2009.02.02 22:19:56 Ragyogó Világítótorony



    Talán csak kis megértés kellene, pusztán a cucc (úgy is mint szülés) igényel egy csepp regenerálódást - úgy fizikait mint szellemit.

    Lehet, hogy igazam sincs, de én hiszek magamnak.

  • 2009.02.02 22:45:43yukikoka

    Szomorúnak tartom, hogy akár a gyerekkel való otthon maradás, akár a munkába történő gyors visszatérés mellett érvelve sokan az anya szempontjait említik, és agyerek érdekei elsikkadnak valahol. Anya menjen dolgozni, mert rengeteget tanult, meg mert ér annyit, mint egy pasi, meg egyáltalán, begolyózik szegény... anya maradjon otthon, mert szegény ha dolgozni megy, nem tud babázni, nem tudja kiélvezni az anyaság örömeit... Basszus, a gyerek hol marad ebben a nagy érvrengetegben? Aki látott már kicsi gyereket - főleg, ha sajátot - , az tudja, hogy egy gyereknek az első néhány évben fokozottan szüksége van az anyjára, legalább az első egy évben ez mindenképp intenzív jelenlétet igényel.

    Tudom, hogy sok helyen nem biztosított az otthon maradás, illetve hogy sokan rossz anyagi helyzetben vannak, de aki megteheti - az igények lejjebb adásával, mi pl. ezt tesszük -, az maradjon a gyerekével egy ideig. Nem mondom, hogy 3 évig, gyereke válogatja, de 2 évig mindenképp szerencsés, ha megoldható. Nem azért, mert ez anyának így jó, hanem mert a gyerek érdeke ezt kívánja. Nekem is gyakran szembe jut, hogy sokat tanultam, igaz, gyerek mellett is, meg hogy már hol tartanék, ha az elmúlt néhány évben dolgozok és nem a gyerekeimmel vagyok, de ők most kicsik, most indul az életük, és ezt később nem tudom pótolni. Úgy érzem, köteles vagyok ezt vállalni, akár a saját ambícióim - ideiglenes - rovására is, ettől vagyok felnőtt, anya. De nem is igazán tudom és akarom ezt racionálisan megindokolni, és megbántani sem szeretnék senkit. Egyszerűen természetellenesnek gondolom azt az gyakorlatot, hogy a világra pottyantunk egy gyereket, majd ott folytatjuk az életünket, ahol szülés előtt pár nappal abbahagytuk.



    A korai kötődés meghatározó szerepét szinte már említeni sem merem, korábbi posztokban futottunk már pár kört a témában.

  • 2009.02.02 22:45:52Ragyogó Világítótorony

    ...perxe, xó se róla, kell a regenerálódás, de ami sok az sok..

    ...csak a rizsa: xülés előtt xegény nő még nincs gyereke..ha terhes: jajj xegény, a hormonjai, figyeljen rá mmindenki... xülés: oké, trauma, aláírom.... xülés után: jajj a hormonok, meg kicsi a gyerek, nem vexnek vixxa, ha vixxavexnek nem rohanhatok el amikor akarok/kell mennem...



    ...azért valahol xabjunk már határokat...

  • 2009.02.02 22:48:18Annipanni

    2009.02.02 22:19:56 Ragyogó Világítótorony



    Az van,hogy tetszik,nem tetszik ugy van leosztva,hogy a nok felelosek a szaporodasert.

    Jo,nem kell tul misztifikalni a dolgokat, de azert ez nem semmi!

    A masik,hogy Te jottel azzal,hogy regen hogy volt. Relative ujkeletu dolog,hogy anya eljar dolgozni. Regen OTTHON dolgoztak a nok, tehat a gyerkoc ott volt veluk. Ha meg a foldekre ment kapalni,akkor meg vagy vitte a hatan,vagy a nagyszulovel stb. maradt a gyerek.

    Ezert ekkora gond manapsag a noknek megtalalni az egyensulyt a gyerekneveles es a munka kozott.

  • 2009.02.02 23:03:46yukikoka

    Szép dolog az egyenjogúság, de nem lehet centizni, hogy ki, miből, mennyit vállal. A biológia - reprodukció, utódgondozás - bizonyos keretek közé szorítja a nők munkavállalását, ez van. A társadalom érdeke is az egészséges utódok létrejötte, és megfelelő testi-lelki fejlődésük biztosítása. És igen, szar azon agyalni, hogy lesz-e munkám, és hogy el tudok-e jönni időben a melóból, hogy elhozzam a gyerekeimet az intézményekből - várom a konstruktív javaslatokat a probléma megoldására. Mert ugye azt mindenki belátja, hogy egy fenékkel egyszerre csak egy lovat... a gyerekről gondoskodni kell, nem maradhat másnapig bölcsiben, oviban, suliban.

  • 2009.02.03 00:19:52boszi77

    Miért olyan megdönthetetlen törvény, hogy a gyerek két éves koráig csak az anya kell vele legyen? Én ebben látok némi túlzást, szerintem ez olyan önigazolásos önző, kisajátító dolog a nők részéről.

    Mondjuk én fizikailag majd 3 hét alatt lettem olyan jól, hogy elmenjek otthonról. De ha néha kissé sokáig is voltam távol, a 24 óra nagyobb részében teljes örömmel otthon voltam a baba mellett. Mindenesetre sokat volt a nagymamájával, aki most kórházban van és látogatáskor mégis sokkal kevésbé reagált rá, mint gondoltuk volna (5 hónapos).

    Szóval szerintem ahol nem sokat vannak otthon az anyukák, ott sem lesz minden baba boldogtalan és deviáns gyerek. Csak itthon más a szokás, amit politikai okokból neveltek a népbe 30-40 évvel ezelőtt.

  • 2009.02.03 00:25:53cozumel

    Boszi



    nincs torveny.

    De a legtobb gyereknek, ismetlem, a tobbsegnek igenis jo, ha az anyja mellett van elsosorban, a nap nagy reszeben, eletenek elso 3 eveben.



    Termeszetesen nem olyan megdonthetetlen axioma, mint Newton elso torvenye az inerciarol, de azert szamos kutatas bizonyitja ezt is.



    Es ne hasonlitsd ossze a Ti helyzeteteket, ahol sokat volt a NAGYMAMAVAL, azzal, hogy a gyerek masfel evesen bekerul egy INTEZMENYBE.



    A nagymama intezmeny ugyanis egeszen specialis :-)))

  • 2009.02.03 00:34:08másutt

    boszi, en nem tudom, en speciel semmifele onigazolast nem ereztem az ugyben, hogy nem akartam, hogy egy vadidegen etesse a parhetes gyerekemet, uvegbol.

    en akartam ot etetni, lehetoleg a mellembol. vagy ha nem, akkor uvegbol.

    abba sem latok onigazolast, hogy elveztem, hogy ott lehettem a gyerekem elso mosolyanal, megfordulasanal, felulesenel. egyszeruen elveztem. es ugy ereztem, a gyereknek szuksege volt/van ram.

    el tudom kepzelni, hogy nem minenki erzi ezeket a dolgokat fontosnak, ismerek olyan not, aki ilyen.

    de egy 1 even aluli gyerek eseten szinte nincsen olyan tanulmany, ami azt irna, hogy egy "3 gyerek egy bolcsisnenire" szituacioban JOBB egy csecsemonek.

    nem, nem lesz minden gyerek devians, vagy serult.

    de nem jo nekik, az tuti.

    es e szogbol teljesen irrelevans, hogyan erzi magat a mama FIZIKAILAG a szules utan 3 hettel.

  • 2009.02.03 00:37:27cantaloupe

    Boszi,



    a neves cihologusok jelenleg ezt allitjak, hogy a gyereknek az elso idokben (Vekerdy 3 evet mond) az anyja jelenti a legnagyobb biztonsagot, ami potolhatatlan. Ne ugy ertsd, hogy akkor a nagyi sem vigyazhat ra 2 orat vagy apa nem tolthet vele egy napot, mert nyilvan nem errol van szo, hanem arrol, hogy az elso ket-harom evben zommel az anyja legyen vele.



    Cozumel, ne keverd a pletykat a tenyekkel. Ugyanis nem latunk be a sztarok szobajaba, de az teny marad, hogy Sarah Palin 5 gyereket, koztuk egy Down-koros kisbabat hagyott masra, mikozben politizalt. Ahhoz nem kell pletyka, hogy kitotozd, ha a csalad Al;aszkaban el, Palin meg ropkod a tobbi allam kozott, akkor mennyit latja a gyerekeit.



    Ugyanugy Szulak Andi, akit en ideztem: o maga nyilatkozott, hogy remeli, megtalalja a parjat, majd azt is megosztotta a kozerdemuvel, hogy nehezen jott ossze a baba. Az eletkora sem titok es az sem, hogy hany honappal vallalt el tobb munkat, koncertet a kislanya szuletese utan, ugyanis blogja van, abban megirta.



    Ne keverjuk ezt a National Enquier-hez hasonlo szemet lapokkal, akik csak kepet es sztorit kozolnek, hiteles forras nelkul. Illetve ugy szerepel, hogy egy "megbizhatonak nevezett forras" allitotta. :)

  • 2009.02.03 00:38:52másutt

    masfel evesen intezmenybe... na, az irigylesre melto.



    itt korulottem egymas utan rakjak be a 6 honaposokat bolcsibe. szemelyes ismerosom iratta most be a 6 honaposat. reggel 8-tol delutan 1/2 6-ig. hetfotol pentekig minden nap.

    o azt mondja, nem volt mas "valasztasa".

    en azt mondom, nem akart semmirol lemondani az eletben, meg egy nyaralasrol sem. garantalt munkaja volt, otthon maradhatott volna akar 2 evet is. neki igy volt jo.

    whatever.

    most nem is errol van szo.



    itt arrol van szo, hogy azaltal, hogy az arcunkba lokik az un. "celebek" es noi "peldakepek" (csinosak, okosak, sikeresek) viselkedeset, ami abbol all, hogy felpattannak a szuloagyrol/mutoasztalrol es rohannak vissza melozni, eszrevetlenul elmozdul az elvaras abba az iranyba, ahol ez lesz a normalis.

  • 2009.02.03 04:35:34cozumel

    Masutt, Cant



    en ezt egy kicsit mashogy latom.



    Hiaba mondanak el sajat interjuban sokmindent, arrol ritkan esik szo, hogy mennyi segitseg all rendelkezesukre, hogy a ferjukkel/anyjukkal stb. hogyan egyeztetnek.



    Maradjunk Palinnal, akit ugyan nalam kevesbe nem sokan kedvelnek, elhihetitek, de probalom mas oldalrol megnezni az o esetet.



    Eloszor is, mar terhes volt, amikor a felkerest kapta.

    Most akkor mi is a teendo?

    Abortusz az o eseteben nem johet szoba, en ezt maximalisan akceptalom.

    Akkor ne indulhasson az USA ALELNOKI POSZTJAERT, amit valoszinuleg egyszer az eletben ajanlanak fel, es tobbe soha?



    Es ha Palin apuka abszolut OK a helyzetet tekintve, es o a hatterorszag? Olyan nem lehet, hogy minden sikeres no mogott egy nagyszeru ferj all? Csak forditva?



    Ugyanakkor, ha Palin apuka kapta volna a felkerest, akkor fel sem merulne, hogy detejoisten, hat pont a kampany alatt szuletett egy down-os babaja, megis hogy gondolja, hogy alelnok akar lenni?





    Egyaltalan, aki abszolut abortusz ellenes, az ne is induljon neki semmifele karriernek, mert barmikor becsuszhat (nem, meg mindig nincs 100%os vedekezes), tehat ugyis otthon kell maradnia?



    Ha egy egyedulallo no ugy dont, hogy megtartja a becsuszott babat, de ket munkahelyen dolgozik, hogy megeljenek, a gyerek meg kozben a nagyi/szomszedneni/bolcsode komboban nevelodik, akkor elotte fejet hajtunk, mert megiscsak jobb, mintha abortuszra ment volna.

    Ha egy no valasztja ezt az utat, akkor o fujjfujj?



    Masreszt.

    A kotodes fontossagat senki nem vitatja. De ugy tudom, hogy a kotodes az elso szamu gondozottal kell, hogy kialakuljon, es ez az esetek tobbsegeben termeszetesen az anya.

    De lehet az apa, vagy a nagymama, vagy az adoptiv homoszexualis ferfipar azon tagja, aki otthon marad a babaval.

    De majd Yukikoka kijavit, ha hulyeseget mondtam :-)





    Harmadreszt.

    Mennyiben mervado, amit ezek a politikusok, celebek mutatnak?

    Az en eletemben kb. semennyire.

    Mert nem vagyok egy kozuluk, mert meg sem probalom elhinni, hogy lehetek, es mert nem is akarok.

    Az en munkam megvar, az oveke nem biztos.



    Az mar regen rossz, ha Hetkoznapi Helenke elhiszi, hgoy neki BARMIBEN IS adott hiressegre kellene hasonlitania.

    Nem kell, se gyerekvallalas kerdeseben, sem masban.



    Nekem nem kell a 40hez kozeledve ugy kineznem, mintha 28 lennek. De nem is var ram szerep Hollywoodban, ennek fuggvenyeben sem :-)



    Egeszseges onismerettel azert az ember ezt belatja.

  • 2009.02.03 05:00:24cozumel

    Nekem is van olyan sztorim, amit Okoska pedzegetett.

    Ikresanyuka ismerosom tortenete:

    Fiatalon szulte az elso babat, majd pocsek hazassag, valas, utana onallo uton indult el, szepen lepegett fel a karrier letran, tanult, kepezte magat.



    Majd megismerkedett egy pasival, szerelem, hazassag. Nagyon szerettek volna gyereket, de nem jott ossze. Lombik---->ikrek.



    Par het mulva mar telefonon bedolgozott, majd bejart 1-2 orara atnezni a dolgokat, es az ikrek feleves koraban visszament teljes munkaidobe dolgozni.

    Mert, Bivalybasznad-alson, ahol elnek, nem volt valasztasi lehetosege.

    Az o keresete lenyegesen magasabb, mint a szellemi szabadfoglalkozasu ferjenek a bevetele.

    A no szamara ez az egy allas volt/van/lesz, amig ott elnek, ahol-es ahonnan nem olyan egyszeru elmozdulni (mert ki akar odakoltozni egy munkanelkulisegtol sulytott kelet-magyarorszagi kisvarosba, ki fogja megvenni a hazukat?)



    Apuka pedig remekul menedzseli a haztartas+ikrek feladatkort, mellette a grafikusi munkajara is jut ido.

  • 2009.02.03 05:28:34voroske

    conzumel :

    Tokre egyetertek Palin ugyben. Bar en is ruhellem a not, de ki ne fogadta volna el a felkerest az o helyeben?!? Egyebkent nemhogy terhes volt, de mar megvolt a babaja mikor a felkerest kapta. Es ez tenyleg egy egyszeri es soha vissza nem tero alkalom volt. Egyebkent a ferj a kisbabajaval rendszeresen jelent meg az oldalan. Ami azt jelzi , hogy nem hagyta maga mogott a csaladott Alaszkaban, hanem azok is repultek vele mindenfele.



    Bar fontos a kotodes, de egy gyereket altalaban ketto ember vallal. Ahogyan a nok egyre jobban erdeklodnek a karier lehetosegek irant, a ferfiak egyre jobban erdeklodnek a gyermekeik irant. Mig a szuleink koraban keves ferfi pelenkazott/ furdetett/etett, ma ez mar termeszetes.

    En bevallom oszinten delutan 5 utan es hetvegen alig vagyok a gyerekkel, ugyanis a ferjem imad vele jatszani es kb odahozza hogy etessem meg aztan viszi is el tolem hogy o babusgassa. Nem hiszem hogy ki kene tepnem a kezebol, merthogy a nagykonyvben az van irva hogy velem kell lennie a koloknek 24/7 es nem pedig vele. A gyerek imadja es hangosan nevetgel neki, en meg orulok hogy van idom tornazni/boltba menni/olvasni es neha dolgozok is ilyenkor itthonrol. Sot mivel a fagyasztoban allandoan volt/van lefejt tej, abbol se csinaltam soha gondot ha a vasarlasbol vagy kondiozasbol eppen nem ertem vissza etetesre. A ferjem nagyon ugyesen es meg annal is lelkesebben eteti a kolkot cumisuvegbol. Az elejen meg arra is allandoan ajalnkozott, hogy ejszaka az egyik etetest atvallalja, hogy tudjak kicsit aludni.

  • 2009.02.03 07:47:51fatál natál

    Én el sem tudom képzelni, hogy ne én legyek ott amikor elkezd mászni a gyermekem, amikor először felül, amikor megteszi az első lépéseket. El sem tudom képzelni, hogy ne én tanítsam meg önállóan enni, hogy ne én szoktassam a bilire, stb.



    Ezeknek a gyerekeknek mi lesz az első szavuk? Anya helyett dada?

  • 2009.02.03 07:57:46mesianyu

    Nem olvastam a kommenteket biztos felmerült már:

    MINEK AZ ILYENNEK GYEREK???

    Oké szereti a munkáját, karriert akar, menjen csinálja. De csak azért szülni, hogy időnként címlapra kerüljön a gyerekkel??? Bocs de ez nem anya csak egy élő inkubátor.

    Aki meg otthon marad gondoskodni a csöppről, szoptat, szülés után némi súlyfeleslege van, ássa el magát :(((

  • 2009.02.03 08:14:17bohar

    Egyik nagyon aranyos, értelmes, jó értékrendszerű, jófej barátnőm babát vár.....pár hónap mulva születik, azt mondja, amint fel tud kelni megy vissza dolgozni, igaz, Amerikában él, ott tudom, hamarabb mennek vissza, de remélem, hogy megszületik a baba és máshogy fog érezni.

  • 2009.02.03 08:23:22Tessina

    mondjuk azért munka és munka között is van különbség. Most, hogy így belegondolok, én is dolgoztam egyrészt a szülés előtti héten is a kórházból napi kb 20 percet, és bizony, amikor hazamentünk, akkor is egy hét után már dolgozgattam, amikor a lányom aludt. Nem fosztottam meg ezzel semmitől, viszont az egy hónapos korában tartott rendezvény sem ment a kukába, amire egy évig készültünk, és nekem is jólesett, hogy máséleképpen is megmozgathattam az agyamat babázás közben. És jó volt a mindent elsöprő új önmagamnak néha azért barátilag összefutni a régi önmagammal:)

  • 2009.02.03 08:28:36Subbantósdi

    Végigolvasva nagyjából a kommenteket, valóban, mindben van valami igazság. Én azt szűrtem le az egészből, hogy mindenki csinálja, ahogy Neki jó.

    Véleménye persze mindenkinek lehet és az valószínűleg az lesz, amit Ő maga helyesnek tart, mert azt az életet sikerült kialakítania és jónak látja, jó döntésnek, vagy amire mindig vágyakozott, de nem tudta kialakítani vagy fenntartani.

    Én azért továbbra is másutt véleményével értek valahol egyet, nem szigorúan véve, de egy gyereknek nagy szüksége van az első pár évben, legalább az első kettőben, vagy másfél évben az anyja mellett töltenie a nap 24 óráját, ha az anya erre képes és tudja vállalni, és tud normális módon a gyerekéről gondoskodni, nem teher Neki, akitől napközben is szabadulni akar, és inkább leteszi a tévé elé vagy hagyja magában játszani, míg Ő elvan valamivel, hagyja ordítani, mikor foglalkozhatna Vele, stb...

    Vannak nők, akiknél nem következik el rögtön szülés után az, hogy a babájukra hangolódjanak, de ha nem is várják meg azt a lehetőséget, hogy ez kialakuljon, mert visszamennek dolgozni, elkezdenek diétázni, tornázni járni, erre-arra hagyni a gyereket és élni az életüket, akkor nem is fog...

    Szóval meg kell próbálni.

    Ahol meg nem megy az, anyagi okokból és mert annyira erős a karrier-vágy, hogy komolyabb pszichikai problémát okoz, hogyha valaki úgy érzi, félbe kell hagynia, az meg menjen vissza dolgozni, nem bánom, de aztán meg ne panaszkodjon, hogy miért is nem tudja az életet már úgy élni, nem tud egyszerre több fronton megfelelni és különben is, így is, úgy is, teher a gyerek, mert nem tud időben érte menni, stb.

    És inkább még akkor is, mikor nem dolgozik és elvégezte a házimunkát is, másra hagyja inkább a gyerekét, ahelyett, hogy akkor már tényleg a gyerekkel foglalkozna.

    Aki kényszer miatt kell, hogy dolgozni menjen vissza, azokat megértem, mert manapság a világ nem olyan, hogy nagyon el lehet szalasztani egy jól kereső és biztosnak látszó állást, ha a férj munkanélküli lesz, pláne és akiknek sok tartozásuk van, hitelek, kölcsönök, ott a pénzre nagy szükség van...Egy ilyen helyzetben egy anya, akár még én sem, tudnék nyugodtan itthon babázni, mert állandóan a financiális gondokon járna az eszem, akkor már jobb, a gyereknek is, aki megérzi ezt a feszkót, hogy keresek állást, ha éppen van lehetőségem vagy a régibe visszamegyek...



    Amúgy én sosem irigyeltem azokat, akik testi adottságukból adódóan hamarabb visszanyerik az alakjukat, akár tornával és diétával, nem szoptatva, akár nem....

    Mert én úgy vagyok magammal elégedett, ahogy vagyok és vannak tényleg ilyenek, jó Nekik, másban lehet, hogy nekem vannak jobb dolgaim az életben, én így fogom fel...Isten nem egyenlően oszt és azt kell megbecsülni és elfogadni, amit Neked osztott.

  • 2009.02.03 08:33:37Subbantósdi

    Tessina: valami fontosan írtál, azt, hogy fontos, hogy a nő lássa, hogy mennyire vesz el az első időkben a babától időt, hogyha az anya dolgozni kezd.

    Azzal én is egyet tudok érteni, bár ilyen munka sajnos elég ritka, amit a nő akkor is tud végezni, mikor a gyereke alszik még, ezért annyira nem zavarja a szememet, hogy a Gombos Edina hajnalban Bumerángot vezet már...

    Mert hajnalban még látja a babáját, aztán csak a reggeli dolgok maradnak a férjére, lehet, a baba csak egy-két órát nem látja minden reggel az anyját, de utána egész nap és éjszaka maga mellett tudhatja, lényegében.

  • 2009.02.03 08:33:42krispin

    Azert azt sokan nem tudjatok, hogy nem minden orszagban van olyan jo dolga a kismamaknak, mint Magyarorszagon, hogy 3 evig otthon maradhatnak a szüles utan es meg penzt is kapnak. Söt, a legtöbb nyugati orszagban, Nemetorszag, Franciaorszag, Belgium es meg sorolhatnam csak par honapot ad a kismamaknak, aztan vagy vissza mennek dolgozni, vagy otthon maradnak, de penzt nem kapnak es valoszinü, hogy kirugjak öket az allasukbol. Ha nincs egy jol keresö ferjed, akkor valoszinü ra vagy utalva arra, hogy 3 honap utan dolgozzal.

    A cikkben az a szörnyü, hogy pont olyan nökröl van szo, akik megengedhetnek maguknak, h otthon maradjanak a gyerekkel. De nem teszik, mert önzöek es a sajat karrierjük, a csillogas es öntömjenezes ennel fontosabb szamukra. Pedig pl. Heidi Klum is atadhatna mar a helyet a fiataloknak, mert bar ö nadszalvekony, de nincs jo alakja. Legalabbis es nem öt latnam szivesen a Victorias Secret divatbemutatpn, ha ferfi lennek, hanem egy feszes fenekü 18 evest!

    En most varom az elsö babat, van karrierem, de a szüles utan eppen le fogom sza...ni, hogy mi ujsag a munkahelyemen. Nem fog csödbe menni a ceg, mert nem vagyok ott. Ha majd unatkozom otthon, akkor is inkabb festegetni fogok, mint elöbb visszamenjek dolgozni. Pedig szeretek.

  • 2009.02.03 08:34:33Subbantósdi

    fatál natál: hasonlóan gondolkodom, de azért én már beláttam, hogy ennek ellenére sem az első szavuk az, hogy anya. :o)

  • 2009.02.03 08:35:58Subbantósdi

    krispin: tudjuk, amit az első részben írtál, mivel ide sok nem Magyarországon élő kismama jár és Ők már megosztották velünk a mostani hazájukban kialakult gyakorlatot.

  • 2009.02.03 08:38:14Subbantósdi

    ..én kérek elnézést, h véleményem van, és le is merem írni...nem hixem, h ebből a hxemből meg tudtad ítélni h "alacsony" ill "magas" "emberke" vagyok-e, (mellesleg goblin, de pxxxt!), mindenesetre úgy érzem túlmixtifikáljátok ezeket a "küzdelmek"-et.

    Világítótorony: oké, csak nekem erős volt és eléggé sarkított a véleményed, tudod, az élet, szerintem, nem fehér és fekete, csak...

  • 2009.02.03 08:43:23Mafalda

    justjared.buzznet.com/2009/02/02/rebecca-romijns-incredible-shrinking-belly/



    ez csak egy a sok celeb sztori közül

    érdemes beleolvasni a kommentekbe is!

  • 2009.02.03 08:45:23Subbantósdi

    "Miért olyan megdönthetetlen törvény, hogy a gyerek két éves koráig csak az anya kell vele legyen? Én ebben látok némi túlzást, szerintem ez olyan önigazolásos önző, kisajátító dolog a nők részéről."

    boszi77: nem mindenki önigazolásból marad otthon, hanem van, akinek van rá módja, így látja jónak, meggyőződésből, értékrend alapján.

    És nem hiszem, hogy egy anya azzal, hogy otthon marad, kisajátít... Kitől, mitől sajátítja ki? A társadalomtól, a bölcsitől?

    Nem értem, de biztos bennem van a hiba.:o(

  • 2009.02.03 08:48:14di

    nekem se volt időm végig olvasni a hozzászólásokat, de véleményem van. Egyrész tényleg a régi gazdag-szegény világban is hasonló volt a helyzet, csak ott a gazdag anyukának még csak karrierje se volt, ás akkor is a dadus nevelte a gyerekeket, és hozzájuk is fordultak tanácsért, nem a szülőkhöz. Szerencsére ma már más a helyzet és sokan otthon maradnak a gyerekekkel, de tényleg azért 1hetesen visszamenni dolgozni! szólva nem értem tényleg minek a gyerek nekik és a bizniszmen anyukáknak szintén minek, és azoknak akinek nyűg a gyerek. Minek? ennyire erős lenne a genetika, a szaporodásra? nem értem...és tényleg nagyon jó lenne olvasni arrról, h milyenek lesznek ezek a gyerekek? mennyire veszélyeztetik a társadalamt pl. mert nem nézik emberszámba a másikat, csak egy gépnek...akit ki lehet zsákmányolni? Vajon hová fog vezetni ez a szeretet nélküli világ?

    És akiknek meg anyagi okokból kell visszamennie dolgozni, próbál vmi elfogadhataó munkát találni, de pont a karieristáknak nem kell pénz, ők tehetnék meg, de nem nekik nem jó a gyerek...de akkor minek nekik? Vegyenek ki az intézetekből 5-6 éveseket és akkor azokkal már más a helyzet, ha annyira gyerekre vágynak. De tényleg vajon hogy-hogy vágynak gyerekre? egyáltalán hogy jut eszükbe két tárgyalás közt?

  • 2009.02.03 08:49:06szövetszöcske

    Már nem azért, de pár poszttal odébb ment a jajongás, hogy nem szabad tévét nézni mer kiég az embernek az agya, meg tévénézés előtt órákig kell azt kiválogatni, hogy mit nézünk meg, és persze a Vekerdi mit mond erről. Most meg szó nélkül azon csámcsog a jónép, hogy mindenféle noname közszereplő-médiabohóc, megnemválasztott amerikai alelnök, tenyésztett divatmajmok Heidiklum meg Natalia Kornyikova mega hasonlók mit csinálnak a magánéletükben. Legközelebb majd kivesézésre kerül az is, hogy vajon építő jellegű-e hogy a májkell dzsekszon egészségügyi okokból csak misszionárius pózban nyomja a gorillákkal az oxigénsátrában, a tomkrúz meg gruppenben osztja családtagjaival együtt a cientológus haverjait? Ezeknek az embereknek minden lépését imidzs-tervezők találják ki, minden házasság-vállás-gyerekszülés-egyébkisszínes arra van optimalizálva, hogy lehessen róla csámcsogni, a lehető legnagyobbat kaszálja rajtuk a tévé és a sajtó. Mostkomolyan, mi abból a tanulság hogy pár celeb mit csinál és hogyan, ehhez képest a brittt tudósok felismerései tényleg tudományos mérföldkövek...

  • 2009.02.03 08:55:27Tessina

    cozumelnek szerintem tök igaza van. Nálunk hasonló játszódik le a családban, a lányok unokatesóival kapcsolatban. Úgy adódott, hogy olyan vállalkozásba kezdtek, amiben az anyjuknak jobban helyt kell állnia, ezért legtöbbször az apjuk viszi haza és fekteti le a (már oviskorú) gyerekeket. Az anyósom meg totál ki van akadva, hogy jajj, szegény apjuk (mondanom sem kell, hogy az ő fia:)). De az eszébe sem jut, hogy amikor a gyerekek kisebbek voltak, akkor pont fordított volt a helyzet... akkor meg senki nem szólt semmit, pedig szegény anyuka nem kicsit volt láthatóan fáradt nulla segítséggel, éjjel-nappal a gyerekekkel melózva, ráadásul menni se nagyon tudott sehova, mert nem beszél magyarul, és a családja sem itt él... érdekes dolgok ezek.

  • 2009.02.03 08:55:38Subbantósdi

    "Szóval szerintem ahol nem sokat vannak otthon az anyukák, ott sem lesz minden baba boldogtalan és deviáns gyerek. Csak itthon más a szokás, amit politikai okokból neveltek a népbe 30-40 évvel ezelőtt."

    boszi77: Valóban, nem lehet általánosítani, de nagyobb eséllyel, úgy hiszem, lesznek a gyerekek kicsit bizonytalanabbak, talán kicsit gyökértelenebbnek érzik magukat, ha nincs az anyjuk elég időt mellettük...

    Én nem értem, miért van ez, hogy ez a képzet, hogy 30-40 éve ezt nyomatja a rendszer, ronda szóval élve, hogy maradj otthon 3 évig?

    Én ezt nem éreztem, azt annál inkább, hogy a hetvenes években anyám engem már fél évesen bölcsödébe adott, előtte is két hónappal már egy idős nő vigyázott rám, mert Neki vissza kellett mennie dolgozni...Kellett a pénz, nem karrier miatt, amúgy is titkárnő volt, ez nem nagy karrier.

    Lehet, én ezért is mindig is éreztem ezt a a hiányérzetet, mert nem volt velem az első években. És ezért talán nem is alakult ki olyan kapcsolatunk, ami jó lett volna, máig sem...

  • 2009.02.03 08:59:46Subbantósdi

    szövetszöcske:egyetértek Veled, én igaz, nem vagyok nagy tévéellenes, de ettől függetlenül nem hagyom, hogy belevándoroljanak az életünkbe és gondolkodásunkba ezek a celebek, ki kell őket zárni és a magunk életét élni...

    Mert nem jó példák és nagy részük "meg van csinálva, ki van találva".

  • 2009.02.03 09:01:38Subbantósdi

    di: már ezekről mi is páran így elfilóztunk itt... :o(

  • 2009.02.03 09:06:34Subbantósdi

    yukikoka: egyetértek Veled. :o)

  • 2009.02.03 09:38:20Buttercup

    Elítélem azt, aki újszülött babáját magára hagyja. Csak pár éves korban alakul ki az, hogy a baba tud a anyukája létezéséről még akkor is, ha az nincs ott. Ergo ha anyuka kiment a szobából, akkor nem létezik. VAn olyan ismerősöm, aki 1 hónapos babáját egy teljes napra és éjszakára egyedül hagyja. Meg sem próbálta szoptatni sem, inkább fejőgépezik, és persze semmire nincs ideje.

  • 2009.02.03 09:41:33anyamadár

    Szerintem nem az a baj, hogy vannak akik hamar visszamennek és dolgozni kezdenek, hanem az, hogy azokat a "sztáranyukákat" akik otthonmaradnak, gyereknevelnek inkább nem vállalnak filmszerepeket egy ideig és akik nem -0-ás ruhákat hordanak a szoptatás miatt a szülés után két héttel, már lehúzzák ugyenezek a kedves újságírók, undorító paparazzifotók jelennek meg róluk, ahogy ásítanak éppen, vagy nagy csomag pelussal vágtatnak ki egy szupermarketből...



  • 2009.02.03 09:43:41anyamadár

    Szövetszöcske - szerintem itt nem kifejezetten ezekről a médiabohócokról van szó, hanem a közvéleményről, amit az újságok alakítanak...

  • 2009.02.03 10:01:57psyché

    szövetszöcske, total igazad van.:-)

  • 2009.02.03 10:11:48macskaszemű

    Bírom, mikor olyanok osztják az észt, mint pl. boszi77, akinek segge alá tolja nagyi a segítségét.

    Így tényleg egyszerűbb lehet mászkálni, elhiszem, csak ez nem a te érdemed.

  • 2009.02.03 10:13:19Subbantósdi

    anyamadár: egyetértek Veled. Lehet, én is közvélemény vagyok, amit az újság alakít, de én mégis inkább azzal lennék nyugodtabb gondolatú, hogyha interjúban vagy képekben ilyen sztáranyukákat látnék, vagy olyat, aki ezt az oldalát is vállalja a dolgoknak...

    Nem istennőkre, hanem hús-vér celebekre lenne inkább szüksége az embereknek, akik tényleg példaértékű életet tudnának mutatni.

    Bár én nem vagyok nagy celeb-kutató és nem is igazán nézem a kereskedelmi csatornák celeb-műsorait vagy olvasok Story-t vagy BEST-et, de azért valahogy mégiscsak találkozik az ember ezekkel a dolgokkal, nem tudja, ha akarja, sem kikerülni...

  • 2009.02.03 10:14:27anyatájger

    "Maradjunk Palinnal, akit ugyan nalam kevesbe nem sokan kedvelnek, elhihetitek, de probalom mas oldalrol megnezni az o esetet.



    Eloszor is, mar terhes volt, amikor a felkerest kapta.

    Most akkor mi is a teendo?

    Abortusz az o eseteben nem johet szoba, en ezt maximalisan akceptalom.

    Akkor ne indulhasson az USA ALELNOKI POSZTJAERT, amit valoszinuleg egyszer az eletben ajanlanak fel, es tobbe soha?" - Na ez az a szitu, amit én végképp nem tudok megérteni. De komolyan. Én lemondanék az egyszeri lehetőségről. Szerencsére (?) nem vagyunk egyformák...

  • 2009.02.03 10:17:53gyöngy1

    OFF: "A miniszterelnök, Nicholas Sarközy "

    Tudom, csak kötözködöm.

    1, Sarkozy a franciák köztársasági elnöke, a minszterelnök François Fillon.

    2, Nicolas, a 'H' felesleges

    3, ha már magyarosítani akarunk, akkor legyen Sárközy, és ne Sarközy. A Nicolas meg lehet Miklós is akár (lásd Verne Gyula)

  • 2009.02.03 10:20:21anyamadár

    Subbantósdi, nekünk sincs tv-nk, de pl. Velvetet olvasok néha, az újságok címlapjait látom, szóval szerintem itt nem a sokszor senkiházi sztárocskák a lényegesek ebben, hanem a sok ember aki ennek él, ezt követi - sajna itt nagy tömegekről van szó -, az faszacsajnak tartja azt aki már szülés után a munkahelyén csücsül és dagadt unalmas kismamákat emleget ha valaki otthonmarad a gyerekével akár évekig...



    de ugyanezt írtam az előbb is :) na mindegy...

  • 2009.02.03 10:20:22Subbantósdi

    Nekem van egy barátnőm, annak a barátnője, én csak futólag ismerem, mivel ők voltak anno kollégák, na szóval a lánynak van egy lassan két éves kislánya, de inkább még csak másfél és egy évesen beadta a helyi, Pest megyei városka, magán bölcsödéjébe, állami ott nincs is, de én erre azt gondoltam naívan, mikor mesélte, hogy hát igen, megy vissza dolgozni, bár nem értettem, miért, mert amúgy kaszinózik a csaj, kruppié, és ez az életmód egy kisgyerekkel elég zűrös...

    Amúgy a férje meg ott vezető, szóval van pénzük nem is kevés...

    Barátnőmtől jött a válasz, mert megkérdezte a lányt, hogy nem erről van szó, egyszerűen szeretné, ha lenne napközben ideje mondjuk szoláriumba járni, meg vásárolgatni, stb...

    Amúgy lenne nagymama, aki vigyáz a babára időnként, nem ez a gond, de a hozzáállás...

    Én azt érzem, és ezt meg is mondtam a barátnőmnek, aki van olyan, hogy ezt kettőnk között tartja, hogy egyszerűen azt érzem, hogy nem akar a gyerekével napközben foglalkozni, nem tudja, mivel kösse le, mit játszon Vele, vagy már megunta, hogy egy évig otthon volt Vele és a régi életét akarja, munka nélkül ugyan, de élni...

    És ezt én nem tartom túl jónak...

    Lehet, Ő ettől időmilliomos és több ideje jut magára, megszépül, stb. és lelkileg kiegyensúlyozottabb, mert nem négy fal között és a játszótéren tengeti a napjait, de a lányára, mivel kislányról van szó, szerintem nem gondolt...

    Amúgy azt is hallottam, hogy ez a kislány nem is tud még, pedig már korából fakadóan kéne, önállóan játszani, állandóan sír és az anyján lóg, hogy foglalkozzon Vele, szóval szerintem itt a gyerek pont érzi, hogy az anyja távolságot tart Vele és ezért még jobban igényli, hogy állandóan Vele legyen, mert fél, hogy elveszti, hiszen már egy évesen lepasszolta a bölcsibe.

  • 2009.02.03 10:22:18Subbantósdi

    anyamadár: egyetértek Veled maximálisan.

    Bár nekünk van tévénk, de nem megy egész nap és ami megy, az erősen szűrt, főleg, mikor a lányom is nézheti, de így is lehet azért úgy gondolkodni, hogy kerüljük a celeb-műsorokat.

  • 2009.02.03 10:58:04Magenta

    #

    2009.02.02 22:13:23 rita a felcser



    OFF

    Magenta

    Keress meg az IWIW-en tettem par kepet,de aztan letorolom.Az egyiket biztos :DDDDDD



    -----------------



    Rita, inkább 17-nek gondolnálak. :)

    A kisfiad még mindig tüneményes.

    Tényleg szép arcod van és az alakod se rossz. A hasad meg egyáltalán nem olyan, hogy amiatt kés alá kelljen feküdni, egy év múlva már semmi nem fog látszani.

  • 2009.02.03 11:01:27Magenta

    sálálálá

  • 2009.02.03 11:23:55bohar

    1.én az a nő vagyok, akinél a terhesség és a szülés majdhogynem könnyű de mindenképp komplikációmentes volt, de a gyermekágy! mindháromszor rémálom, hosszú fájdalmas, és nehéz

    de el tudom képzelni, hogy mindenkinél másképp működik ez

    2. nekem még az is nehézséget okoz, hogy a 2 gyerekkel itthon voltam és vagyok a 3.al is, most már viszont elvágynék tanulni...azaz a tőlem távol álló dolgot, hogy a legkisebb felügyeletét idpnként vagy rendszeresen másra bizzam nehézséget okoz, lelkileg, miközben vágyom már másra is, neki is szeretném azt adni amit az első kettőnek..

  • 2009.02.03 11:43:27Selkt-Sa

    szerintem jó az 5 perces gyermekágy, ahogy az is, ha a nő 6 hétig fekszik, és utána 3 évig gyereket nevel. a lényeg azon van, hogy legyen választási lehetősége, és a társadalom támogassa a döntésében. és ne legyenek olyan posztok, hogy szülés után felkel a nő, mert nem kényeskedős fajta, és unta már a lustálkodást, és karácsonyi vacsit főz a családnak, jajj de menő, otthon döglődő kismamák fujfujfuj, utána két héttel meg olyan poszt, hogy heidi klum, meg mme dati 6-20 nap után kifutón meg minisztériumban dolgoznak, és hogy az fujfujfuj, 6 hét gyerekágy, másfél év kövérség jajjdemenő.



    vagy most ez így hogy? ha a nő felkel, hogy klasszikus szerepeit a családban betöltse, és főzzön a családjának, és mondjuk segítség nélkül megszakadjon a házimunkában, az oké, de ha egy-két hét után felkel, mert neki a nagyvilágban dolga van gyerekszülésen kívül, és egyáltalán nem klasszikus női szerepmodelleket akar betölteni, anélkül, hogy beleszakadna, akkor az gáz?

  • 2009.02.03 12:37:22papucsbojt

    Selkt-Sa: :) ha tul anyas az a baaaj, nem nem eleg modern akor az baaaaj, ha felkel vacsit fozni az a baaaaj, ha kimegy a kifutora az a baaaaaj, ha fekve marad na az az igazan nagy baaaj :D

  • 2009.02.03 12:54:53Ragyogó Világítótorony

    #

    2009.02.03 08:38:14 Subbantósdi

    Világítótorony: oké, csak nekem erős volt és eléggé sarkított a véleményed, tudod, az élet, szerintem, nem fehér és fekete, csak...



    ...valakinek tixtába kell tennie a dolgokat, úgy h az 1xerűek is értsék..:)



    2009.02.02 22:48:18 Annipanni



    2009.02.02 22:19:56 Ragyogó Világítótorony



    Ezert ekkora gond manapsag a noknek megtalalni az egyensulyt a gyerekneveles es a munka kozott.



    ....hogy megint sarkítsak: nem lehet 1xerre b*xni és xűznek maradni...

  • 2009.02.03 13:10:00Subbantósdi

    Ragyogó Világítótorony: de én nem vagyok ám egyszerű... :o)

  • 2009.02.03 13:31:34yukikoka

    voroske,

    "ferjem imad vele jatszani es kb odahozza hogy etessem meg aztan viszi is el tolem hogy o babusgassa. Nem hiszem hogy ki kene tepnem a kezebol, merthogy a nagykonyvben az van irva hogy velem kell lennie a koloknek 24/7 es nem pedig vele."

    Nincs ez megírva semmilyen nagykönyvben. Az, hogy a gyereket nem passzoljuk 6 hetesen bölcsibe vagy bébiszitterre, nem jelenti azt, hogy csak róla kell, hogy szóljon az életed vagy hogy más hozzá sem érhet. Tehát: anyuci otthonléte nem zárja ki apa, nagyszülő stb. hathatós közreműködését a gyerek nevelésében, sőt, kifejezetten jót tesz minden családtagnak. Időnként bébiszitter is "befigyelhet", gyerek életkorától függően. Én is másoddiplomáztam illetve most PhD-zek gyerekek mellett, persze szerencsés vagyok a nagyszülői segítség miatt, de ez messze nem minden nap és egész nap történik.

    Cozumelnek pedig szerintem igaza van abban, hogy az anya helyettesíthető apával, nagymamival stb, csak kézenfekvő az anyát "elővenni", hisz ő szül, szoptat, így találta ki a természet, tetszik-nem tetszik. De a nagymama is sokkal jobb alternatíva a kicsi gyerek szempontjából, mint a bölcsi vagy akár egy napi szinten alkalmazott bébiszitter.

    Az "otthon lét" pedig nem egyenlő a folyamatos anya-gyerek duálunióval, összegyógyulással; menni kell gyerek- és felnőtt társaságba, foglalkozni kell a gyerekkel, és persze időben (gyerekfüggő) közösségbe adni, na ez utóbbi ugye problémás kis hazánkban.

    Persze érthető, ha valaki azért megy vissza korán dolgozni, mert kell a pénz (magánügy, ki miről tud lemondani, és miről nem, pl. nyaralás, de a kenyérről ugye nem lehet), vagy mert idegileg annyira nem bírja a monotóniát és az új szerepkört, hogy a gyerek érdeke is azt kívánja, hogy anya menjen inkább dolgozni.

  • 2009.02.03 13:34:35yukikoka

    A sokak által emlegetett "lelki sérülést" pedig nem úgy kell elképzelni, hogy a ded tizenévesen lelövi az osztálytársait, vagy belemenekül egy rossz házasságba:) Egyszerűen arról van szó, hogy az első időkben tanul meg kötődni, bízni a másikban, az anyával (más állandó személlyel) kialakított szoros érzelmi kötődése lesz későbbi kapcsolatai mintája, meghatározó személyiségformáló tényező (értékes vagyok, feltétel nélkül szeretnek)

  • 2009.02.03 13:48:36mspoppy

    Másutt: egyetértek! és gratulálok, szépen felépített, jól megfogalmazott poszt!



    Nagyon egyszerű és könnyű lenne az ilyen "extrém sportos" eseteket elintézni annyival, hogy magánügy - de sajnos nem az. Ezeknek az embereknek a magánélete a nyilvánosság előtt zajlik - mégpedig a saját választásuk alapján (egyik sem "beleszületett", mint vmely királyi sarj) - és a családi életük RÉSZE a jól megkomponált karrier-tervüknek. Így a gyerekvállalás is. (ld. még klf. nemzetiségű gyekekek adoptálása)



    A "szülés után rohanok vissza dolgozni" témában pedig nem az egyén döntésével van a gond, hanem azzal a mintával, amit közvetít.



    Mert ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy az embereknek - azoknak is, akik egyébként nem foglalkoznak a kismamás témákkal - előbb-utóbb az a kép alakul ki a fejébén, hogy az a normális (helyénvaló, kívánatos, stb.), ha anyucinak az a legfontosabb, hogy szülés után rögtön visszafogyjon és visszaüljön a teszkó pénztárába dolgozni. És ha ettől eltérő nézeteket vall, akkor egy lusta, tehetetlen, önigazoló, mártíromkodó, stb. trampli.



    És a GYEREK IGÉNYE, SZEMPONTJAI már megint nem érdekelnek senkit...

  • 2009.02.03 13:54:11mspoppy

    ...és még valami: nem véletlen, hogy a legprofibb cégek már túlléptek az ilyen kóros megfelelési kényszerekhez és komplexusokhoz vezető "minták" közvetítésén és az "éld az életed, ahogy akarod, csak vegyél hozzá ***t" filozófiával kampányolnak.

  • 2009.02.03 14:17:14cantaloupe

    Cozumel,



    megint van, amiben egyetertunk, konkretan 2 pontban:

    1)a ferfiaktol soha nem kerdezik meg, hogyan egyezteti a karriert a csaladdal (ezt Palin is emlitette amugy, mikor kenyes kerdeseket kapott e teren)

    2) Egy alelnoki posztot nem ajanlanak fel hetenkent, valoban egyszeri alkalom.



    Nade.

    Mindannak ellenere, hogy en a legjobb munkaerot vennem fel, es ha a 10 jelentkezo kozul 9 ferfi, de a noi pilota/autoszerelo/politikus a legjobb es neki adnam az allast..szoval minden feminizmus ellenere nem tagadhatjuk, hogy a biologiat nem kapcsolhatjuk csak ugy ki!

    -Az apa/nagymama nem tud szoptatni

    -Nem ok hordtak 9 honapig a gyereket

    -A kisbaba (kutatasok szerint) az anyjanal nyugszik meg legjobban, az o hangjara rezonal elsosorban



    Es igen, nemcsak noknek, ferfiaknak is donteni kene arrol, hogy nagycsaladot akarnak, vagy ejjel-nappal melozni, utazgatni, ugyanis a nap mindenkinek 48 orabol all. Palin karrierje nem hirtelen alakult ki, az 5 gyerek sem derult egbol pottyant oda...es ket ekkora lovat egy fenekkel nem lehet megulni.



    Azaz lehet, de van ertelme?

  • 2009.02.03 14:29:10cozumel

    Cantaloupe



    nem tudom, nem voltam ott, nem ultem az asztaluknal, nem jatszottam a gyerekeivel, nem lattam ot olvasni esti meset...

    Honnan tudjam, mi a KEREK, NAGY, EGESZ VALOSAG???

    Honnan tudjam, hogy nem egy harmonikus es tenyleg boldog csalad ok?



    Tolem tenyleg tavol all az egesz gondolkodasmodja, de nem fogom ot elitelni azert a dologert, amit egy masik feminini posztban meg szamonkernek. Tudod, kettos merce ;-)



    A szoptatas meg a magzati kontaktus meg jo es fontos, de sokkal fontosabb ezeknel, hogy a gyerek szeretetet kapjon, azt meg apa is meg tudja adni.



    Olyan is van am, ogy anya belehal a szulesbe, es abbol a gyerekbol is lehet boldog felnott...

  • 2009.02.03 14:35:30cantaloupe

    Cozumel,



    mondom, en itt kulonvalasztom az ertelmet es az erzelmet. Ha en lennek a fonok, odaadnam a legjobb munkaeronek az allast, akkor is, ha egy honapja szult otosikreket.



    De mas a biznisz, es mas a privat velemenyem arrol, mikor valaki a kisbabajat hagyja otthon honapokra.



    Ez nem kettos merce, mert bele nem szolok, meg nem kerdeznem senkitol, aki nem kozelebbi ismeros vagy barat, hogy mikent zsonglorkodik az idovel.

    De a velemenyem az, hogy egy uj eletert felelosseggel tartozok, en akartam, tehat kutyakotelessegem a legjobb korulmenyeket megteremteni-erzelmileg.

  • 2009.02.03 14:36:04másutt

    en az ilyen "egy fenekkel 2 lovat" (koszi, cantaloupe, ez nagyon jo mondas) ugyekben azt tapasztaltam, hogy az illeto eleg pocsek munkat vegez mindket helyen.

    a fent emlitett ismerosom pl., aki most 1/2 bedobassal dolgozik, keson megy be es koran lelep es szar munkat vegez, pedig a 6 honapos gyereke napi 9 orat a bolcsiben van.

    ha vart volna meg 1 evet, akkor vegezhetett volna jo munkat otthon, majd jot a munkahelyen is.

    minek mindent egyszerre csinalni???

  • 2009.02.03 14:45:53mspoppy

    az "egy fennékkel két lovat, de minek" gondolattal teljesen egyetértek, talán annyit fűznék még hozzá, hogy a csikósok is csak a LÁTVÁNYOSSÁG kedvéért hajtják a puszta ötöst (Koch-ot), nem azért, mert bármi értelme is volna egy "fenékkel" öt lovat "megülni". :D :D

  • 2009.02.03 16:29:26ditakai

    ezeket az eseteket olvasva engem egyedül azért nem borít el néha a hülyeség és az önmarcangolás karrier témában, mert három évig külföldön az ilyen szupercsaládok gyerekeinek voltam a pótmamája, és mindenkit biztosíthatok, hogy az esetek nagy százalékában ezek a jól alkalmazkodó gyerekek kifejezetten rugalmas idegzetet igényelnek a szüleiktől majd tinédzserkorban, és az a korszak nem ám 6-13 hónapról szól, hanem 6 évről :-)))

  • 2009.02.03 20:37:33Subbantósdi

    "és ne legyenek olyan posztok, hogy szülés után felkel a nő, mert nem kényeskedős fajta, és unta már a lustálkodást, és karácsonyi vacsit főz a családnak, jajj de menő, otthon döglődő kismamák fujfujfuj, utána két héttel meg olyan poszt, hogy heidi klum, meg mme dati 6-20 nap után kifutón meg minisztériumban dolgoznak, és hogy az fujfujfuj, 6 hét gyerekágy, másfél év kövérség jajjdemenő."

    Selkt-Sa: én is írogattam erre a posztra, emlékszem rá, azért a vélemények nagyobb része legalábbis elítélő volt, vagy nem egyértelműen támogató.

  • 2009.02.03 22:06:01szajberpiraty

    Vagy felnevelünk egy gyereket normálisan, vagy nem. Ha 6 naposan másra van bízva, akkor nem biztos, hogy később nem lesznek gondok... És akkor nem számít majd, hogy anyuci milyen karriert futott be.



  • 2009.02.03 22:09:21másutt

    selkt-sa

    Ide nem csak 1 ember ir, ezért mindenféle vélemény elhangzik.

  • 2009.02.03 22:18:06kaktuszvirág

    Okoska,

    erről csak annyit, hogy én biztos voltam benne, hogy a terhességet végig dolgozom, és kb. 3 hónap után meg fogok őrülni itthon. Ehhez igazítottam mindent (megtehetem, saját cég). Ehhez képest az utolsó pár héten pihennem kellett, a gyerek meg lassan 8 hónapos, és feláll a szőr a hátamon, ha arra gondolok, hogy vissza kéne menni lassan dolgozni (legalább egy kicsit).

    Nem csak a válság szólhat közbe, erre készülj fel :-)

  • 2009.02.03 23:17:48kaktuszvirág

    De, de.... illetve nem dolgozom. Közben helyettem is tartják a frontot, de nem sokáig. Úgyhogy igazán nagy a nyomás, hogy visszamenjek. Külső-belső egyaránt. És sosem gondoltam volna, hogy ennyire marha jó itthon lenni egy gyerkőccel, és nem egész nap pörögni, fontosnak lenni.

    De muszáj lesz visszamenni dolgozni, legalább annyira, hogy fenntartsam a dolgaimat, különben ugrik mindaz, amiért évek óta dolgoztam.

    (Ja, és a szoptatás miatt kevesebb kiló vagyok, mint a terhesség előtt, úgyhogy majd én is biztos kapom a "minek kellett ennek gyerek, ha csak magával foglalkozik" kritikát)

  • 2009.02.05 16:02:19Prinzessin Erbsen

    A masodik gyerekekemet hazavittem a korhazbol, ferjem ugyan kitakaritott, de hütö üres, lementem bevasaroltam, föztem vacsorat.



    Ket nap mulva meg latogatott az anyam - a ferjem ekkor mar visszament dolgozni. Mikor jött epp vegeztem a padlo felmosasaval, közölte, hogy elfaradt az uton, feküdj le modntam, es kimentem csinaltam neki egy rantottat mert nem reggelizet - madj beviszem ha kesz.



    Nem vagyok celeb - csak nekem nem volt kinek nyafogni szüles utan.

  • 2009.02.05 16:37:22oreille

    Prinzessin, te azért erősen félreértettél itt valamit... senki nem írta azt, hogy micsoda anya az olyan, aki nem fekszik 6 hétig az ágyban a deddel és hagyja magát kiszolgálni. arról volt szó, hogy amikor kitolnak a szülőszobáról, akkor ne kérd meg a nővért, hogy a babaszoba helyett mégis az irodába toljon :-)



    de szívesen mesélek neked én is a kórházból való hazatérés utáni napon "mesterek" által szétvert konyháról (késtek kicsit a szállítással), a mindent belepő finom fűrészporról és arról, hogy az egyetlen tál kaja, amit nekem akkor bárki megfőzött egy illatos húsleves volt, tele karfiollal.

  • 2009.05.22 09:21:19másutt

    natessek, itt van egy temaba vago hir:
    csaj megszulte negykilos gyereket es 2 ora mulva reszt vett a sajat (feher ruhas!) eskuvojen.
    a gyereket is elvittek. ;)
    http://www.dailymail.co.uk/femail/article-1185750/Mother-walks-aisle--just-TWO-HOURS-giving-birth.html
    szerintem egyre gyakoribb lesz az ilyen, errol probaltam irni.

  • 2009.05.22 10:02:05rita a felcser

    A zsiregetes es szoptatas elegge kizarjak egymast.Jo,van aki lefogy mint a kutya.De a prolaktin hormon nem segit az odemakon,lassitja az agyat stb.

    MAskulonben nekem nem szimpatikus,meg lehet csinalni,de szerintem az olyan vagany mikor kethetes kisbaba van a haznal es lesed ,hogy mikor ebred fel,es lopva benezel a szobaba,es csodalod amikor alszik.

  • 2009.05.22 10:21:50másutt

    Van egy ismerosom, angol, a minap mondta, hogy o egyaltalan nem fog szoptatni, hogy a szules utani napon kezdhesse a minimalkaloria dietat. Bravo.

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Blogok, amiket olvasunk

CsP Mit adott a válás? Az életemet

Levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül.

Két Cica Kapros lazacleves spárgával

A kapros lazaclevest korábban egy étlapon láttam, de végül nem azt rendeltem, ezért időnként eszembe jutott, vajon mivel készült.

MedIQ iDoo: A személyi edző app

Kihagyhatatlan az iDoo nevű, magyar fejlesztésű alkalmazás, ami bemutatja, hogyan végezzük az adott gyakorlatot.

Otthonkommandó Csináld magad: fűszerszárítás

A nálunk provanszi fűszerkeverék néven ismert Herbes de Provence-ot alkotó összes fűszernövényt megtermelhetitek erkély- vagy ablakládában is.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

Hirdetés

Hirdetés