Régi és bizonyára bölcs mondás, miszerint a nők két dologért tesznek meg mindnet: Hogy legyen gyerekük, vagy hogy ne. Az utóbbi történet technikai megvalósításába nem szívesen mennék bele, bár kétségtelen, hogy sajnos sok nőt érint a kérdés. Így tehát, ha valaki arra számít, hogy jól megmondom, hányszor emelje meg a mosógépet vetélés céljából, semmi jóra ne számítson! Most ugyanis arról fogunk beszélni, hogy mi mindent teszünk meg azért, hogy gyerekünk legyen.
Jó, persze szexelünk. (De már ez sem biztos, aki még a régi IM-es időre emlékszik, most feldereng néhány örök klasszikus: Teherbe eshetünk, ha a számba vettem?) Sőt, különösen sokat szexelünk, aminek legjobban a leendő apuka örülhet. Az érdekes ebben a témában, hogy a türelem babagyártás ügyileg elkerüli a nőket. Mert gyereket valahogy azonnal akarunk. S ha elsőre nem jön össze, szétzuhanunk, azonnal valami bonyolult szimptómát vélünk felfedezni magunkon, ami minimum meddőség, valamint mániákusan rákattanunk hetek alatt a témára.
Így történhet az, hogy hőmérővel a fenekünkben ébredünk minden reggel, hogy sikerüljön felrajzolni a tökéletes hőgörbénket. Párunk nem kis riadalmára, az együttlét után képesek vagyunk gyertyában állni percekig, mert szakértők szerint ettől sokkal nagyobb a kisfickók esélye arra, hogy elérjék a peténket. Hisztérikusan figyeljük a peteérésünket, a patikában már a takarító néni is tudja, hogy gyereket akarunk. Mindemellett másfél millió fórumozó is, ugyanis az első próbálkozós hónapunkban bejelentkezünk a létező összes témába vágó fórumra: 2022-re biztos babások, Gyereket akarunk, mit tegyünk? Terhességre felkészültünk, vigyázat! És hasonlók.
Megveszünk mindent, amire rá van írva: elősegíti a termékenységet, jelzi a peteérést. Amikor pedig azt érezzük, hogy MOST, vagy soha, a legképtelenebb helyeken kapjuk el a pasinkat, mondjuk anyósunknál a szent ebéd után a sufniban. Vagy az irodában, ebédszünetben. S míg kezdetekkor még megadtuk a módját és a csipkecsodáktól kezdve a Krasznaja moszkváig mindennel hódítottunk, addig néhány őrült hónap után már csak az indiai szoknyánkat tűrjük fel sietve.
Minél hosszabb ideig várat magára a pozitív terhességi teszt, annál elkeseredettebben kapaszkodunk bele a legképtelenebb ötletekbe. Először titokban ellátogatunk egy jósnőhöz, akit a Manyi ajánlott, s ezzel determináljuk a hétvégénket, majd rájövünk, hogy sikerült egy valag pénzt kivágni ostobaságra. Aztán egy afrikai látóhoz és két kínai csodadoktorhoz is elmegyünk, végül okosan, egy kineziológushoz is. Szabad óráinkban a pszichológusunk próbál újból embert faragni belőlünk, s elhiteti velünk, hogy a türelem valóban sokat segíthet a helyzetünkön.
Miközben az utcán csak babakocsival közlekedő mamákat látunk, és titokban sírunk ettől, a fizetésünk jelentős hányadát hagyjuk gyógynövényboltokban, valamint a homeopátiának is a barátai leszünk rövid időn belül. A pasink masszívan tolja magába a ginzenget és kitacepaózza magát nikotin tapaszokkal, mivel azonnali hatállyal eltiltottuk tőle. Úgy, mint az alkoholtól, amit csak sutyiban ihat, mert az is árt az anyagnak. Ez az a pont, amikor már egy emberként kívánja az összes rokonunk, barátunk és ismerősünk, valamint az egész internetes társadalom, hogy foganjon már meg az a gyerek.
Végül fásultan pisiljük le a jubileumi, ötvenedik tesztünket, s egy laza mozdulattal hajítjuk félre egy másodperc után. Aztán, amikor éppen kidobni készülünk egy fél óra múlva, csak bámulunk a két csíkra, a térdünk pedig rezeg, mint a kocsonya. Mintha nem ezt a pillanatot vártuk volna hónapok óta, úgy bepánikolunk, hogy egyszerre sírunk és nevetünk. Terhesek vagyunk, mi lesz most! Tényleg, mi is?
