9. hét
2006. szeptember 15., péntek 12:22
Lassan nekiállhatsz terhesruhákat keresni, bár a hasad növekedését még nem a méhed okozza, hanem a rengeteg női hormon miatt lassuló bélműködés. Lehet, hogy szorulásod is van, amin sok gyümölcs vagy gyümölcslé, és sok folyadék fogyasztásával javíthatsz. Valószínűleg a melltartód is szorít: nyugodtan vegyél egy számmal nagyobbat (tehát 75B helyett 80B-t), de számíts rá, hogy néhány hónap múlva már ez is kicsi lesz.
Előfordulhat, hogy bedugul az orrod, pedig nem is vagy náthás: ez amiatt van, mert a tested összes nyálkahártyája megduzzad, nemcsak a méhedben, hanem az orrodban is, ahol pedig nem lenne olyan fontos. Az orrvérzés is gyakori, ártalmatlan tünet. Használj párologtatót, ha túl száraz a lakásod levegője.
A méhed most már teniszlabda nagyságúra nőtt. A bébi továbbra is pirinyó, de lelkesen növekszik: ezen a héten 2,3 centis és 2 gramm súlyú, vagyis olyan könnyű, mint egy egyforintos érme. Már van könyöke, és láthatóvá válnak a lábujjak kezdeményei is.
Előző hét - Következő hét
Előfordulhat, hogy bedugul az orrod, pedig nem is vagy náthás: ez amiatt van, mert a tested összes nyálkahártyája megduzzad, nemcsak a méhedben, hanem az orrodban is, ahol pedig nem lenne olyan fontos. Az orrvérzés is gyakori, ártalmatlan tünet. Használj párologtatót, ha túl száraz a lakásod levegője.
A méhed most már teniszlabda nagyságúra nőtt. A bébi továbbra is pirinyó, de lelkesen növekszik: ezen a héten 2,3 centis és 2 gramm súlyú, vagyis olyan könnyű, mint egy egyforintos érme. Már van könyöke, és láthatóvá válnak a lábujjak kezdeményei is.
Előző hét - Következő hét


KOMMENTEK
2010.01.04 09:27:49Anyek
Kend be őket is, akkor tuti nem fogja őket zavarni-)
2010.01.04 09:34:06hinta-palinta
Meni, sok sok folyadék és szénhidrát enyhíti a fejfájást.
2010.01.04 09:34:42hinta-palinta
És nagy-nagy grat.:)))))
2010.01.04 09:38:32Anyek
ja és a homlokra kent mentolos fogkrém is segít, amíg meg nem szárad- nem röhög!
2010.01.04 09:41:20Meni
Koszi Hinta-palinta! :) Igen, a folyadekot azt tudom es valoban nagyon sokat segit, egeszen meg tud szelidulni a fajas ugy 2 liter viz utan...szenhidrat? hat ahhoz az kene, hogy ne legyen hanyingerem a fejfajastol, de majd igyekszem...
2010.01.04 09:45:39hinta-palinta
sárgabarack lekvárral töltött palacsinta vagy a lekváros kenyér.Próbáld ki, töltelék, feltét és a tészta-kenyér is szénhidrát.
2010.01.04 10:08:31wickedszti
Meni, gratula :)
És üdv a klubban, én karácsony óta kb. kétnaponta küzdök a migrénnel, pénteken töltöttem be a 12. hetet ... sajnos nálam nem hatnak csak a magasan adagolt ibuprofen alapú gyógyszerek, de azok is inkább csak enyhítik a fájdalmat - ma megyek dokihoz, hátha tud mondani valami okosat ... :(
2010.01.04 10:14:26Meni
aha, akkor ezert kivanom a lekvaros kenyeret ejjel-nappal? lehet hogy ideje lenne odafigyelnem a sajat szervezetemre...
wickedszti, majd meselj ha valami ertelmeset mondott...jobbulast...engem az tart eletben, hogy tapasztalatbol tudom, ez el fog mulni par heten belul, es optimalis esetben a harmadik trimeszter kozepeig nem jon elo ujra, foleg ha abbahagyja az idojaras a libikokazast...most egyik nap 12 fok es eso, masik nap 25 fok es napsutes...nyaron jobb, akkor egyfolytaban hoseg van, de azt jobban birom...
2010.01.04 10:17:25wickedszti
rendben, holnap beszámolok.
És igen, hallgass a szervezetedre, tudja az nagyon jól, hogy mi kell ;)
2010.01.04 10:38:08másutt
wickedszti, hat akkor az en szervezetemnek sorre van szuksege es egy cigire.
:D
2010.01.04 10:41:39Anyek
az enyémnek meg negronira és egy szál cigire. (két éve nem dohányzom)
2010.01.04 10:55:56másutt
Anyek. :)
En a lanyommal is vegig sort kivantam, ittam is literszamra - az alkoholmentes verziot persze.
tegnap este is szepen elfantazialtam, hogy ulok egy sorel es egy cigivel.
azutan megittam egy nagy pohar narancslevet (azt is kivanom!) es annyiban maradtunk. szomoru az egesz, hm? :D
amig azt csinalhattam, amit akartam, nem erdekelt egyik sem, de asszem rosszul reagalok a tiltasra.
2010.01.04 12:14:52Anyek
Hát a szabadságom megnyírbálását én is rosszul viselem-) Szerencséd van a sörrel, abból van alkoholmentes, de ha én kihagyom az alkoholt a negroniból, akkor csak a szóda marad.
A napokban arról ábrándoztam, hogy Rómában kortyolgatok egy bárban gyermekeim apjával... Mit ki nem hoz az emberből, ha valamit nem szabad!
2010.01.04 12:27:02wickedszti
másutt, Anyek :D
Ehhez nemtudok hozzászólni, mert nem dohányoztam soha és nem nagyon ittam alkoholt sem ...
Engem az készít ki, hogy no tira mi su és no sushi. Vannak napok, amikor a sírás kerülget emiatt :P
2010.01.04 12:41:58másutt
hat, wicked, en sem vagyok valami nagy sorivo.
A terhessegemet leszamitva sosem ittam.
Vannak ilyen dolgok.
Ehetsz sushi-t. NYERS HALAT nem ehetsz. Millio alternativa van, meglesz a sushi filing, csak valassz unagi-t, vagy sult lazacbort, vagy California roll-t, barmit,a miben nincsen nyers hal.
A boltban kaphato tiramisuk nagy resze is pasztorizalt tejbol van, nincs benne nyers tojas, stb. En meg tiramisu izu fagyit is lattam. Az iz 100% megvolt.
2010.01.04 13:02:25manó99
Meni
Gratulálok!
2010.01.04 13:08:29Meni
Mano99, koszi.
Na akkor en ezzel a lekvaros kenyerrel nagyon szolid jatekos vagyok. Tudtam en mindig is, hogy rohadt konzervativ izlesem van... :)
2010.01.04 13:14:27wickedszti
másutt :D
Hát ... én pont a nyers halas sushit szeretem: poliposat, lazacosat, tonhalasat ... a többi fajtát is szeretem, de az nekem csak amolyan köret.
Tudom, hogy a bolti tira nem veszélyes, de én a barátosném által készített amarettos, brutál fekete kávés, friss tojással készült csodájára vágyom. Arra viszont nagyon :(((
2010.01.04 13:15:21Anyek
Én terhesen mindig megkergülök, olyan dolgokra vágyom, amikre máskor soha (kivéve negroni-)), pl. kóla!!, mekis duplahúsos szendvics. Borzasztó-(((
2010.01.04 13:23:46másutt
Anyek, a kolatol semmi bajod nem lesz, ha nem literszamra iszod.
Elvileg napi 2-3 dozozzal teljesen rendben vagy.
Kevesebb koffein van benne, mint a kaveban, es a 8. hettol abbol is lehet 2 cseszevel.
Nemtom hol laksz, de ha tudsz, szerezhetsz koffenmenteset is.
A mekis kaja sem mereg, ha nem intravenasan lokod napi haromszor.
En (sajnos?) el vagyok amerikanizalodva, de nem hiszem, hogy heti parszor egy zsemle, husfasirttal (vagy kettovel) benne es kecsuppal leonte az ordog etele lenne. Van azert abban feherje is, meg mifene.
A tradicionalis magyar etelek jo nagy resze ROSSZABB kaloria, zsir meg koleszterin szemmel nezve, mint egy dupla mekis burger. Pedig azokkal TOMIK a terhes csajokat.
Edzettszemu amerikai ismeroseim vagodtak hanyatt turos csusza (puposan a szalonnaval!) es rakott krumpli (egy totalis tojasos tejfolos koleszterinbomba, ami uszik a piros kolbaszzsirban!) lattan. Es nem is adtam nekik csulkot pekne modra, vagy toltott kaposztat negyfele (zsiros)hussal. :D
Szoval azert vigyazzatok az onsanyargatasal. Erdemes megbizhato forrasbol beszerezni egy utmutatot, mert nagyon sokan atlendulnek a lo sotet oldalara, es 9 honapon at szenvednek, mindennemu ok nelkul. Ami nagy marhasag - szerintem.
2010.01.04 13:30:56Anyek
Nem vagyok egy mazohista típus, így mértékkel eszem ezeket és iszom a kólát is. Csak ezek segítenek az állandó hányingeremen. A baj az, hogy literszámra vedelném és mindennap. És miután az előző terhességem miatt tettem le a cigit, feljött rám pár plusz kiló,pedig soha nem híztam semmitől, amit nem akarok még megfejelni. Nem vagyok a szélsőségek híve, a terhesség nem betegség, nem kell ezzel diétázni meg stb.
2010.01.04 13:31:18wickedszti
Igazad van, másutt!
Én a legelején szintén ölni tudtam a mekis kajákért és a bubis, cukros löttyökért, csak attól múlt el a hányingerem, egyébként nem szoktam ilyeneket enni.
Engedtem a heti két alkalommal felmerülő kényszernek, azóta el is múlt, most megint a régi vagyok mennyiségben és minődségben is: temérdek gyümölcs, zöldség, egy kis husi vagy sajt, kefír, péksütemények, mindez szerencsére már nem az éjszaka közepén, hanem napközben, sok pici adagra bontva ...
És már a szénsavas, cukros lónyálak ideje is elmúlt, maradt a bubis víz ...
Anyek, engedj néha a csábításnak, mert sokkal jobban árt, ha morcos vagy, mintha megeszel egyszer-kétszer valami fajn gyorséttermi kaját ;)
2010.01.04 13:33:34Anyek
Kaja miatt nem vagyok morcos, egyetemista koromban megszoktam a levegőevést. Attól már inkább, hogy egyeskébe belebújt az ördög és napok óta nem alszik, holott hulla fáradt.
2010.01.04 13:55:55Meni
Anyek, fogjunk kezet. Nem tudom mi van ezekkel a gyerekekkel mostanaban, de a ket evesem es a harom es fel evesem is hirtelen elfelejtette ataludni az ejszakat. Kulon bonusz amikor a nagyobbikat az emeletes agyra kell felemelni ejjel kettokor, mikor vegre sziveskedik visszaaludni, persze szigoruan a kezemben. Kiralysag az elet gyerekek mellett, csupa kaland, kihivas! :)
2010.01.04 14:27:35Anyek
Meni, fogjunk. Az enyém eddig sem volt nagy alvó, de amit most művel, az kritikán aluli. Túlélőtúra?
2010.01.04 20:51:58elzsabo
Na Meni hogy vált be a lekváros kenyér? :))
2010.01.04 21:02:50másutt
ÉN kipróbâltam. ;) Miattatok, ma reggel. Frissen, otthon sült meleg bagett, vaj, lekvár, minden. Iszonyú jó volt, de sajnos én az efféle szinhidrátbombák után 1 órával olyan éhes vagyok, hogy második reggeli is kell!!! Volt is...
2010.01.05 07:25:42Meni
Masutt, te vagy a mi hosunk! :) En meg nem jutottam hozza, de eros a kesztetes, hogy este elovegyem a hazi baracklekvart. A vaj az alap, de a friss meleg bagett az mar a delux verzio, nekem boven jo friss kenyerrel :) Nem akarom elkiabalni, de minta ma vegre nem fajna a fejem...
2010.01.05 08:36:24dézigazdi
Meni, ez komoly???? :)))))))
Nagyon örülök! Pontosan hány hetes is?
Egyébként volt egy-két oka annak, hogy mostanában nem írogattam. Az első uh-on (dec.16.) találtak egy bevérzést a petezsák mellett, és ez akkor, héthetesen nagyon megviselt. A doki nagy odafigyelést és kíméletet parancsolt, meg semmi stresszt. + MgB6 és rutascorbin. Miután először rákerestem a témára gugliban, és sírtam egy du-t, rájöttem, nem érdemes. Azóta minden rendben, nem véreztem, ami nagyon jó jel, irtóra kímélem magam, és már látszik is a pocim :) Állítólag a vékonykákon előbb látszik.
Holnap megyek újra uh-ra, szorítsatok!
2010.01.05 09:18:44Meni
Dezigazdi, komoly :D Nagyon orulok, hogy itt vagy ujra, elegge aggodtam erted. Ereztem, hogy valami nem 100%, ezert nem is kerestelek, megvartam amig te jottel ujra.
En holnap lepek at a 10. hetbe, es ket het mulva megyek a masodik UHra. Valahogy Down-param az nincs, ugyhogy leginkabb azert izgulok, hogy megtudjuk-e a nemet? Vicces hogy harmadik gyereknel is szamit, de szamit :)
Remelem minden rendben lesz veletek holnap, majd irjal, hogy mi a helyzet! Nagyon drukkolok neked!
2010.01.05 09:27:10dézigazdi
De durva, én is tízhetes vagyok! Mikorra vagy kiírva?
Nekem valamikor 20. és 26. közé kell bejelentkeznem a genetikaira, ez most csak a hematóma miatt egy kontroll. Egyébként gondolkodom úgy a 14. hét körül egy 4d-n is. Hogy rendben van-e minden. Szerinted?
2010.01.05 09:31:28dézigazdi
Márhogy január 20. és 26. között....
Ja, és karácsony előtt meghalt az egyik kutyusom is, szóval mi nem nagyon ünnepeltünk idén. Szegényt megmérgezték, gyakorlatilag a karjaimban halt meg, többször mi nyomtuk vissza bele az életet éjszaka, mert az állatorvost csak reggel tudtuk hívni.
Nagyon kivoltam. De utána tudtam, hogy ha ezt kibírta a kölök, akkor már nem lesz baj.
Pedig ő annyira jó barátja lett volna...
2010.01.05 09:36:05Meni
Nekem januar 20-ra van idopontom az elso genetikai UHra, akkor leszek 12+0. En nem csinaltatok kulon 4D-t, mert ahova jarok, ott alapbol van 4D es hasznaljak is, benne van az arban. Boven eleget mozizok a 16. heti nagy genetikai vizsgalaton, ami kereken egy oras :)
Az elso babaval viszont egy atlag pesti korhazi vizsgalaton voltunk a 12. heten, semmit nem lehetett latni (nekem), es vele voltunk fizetos 4Dn a Mamutban. Ugy emlekszem talan a 17-18. heten, es megdobbentoen nagy volt a kulonbseg. Nekem nagy elmeny volt, es a ferjemnek is :)
Augusztus 3ra vagyok kiirva, de en mar akkor boldog leszek, ha egyutt szulok Masuttal, julius 20. korul. En ilyen koraszulos tipus vagyok :(
2010.01.05 09:38:26Meni
Sajnalom, dezi, nagyon nem lehetett konnyu :(
2010.01.05 10:08:09dézigazdi
Akkor szerintem meglesz az a 4d is :)
Aug. 2. :DD
2010.01.05 10:17:28másutt
Meni, jelentem, en julius 23.-an szeretnek szulni. Az is jo, vagy mi? :D
Az pentek, johetnek a latogatok a hetvegen, es kisoroszlan lesz, ami nekem jo.
Holnap megyek ultrahangra!
2010.01.05 10:39:54Temptation
Másutt: lányom júli 23-i.Az tök jó.
2010.01.05 10:47:08másutt
T, navegre egy jo hir. akkor becelzom, aztan annyi.
2010.01.05 11:27:41Meni
Oke Masutt, a juli 23. nekem is jo. Mondjuk jobban orultem volna egy hetkoznapnak, de megoldom a kedvedert :) Akkor holnap csak UH utan jon majd a cikked? Vagy majd updatelsz a kommentekben? Down-para van? Fiu-lany para? :)
2010.01.05 11:33:47Anyek
Kérünk beszámolót az UH-k után! Én jan 21-én megyek.
2010.01.05 13:10:58wickedszti
sziasztok.
Anyek, voltam tegnap este 12 hetes uh-n, minden rendben van :)
Beszéltem a dokival a migrén miatt, mély együttérzést tanusított, mivel ő is 30 évig (!!! na baz) küszködött ugyanezzel a problémával ...
Nem tudott okosat mondani, vizsont felhívta néhány dologra a figyelmemet, ami nála bevált: egyik jele a rohamoknak a hirtelen éhség volt és ha meg tudta állni és nem evett, hanem vizet ivott, akkor enyhébb volt a roham.
A kukorica- és maláta-tartalmú dolgok erősíthetik a rohamokat.
És még egy érdekes dolog: a székrekedés és a migrén között ugyan nem mutattak ki összefüggést, azonban staisztikailag ki lehet mutatni, hogy ha székrekedése van az ember lányának, nagyobb valószínűséggel lesz migrénes rohama (ez nálam speciell tényleg igaz), azaz: ha úgy fáj a fejed, hogy besz@rsz, el fog múlni :D:D:D
2010.01.05 13:20:57Meni
Wickedszti, szuper hogy minden oke :)
Az orvosodnak reszvetem, akkor o egy veteran. Mondjuk amit mondott elojelnek, az nagyon fontos, de csak azokra igaz, akiknek auras migrenjuk van, azaz van elojel. Ez lehet furcsa szag, ehsegroham, hanyinger, barmi, meg kell tanulni, mar csak azert is, mert ugye a migrengyogyszert roham elott kell bevenni, alatta mar szart sem er. Nekem speciel aura nelkuli migrenem van, egyik percben tok oke, masik percben ugy erzem hogy atdoftek egy landzsat az agyamon, es onnantol kezdve ugy is maradok :(
A szekrekedest meg nem figyeltem meg, de teny hogy ezzel is szenvedek, eljen a sok zoldseg es folyadek. Viszont ami nekem garantaltan kihozza a migrent, az a vorosbor es a csokolade, nagyobb mennyisegben az erett sajtok. Ezenkivul a stressz es az eros frontok. Meg a hormonok. Jo nekem :)
2010.01.05 13:24:07keke80
Meni, nem is tudtam, hogy nektek is lehet gratulálni!!!!! Nagyon örülök, hogy végre összejött!!!!!!!!
2010.01.05 13:31:51Meni
Koszi Keke, kedves toled, jol esik hogy orulsz :) En is ilyen vagyok :DDDDD pedig mar kezdek hozzaszokni a gondolathoz :)
2010.01.05 13:35:29Tünde
Meni: gratulálok :)
2010.01.05 13:41:19Meni
Koszi Tunde :) Majd jovok neked nyavogni egy ev mulva, hogy hogyan lehet harom gyerekkel birni? :D
2010.01.05 13:59:44másutt
meni, holnap nem lesz uh sztori, mert reggelre kell naplo.
2010.01.05 14:08:48Meni
nem baj, majd ide...
2010.01.05 14:10:23Tünde
Meni: csak nyugodtan. :) (majd megadom az elmegyógyintézet számát, hogy el tudj érni :))
2010.01.05 14:22:14keke80
Tünde, ott lehet telefonálni, látogatókat fogadni??????? :DDDDDDD
2010.01.05 14:32:38tereza
meni
בשעה טובה
2010.01.05 17:10:05Anyek
Wickedszti, örülök, hogy minden ok. Azért pihenj azért továbbra is.
2010.01.05 19:53:40Meni
Tunde :D
Tereza,
תודה רבה
2010.01.05 20:09:31loreal
Meni,
milyen az a migrénes gyógyszer.
Nwkem is szokott több napig tartó fejfájásom lenni, ami a rendes fájdalomcsillapítóra nem reagál.
Én azt vezsem amúgy észre , hogy sokszor a menstruációval van összefüggésben.
Én egyszer kérdeztem egy patikában,és azt mondták csak olyan van , mait állandóan szedni kell.Azt meg durvának éreztem.
Én amúgy csak onnan tudom,hogy jön, hogy nagyon.nagyon tompán elkezd fájni a fejem....és utána pár órával-fél nappal erősödik fel.És marad 2,5-3 napot:(
2010.01.05 20:10:20loreal
meni, tereza...társaságban nem illik súgdolozni:PPPP
2010.01.06 07:18:05tereza
ami igaz az igaz
en azt irtam, hogy jo oraban legyen mondva, meni meg csak megkoszonte
igazabol kivancsi voltam, hogy beveszi-e a velvet a hebert, es hogy nem moderaljak-e ki gyorsan :)
2010.01.06 07:35:56Meni
Loreal, a migren gyogyszert /en ugy tudom, es az erosebb, hatasosabb szerekkel tuti igy is van/ csak orvos irhatja fel.
Ha gyakran van fejfajasod, ami nem reagal a sima fajdalomcsillapitora, akkor kezdj el fejfajas naplot vezetni. Legyen benne hogy mit ettel, mit es mennyit ittal, volt-e valami extra (mens, idegesseg, front), milyen gyogyszert vettel be, es tizes skalan mennyire eros volt a fajas, mennyi ideig tartott. Ezenkivul ha erzel valami furcsat a roham elott, szag, lataszavar, hanyinger stb. Illetve hogy pontosan hol faj a fejed, es milyen tipusu fajdalom. Ezt vezesd egy honapig, es kozben kerj idopontot Fejfajas Ambulanciara (tobb helyen is van). Ott ki fogjak vizsgalni, EEG, vernyomas, cukor, esetleg CT, es felirnak neked specialis migren gyogyszert, amit kontrollnaplo vezetesevel kell kiprobalni.
Nekem speciel a 3. tipusu gyogyszer segitett, de az is csak reszlegesen, mert eros hanyingerem es szedulesem lett tole. Aztan az elso terhessegem utan szelidultek a rohamok, es azota kibirom Algopyirinnel. Mondjuk nekem a fogamzasgatlo generalta a legdurvabb rohamokat, akkor volt olyan hogy be kellett vennem egy altatot/nyugtatot, es vegigaludni a rohamot, mert szo szerint zokogtam a fajdalomtol.
Szoval Loreal, ha a fejfajas romlik, akkor ennek a hosszu menetnek nezel elebe, de a vegen azert megtalaljak tobbnyire a neked valo segitseget.
2010.01.06 08:50:30Picinger
loreal
Nekem a migrénre a quarelin az egyetlen, ami hat. Ez erős gyógyszer és csak receptre kapható.
Nem tudom, hogy babát vársz-e (a régebbi hozzászólásokat nem olvastam - bocs), ha igen, érdemes vmi homeopátiás gyógyszert keresni rá.
2010.01.06 16:26:01loreal
na , jó akkor fejfájás ügyben marad a régi...várom, hogy elmúljon..annyira nem vészes, hogy ne bírnám ki csak kellemetlen.És általában annak a híve vagyok, hogy ne szedjünk gyógyszereket.
2010.01.06 16:28:31loreal
Tereza,
Bocsi, csak vicc volt...szerintem Meni érezte is:D(mellesleg én értettem, van tolmácsom).
2010.01.06 20:31:51Meni
Loreal :D
2010.01.07 13:04:20dézigazdi
Lányok, jelentem minden a legnagyobb rendben! A hematóma teljesen felszívódott, és a kiskölköt a háromszorosára sikerült "növesztenem" három hét alatt :)))))
És megvettem tegnap életem első terhesnaciját! 7300-ért elég jó vétel volt, nem?
2010.01.07 13:09:10dézigazdi
Loreal, nekem kb. négy éve egy neurológus más miatt készített EEg-n szúrta ki a migrént. Akkor kivizsgált, elüldött MR-re, és kétféle gyógyszert szedetett velem nagyjából három hónapig, ha jól emlékszem 2x1 Divascan és 3x1 egyéb migrénellenes készítmény. Ezek csak vényre! És azóta nem volt olyan rohamom, amilyen a kúra előtt többször is. Persze azóta az letem is nagyban rendeződött, és a fog.gátlót is abbahagytam. Egyébként nekem is csak a Quarelin segített, időben bevéve.
2010.01.07 15:30:16Anyek
dézigazdi, igazán örülök, hogy minden ok. Na, már kell a hasadra a nadrág?
2010.01.07 15:57:43wickedszti
dézigadi :)
Ügyes vagy, így kell ezt! Hol vetted a terhesnacit? Én már 9. hét óta abban járok, mert ugyan nem lett nagy a hasam (igaz, most nagyon elkezdett nőni), de megőrültem a sima nadrágjaimban.
2010.01.08 07:43:31dézigazdi
Mi dec. 31-én vettük észre, hogy ez a has már az a has...
És bizony, kell a naci, mert a szoknyáim még jók lesznek 1-2 hónapig, de a nadrágok közül már csak egy jó. Persze, a főnököm egyből mondta, hogy ugye azok a feszülős ruhák!
A nacit a 2in1-ban vettem (Lövőház utca), most minden -30%. Egy szürke elegáns nadrág, ilyet máshol egyáltalán nem láttam, mellesleg mindenhol 15000-től kezdődtek a nadrágok. A méretem 0, ezen jót vigyorogtam.
A derekam viszont még mindig ugyanakkora a centi szerint. Gondolom, már nem sokáig :))
2010.01.08 07:46:28dézigazdi
Jövő héten már akár a 11. hétnél is dumálhatnánk, nem?
Tényleg wick, neked már lassan nyaki redőmérés esedékes, ugye?
2010.01.08 08:10:42wickedszti
jóreggelt, dézi :)
Hihi, én a blahánál lévő mamystic kismamaboltban vettem a gyatámat, szintén -30% akcióiban, így volt 6.000.
Igen, dumáljunk a 11. héten, én ma töltöm be a 13-at, hétfőn voltam tarkóredőmérésen és nagy uh-n, minden a legnagyobb rendben volt, kisemberke szépen odafordult, ahogy kellett, közben vadul kalimpált (gondolom a sípolás idegesítette), mindene megvan és a korának megfelelő méretű :)
2010.01.08 09:04:28dézigazdi
Ja, a védőcsaj adott erről a Mamysticről egy szórólapot, mert nálunk is van otthon az egyik bababoltban (Pvvár). Asszem ez a Pintácsi Viki márkája, ugye? Meg fogom nézni!
Nagyon örülök, hogy minden rendben!!!!
Ez milyen hosszú vizsgálat volt?
Fejed hogy van?
2010.01.08 09:14:30wickedszti
Igen, azaz.
Nekem nagyon tetszik, nagyon tuti felsői vannak, vettem is egy jópárat nyárra :)
Köszönöm :)
Kb. 8 perc volt, szonográfus csaj nagyon megdícsérte a kis törpöt, mert egy percen belül sikerült tarkóredőt mérni, azt mondta, ilyen 10-nél ha egyszer sikerül.
Megnéztük a kis pofiját, kezét, a lábait, megmutatta a gyomrát meg a veséjét (már telitődnek, ami jó jel), még a két fülét is sikerült elcsípni, amikor a feje búbja felöl kezdte uh-zni :)
Fejem továbbra is fáj, mondjuk ettől a lökött időjárástól nem is csodálom. de laglább elviselhető szinten van - számomra.
És Te hogy állsz az egyéb tünetekkel?
2010.01.08 09:27:07dézigazdi
Étvágyam továbbra sincs túl sok, nem kívánok semmit, de ha éhes vagyok, bármit képes vagyok megenni. Csak arra kell figyelnem, hogy ne egyek hirtelen sokat, mert akkor irtózatosan felpuffadok, az egyéb velejárókkal együtt... :/ Egyébként enyhén megy a hasam. Talán a sok magnéziumtól?
És ennyi. A védőcsaj azt mondta, nagy mázlim van, hogy semmi rosszullét.
Ja, és este 8-nál tovább nem bírok fenn lenni, kész, kidőlök. Kiváncsi leszek, mi lesz hétvégén, ha jönnek a férjem gyerekei, mmert megszokták, hogy általában meleg még a reggeli is, ebédra három fogás, vacsira kettő (a főzés a hobbim, de most nem megy).
Ja, ők most fogják megtudni, hogy kistesójuk lesz... nagyon várom, mi lesz a reakció (nem kicsik már, 16 és 14).
Egyébként a szedai uh óta madarat lehet velem fogatni. A kolléganők már gyanakodnak, mert korábban nem mentem szabira csak úgy. De nekik is szólok jövő héten.
2010.01.08 09:34:57wickedszti
Ismerős ... nálam az evés visszaállt a normális, rám jellemző szintre.
A mormota nálam is befigyel, nekem inkább a délutánok húzósak.
2010.01.08 09:43:14másutt
csajok nekem mostanra lett kicsit jobb az almossag (12.-13.het) ugyhogy van remeny!
(mondjuk amikor szerda delutan bementunk a belvarosba az ultrahangra, a "nagy tura es izgalmak utan" 3 orat aludtam, 6-9-ig, hogy magamhoz terhessek. D
wickedszti, nekem is a delutanokkal volt gaz, azutan a 9. het utan zold lampat kaptam egy jo kis kavera amikor ugy ereztem fejbe vertek 2-3 fele es az sokat segitett.
2010.01.08 09:51:26wickedszti
másutt :)
Én imádom a kávét, igaz, a koffein rám semmiféle hatással nem bír, én kizárólag az íze miatt iszom a jó latte macchiatot, igaz, most január 2-án ittam először október óta, mert megutáltam a szagát.
Nekem a narancslé meg a bubis víz segítenek, ha már nagyon kornyadozok ...
2010.01.08 14:01:47Anyek
Ajánlom esti álomkór ellen a hányinger öklendezős, ámde nem hányós típusát, nekem bejött.
2010.01.08 14:19:07dézigazdi
Álomkór egyelőre csábítóbb :)))
2010.07.08 15:47:32csimota
január 18 jelentkezz! mizu?????
2010.08.13 08:43:01örömkönny
Sziasztok!
Tegnap lettem 9 hetes, de a baba még csak 6/7 hetes. :D
2010.08.13 11:18:18Rina, a Rhino
Sziasztok!
En is voltam tegnap UHn.
Szerintem lattam hadonaszni a kezevel :)
A ferjem me kicsit kinevetett, mert az szonografus holgy, aki ugyebar szakember, nem nagyon tudott jo szoget talalni egy "emlekfotohoz". Szoval a parom szerint csak kepzelodtem. Szerintem meg nem. Meg is mutattam neki a neten, hogy igenis, mar van keze es akar azt is lathattam. Megaztan en voltam a legkozelebb a monitorhoz, johogy en "tudom" mit lattam. :D:D:D
2010.08.13 11:25:20Rina, a Rhino
oromkonny,
mar nem verzel?
Szivhang rendben? ez a lenyeg, meg, hogy vigyazz magadra.
2010.08.13 11:37:20örömkönny
Rina!
Már nem, szerda délre elmúlt. Mondtam védőnőnek, meg nőgyógyinak, azt mondták nincs semmi gond. Pötyi szívhanját nem hallottam, de láttam, ahogy dobod a szíve. A dokim szerint nem lesz semmi baj vele. Szép egészséges, erős terhesség. :D Képzelheted milyen boldog voltam. A hüvelyi uh-ra nem is figyeltem, csak a monitorra. Apa az első pacás képen, már a kukacát látja :D Hiába mondom neki, azt még nem láthatja, nem baj ő tudja, hogy egy kukac van :D
Jövőhónapban megvesszük a kiságyát, tudom, hogy korai, de ma kaptam egy kihagyhatatlan ajánlatot :D
De végül is, túl leszünk a 12. héten. Tudom, hogy minden rendben lesz :D
Voltunk tegnap EKG-n is. Doki azt mondta rég látott ilyen szép EKG-t :D 55-ös pulzusom volt :D
Úgyhogy most nagyon, de nagyon boldog vagyok! Tegnap megvettem Anna Geddes babanaplóját a terhességről, ma azt kezdtem el írni. Olyan jó volt,majdnem elsírtam magam többször is. :D
2010.08.13 11:38:34örömkönny
Rina! Biztos hadonászott, Apa ezt nem tudhatja! Szerintem nem is látja mit kell nézni, ha nem mutatják meg neki, Férjem se tudta mit kell nézni :D
Vigyázz te is magatokra!
2010.08.16 10:07:07Evita10
Szia örömkönny!
Örülök a jó híreknek! Ügyesen vártam a híreket a 8. héten és ma esett le, hogy már eltelt egy hét, és már kilencedik hétnél jársz! Vicces! Bár olvastam a híreket a babatervezgetésnél!
Én ma megyek a magándokihoz, már nagyon kíváncsi vagyok rá, remélem szimpi lesz!
Rina! Simán láthattad a kezét hadonászni, ilyenkor már van neki! Úgy mozognak, hogy csak na. Sajnos csak mi nem érezzük még! :-(
Már úgy várom, hogy érezzem a mocorgását! :-)
És már azt is várom, hogy halljon, az már nem sok! Elméletileg 15. héttől hallanak! :-D
2010.08.16 11:01:58örömkönny
Evita10!
MA meséld el mi volt dokinál. Nekünk szept.7-én kell visszamennünk. Védőnénink egy tündér, szept. 6-án vár minket!
Csütörtökön reggel veszik le a véremet, ár megrendeltem a vészívót! Remélem kíméletes lesz. :S
Aztán utána, ha feléledtem, és nem fogok elájulni, még le kell vezetnem 80 km-t.
2010.08.16 11:02:43örömkönny
Majd meséld el :D
Csüt-től a 10 héten fogunk már portyázni :D
2010.08.16 13:59:18örömkönny
Evita10!
Jól el lettünk küldve melegebbre. Így jártunk, azért szurkolok nekik, de nem hiszem, hogy írok valaha is oda. A többiek nagyon hiányozni fognak :(
2010.08.16 14:13:17szandi83
Nagyon sajnálom! :(
Nem akartam, hogy ez legyen. (hogy elüldözzenek titeket).Én kérdeztem, hogy mi újság! Azért ha a babatervezéshez nem is írtok, de remélhetőleg a terhességi heteknél (ha megtűrtök minket, akik ugye még nem ott tartanak) vagy az egyéb kommenteknél értekezhetünk.
És én tényleg örülök nektek!
Arról nem is beszélve, hogy tapasztalatokat tudtok írni, ami nagyon hasznos lehet! :)
2010.08.16 14:17:10nanemárrr
örömkönny, kérlek olvasd el, amit neked írtam odaát és próbálj megértő lenni!
2010.08.16 14:47:41Borstörő
örömkönny: írtam neked a 4. héthez, és a Babatervezésnél is olvass el! ;-)
2010.08.16 15:56:09örömkönny
Szandi83!
persze, hogy megtűrünk. Én személy szerint nagyon örülnék neki, ha jönnétek velünk, még ha nincs is baba.
Borstörő! elolvastam. Írtam vissza.
Nanemárr! Elolvastam. Itt fogok maradni a terhességi heteknél, nem írok máshova.
Lányok, megyek. Holnap jövök IDE vissza, és majd írok. Csak most kisírom magam, és picit megnyugszom.
Szép napot Mindenkinek!
2010.08.16 17:13:51Evita10
Örömkönny!
Írtam a 4. héthez is a biztonság kedvéért, meg ide is leírom! Na voltam a magándokinál! Nagyon szimpi volt! Tündéri egy pasi!Állandóan mosolyog! Kedves, minden kérdésemre válaszol! :-)
Megnéztük Uh-on is a babát! Azt hittem megzabálom olyan édes volt! :D 1 mp-re sem állt meg, megállás nélkül ficánkolt, úgy járt keze-lába! Nagyon cuki volt! Ez a doki is megerősítette, hogy betöltött 10. hétben vagyok és hát szerdán töltöm be a 11-et. :D
Úgyhogy jövő csütörtökön( miután jövő szerdán betöltöm a 12. hetet) megyek be a kórházba és akkor megcsinálja a 12 hetes nyaki redős Uh-ot! Akkor fogja a férjem először látni a babucit! Nagyon izgi lesz!
Szandi83!
Nem megtűrünk, hanem örülünk, ha itt vagy! :-D
2010.08.16 22:39:29szandi83
Köszi csajok!
Örömkönny, ne vedd annyira a lelkedre a negatív hozzászólásokat, biztos rossz lehet, hogy sokáig (több hónap) nem sikerül, de azért nem biztos, hogy így kéne lereagálni! :(
Szerintem egyébként normális dolog, hogy akinek eddig még nem sikerült irigykedik rátok (ki így, ki úgy). Én igenis tudok örülni más (két csíkos) sikerének. Remélem minél előbb lesz nekem, nekünk (akik még csak a babatervezésnél tartanak)is!
Evita10! Mondtam, izé írtam, hogy nem lesz gond a dokinál! :) Jó lehet, hogy láttad a kis fickándozót!
Remélem nem dorgál meg senki, hogy a 9. héthez írtam, pedig sajnos még nem tartozom ide! Na de majd egyszer (remélem minél hamarabb)! :)
2010.08.17 07:52:27Rina, a Rhino
szegeny örömkönny, remelem sikerult megnyugodnod a tegnapi uldozeses jelenet utan. Megertem en oket is, de szerintem olyanokat olvastak a sorok kozott, ami nem is volt ott. Mindehol lehet OFF-olni, csak ott nem?
Evita10, gratulalok az orvosvalasztashoz (is).
Szandi83, barmikor johetsz :)
2010.08.18 12:17:04Evita10
Rina: Köszi szépen!
Szandi: mi a helyzet veled?
2010.08.18 12:17:51Evita10
Örömkönny hol vagy???????????????????????
2010.08.18 13:42:32örömkönny
Evita10!
Tegnap nem voltam, ma is csak beugrottam. Hétfőig nem leszek, de utána is csak ritkán, és READ üzemmódban.
Szép hetet mindenkinek.
2010.08.18 15:33:31Evita10
örömkönny! van egy jó oldal, ahova gyere át! írok neked e-mailt, ha megadod a címed! :-D
2010.08.18 15:37:14Evita10
örömkönny!
vagy,ha nem akarod ide leírni az e-mail címed! Itt az enyém: draviczkievi@gmail.com, írj, és akkor válaszolok!
2010.08.18 15:46:52örömkönny
Evita10!
Írtam e-mailt! Megyek szívesen.
2010.10.15 13:47:23diabababa
Van valaki erre?