PORONTY

Szív, sűrít, gyújt, kipufog

2008. január 16., szerda 12:10

Hároméves koromig Budapest egyik jó levegőjű kertvárosában laktunk, akkor azonban a Moszkva tér közelébe költöztünk. Onnét fogva októbertől áprilisig arcüreggyulladással, középfülgyulladással, homloküreggyulladással hurcolt az anyám a gyermek tüdőszanatóriumba, ahol méteres tűkkel szurkálták fel állandóan különböző részeimet. Nagyjából az általános iskola végére nőttem ki a betegeskedést, vagy szoktam hozzá a levegőhöz, igaz, közben két kilométerrel odébb is költöztünk, kicsivel jobb levegőjű helyre.



A fentiek miatt különösen a szívemre veszem, hogy úgy tűnik, Budapesten senkit sem zavar, hogy a légszennyezettség rendszeresen a határérték többszöröse. Nem korlátozzák a járműforgalmat, nincs szmogriadó, nem sűrítik a buszokat-vonatokat az agglomerációból, és hosszabb távú intézkedések sem körvonalazódnak.


Más nagyvárosok már évekkel ezelőtt megoldották ezt a kérdést, ám nálunk még mindig az a legfontosabb, hogy az ember autóval mehessen mindenhova. Amerikában megbüntetik azt, aki járó motorú autóban várakozik, egyre több európai nagyvárosban dugódíj van, nálunk viszont csak bolhacirkusz a négyes metró és a száz éve épülő M0 körül.

Az EU szabályozása és a magyar jog évente legfeljebb 35 olyan napot enged meg, amikor a PM10 (10 mikrométernél kisebb légszennyező részecskék, vagyis a lebegő por) koncentrációja átlépi a határértéket. Ehhez képest kis hazánkban évente 140-150 ilyen nap van, vagyis minden másnap büntető cuccokat lélegzünk be (főleg a fővárosban, de vidéken sem sokkal jobb a helyzet), ráadásul nemcsak határérték feletti a szennyezés, hanem annak gyakran 4-5-szöröse. És ez így megy évek óta.

Fontolgattam múltkor, hogy megkérem a fiatalembert, aki járó motorú autójában üldögélve üvöltözött a csajával, hogy ugyan, állítsa már le legyen szíves, de aztán úgy döntöttem, nem szeretnék egy nagy frászt kapni. Úgyhogy stratégiának marad a csöndes dühöngés, és a külföldre költözésről álmodozás. A kerületi polgármesternek már írtam hasonló ügyben, de persze nem válaszolt, miért is tenné. Autónk egyébként nincs, de főleg anyagi megfontolásokból, illetve azért, mert Pesten úgysem lehet autóval közlekedni. Nektek mi a stratégiátok?

KOMMENTEK

  • 2008.01.16 14:51:56szövetszöcske

    Mar nem azert, de azt hiszed, hogy okosabb vagy mint a tv???? A sajat szememmel lattam azt a filmet.

  • 2008.01.16 14:52:42huhhh

    Másutt, szerintem Szövetszöcske csak ironizált. :)) Annál is inkább így gondolom, mert írta is, hogy ő sem autóval jár, nem tartozik tehát azok közé, akik úgy gondolják, hogy a fenekükhöz nőtt az autóülés. :))

  • 2008.01.16 14:59:08szövetszöcske

    Sot hozzatennem, hogy nem is egyszer lattam a filmet, hanem hetente tobbszor megnezem(muszaj), szoval biztosan igy volt benne. Az a cime, hogy Kisvakond a varosban, ha egyszer neked is muszaj lesz sokszor megnezned, majd megtudod a tudomanyosat.

  • 2008.01.16 14:59:09begyszli

    Enyém pasimnak totál seggéhez nőtt a kocsi. Pedig napi 15 perc séta + 1 óra 20 perc vonat lenne oda-vissza az egész. A magyarázat, hogy az ő munkája nem olyan, hogy bármikor abba lehessen hagyni, és ha lekési az egyik vonatot, akkor aztán hűha, mert fél órát kell várni a másikra:(

    Én viszont naponta kilómétereket gyaloglok ovihoz, orvoshoz, boltba, patikába, akár esik, akár fúj. Engem nem zavar.:)

    OFF: Huhhh örülök, hogy rájöttél nem azért akartalak fejbe verni, mert nem kedvellek, sőőőt! Csak teljesíteni akartam a kívánságodat:)ON

  • 2008.01.16 15:00:01másutt

    az ironiat nem ertem. Draga Parom szerint sem. A jenkik kineveltek belolem.

    :)



    Na most megyek a bebi orvoshoz a pici Orokosnot beoltando. Metroval megyek. :D

    Nekem nem er meg 10 perc megsporolast a 8 angol font (3200 FT?) belvarosi kocsidij, kb 10 tovabbi font parkolas, miafene.

    Inkabb megyunk metroval es elvezzuk a bokokat a rozsaszin tunderkere.

  • 2008.01.16 15:02:16mazsola84

    másutt, nem igazán értem amit mondasz: felduhitenek azok az emberek, akik 'kikoltozunk videkre mert ott jo a levego' felkialtassal napi 2-szer 1 orat kocsiznak, lehetoleg anyu es apu kulon kocsival, kulon kocsival mint a szomszed aki ugyanabban az utcaban dolgozik a varosban...

    es kocsikaznak vegig a varoson, ahol a sajat gyerekeiket nem nevelnek, hadd szivjak a kocsijuk szagat a MI gyerekeink.





    Ezek szerint, aki a városban dolgozik, az nem költözhet ki onnan, aki külvárosban lakik az meg nem dolgozhat a városban? Komolyan azt gondoljátok, hogy csak azok járnak a városban kocsival, akik a külvárosban laknak? Rengeteg ember van, aki szarni is kocsival megy, a városon belül.

  • 2008.01.16 15:02:18wish73

    érdekes, h sokan azért ülnek autóba, mert messzire kell menni. nekem az a tapasztalatom, hogy, ha keresztül kell utaznom a városon, kb. uannyi idő alatt jutok el A-ból B-be, mert, ha csak egy metró vagy villamos is szükséges az utamhoz, már haladok. viszont a rövid utakon,a környéki kis utcákban nem tudok bkv-zni, mert ugye csak a főúton megy, kb. 10-15 percenként, úgyhogy, míg reggel szétosztom a 2 gyereket és leteszem a metrónál a kocsit, az autóval 20 perc úgy, h oda-vissza megyek azonos útvonalon 3x. gyalog, busszal ez eltartana kerek egy óráig is. a különféle munkáim is viszonylag a környéken vannak, kerületen belül, de, ha bkv-znék, át kéne szállnom, gyalogolnom, bele sem férne az időmbe. többet veszítenék, ha nem tudnék elvégezni egy csomó mellékes munkát, mint, amennyiből a kocsit fenntartom. és ugye a kocsit máskor is használom. szóval elvi szinten egyetértek a poszttal, gyakorlatban a mostani életünk elég gázosan nézne ki nélküle.

  • 2008.01.16 15:10:41másutt

    mazsola, nem fekete-feher ez!!

    LEHET kinn lakni.

    de lehet olyan helyre koltozni, ahonnan be lehet jarni HEV-vel, metroval, vonattal...

    lehet 1 kocsit 4-en hasznalni is.

    meg lehet ezt oldani normalisan.



    azt vegkepp nem ertem, hogy az Ors vezer teren pl. miert 300 m van a HEV es a metro kozott?

    vajon mennyivel lenne kevesebb auto ott a dugoban, ha nem kellene atszallni a kettorol egymasra?



    a vegen minden erdoben is dugo lesz, mert az erdo vegeben van egy lakopark... csak ennyit mondtam.

  • 2008.01.16 15:11:39mazsola84

    Huhh, szerintem semmi bántót nem mondtam, nem sajnálom le a tömegközlekedőket, anyám is azzal jár. Ettől függetlenül nem lepődtem meg, hogy megint belém kötöttél.



    De, még neked sem kívánom, hogy molesztáljanak, fenyegessenek és raboljanak ki, mint ahogy velem már megtörtént buszon. Kíváncsi vagyok ebben az esetben mekkora lenne a szád.

  • 2008.01.16 15:14:20mazsola84

    másutt, szerintem 300 métert lehet sétálni, nem tudom az esetek hány százalékában ez az indok, de tény, hogy a járatok összehangolása nem megoldott.

    Én pl. szívesen járnék vonattal, ha megbízhatóan közlekedne és nem ad hoc jelleggel. Mert a mínuszokban nem kellemes 45 percet állni a peronon.

  • 2008.01.16 15:19:31manci

    A VEKE is folyton azt mondja, hogy a nemzetközi pédák azt mutatják, az elővárosi tömegközlekedés fejlesztésével lehet leghatékonyabb módon csökkenteni a dugókat, ezért azt a rahedli pénzt amit a 4-es metróra költenek, sokkal hasznosabb lenne, az elővárosi vasutak, hévek összekötésére költeni.



    Az agglomerációban élő ember sem a saját maga ellensége: ha kultúráltan, gyorsan be lehet jutni a belvárosba, nem fog vagyonokat költeni az autójára, parkolásra, és az idejét sem fogja dugókban ülve eltölteni. De könyörgöm, amíg gyorsabban, olcsóbban, kényelmesebben lehet autóval járni, addig ki fog tömegközlekedni?

  • 2008.01.16 15:25:31szövetszöcske

    Valaki kerdezte mire lenne jo az autosokat jobban megsarcolni. Itt pont a felettem levo hozzaszolasban lebeg a magyarazat. Mert most nem versenykepes az auto a tomegkozlekedessel. Pedig az autozas luxus, meg akkor is ha nem tunik annak, mert egy nagy reszet nem penzben fizetjuk, hanem pusztul a kornyezet, betegszenek az emberek, valaki masnak kerul penzbe. Pont addig kell emelni az arat, amig a tomegkozlekedes a hatranyaival egyutt versenykepes nem lesz. Es akkor lesz igazsagossag.

  • 2008.01.16 15:25:35huhhh

    Kedves Mazsola, nem is állítottam, hogy bántót írtál. Csak eszembe jutott, hogy alig néhány hete még azt hallottuk tőled, hogy aki nem költözik ki az agglomerációba, az csak azért teszi, mert nem akarja vállalni azt a kis kényelmetlenséget a ki-beutazgatással, tiszta kényelemszeretetből szívja a büdös pesti levegőt, kvázi aki marad, az igénytelen és kényelmes (te mondtad, nem én). Aztán most hipp-hopp kiderül, hogy többek között te is teszed olyanná itt a városban a levegőt, amilyen, mert nem busszal bumlizol be a jó levegőjű igényes kis agglomerációs településedről, sőt még a városban sem vagy hajlandó kiszállni a klímás kis kocsidból, mert fúúúj a tömegközlekedés, és még mobiltelefonál is az a sok bunkó a 139-esen, jajjj! Ha belédkötés az, hogy jeleztem, némi "apró" ellentmondást érzek az akkori és a mostani hozzászólásod között, ám legyen, belédkötöttem. A kutyasz.ros hasonlatot pedig ennek fényében még inkább igaznak érzem, bocsáss meg nekem érte.



    Igen, engem is értek már atrocitások tömegközlekedési járműveken. Akkor most mekkora is a szám? Egyáltalán mellesleg megjegyezném, hogy nekem is van kocsim, de elindulás előtt mindig mérlegelek, hogy autó vagy busz, és az esetek 90%-ában az utóbbi győz. Szóval nekem nem nőtt hozzá a klímás kis kocsim a fenekemhez.

  • 2008.01.16 15:33:26AMG

    Többen is írták, hogy jól meg kéne sarcolni a belvárosba-stb betévedőket ( vannak páran:-)) apró kiegészítés: majd akkor, ha kínálnak alternatívát!! hetente többször ( ügyfelek) anyázom a hungárián a dugóban pl, mert az M5 és az M3 között az a legrövidebb összekötő út! Mert nincs ám szükség a körgyűrűre!! tehát ne csak arra gondoljunk, aki tömegközlekedéssel akár még meg is tudná oldani az otthon-munkahely távolságot, hogy ő mily bunkó, hogy kocsiba ül. Sztem a kamionok 80 %-a nem menne be a városba, ha meg tudná kerülni.

    ( egyébként, ha a belvárosba megyek, ált én is lerakom a kocsimat Újpesten, az őrzött P+R-ben, és metrózom. de ha már két ügyfélhez megyek, akkor nem éri meg, még egyedül sem, mert oda-vissza többe kerül - és akkor itt áttérhetnénk a nem egy útra, hanem pl egy órára érvényes BKV-jegy kérdésére is)

  • 2008.01.16 15:36:45mazsola84

    Huhh, ha figyelmesen olvasnád az első hozzászólásomat akkor látnád, hogy azt írtam:

    "Viszont a városba nem megyek kocsival. A peremkerületben leparkolok (persze olyan helyet kerestem, ahol nem kell fizetni) aztán onnan tömegközlekedéssel megyek a belvárosba. A szolgáltatás ár-érték arányát azonban nem elemezném."

    Így nem szennyezem a város levegőjét, amiben a ti gyerekeitek cseperednek.

    Erről ennyit.

  • 2008.01.16 15:39:26huhhh

    Figyelek Mazsola,figyelek, csk megvan az a rossz szokáson, hogy néhány percnél tovább is képes vagyok emlékezni dolgokra és akár több hozzászólásra is:



    "És akármennyire is csúnya ilyet mondani, de amíg kocsival alig többe kerül addig inkább utazom egyedül a klímás kis autómban, ahol senki nem nyúl a lábam közé, nem böfög az arcomba vagy nem kell hallgatnom mások telefonálását. Néha meglepően intim dolgokra derül fény a 139-esen :)" - ezt is te írtad, de nem "kötekszem" tovább.

  • 2008.01.16 15:40:01szövetszöcske

    AMG : A Hungaria nem belvaros. Egyebkent itt senki nem fikazta azokat akiknek a melo miatt muszaj vezetni. De ha szetnezel a dugoban, a legtobb autoban egy darab ember ul, a varos egyik pontjabol a masikba hajt, nagyjabol ugyanannyi ido alatt mint amennyi ido alatt a BKV is elszallitana (csak az auto kenyelmesebb, meg nem kell a plebsszel osztozkodni).

  • 2008.01.16 15:43:04manci

    szövetszöcske: végülis igazad van, nem a tömegközlekedést kell fejleszteni, hanem az autósokat jól megsarcolni. Következmény: ha csak lassan, kényelmetlenül, drágán lehet betömegközlekedni a fővárosba, de csak piszok drágán lehet beautózni, akkor majd senki nem akar kiköltözni önként az aglomerációba, Bp.-en majd jól megnőnek az ingatlanárak: a legszegényebbek fognak kiszorulni, akiknek aztán esélyük sem lesz normális munkához jutni, újabb falvak, települések fognak tönkremenni stb.



    Szerintem inkább fejlesszék a tömegközlekedést, ne pedig megint a járatszámokat ritkítsák mondvacsinált okokkal.

  • 2008.01.16 15:45:24huhhh

    Manci, ne haragudj, hogy közbekérdezek, de hol mondott olyat Szövetszöcske, hogy tiltakozik a tömegközlekedés fejlesztése ellen vagy akár csak ellenzi is azt?

  • 2008.01.16 15:46:24mazsola84

    Igen, huhh ezt is én írtam. Meg az előzőt is. A környéki buszjáratot valóban nem használom, mert télen belülről van lefagyva, nyáron 45 fok van rajta, az ablakokat kinyitni nem lehet és csak úgy, mint a MÁV vagy közlekedik vagy nem. Sajnos ez nem a 4-6os vonala, hogy majd jön a következő. Kocsival elmegyek a XI. kerület széléig (Gazdagrét), ott lerakom a járgányt és felülök a buszra, ha a belvárosba megyek. Sajnos mivel dolgozom nem nagyon engedhetem meg magamnak, a majd valamikor odaérek hozzáállást.

  • 2008.01.16 15:47:13manci

    Nem mondta, hogy tiltakozik, de megoldásként nem is ezt emlegette. Szerintem meg ez lenne a megoldás. Ennyi.

  • 2008.01.16 15:50:14szövetszöcske

    manci: Ok fejlesszek a tomegkozlekedest. De erre azert adott osszeg van. Es ha keves a versenykepesse tetelhez? Haboruzzuk le valamelyik gazdag orszagot, szedjunk sarcot? Vagy a keves penz apropojan megerdemlik azok a megmaradt szerencsetlen parlevelu fak, hogy vegleg kipusztuljanak, a tudorakosokat meg majd meggyogyitjak valahogy?

  • 2008.01.16 15:53:57huhhh

    Mazsola, ma sem éltem hiába. :)) Megtudtam, hogy igénytelen vagy, mert

    1. szívom ezt a büdös pesti levegőt ahelyett, hogy vállalnék egy kis kényelmetlenséget a ki-beutazással - ellentétben veled;

    és természetesen igénytelen vagyok azért is, mert

    2. éppen azért, hogy ne legyen ennyire mocskos a pesti levegő, képes vagyok otthon hagyni a klímás kis kocsimat és BKV-val közlekedni, mert engem nem zavar, ha rámböfögnek (igénytelen vagyok, mit szépítsük), és külön élvezetet okoz más telefonbeszélgetésének kihallgatása a 139-esen - megintcsak elentétben veled.

    Köszi. :)))

  • 2008.01.16 15:54:56AMG

    Szöcske, de az Erzsébet híd , meg a többi hidak környéke az! és az ország másik felére is el kell jutni valahogyan! Hidd el, a hideg ráz, ha be kell mennem a belvárosba, mert egy több száz km-e út esetében néha az út felét is kiteszi, míg átvackalódom a városon.És a 0-ás, jelen állapotában nem megoldás, mert ha egy koccanás van, az több óra késést jelenthet.

  • 2008.01.16 15:54:56huhhh

    "igénytelen vagy" = "igénytelen vagyOK", természetesen, bocs.

  • 2008.01.16 15:56:17verkaverka

    Ja igen, elfelejtettem irni, hogy a kamionokat ugy ahogy vannak kene kitiltani a varosbol. Rosszabb egy kamion mint harom ingazo, es ellentetben az ingazoval, nincs is semmi keresnivaloja arra.

  • 2008.01.16 15:58:22AMG

    Verkaverka: lásd fent: amíg nincs körgyűrű, elkerülési lehetőség, addig nem tudod kitiltani a kamiont sem. és az átutazót sem.

  • 2008.01.16 16:01:53manci

    Ez a P+R egyenlőre nálunk a gazdagok sportja, mert ugye fenntartja az ember a kocsiját, megveszi mellé a nem olcsó bérletet vagy jegyeket, fizeti a cascot a kocsijára, mert amúgy egy idegzsába lenne, milyen állapotban találja az autóját az őrizetlen, elhagyatott parkolókban (ha ott van még egyáltalán), feltéve persze, hogy van hely, mert pl. a mexikói útnál nem mindig van, szóval legyen mellette időmilliomos is, hogy legyen ideje kivárni valaki távozását...



    Nem is folytatnám. Nekem van kocsim, ennek ellenére, ha dolgom van, vagy hévezek, vagy megpróbálok megállni a Mexikói útnál, de nem kell nagy beleérző képesség, hogy megértsem azt, aki másképp teszi.



    A vitában csak az nem tetszik, hogy nagyon elment ebbe, a "szemét agglomerációban lakó autósok" irányba, mintha a bp.-i autósok nem is szennyeznék a levegőt. De nem akarok veszekedni, úgyhogy inkább kiszállok.

  • 2008.01.16 16:03:00huhhh

    "Sajnos mivel dolgozom nem nagyon engedhetem meg magamnak, a majd valamikor odaérek hozzáállást."



    Mazsola, kapaszkodj meg, én sem. És ugye azt is tudod, hogy ezzel messze nem vagyunk egyedül ebben az országban?

  • 2008.01.16 16:03:00szövetszöcske

    AMG : Pedig del fele ott a 0-as. Meg akkor is ha sokszor dugo van rajta. Az Erzsebet hidon is van sokszor dugo, csak ott sokkal tobb embert zavar a fust mint a nullason... Igen, persze lenne ara mindenkit a dugos M0-ra vezetni, none a varakozas, tobb lenne a keses, ezt mindenki akinek a munkaja resze arra utazni beepitene az arakba (hogy tovabb tart elvegezni azt a munkat az utazas miatt). Az a baj, hogy a varosi levegoszennyezes bizony kart okoz, az nem jelenik meg sehol penzben, tehat varoson at most olcsobb, mert gyorsabb...

  • 2008.01.16 16:09:19AMG

    Szöcske, a dugó a 0-áson, az csak egy dolog. Nem "merek" rámenni ( várom a köveket ), mert a szuper felépítéséből adódóan félelmetes már 70-nél- és akkor még csak egyedül mégy rajta. tudom, próbáltam, nem egyszer. Most épp a 0-ás hidat várom északon - csak akkor nem a belváros levegője lesz rosszabb, hanem a pilisi falvaké...

  • 2008.01.16 16:12:44mazsola84

    Huhh te mazochista vagy? Ki a bánat mondta, hogy igénytelen vagy?

    Nem tudom mit olyan nehéz megérteni abból, amit írtam. Igen vállaltam a tömegközlekedést, a napi 2x1,5 órás utat. Nem volt se jogosítványom, se autóm. Válaltam, de ettől még nem szerettem.



    Az meg, ha nem zavar, hogy rád böfögnek, meg hogyha meg fogsz egy busz kapaszkodót utána tiszta dzsuva lesz a kezed (én már tenyereltem rágóba is) az tényleg téged minősít és nem engem. Ha téged nem zavar...

  • 2008.01.16 16:15:29szövetszöcske

    En mar nem nagyon tudok ehhez a poszthoz hozzaszolni, de ha valakinek a tomegkozlekedes ara meg kenyelmetlensege eleg ahhoz hogy tonkrevagja a varos levegojet es masokat betegitsen meg, tegye es kesz. De kivancsi vagyok, ugyanezek az emberek ha onmagukrol van szo, mondjuk szo nelkul megveszik a Teszko legekonomikusabb kenyeret az ara miatt, no meg hogy ne okozzon kenyelmetlenseget mondjuk az otthoni kenyersutes, vagy azer a sajat joletuk erdekeben otthon biohaztartas van esetleg, meg ha sok idobe es penzbe is kerul...

  • 2008.01.16 16:19:37szövetszöcske

    Egyebkent a vita picit brutal lett, ahhoz kepest, hogy pont azok nem szoltak hozza, akik a sarki boltba is autoval jarnak. Egymast cseszegetjuk itt a gep mellol, mig az igazi terepjaros genyak nyomjak a fustot gondolkodas nelkul a varosban, es jot rohognenek ezen az egesz vitan...

  • 2008.01.16 16:22:11nau

    Huhhh, majd elolvasom, amint időm engedi.

    Amúgy mi jártunk a szomszéddal egy ideig be a városba, hárman-négyen egy kocsiban. Aztán megszakadt a jó kapcsolat, mert a kutyájuk rendszeresen összekakilta a kertet és megrongálta a kocsinkat.

    Szerintem nem muszály veszekedni. Mert, hogy valami miért jó, vagy rossz meg lehet magyarázni. Meg az ellenkezőjét is.

    Megyek a gyerekért a bölcsibe. Ami kocsival 4 perc, bkv-val meg 15.

    A csemete tud járni, de mégis karban viszem, bölcsitől a viliig, mert állandóan mondja: "Anya vegyél fel, érzem a büdöset". És az ő magaságában mostanra tényleg torokkaparóan büdös van.

  • 2008.01.16 16:22:54huhhh

    "Az meg, ha nem zavar, hogy rád böfögnek, meg hogyha meg fogsz egy busz kapaszkodót utána tiszta dzsuva lesz a kezed (én már tenyereltem rágóba is) az tényleg téged minősít és nem engem. Ha téged nem zavar..."



    Köszi Mazsola, ez különösen jól esett, hogy az idézett mondatomban nem érezted az iróniát. Hiába no igénytelen vagyok...

    De azért hogy egyértelmű legyen: igen, zavar, ha rámböfögnem, igen, zavar, ha mocskos lesz a kezem a kapaszkodótól, ENNEK ELLENÉRE BKV-val járok, mert igyekszem nem belepiszkítani a saját fészkembe. Tudom, tudom, ez nem a te fészked, de az olyanfajta gondolkodás, hogy nem vagyok hajlandó elviselni a "dzsuvát" csak azért, hogy a szomszéd fészke se legyen koszos, nos ez viszont téged minősít.



    Áááá, inkább hagyjuk... Ez tényleg kezd olyan lenni, mintha egy kutyatulajdonosnak azt magyaráznám, miért zavar az Ő kutyapiszka az ÉN házam előtt, ő meg nézne rám csodálkozva, hogy dehát az ő házában nem érződik az én házam előtt lévő kutyagumi szaga.

  • 2008.01.16 16:39:27pheete

    Lehet, hogy félreértelek, de minek az elővárosi köüzlekedés megoldása, ha a belvárosi sz*r? Meg hát ahogy valamelyikünk mondta: nem csak külvárosiak járnak a városba dolgozni, hanem a városiak is dolgoznak. Meg járnak ide, oda, esetleg kimennek a külvárosba az ismerősökhöz :)

    Szóval ha az ember egy tíz kilóméteres táv esetében (saját példa, munkahelyre járás!) választhat, hogy két átszállással, gyaloglással kb. 1 óra, vagy kocsival 15(!) perc, akkor lehet, hogy az utóbbit választja. Pláne ha előtte gyerek oviba vagy suliba, meg ilyenek. Erre jön ráadásnak, hogy egy családnak kifizetedenéd a bérletet (pl. 2 felnőtt 1 gyerek azt hiszem kb 20e), akkor még a benzin se került többe.



    Egyébként egy drasztikus behajtási illetve díj egészen biztos csökkentené az autózók számát, csakhát ehez meg kell teremteni az érem másik oldalát is.

  • 2008.01.16 17:01:08B-

    Szerintem az a gáz, hogy sokan azt mondják, hogy "majd ha ez és ez lesz (tisztább, jobb, olcsóbb bkv, jobb elővárosi parkolás stb), kiszállok az autómból, de addig nem, mert jogom van választani és választok is"



    És most tényleg ez a helyzet.



    Éppen ezért szerintem olyan helyzetet kell teremteni, hogy az embereknek ne legyen alapjoga a környezet mérgezése. Vagy legyen bizonyos területeken teljes tiltás, vagy lehessen a magánautózást választani, de kemény pénzért.



    Amikor az autókat feltalálták, akkor ez csak a felső tízezer kiváltsága volt, röhej, hogy most gyakorlatilag családonként több autó fut az utcákon. Mindenki csak azt hajtja, hogy neki ehhez joga van, de nekem is jogom van lélegezni, banyek!



    És ne jöjjetek azzal, hogy menjünk vissza a lóvasúthoz! Az ember azért ember, hogy beismerje a tévedéseit. A fűzőt is elhagytuk, mégsem érezzük úgy, hogy visszatértünk a kőkorszakba, sőt, fejlődésként éljük meg. Szerintem 50 év múlva az unokáink már a mi személyautózási szokásainkat fogják középkorinak tekinteni, és az lesz számukra a modern gondolat, hogy végre rájöttünk, hogy gátat kell szabni ennek az őrült légszennyezésnek! Ki fognak röhögni, hogy a saját mocskunkat szívtuk be, csak ezért, mert drágának találtuk a bkv-bérletet! Kb úgy fognak erre visszagondolni, mint mi a Gavallérokban szereplő dzsentrikre.

  • 2008.01.16 17:13:02verkaverka

    Tenyleg kezd az kirajzolodni hogy mindenrol a dog jo levegon lakok tehetnek, es az o dolguk lenne tomegkozlekedessel jarni ha szar is. Namost en nem ertem mi a kulonbseg, ugyanolyannak tartom a budapestit aki Zuglobol megy autoval vagy Obudarol. Nem hiszem hogy neki szabad csak mert o a sajat feszkebe szarik. Nem hiszem hogy hibasabb a kulvarosi, (nem hiszem hogy hibasabb a varosi sem).

  • 2008.01.16 18:04:41Csöre

    Azért egy pillanatra álljunk meg: drága a BKV- bérlet? Legyen színvonalasabb a szolgáltatás, sűrűbbek a járatok? Mennyibe kerülnek vajon külföldön a tömegközlekedés árai? (Csak Londont ismerem, pár éve egy jegy 1 Font volt, ami ugye 350-400 Ft körül van. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy míg Magyarország nem rendelkezik számottevő olajmezőkkel, sajnos ugyanarról a piacról szerzi be a benzint - ami a buszokat vagy az erőműveket működteti - mint ezek a piszkos gazdag államok - mint UK, pl. Az ára is annyi.) Úgyhogy mondhatják a kedves autósok, hogy haj, ha a bérlet negyed ennyibe kerülne... népmesei fordulatnak jó. De akkor ki fizesse a BKV tényleges költségeit? A borsodi kohászok a befizetett adóikból? Azt kell mondanom, hogy a BKV nem olyan drága, és nem olyan kulturálatlan, mint amennyire egynémely autós a lelkiismeretét csitítgatja vele. Grrr. Mi egyébként BKV-zünk (gyerekkocsival is, bizony, lehetséges!), Férjem 0 azaz nulla Celsius felett biciklizik, a Ford pedig bent áll a garázsban a nagybevásárlásokhoz és a vidéki utakhoz.

  • 2008.01.16 18:23:03moon

    Valaki írta az Örs vezér teret, az szerintem az utóbbi idők egyik legfelháborítóbb "fejlesztése". Van egy kerekes székes barátnőm, Csömörön lakik. Alacsonypadlós busszal be tud jönni... egészen az Örs vezér térig. Mert az urak ugye úgy gondolták, hogy azt a 300 métert és két lépcsősort bárki, féllábbal is.

  • 2008.01.16 19:52:08ruju

    Jaj, ne nyomjuk a felelősséget a terepjárós genyákra, könyörgöm... (Jó, a Porsche Cayenne vagy a Hummer, az más, az menjen Amerikába, ott ebben az évben még úgyis mindegy, aztán remélhetőleg lesz vmi (vki?) jobb)) de azért a legtöbb terepjáró légszennyezését nem mérhetjük a mo-i autópark ellenkező végletén található autók károsanyag-kibocsátásához. Na, és melyikből van több? Na?

  • 2008.01.16 21:03:39Moira

    Nem olvastam, csak a feléig.

    Amíg a tömegközlekedés ennyibe kerül, és ilyen szolgáltatást nyújt,a ddig biza fogunk kocsikázni :-(

    De legalább minimalizáljuk. Kéthetente nagybevásárlás(Auchan, Teszkó),a hétközbeni vásárlásokkor, kisebb ügyintézés, stb, buszozok.

    A párom viszont kocsival jár dolgozni(négy-öt nap egy héten), mivel oda több mint egy óra a tömegközlekedés, ráadásul amikor végez, NINCS visszafele tömegközlekedés.Így jár aki éjjel dolgozik.

  • 2008.01.16 21:05:57másutt

    kedveseim, egy londoni metrojegy (melylevego) 4 font. NEGY ANGOL FONT. Jelen arfolyamban kb 1440 Forint. Ha berletet veszel (elofizetesest), akkor 2 font. 720 Forint.

    Ez feljogosit akarmennyi megallora es egy allohelyre egy csomo nagyon nagyon budos ember mellett, aki a sajat anyjat is felrugna, akkor is, ha az eppen terhes, hogy 1 tizedmasodperccel elobb lephessen a szerelvenyre.

    A buszjegy 2 font. Elofizetessel 90p.

    Tegnap, 3 db busz nem engedett felszallni babakocsival, mert a vezeto ugy dontott, ne lenne eleg hely. (Volt pedig, az emberek felrealltak.)

    Feljelentettem a buszvallalatnal telefonon.

    A szakado januari londoni esoben alltam egy babakocsival, amibe 6 honaposnal nagyobb gyerek nem fer be (fekvokocsi) es az orvosi rendelobe mentem. 45 percet vartam. 5 perces az ut.



    En boldogan elfogadtam volna egy ulohelyet egy mobiltelefonalo mellett.

    Es nem felek senkitol. Ha valaki hozzamer, vagy a gyerekemhez, arra rauvoltok es felrugom muholdnak.

  • 2008.01.16 21:08:26vidámka

    Bp környéki faluban lakom. Bp környéki kisvárosban dolgoztam. 10 azaz TÍZ km-re a lakás és a munkahely. Itt Volán van. Napi két és fél óra volt az utazás, át kellett szállni. Télen nincs fűtés a buszon, nyáron nincs egy nyitható ablak, csak kismillió ember hering-szerűen. A két járat nincs összehangolva, ha lekésed, nem 10 percet kell várni a következőre, hanem minimum egy órát! A buszmegállóban még az eső elől sem tudsz beállni, max. az ernyőd alá, mivel a buszmegállót mindössze egy tábla jelenti. Ha megtehettem, autóval mentem, mivel akkor kemény 15 percre csökkent az utazási idő. A járatokat azóta is folyamatosan ritkítják, pedig az utolsó buszmegállóban már néha nem férnek fel az emberek a buszra.

    A kamionosok pedig nem azért mennek be a városba, mert unatkoznak és ez tök jó hecc. Ha reggel bemész a boltba és azt találnák mondani, hogy nincs friss tej és kenyér, mert a biciklis futárok keveset hoztak a hátizsákjukban...???:)

  • 2008.01.16 21:10:52másutt

    Aki az Ors vezer teret tervezte (a lepcsoket, a metro es HEV kozti aluljarot, stb) azt ragasztoszalaggal es bilinccsel egy kerekes kocsihoz kotoznem es minden nap addig nem kapna reggelit amig a Csomor es mondjuk Kossuth ter kozti szakaszt (oda-vissza) megtenne reggel a dugoban. Vacsorara ugyanazt. Elete vegeig.

  • 2008.01.16 21:16:55kiscica33

    sok aut mellett kampányoló emberke belegondolt, hogy mit hagyunk itt a gyerekeinknek örökségbe???

  • 2008.01.16 21:31:57wish73

    úgy írtok itt néhányan, mintha az autóval járók szennyét csak a tömegközlekedők szívnák be. mi is beszívjuk a kocsin át is, ha kiszállunk, akkor is, ha otthon ablakot nyitok, akkor is, amikor a gyerek az udvaron van az oviban, akkor is. szóval nem másnak szennyeznek az autósok. mindenkinek, igaz. ha azt veszem, h mekkora az autó, a szervízelés, alkatrészek, munkadíj, üzemanyag, biztosítások adótartalma, súlyadó, parkolási díj, stb., és ezeket mind haszonnal kalkulálják, senki rá nem fizet, míg a bkv bérlet még mindig nem önköltséges, akkor kicsit elbizonytalanodom, télleg akkora gyarlóság-e autózni. aztán jöhetnék a buszok károsanyag-kibocsájtásával, az elektromos áram előállításának körülményeivel. szóval ne csináljunk már úgy, mintha az utósok utolsó szemetek volnának, a bkv-sok pedig kis glóriával a fejük körül közlekednének. ami sztem sokat segítene, az a zöldkártya rettentő szigorítása. határértékek móosítása, ellenőrzés gyakorítása, komolysága. nekem előző autómon úgy újították meg, h a kocsit el sem vitték(Nem én kértem így, pár éves suzuki, nem aggódtam, h ne kapná meg). gondolom, azok az autók, amik miatt belső keringetésre kell állítanom az enyémet, szintén így kapják,, párezer ft jattért.

  • 2008.01.16 22:15:03idonno

    Milyen jó cikk!!



    Szerintem az M0-ás, ha egyszer az életben megépül, sokat fog lendíteni a helyzeten.

    A másik, amit sokan írtak előttem, csak én is csatlakozom hozzájuk, egy normálisan működő, minőségi tömegkezlekedés mellett nem lenne ennyi autós. Többek között én sem. De ezt a BKVt én nem bírom elviselni. 1 óra lenne az út a munkahelyemtől hazáig, autóval odafelé 25 perc és visszafelé 10 (!) perc. BKVval odavissza 2 óra kb ugyanez. És a sok ember, az arcomba köhögés, a kosz, a tömeg. A 16 hós fiamat sem vinném BKVval.



    Éltem Dániában, Koppenhágában és lám, ott bírtam tömegközlekedni (pedig velem volt az autóm is). Valahogy ott működött a dolog. Jött a busz és volt hely is rajta és oda is ért és volt csatlakozás és soha, senki nem lökött föl és nem köhögött a pofámba.



    De a palackokat, a papírt és az üveget szelektíven gyűjtjük :))) (a palackokhoz vettünk palackzsugorítót és havonta küldi a férjem egy erre a célre szolgáló zsákban a megfelelő helyre a zsugorított palackokat, le kellett írnom, nagyon büszke vagyok a férjemre :)))

  • 2008.01.16 22:44:06Csöre

    Pár megjegyzés az előző kommentekre:



    1. Igen,a buszok (trolik, villamosok, trolik, vonatok és HÉV-ek) sem Miatyánkkal működnek, még csak nem is hidrogénüzeműek. Sőt, lehetnének jobb műszaki állapotban is. De egy ilyen járgánnyal több tucat, esetenként több száz ember utazik! Míg autóval - ha végignéztek reggel egy dugóban pöfögő kocsisort - kábé 1,25 fő/darab. Ha reggel beáll a csuklós 122-es buszunk a Váci úti dugóba, azért bosszantó végiggondolni, hogy a Városkapuig előttünk álló kocsisorban ülő emberek MINDAHÁNYAN beleférnének másfél ugyanilyen buszba. Na jó, kettőbe - esetleg háromba, de akkor már kényelmesen! Buszsáv meg ugye itt nincs (ahol kialakíthatták volna, oda mostanában épült egy VOLVO-szalon... mert ugye mi kell a magyarnak, autó, autó, autó.



    2. A felelősséget a szmog, légszennyezettség, zaj és zsúfoltság ügyében nem lehet egy kis csoportra ráhúzni. De az azért legyen világos, hogy egy 3 tonnás terepjáró (na természetesen az aszfaltozott, teljesen vagy majdnem teljesen sík terepen, nehogymá' valami baja legyen a drága járgánynak) nemcsak felesleges kivagyiság, de jóval környezetszennyezőbb is, mint egy kicsi, könnyen parkolható suzuki, yaris, daewoo matis stb.



    3. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyi embernek megéri a belvárosi parkolási díjat fizetni, ahány autót odabent szoktam látni ácsingózni nap nap után. Egy hét parkolásból tisztán kijön egy felnőtt bérlet, sőt. Persze roki kártyával mindez ingyé van, tudom.



    4. Már írtam, de megismétlem: a jelenleginél jobban szervezett, kényelmesebb és olcsóbb tömegközlekedésre a következő háromszáz évben semmi esély. Vagy fizetünk, és akkor (előbb-utóbb) lesz szolgáltatás is, vagy nem, és akkor irány Tirana. Masutt által közölt számadatokat (jegyárakat) ajánlom mindenki figyelmébe. Mi is onnan vesszük ám az olajat, ahonnan ők!



    5. A dohányos is szívja a maga füstjét, én mégis kikérem magamnak, hogy az orrom alá fújja. Ugyanez vonatkozik az autók kipuffogófüstjére.



    6. Idonno, remélem csak, hogy nem elektromos zsugorítótok van... Tudod, az áramot pazarol olyasmire, amit az ember a lábával 0, azaz 0 g széndioxid kibocsátás nélkül is megtehet. Meg mondjuk van kézi zsugorító is. A sárga konténerből meg hetenként így is elszállítják a megfelelő helyre a palackokat.

  • 2008.01.16 23:18:57wish73

    a sárga konténerből ömlik ki a cucc, mert a legtöbb ember hiába jut el odáig, h szelektál, gyakrolatilag levegőt dobál ki, mert rátaposni képtelen. nálunk a gyerekek versenyeznek, h ki tapossa szét a palackot, wc-papír gurigát.

    a cigi füstje azért sántító hasonlat, az pusztán élvezeti cikk, gyakrolati haszna nincs. bár, gondoljunk csak bele, milyen praktik, ha vki évekig cigizik, jó sok jövedéki adót befizet, aztán hirtelen feldobja a bakancsot. mekkora hasznot húz rajta az állam-szemben egy nemdohányzó halottal. tudom, morbid. amúgy kíváncsi lennék, vajon többe kerülnek-e a dohányzással összefüggésbe hozható betegségek gyógyítási költségei, mint, ami pénz befolyik a cigiből. sztem végig van ez gondolva, megéri az államnak, különben sokkal szigorúbb lenne.

  • 2008.01.17 07:41:49Starlark

    A zöldkártya szigorítás szerintem nem vezetne sehová. Látok olyan kocsikat forgalomban amiről messziről látszik hogy képtelenség hogy megfelelt volna az előírásoknak. Ez is ismerős és kenőpénz kérdése, vagy egyszerüen el se viszi a kocsit, minek hisz műszakija sincs rendben...

  • 2008.01.17 09:16:17idonno

    Csöre, nézz utána egy kicsit annak, hogyan dolgozzák fel a lábbal összenyomott palackokat. Nagy segítség a lábbal összenyomás is, bizony (a szállítás miatt), de ennél is nagyobb segítség a zsugorítás, ugyanis ők is ezt teszik még a lábbal összenyomottakkal is. A mi palackjainkkal (a zsugorítottakkal) már nem kell más tenniük legalább. El sem hinnéd, milyen kicsi és egyszerű szerkezet ez a zsugorító, elektromos, ez igaz, de kevesebbet fogyaszt, mint a feldolgozócégek ipari méretű zsugorítója!!! (mivel az is elektromos, ugye) A feldolgozócégek árulják ezt a kis szerkezetet, mert ezzel könnyítjük és környezetkímélőbbé tesszük az ő munkájukat (is).

  • 2008.01.17 09:33:50Hicudzsi

    Szerintem egész egyszerűen korlátozni kéne a városba behajtók számát, dugódíjjal, ugye a híres elkerülőgyűrűvel.



    Ha végigmész Európán nyugat felé, szinte minden városnak van elkerülősztrádája, nemcsak a fővárosoknak!

    Párizsban ott a Boulevard Periferiqe, amiről bárhova bejuthatsz ha megtalálod a lehajtódat :)



    Nekünk tavaly óta van autónk, mert rendszeresen ingázunk két ország között és lehet, hogy ki fogtok röhögni, de többek között azért is válsztottuk ezt a módot, mert egy ember fapadossal való ide-oda szállítása annyi károsanyagot bocsájt ki, mintha négyen autóval megtennék ugyanezt az utat.

    Szóval inkább autózgatunk két napig DE tudjuk ésszerűen használni a kocsit, egy héten max egyszer megyünk vele, a nagybevásárláskor. A városba SOHA nem megyünk be autóval inkább tömegközlekedünk.



    Szóval ésszel is lehet autózni. Nekem még nem szakadt le a lábam attól, hogy tesókocsit toltam kilométereken keresztül végig Pesten, ugyanis nem sok BKV járatra fértem fel vele, ezért inkáb gyalogoltam legtöbbször.





    Nevetséges szerintem mikor reggelente a dugig tömött körúton ülnek egyenként az emberek a járgányaikban, azért remélem, hogy Pest is lassan felnő az "egy európai főváros" szerephez és rendes hálózatot csinál a P&P parkolóknak, normális lesz a tömegközlekedés és bevezetik a dugódíjat.

  • 2008.01.17 09:38:26Pumatex

    Néhány megjegyzés a fentiekhez:



    Valaki írta, hogy betiltották a városi futóversenyeket. Csak egy csendes és naiv kérdés: mekkora élmény az egész héten szennyezett város levegőjében FUTNI? Ami erős oxigén-igényes tevékenység. Szerintem több CO2-t szívtak be meg miegyebet, mint amennyi értelme a futásnak volt. Nem lehet, hogy ezért lett betiltva?



    Férjem is biciklivel jár. De amíg a munkahelyek nem oldják meg, hogy esetleg zuhanyozni lehessen, meg átöltözni, addig csak "tárgyalásmentes" napokon megoldható.



    Békávéval meg az a baj, hogy amíg két ember bérlete többe kerül, mint fenntartani egy kocsit (a mi esetünben beleszámítva havi néhány kötelező vidéki utat) addig az ember nem szívesen száll fel a koszos és büdös buszra. Félreértés ne essék - nem csak a békávéval van itt baj, hanem a kedves állampolgárokkal, akik teleszemetelik (nem csak a) buszokat, villamosokat, satöbbit.



    Példa: mióta ideköltözött mellénk a MekDonáldsz, azóta:

    1. a parkolás rémálom, mert a mekdrájvban megvett cuccot tömi magába minden idióta autós a parkolóhelyeken. Mééé nem ül be az étterembe?

    2. A közlekedés életveszélyes, mert az KRESZ szerinti egyirányú szervizútra behajt szembe, mert "úristen, itt volt, túlmentünk" (megjegyzem ha szabályosan lekanyarodik, megkerüli a háztömböt, Akkor kb. 2-300m-t kell "pluszban" megtennie).

    3. Az egész környék úgy néz ki, mint egy hányadék, mert a kedves autós fogja, és a megzabált kaja csomagolását egyszerűen kivágja az ablakon. (Ez nem vonatkozik nyilván az étteremben kajálókra, ott a személyzet begyűjti.) És nem megoldás, hogy naponta egyszer kicsattog egy éttermi droid egy háztartási kislapáttal begyűjteni a több kukányi szemetet.



    És nem az autósokat szidom. Nekünk is áll a ház előtt egy, bár nem használjuk napi szinten. Azokkal van baj, akik képtelenek odafigyelni minimális dolgokra (szemét kidobása (nem az ablakon), feleleges motorjáratás, járművek szemetelése, rongálása).



    Szóval megint oda jutottam, hogy akinek nincsen kultúrája, tökmindegy, hogy autóval vagy BKV-val szemeteli össze a környezetet, mindkettő káros és undorító.



    Bocs, kicsit hosszú lett és kicsit el is tér, de azért nem nagyon, és már nagyon kikívánkozott.

    Na, jöhetnek a kövek.

  • 2008.01.17 10:10:35cseresznye

    Nekem az az elméletem (még kidolgozás alatt), hogy a városon belüli autós közlekedésre legyen mindenkinek egy mennyiségi kerete a sürgős, rendkívüli esetekre. Ha azon felül használja a kocsit, akkor fizet. Rászorultság alapján ez a kvóta változhat. Cél a fölösleges, kényelmi kocsikázást kiiktatni.



    Sokszor kiváltanám én is még a bkv-t is egy kis sétával, de sokszor azért menekülök a járműre, mert nem akarok megfulladni. Különösen a gyerekek szívnak kipuffogó szinten. Leginkább a metrós útvonalakat preferálom babakocsival, ott már csak a lépcsővel kell megküzdeni.

  • 2008.01.17 10:18:39mazsola84

    Pumatex, a Demszky azt mondta, hogy azért tiltják be a futóversenyeket, mert indokolatlan mértékben korlátozzák a forgalmat.

    És abban valóban igazad van, hogy parasztok az emberek, akik a BKV-n odanyomják a rágót a kapaszkodóra, meg filccel összefirkálják a belsejét, leköpnek a földre. Lehet, hogy nem is a BKV-t kéne szidni, hanem ezeket a hülyéket? Egyébként, ha megnézzük a szolgáltatások minőségét, akkor már javaslom Bécset. Lejössz az autópályáról, kb. 2 km mész a város felé és beállsz egy P+R parkolóba ahonnan kb. 2 percet kell gyalogolni a metróig. Ami egyébként semmivel sem jobb, mint a mienk, csak valamiért nincsen összehányva, teleköpködve és összefirkálva.



    A másik: járó motorú autó. Télen én is járatom elindulás előtt pár percig, mivel a hőmérséklet miatt muszáj, ha nem akar az ember motorgenerálokra több százezret kifizetni. Azt meg furcsállom, hogy miért várakozna valaki 20 perceket járó motorú autóval indokolatlanul? Saját maga ellensége?



    Aki viszont kocsiból kidob bármilyen szemetet, azt kurva keményen megbüntetném. Egyik ismerősünk viszonylag kieső utcában lakik és azt mondja mindennap egy nagy zsák szemetet szed össze a ház elől! Az egyik leggyakoribb egyébként a szaros pelenka...

  • 2008.01.17 10:29:53szövetszöcske

    Szerintem a korgyuru jo dolog, de sokaknak a varoson keresztul akkor is kenyelmesebb lesz. Egyszeruen azert, mert a jo ut vonzza az autokat, generalja a forgalmat (csak nezzetek meg az autopalyak bevezeto szakaszait, pont ugyanugy all rajtuk a forgalom, mint a kisebb bevezeto utakon). Ha lenne barmerre a varos kornyeken kozlekedheto resz, rogton annyi ember es ceg koltozik arra, amig be nem all az is. Es a varoson keresztul legalabb lehet az utak kozott valogatni. Gyakorlatilag az egesz varost es kornyeket le kellene betonozni, es az talan eleg lenne a forgalomnak...



    Es nekem meg ma reggelre sem lettek korrektek azok a megjegyzesek, hogy mondjuk Stockholmban meg Sidney-ben milyen kenyelmesek a buszok, majd akkor buszoznak ha itt is olyan lesz. En meg akkor elhajigalom a szemetet az utcan a hazuk elott ezzel az erovel ahogy a vilag gazdagabbik felen szoktak, mert hat elvarom hogy legyen rendes koztisztasagi vallalat aki este osszeszedi, akkor meg minek kellene elsetalni a kukaig (nem kamu, emlekszem amikor Londonban a helyiek a fish and chips dobozat vagy a metron olvasott ujsagot egyszeruen elengedtek az utca kozepen, aztan estere mindent boritott a szemet, reggelre takaritottak el pedansan a rabszolgak, es hasonlo mentalitasrol hallottam a pedans nemet nagyvarosokban is). Barmilyen lepukkantnak is tunik a tomegkozlekedes Pesten, azert barhonnan barhova el lehet jutni, normalis kovetesi idokkel. Nem mindig, de sokszor egyszeruen lustasag es kenyelemszeretet az hogy sokan mindenhova autoval jarnak. Persze lehet fikazni a BKV-t, de ha kicsit sargabb es kicsit savanyubb is mint a meno orszagokban, ez a mienk, minnel kevesebben utaznak rajta, annal kevesebb es ritkabb buszjarat meg villamosjarat lesz idovel.

  • 2008.01.17 10:47:22verkaverka

    Hat a pedans nemet nagyvarosunkban nem enged el mindenki mindent ahol van. A buszon _neha_ otthagynak valami ujsagot az ulesen.



    Tovabbra sem gondolom hogy az autosoktol kellene elvarni hogy ket gyerekkel probaljak felverekedni magukat a buszra ahol a gyereket ellokik, a babakocsi nem fer fel, a busz ugy fekez hogy fejreallsz, es osszesen masfel ora megtenni tizenhat kilometert. Ismetlem, berletem van, nem vezetek, nem ezert mondom. Legyen belvarosi behajtasi dij, legyen a metrovegallomasokon orzott parkolo, legyen sokminden. LEgyen a BKV hasznalhato, legyen a BKV megfizetheto, bizony. Mert lehet szidni addig az autosokat meg kovetelni hogy onszantukbol hagyjak otthon az autojukat de ugyse fogjak.

  • 2008.01.17 10:47:41kiscica33

    Palackzsugorító? Inkább kevesebb "lónyálat", ásványvizet, stb fogyasszunk. Csapvíz és tea..

    Vegyész ismerősöm szerint a csapvíz általában jobb és sokkal több, szigorúbb vizsgálaton esik át, mint az ásványvizek. No comment.. De hát tudjuk a reklámok mindenhatóak..

    Autózás kényelme Bp-en? Vicc.. Dugóban bosszankodsz, hogy nem haladsz, csomó bunkó bevág eléd, generál egy csomó balesetveszélyes helyzetet, az utak jó része még mindig szar, parkolni nem lehet értelmesen (az viszon nagyon bosszant, hogy szép zöld lakótelepünkön gyakorlatilag úgy gondolják az autósok, hogy nekik mindent szabad, mindenhová felállhatnak a gyepre, járdára, gyakorlatilag bárhová, hacsak bazi nagy kövekkel le nem zárják). Tudom, próbáltam egy-két évig amíg muszáj volt, de nem kényelmesebb egy cseppet sem mint a BKV.

  • 2008.01.17 10:49:52verkaverka

    Ja persze aki az Oktogontol a Blahaig autoval megy azon ugyse lehet segiteni. De az nem is hivatkozik semmire szerintem, az megy es kesz.

  • 2008.01.17 10:54:43szövetszöcske

    verkaverka : Nekem konkretan Dusseldorfrol meselte a zasszony (egy idoben sokat jarkalt oda), hogy csutortok-pentek-szombat este utan a torott sorospoharaktol kezdve a mekk donaldszos dobozokig meg mindenfele mas bulimaradekig gazolni lehet ejjel a szemetben a belvarosban, amit aztan a szerecsen rabszolgak hajnalban szepen osszeszednek takaritogepekkel.

  • 2008.01.17 10:59:50Pumatex

    mazsola: Demszky okos és tud parkolni. :D (lásd index cikk :))



    Járó motorú autó: persze, nem a melegítésre gondoltam, minden kb. 15 évnél öregebbet kell. :) De amikor benne ül, foglalja a parkolóhelyet, zabál, és még járatja is a motort, na az a tuti.



    Másik kedvenc: indulnánk valahova, gyereket lakásban hordozóba be, kocsihoz le, kocsi mellé gyerek hordozóval lerak. Ajtó nyit, közben jön egy idióta, és full-gázt nyom közvetlenül a gyerek mellett. Isteni volt terhesen félkézzel félmásodperc alatt felkapni a 10 kilós hordozót a 8 kilós gyerekkel + téliruha súlya. Imádom az autósokat. Ja, és a buli, hogy 50 méteren belül satufék, mert jobbkezes utca...



    szövetszöcske: ne hajigáld el a szemetet. Tessék szépen kidobni. Nem akkora katasztrófa. Van, hogy nincs útközben kuka, itthon dobom ki. Nagy dolog. Ettől függetlenül az FKF nyugodtan takaríthatna időnként.

    Mellesleg kifizettetném a medöncivel az általuk/miattuk teleszemetelt környék napi takarítását. Biztos tennének valamit a környezetbarátabb csomagolásért, a begyűjtéséért vagy hogy ne dobálják szét.



    Egyébként a 4-6os villamoson napközben, tehát nem csúcsidőben kendős gyerekkel kétszer majdnem fellöktek. Egyszer meg a fékezéstől álltam majdnem fejre. Pont ahogy fentebb írták. Na ettől nem lesz vonzó a tömegközlekedés.



    Szóval továbbra is a kultúra hiánya.

  • 2008.01.17 11:11:09verkaverka

    Hat az bizony lehet, en ugyan Dusseldorfban is voltam parszor, de soha nem szombat hajnal negykor. :)))



    Az tenyleg lehet hogy nepunnepelyek meg focimeccsek idejen meg a mulatokorzetekben ez megy, en tisztesseges asszony vagyok es a tisztesseges idokrol es helyekrol tudok csak nyilatkozni. :)))

  • 2008.01.17 11:11:57verkaverka

    No ez jol hangzott, de inkabb nem kezdek el magyarazkodni mert csak rosszabb lesz. :)

  • 2008.01.17 11:12:23mazsola84

    Pumatex, az a baj, hogy az általuk termelt szemetet nyilván elviszik és gyűjtik, de amit a vendégeik a következő sarkon kihajítanak a kocsiból az már nem az ő saruk. Tuti van szemetes a közelben, szerintem a mekiknél erre azért figyelnek. Az már más kérdés, hogy miért nem használják a vendégeik.

  • 2008.01.17 11:19:10Pumatex

    mazsola: sajnos itt közvetlenül előtte is görgeti a szél erre-arra. Naponta egyszer kijön egy kisgyerek egy kislapáttal, felszedegeti egy/nagy részét, de ez általában délelőtt van, délutánra el elehet képzelni, hogy néz ki. És csak közvetlenül maguk előtt, 10m-re már nem megy el. Egyébként van szemetes is, az is a z övék és ürítik is korrekten, de az biztos snassz. :)

  • 2008.01.17 11:26:52Pumatex

    Egyébként én Münchenben és Bécsben is voltam többször, hosszabb időt is, Finnországban meg éltem két évet. Arrafele valahogy nem képződik szemét... :DDDD

  • 2008.01.17 11:32:53szövetszöcske

    Reggelre London is mindig tiszta volt, ez csak penz kerdes...

    De azert az milyen mar, amikor Londonban (es ezt a sajat szememmel lattam), tok normalis, hogy csaladapa megy haza a metrobol olvassa vagy csak viszi a metron megkezdett ujsagot, majd a hazkapu elott beleereszti a szelbe. A gyerekek a buszon a ragot belenyomjak az utasfigyelo kameraba. Delben a seta kozben bekapott pizza maradeka, szalvetastol, talacastol utca kozepen elenged. Es a helyiek szerint ez normalis, miert nincs minden 10 meteren kuka, kinek van ideje keresgelni, majd ejjel osszetakaritjak, akiknek ez a dolga.

  • 2008.01.17 11:36:49Starlark

    Most megvédem a Demszkyt, ugyanis azt a határtalan baromságot hogy ne legyenek Pesten utcai futóversenyek ő vétózta meg, és végül is engedélyt kaptak ezek a rendezvények



    Az idoklás a városképvédő bizotság szerint/ ők hozták ezt a bődületes baromságot / azért nem adnak ezeknek engedélyt mert indokolatlanul akadályozzák a forgalmat. /Gondolom vmelyik egyszer belefutott egy ilyenbe és nem bírta ki míg a mezőny elhaladt/



    Ezek rendezvények, tényleg éreztem egyszer októberben a nő 10 kilis futáson a parlament környékén a rakparton hogy nem igazán van oxigén, de ezek ünnepek a futóknak, edzeni nem a belvárosban szoktak a pestiek sem :)



    Ebből én azt vettem ki hogy aki gyalogol esetleg bicajozna az le van ejtve magasról. A város vezetők fejében kéne előbb rendnek lenni...

  • 2008.01.17 11:39:56Starlark

    szövetszöcske: háát bevallom Londonban volt hogy másfél óra banánhéj hurcibálás után mivel még mindig nem találtam kukát én is az egyik épület sarkába dobtam a többihez. Ez ott azért "normális" mert az IRA előszeretettel robantgatta a belvárosi kukákat, ezért nincsenek is. Mondjuk ez jó pár évvel ezelőtt volt azóta sajnos nem sikerül még visszajutnom, pedig nagyon szertném a páromnak megmutatni azt a várost :)

  • 2008.01.17 11:45:34verkaverka

    Futoverseny hetvegen delelott szokott lenni a varosban, altalaban reszben a rakparton, ligetben, szigeten, stb, szoval a levego nem annyira tragikus mintha szerda reggel a nagykoruton futnal. Valamint igen, a futo nem a varosban edz, de bulizni tarsasagban szeret :))

  • 2008.01.17 12:08:22Pumatex

    Félreértés ne essék, semmi bajom a futóversenyekkel, csak sajnálom őket a szar levegőben.

  • 2008.01.17 13:17:00ruju

    Nálunk az egy szem sétálóutcában van kuka, és máshol nincs. Évekig hurcibáltam haza a szemetet a gyerekkel, és most sem engedem neki sem, hogy eldobja az utcán. Amióta nincs pelenka, azóta ez nem is téma, zsebben/zacsiban/bicikliskosárban elfér a pereceszacsi v. a koszos zsebkendő. ÁMDE épp tegnap ürítették a bio-szemetet. A miénk is szépen ki volt téve az utcára, csak nem vitték el, mert vki SZEMÉTLÁDA a nem tele kukánkat teletömte mindenféle nem odaillő cuccal. Baszki. Két hetente viszik a szemetet (!).

  • 2008.01.17 13:37:06verkaverka

    Na az ilyentol total kivagyok. A kontenerekkel is mindig ezt csinaljak otthon is amiert tobb tizezret fizet az ember aztan telehordja az egesz kornyek minden szarral, legutobb a konteneresek egy reszet nem is vittek el, remek mikor az ember soktizezerert ott all egy kurva nagy kupac szemettel a haza elott... na mindegy.

  • 2008.01.17 13:44:12szövetszöcske

    Mindjart jon valaki es a varosban autozas analogiajara a szemetlerakast is megindokolja, hogy nepnyuzo multinacionalis szemetszallito vallalat van, ahol csak pazarolnak, es majd csak akkor fizet a sajat a kukajaert ennek a troger vallalatnak, ha europai szintu lesz, addig meg a szemet megy valamelyik szomszed kukajaba.

  • 2008.01.17 14:03:34mazsola84

    Nálunk tök rendesek voltak a szomszédok, megkérdezték, hogy pakolhatnak-e a konténerünkbe. Sőt fölajánlották, hogy fizetnek a bérlési díjba.

    Nagyanyámnál viszont a paraszt szomszédok reggelre telepakolták a 8 köbméteres konténert építési törmelékkel. Ja, hogy az nekünk 16ezer plusz áfa? Na nem is tették zsebre, amit tőlem kaptak.

  • 2008.01.17 14:37:00Starlark

    Míg társasházban laktunk a háznak volt etgy nagy szemétgyűjtője amit ugye géppel ürítenek. Két hátzal odébb egy családiházat újítottak fel, és a munkások rendre a mi konténerünkbe hordták a sittet pofátlanul. A környék egyik legghazdagabb válalkozójáé volt a ház de konténer rendelésre már nem futotta...

  • 2008.01.17 15:17:14verkaverka

    Szovet, nincs igazad, ennek a BKV-n logas az analogiaja nem az autozas. Tetszik nem tetszik az autozas kornyezetszennyezo, de se nem lopas se nem csalas. Azert ne csusztassunk, ezt a szot nem szivesen hasznalom mert mindig csak veszekedes lesz belole de nem jut jobb eszembe.

  • 2008.01.17 15:34:57szövetszöcske

    De igen igazam van:)) Igenis analog es kesz:)



    (ja, hogy okostojaskodas is legyen, ugy analogia a mas kukajaba szemeteles, hogy azzal is masnak artassz, lustasagbol, trogersagbol, sohersagbol, es persze valamilyen magyarazatot mindenre lehet talalni mintegy onigazolaskeppen, hogy simlis feju a BKV igazgato, lepukkantak a jarmuvek, vagy hogy genya a szemetszallito vallalat, meg eladtak a multi tokenek)

  • 2008.01.17 15:48:14verkaverka

    Ja kerlek ha igazad van az mas. :) Elfelejtetted hozzatenni hogy ha kidobod a maradek kajat azzal is artasz, mert a szemetet is el kell szallitani, meg tul sok kajat is kell kamionokkal szallitani miattad. Ha nem megcsinaltatod a cipodet hanem ujat veszel, esetleg csak divatbol lecsereled a ruhatarad, maris csuuuunyan hozzajarultal a legi es foldi kornyezetszennyezo szallitashoz. Ha kenyelembol nem biciklivel hanem BKV-val jarsz azzal is a kornyezetet szennyezed, hiszen a busz nem kene ha mind gyalog, lovon es biciklin jarnank. Esetleg talicskan. Folytassam? :))))

  • 2008.01.17 16:02:06szövetszöcske

    verkaverka, latod most megfogtal. Sot en is jarok neha autoval, szoval konnyu engem megfogni. De nem is verem a mellem hogy mennyire kafa ez. Neha azert megcsinaltatom a cipomet, meg eleg szakadtul nezek ki egyebkent, de azert gazos vagyok en is.



    Nade az, hogy itt egy csomoan vonogatjak a vallukat, meg hogy majd akkor ulnek buszra ha itt is legparnas buszok lesznek mint Kuala Lumpurban, meg olyan valogatott utasok mint Delkelet Svajcban, aztan igy lelkiismeret furdalas nelkul vegig lehet gordulni a kies Vaci uton , kozben meg lassan levelnelkuli fak nonek, es pusztul a tudeje mindenkinek aki kimereszkedik az ut melle, es ott fetrengenek az emberek az ut menten a kohogestol...

  • 2008.01.17 16:11:54verkaverka

    Persze nyilvan aki 500 metert is autoval megy az gaz, meg aki 1 orat ul egyedul a dugoban ugy hogy azalatt metroval is odaerne stb. CSak ez az altalanos vesszenek azok akiknek nem eleg jo a BKV meg vesszenek azok akik autoval ingaznak ne lenne. Meg talan egyet is ertenek. :))

  • 2008.01.17 16:22:53MsDoki

    Most, hogy már publikusan is létezik elég jó technológia a hidrogénhajtású autókra, szerintem nem azon kellene vitázni, hogy autó vagy busz. Ha én kormány lennék:), inkább azon igyekeznék, hogy jól megtámogassam a hidrogénes kocsik tömeggyártását, hogy mindenki olcsóbban juthasson hozzá, mint a benzinesekhez. Na és a hidrogénkutakra való átállást az olajvállaltoknál. Nem is beszélve a hidrogénhajtású BKV-járművekről. Persze ez a dugóra nyilván nem megoldás, de legalább szép csendben és illatosan állnának az autók a dugóban, az úthálózat fejlesztése meg amúgy sem megkerülhető szerintem. Így nem kéne senkit győzködni, hogy hova menjen kocsival és hova ne.

  • 2008.01.17 16:25:12szövetszöcske

    En mar fejtegettem itt, hogy hot feleslegesen osztjuk egymast, meg elvi vitazunk, amikor az igazi genyak, akik mindenhova elvbol autoval jarnak, meg a terepjaros-sportautos kaszt, meg a mosobenzinnel jarok, meg a direkt lepukkant-fustolos nem karbantartott munkaautoval jaros emberek fel sem szolaltak itt(gyanitom ahhoz is komoly fenyegetes kellene hogy vegigolvassak), es egyszeruen jot rohognenek az egesz itteni kinlodason...

  • 2008.01.17 16:31:32verkaverka

    tenyleg, jogos

  • 2008.01.17 20:57:00ruju

    szövetszöcske, én követtem, és hozzá is szóltam, és azt is írtam, hogy erősen mérlegelek, mielőtt eldöntöm, h. mivel indulok neki a teendőimnek (autó v. bicikli). És kora tavasztól késő őszig abszolút a bicikli a nyerő :-( Ja, és nem röhögtem.



    És amúgy az egész probléma az olajlobbi lelkén szárad, aki - mint egy Bond-filmben - próbálja megakadályozni, hogy a korszakalkotó (értsd világmegváltó) ötletek a tömegekhez eljussanak.

  • 2008.01.17 23:36:18idonno

    Nem értem, hogy miért nem lehet elfogadni, hogy vannak helyek Budapesten, ahonnan egyszerűen szar BKVval közlekedni. Nem mindenhol, de van azért sok ilyen hely. Ha nekem napi 2 óra lenne BKVval és napi 40 perc autóval, akkor nehogymár akárki is megpróbálja megmagyarázni nekem, hogy jobb nekem BKVval menni. Másnak lehet, hogy jobb, de lássuk már, hogy nem pont egyformák a körülményeink, a lakóhelyünk és a munkahelyünk helye. Én sosem ülök dugóban az autómmal, mert ki tudom általában kerülni. Ismerem a kis utcákat, a kerülőutakat és sosem ülök bosszankodva a dugóban. De, ha véletlenül odakerülök, nekem még az is jobb, mint a BKVén a sok rámköhögő, lökdösődő ember, hallgatok jó zenét, egy kicsit elmélkedem, van egy kis nyugalmam a hajtásban. De nem mindenki így éli meg. Nagyon jó annak, aki élvezi a BKVzást és nem szeret autóval járni. De én nem vagyok ilyen és ahogyan látom, nem vagyok egyedül. Az olyanoknak, mint én a BKV egy rémálom (mint írtam külföldön működött és ott használtam is). Nem vagyunk egyformák, nem szabad általánosítani. Ha megépül a körgyűrű, nem lesz ekkora forgalom a városban és nem lesz ilyen szmog sem. De kitiltani Budapestről az autókat sosem fog menni, amíg nem lesz jobb színvonalú a BKV.



    A palackzsugorítóról még valami. Hogy ne igyunk ásványvizet? Merthogy csak azt iszunk, lónyálat nem. Már engedtessék meg nekem, hogy azt igyak, amit szeretnék és amit ÉN egészségesnek tartok. Az én tudásom szerint az ásványvíz egészségesebb, mint a csapvíz, na erről lehet vitázni, de én akkor is ásványvizet iszom, mert én ebben hiszek, a családomban az orvosok is ebben hisznek, én meg nekik hiszek. Nem vagyok tudós, így kénytelen vagyok megbízni valaki(k)ben, aki többet ért a témához, mint én és azt követni. De, ha összezsugorítva beküldöm a palackokat a feldolgozó üzembe, akkor nem igazán számítok környezetszennyezőnek.

    Elég furcsa, hogy leírtam csupán az érdekesség kedvéért, hogy létezik olyan megszállott, őrült család, mint mi, ahol palackot zsugorítunk és ahelyett, hogy bárki is értekelte volna ezt a tettet, csak rosszmájú megjegyzéseket kapok. Hát pont ezért nem tudjuk védeni a környezetünket!

  • 2008.01.18 08:55:46huhhh

    "De, ha összezsugorítva beküldöm a palackokat a feldolgozó üzembe, akkor nem igazán számítok környezetszennyezőnek."



    Gyorsan előrebocsátom, hogy MINDENKI AZT ISZIK, AMIT AKAR, de

    a műanyagpalackok is előállítódnak valahogyan-valamiből, mielőtt az ásványvíz beléjük kerül, aztán ezeket a tele palackokat valahogyan el kell juttatni a szupermarketbe, ahol megveszed (tipikusan teherautóval, közúton), az - optimális esetben - összepréselt palackok sem mennek el saját lábukon a feldolgozóüzembe (megint teherautó, közút). Annak eldöntésénél, hogy környezetszennyező vagyok-e vagy sem, minimálisan ezeket is érdemes figyelembe venni.

    De ettől függetlenül tényleg mindenki azt iszik, amit akar és amit egészségesnek gondol.

  • 2008.01.18 10:01:22kiscica33

    idonno: na na kapd fel a vizet, még mindig jobb mintha nem tennéd meg a zsugorítást.

    De egyrészt huhh-val értek egyet a gyártással, szállítással kapcsolatban.

    Másrészt: hogy ha ebben hiszel szíved joga, de hogy hozzáértők... Ugye orvosok is reklámoznak sok mindent és nehogy azt hidd hogy azért mert olyan nagyon hisznek benne. Pénzkérdés az egész, ki kit fizet le.

    Nekem a vízkérdést, többdiplomás vegyészdoktor ismerősöm mondta, aki Mo vízminőségének ellenőrzésével foglalkozó cégnél dolgozik. És barátilag mondta, neki ugyan nem adott pénzt a vízmű ezért :-).

    De ettől még mindenki azt iszik amit akar :-).

  • 2008.01.18 10:17:47manci

    Nálunk a víz, ha kiengedem egy pohárba, fehér és klórszagú. Én is inkább ásványvizet iszom.

  • 2008.01.18 10:18:24manci

    Jó, lehet, hogy nem klórszagú, de valamilyen kellemetlen szaga van, az biztos.

  • 2008.01.18 11:07:56Maja Papaya

    Próbáljatok meg üveges ásványvizet venni. Visszaválthatóst! Sőt, járjatok a kútra, akkor még a koszos teherautókra sincs szükség.



    Nem érzem bűnösnek magam, ha flakonos ásványvizet veszek, mert ez van, annyit tehetek, hogy nem dobálom ki a sima kukába. Kupakot meg gyűjti az ovi.



    Pest levegője viszont télleg tragikus, közlekedés dettó, nem szeretnék ott élni. Inkább utazom fél órát, ha ott van dolgom (Pest határáig, aztán onnan szerencse kérdése, hogy mennyit a kívánt célpontig), és lakom egy nyugis városban.



    Itt viszont vagy autózol, vagy nagyon ráérsz, a buszok ugyanis jó esetben félóránként járnak, és a város azért elég nagy ahhoz, hogy gyalogosan közlekedj. Amíg nem volt autóm, sokszor gyalogoltam, mert ha nem siet az ember, nagyon jó program, de gyermekkel már nem fél óra az a táv, ami egyedül annyi volt.

    Aztán a bevásárlás miatt is marha fontos az autó, főleg, ha több helyre is akarok menni. De tisztában vagyok vele, hogy erre is vannak tömegközlekedős technikák. Nekem nagy nyűg lenne két gyermekkel megoldani, főleg úgy, hogy az egyik babakocsis.



    Szóval nehezen lehet elvárni az emberektől, hogy szokjanak le az autóról, ha nincs megközelítően jó alternatíva. Lehet mondani, hogy régen is megvoltunk nélküle, csak mások voltak a szokások. Nagyon vissza kellene változnunk ahhoz, hogy ez működjön. Vissza kellene lassulnunk :)

  • 2008.01.18 11:10:51Maja Papaya

    Valamint én félteném a gyermekemet a buszon, néha még nekem is nehéz volt megkapaszkodni egy erősebb manővernél. A tömegnyomorról nem is beszélve reggel, délben és délután. Vagyis akkor, amikor általában dolgod van - mint mindenki másnak.

  • 2008.01.18 11:14:26Maja Papaya

    Gyalogolni a legjobb, de azt meg csak egyedül szeretek. Nosztalgiaaaa :)

  • 2008.01.18 12:51:18kiscica33

    Nyugi vissza fogunk még változni, csak kényszerből...

  • 2008.01.18 16:22:32eperke

    www.kvvm.hu/olm/



    bocs, ha már valaki említette a fenti oldalt, de most nincs időm elolvasni az összes hozzászólást.

  • 2008.01.19 13:49:53toreki

    mazsola84: Autóban a dugóban ülve többszöröse szennyezést kapsz, mint a járdán, vagy bringázva. Nem kell ultrazöldnek lenni, hogy ezt is hozzászámold a kocsi árához. Engem is bosszant, ha valaki kiköltözik a városból aztán naponta órákat áll a dugóban. Aztán este hazamegy a szép tiszta aglomerációba. Meg az is, hogy milyen a tömegközlekedés. Pl Nyugatipu-Visegrád vonalon nem áll meg a vonat pl a Külső Váci útnál. Vonattal 10p lenne, ehelyett busszal 1 óra a dugóban a sok autós miatt, aki naponta ingázik.



    Subbantósdi: Az autók korlátozása folyamatban van. De első épésben alternatívát kell teremteni. Pl kerékpársávokat a körutakra. Így 10ezrek használhatnák azt a helyet, ahol most százak parkolnak.



    verkaverka: az MK (www.kerekparosklub.hu) és a CM (criticalmass.hu) folyamatosan dolgozik azon, hogy Bp alkalmas legyen bringázásra.



    Kékfelhő: Ha most akarsz elkezdeni bringázni, ajánlom au MK tagságot. Jár mellé biztosítás, felelősségbiztosítás, kedvezményes bringajegy vonatra. A CM-en meg ajánlom a lakatolás topicot.



    ruju: A távmunka jó dolog. Idén tervezünk babát, és már előre bejelentettem a főnökömnek, hogy készüljön fel, a munkaidőm nagy részében otthonról akarok dolgozni. Persze ehhez külön szoba is kell, hogy nyugodtan lehessen dolgozni. - A szennyezőanyag kibocsátást km-re adják meg, nem dugóban töltött órára. Úgyhogy 2-3 literes motorral szerelt autónak semmi keresnivalója sincs a városban. Helyette ha már autó, akkor Tata Nano vagy Tesla Roadster (miért nem ez preztizsautó napjainkban a benzinzabáló bádogcsigák helyett?).



    Csöre: a BKV most sem a teljes költséget fizeti. A tömegközlekedés sehol sem nyereséges.



    wish73: Ha a kocsidat látatlanban is zöldkártyázzák, jelentsd fel a céget. A gyerekeid és az unokáid érdekében. Most van egy cikk a Tolalcaron a mozaik utcai vzsgahelyről, ami a központ. Ott kellene először mindenkit lapátra tenni, aztán tisztogatni tovább.



    Pumatex: azért lett betiltva, mert "ezek az utcai rendezvények aránytalanul zavarják a fővárosiak közlekedését". Viszont nézd meg egy futóversen, vagy CM után a légszennyezettségi statisztikát. Mazsola84: pont, hogy nem Demszky mondta. Olvass utána, keress rá az idézetre. - Nem a futóversenyeket kell kitiltani, hanem az autókat. A kamionokat meg nemcsak a városból kell kitiltani, hanem az autópályákról vasúti szerelvényekre rakni őket. Utána minden nap alkalmas lesz a levegő futóverseny tartására.



    Tessina: a hidrogánhajtás sem alternatíva, mert azt is elő kell állítani. Szélerőművet meg akkor lehet építeni, ha van hozzá energia tároló rendszer. Az meg úgy működik, hogy amikor kevés fogyasztás van, akkor vizet szivattyúznak fel magasba a szél által termelt árammal, amikor meg van fogyasztás, akkor az hajtja a vízturbinálat. Csak ezért senki sem áldozna fel néhány hegyet és völgyet mondjuk a Duna-kanyarban. Egyetlen alternatíva a fogyasztás visszaszorítása.



    Mindehez hozzáteszem, hogy van autónk, ami nem a mienk, rokoné, csak használjuk mert nme telik sajátra. Mindkettőnknek éves bérlete van, és ebből a páromét nem cég vette. Ennek ellenére bringázok, ha tehetem. Munkába rendszeresen. 8 perc bringával, 25-30 metróvan+út odáig, 10 autóval+30 parkoló keresés.



    toreki

    (egy pasi)

  • 2008.01.23 10:12:56NJoco

    Indulj neki egyszer a 16ker - 3ker(fenn a hegyen) útvonalnak BKVval aztán utána reklámozd a tömegközlekedést (egyik az otthon, a másik az iroda). Autóval 30-40percet közlekedek egy nap, BKVval 2-3 órát.

    Szerinted??

    Mindezt úgy, hogy a bérlet többe kerül mint az autó fenntartása, pedig az sem olcsó.

    Amíg olyan helyen volt mindkettő, hogy volt normális BKV, mégis inkább azt választottam. Mostmár két rossz van, egyet még legyűrtem...

  • 2008.02.04 19:44:03toreki

    "Mindezt úgy, hogy a bérlet többe kerül mint az autó fenntartása..."



    Nem érted. Az autó költségeibe bele kell számolni a környezeti kárt is, amit okoz. Pl azt, hogy mennyivel hal meg korábban egy budapesti, mennyi légúti megbetegedés van, ezek kezelési költsége. Persze ezt nem kell kifizetned, majd fizetik a gyerekeid, unokáid...

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Blogok, amiket olvasunk

I love London Ez is csak 1 fontba kerül?

A magnum néha olyan olcsó, hogy nagyjából utánad is dobhatnák, a fagyasztott rák kilója pedig nagyjából 7,5 fontra jön ki.

Praxis Vannak még kiváló nőgyógyászok

Azt mondta ha nőgyógyászati beavatkozásom lesz, szóljak feltétlenül, mert kárt tehetnek a méhemben, ha nem figyelnek.

CsP Mit adott a válás? Az életemet

Levélírónk elsősorban a tegnapi posztolónknak kíván üzenni, a saját példáján keresztül.

Otthonkommandó Csináld magad: fűszerszárítás

A nálunk provanszi fűszerkeverék néven ismert Herbes de Provence-ot alkotó összes fűszernövényt megtermelhetitek erkély- vagy ablakládában is.
Ajánlok blogbejegyzést

T-Home Játszd újra!

Újraforgatott filmjeleneteket zsűriz Kálloy Molnár Péter a T-Home pályázatán.
h i r d e t é s

C-Travel ajánlatok

  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Napsütés, tengerpart, igazi olasz pizza...böngésszen oldalunkon, olaszországi ajánlatok 8.200 Ft / fő / éjtől.
  • Utazás Egyiptomba Utazzon a fáraók földjére, a napfényes Egyiptomba! Ajánlatok 42.393 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Bulgária Tudja már hol tölti a nyaralást? Válassza Bulgáriát 12.100 Ft / fő / 7 éjtől!

Hirdetés

Hirdetés