39. hét
2006. szeptember 15., péntek 15:40
Most már bármelyik percben megszülethet a gyereked. Ha fájásokat érzel, ne rohanj a kórházba, hiszen lehet, hogy még órákon át csak az első szakaszban leszel. Inkább mérd a fájásaid hosszát és a közöttük eltelt időt, és ha még nem jönnek tízpercenként, vagy gyakrabban, akkor maradj otthon. Próbálj aludni, csinálj szendvicset, vagy takarítsd ki a lakást, hiszen lehet, hogy tíz-tizenkét óra is eltelik, amíg odáig eljutsz, hogy felfeküdj a szülőágyra. Ha kételyeid vannak, hívd fel az orvosodat, ő segít eldönteni, hogy hol tartasz éppen.
Előző hét - Következő hét
Előző hét - Következő hét


KOMMENTEK
2010.04.13 09:37:17hohogabela
Kullikki mikor mehettek haza?
2010.04.13 09:54:41nanemárrr
hohogabela, felénk most is tart a szokás, hogy hat hétig senki, max a közeli család. Nálunk is csak anyám és anyósom volt felváltva, amikor hozták az ebédet 3 hétig. A 6 hét alatt egyszer eljött tesóm, egyszer a két sógorom, egyszer az apósom, és egyszer a férejm nagyija. A többiek szigorúan csak utána. A felsoroltak is csak azért jöhettek (:)), mert már untakoztunk és kellett frissítés a kinti világból. A távolabbi rokonok és a barátok pedig ezután jöttek szigorúan egyesével, max a párjukkal, és ők is csak max. egy órára. Senkivel nem volt gondunk, higy tolakodott volna. Senki nem akarta összetapizni a gyereket, csak ha én ajánlottam fogdosásra a kölköt. :) Ja, anyósom és anyám pedig csak bedobta az ebédet, aztán mentek is, ha nem igényeltünk valami egyéb segítséget.
Mi pedig ugyanehhez tartjuk magunkat. Nem megyünk, csak 6 hét után, akkor sem fogdosom össze a gyereket, ahhoz legalább fél évesnek kell lennie már...hiába én sem szerettem volna, ha nyaggatják a csöppséget, így én sem teszem. Természetesen megkérdezem, hogy esetleg vmi extra segítség kell-e, pl. bevásárlás, vagy ilyesmi.
2010.04.13 10:02:05kandi
hú, azt hiszem távozott a nyákdugó. De lehet csak egy része? Hohogabela, egyébként én is majd megpusztultam már este a szeméremcsont körüli fájdalomtól. Szerintem tuti az időtől van.
2010.04.13 10:03:25zsircica
sziasztok,
Egyelőre sok mindent nem tudtak mondani az uh-on a veséjére, még túl korai, később is el kell majd vinnünk ellenőrzésre.
Viszont hazaengedtek császáros létemre tegnap, 2.5 nap után:) Luca nem sárgult be, 2. gyerek, a tejem beindult, úgyhogy "kidobtak". Nem számítottam rá, hogy ilyen hamar hazajöhetünk. Csinálni alig tudok vmit, úgy fáj még a seb, de azért sokkal jobb itthon.
Ti hogy bírjátok, lányok? Úgy örülök, hogy túl vagyok rajta...
2010.04.13 10:09:52kandi
zsircica: dejó, azért gondolom jó már otthon lenni. Biztos minden rendben lesz a picivel. Nagyon gyors felépülést Nektek!!!
2010.04.13 10:10:15manó99
2010.04.13 10:02:05kandi
Hajrá!!!
Magzatvíz is folyik?
2010.04.13 10:21:18kandi
az sajna nem...
2010.04.13 10:24:34hohogabela
Zsírcica ez tök jó de azért kicsit hamar kidobtak - bár ha azt gondolom, hogy Londonban 1 nap után kidobnak mindenkit! Azért valakit odahívhatnál segíteni! A picivel meg nem lesz semmi gond nyugi!
Kandi, nyugi, beijedtél, attól is megindulhat a szülés... Figyeld a fájásokat, szólj azért valakinek időben, hogy el tudjanak vinni a kórházba! Úgy izgulok!
Nanemárrr, egyetértek, csak ha valakinek értetlen rokonai meg ismerősei vannak, azoknak hogyan kell elmondani, hogy mit illik és mit nem? Meg, hogy nem vagyok kíváncsi rájuk, ha egyszer az uram sem érti, mert ebből a szempontból kicsit korlátolt ő is - persze ahhoz van szokva amit otthon látott - mindenki otthonról hozza a dolgokat... Hát lehet, hogy többekkel össze fogok veszni, mert ha valami zavar akkor azt szépen nem tudom elmondani, csak nyersen - én ilyen vagyok!
2010.04.13 10:28:46nanemárrr
hohogabela, egyetértek, hogy szólnod kell, ha maguktól nem érik fel ésszel. Kitartást kívánok a "harc"-hoz! Mindenkinek fel kell(ene) fognia, hogy az a néhány hét kell nektek ahhoz, hogy összeszokjatok, nem hiányzik oda még egy rakás ember! :)
2010.04.13 10:31:15manó99
Kandi
Nem baj pihenj és valakit tarts készenlétben,vagy ha kell hívj mentőt.Drukkolok!
2010.04.13 10:31:51hohogabela
És mit csinálok, ha az Uram sem érti meg, mint ahogy eddig sem értette meg, hogy miért zavar az, ha este fél hétkor hazaesek a munkából, és 7kor betoppan a haverja családostol...:)) Én sem toppanok be senkihez, nekem ez természetes, de neki meg pont az ellenkezője a természetes!
2010.04.13 10:34:58kattalina
Kandi még a végén magától kibújik:)Szurkolok!!
Sajnos "értetlen" rokonokkal vagyok megáldva én is:D
De a férjem elég markáns úgy hogy remélem ezzel nem lesz gond....Én is úgy gondolom hogy az első jó pár nap az legyen csak a mienk, hármunké:)
Zsircica jó gyorsan haza küldtek császárral...de gondolom így sokkal jobb otthon:)
A TGYÁS-os papírt már 29-én leadtam, szerintetek nem kellett volna valamilyen papírt kiküldeniük?
Felhívom őket...
Noni merre vagy?
2010.04.13 10:35:37kandi
Igyekszem pihenni, bár 2-re kell mennem ctg-re, azaz negyed 1-kor el kell indulnom a hévhez. De az ég egy adta világon semmit nem érzek. Azért a férjemmel tartom a kapcsolatot addig is. Még jó, hogy a cuccom a kocsiban van vele. :)
2010.04.13 10:39:07kandi
kattalina: úgy legyen! :) A tgyás-sal kapcsolatban ne várj gyorsaságot. Elvileg 20 munkanap az ügyintézési idő, de nekem a nő azt mondta, hogy inkább 30. A hiánypótlásos papírt, amit 5 napon belül kell postázniuk, azt is 20 nap után írták, szóval majd 1 hónappal a beadás után kaptam meg. Mondjuk ehhez képest még vissza sem küldtem, és már megkaptam a pénzt. De az is vicces, hogy olyan papírokat kértek, amiket a baba születése után tudok csak beadni. Lehet érzékelték a hibát és azért fizettek közben. Nem tudom.
2010.04.13 10:55:42nanemárrr
hohogabela, hááát, a "neveletlen" pasival nem sokat tehetsz már, ha eddig nem tette magáévá a te elvárásodat/kérésedet/véleményedet ezekben az ügyekben. Sajnálom, nincs tippem!
2010.04.13 11:02:52hohogabela
Kandi csak szépen nyugodtan menj CTG-re és úgy menj, hogy ha ott fognak akkor az már ne legyen gond!
Hát a neveletlen pasim talán majd megkomolyodik ha lesz saját gyereke... Remélem...
Noni jelentkezz!
2010.04.13 11:03:17manó99
2010.04.13 10:31:51hohogabela
Néha pár olyan megjegyzés,ami nem bántó,de lehet belőle következtetni segíthet.
Én az anyósommal kellett ,hogy lejátsszam.:(
2010.04.13 11:13:52kattalina
Felhívtam őket, de ugyan azt mondták amit leírtál Kandi...várjunk:D
Na megyek rendbe szedem a lakást, bár van időm egész nap egyedül vagyok:(
2010.04.13 11:18:08hohogabela
Sajnos azt már próbáltam, nem jön be - nem tudnak következtetni... Vagy nem akarnak. Hát szemtől szembe szép lesz - de biztos, hogy nem fogom tudni magamban tartani. Azt hiszem így is elég antiszociális vagyok, de egy csecsemővel még inkább az leszek... Ez foglalkozási ártalom nálam...:))
2010.04.13 11:19:23hohogabela
A Tgyás-sal kapcsolatban én egy olyan papírt kaptam csak, amit születés után kell majd visszaküldeni...
2010.04.13 12:39:08Noni
Sziasztok!
Vagyok, még egyben. :)
De termékenyek voltatok ma reggel. :)
Nálunk anyósom mondta, még mielőtt úton lett volna az unoka, hogy ha hazajövünk a kórházból, oda fog költözni hozzánk. Mikor bejelentettük, hogy úton az unoka, akkor már csak azt emlegette, hogy sokat lesz nálunk, egy hete meg már azt is mondta, hogy kivesz 3 nap szabit, hogy főzzön nekünk, meg ha segítség kell, de lehet, hogy lesz olyan nap, amikor apósommal átküldi az ebédet. Szóval ha ez így lesz, akkor szerencsésnek mondhatom magam. :) Végül is szerintem a legnagyobb segítség, ha megfőz valaki. Azt a párom nem tudja megcsinálni, nekem meg valószínűleg nem lesz rá időm.
2010.04.13 12:47:13nanemárrr
Ja, és egy ötlet, bár gondolom nem találtam fel vele a spanyol viaszt, szóval rendeljetek az első időkben ételfutároktól ebédet. Mi ezt tettük azokban az időkben, amikor a mamák már nem főztek ránk, de még nem bírtam összehangolni kezdő anyukaként a dolgokat a gyerek körül és a háztartást, pl. a főzést.
2010.04.13 13:15:47kattalina
Azzal hogy át szaladnak kajcsit hozni azzal nem lenne bajom:)
Csak felemelik a gyereket meg össze vissza puszilgatják... meg az ilyeneknek nem biztos hogy örülnék:((
Azzal még várjanak egy "pár" hetet......vagy hónapot:D
2010.04.13 13:16:57kattalina
Úgy e nem csak én gondolom így?:)
2010.04.13 13:25:31nanemárrr
2010.04.13 09:54:41nanemárrr
kattalina, valami hasonlót ecseteltem korábban. :)
2010.04.13 13:27:37hohogabela
Kattalina, én is így gondolom...
Szerintem az én anyósom is ideköltözne szívesen... Én meg inkább akkor a híd alá gyerekestöl! Szerintem ha ilyet mondott volna nekem mielőtt még terhes lettem, sosem lettem volna. Noni csodálom, hogy nem estél pánikba. Még a hideg is kirázott! Én már most próbálgatom a rendelt kaját, nem vagyok válogatós, nekem jó. A fiúknak meg csak összeütök majd valamit. Nálunk inkább a bevásárlással lesz gond, de csak megtanulja majd a párom valamilyen szinten...
2010.04.13 13:43:08Ronja
kandi, ez őrület, egyelőre ugyanúgy zajlik veled is minden mint ahogy velem volt :) azelőtti napon kezdett a nyákdugó távozni mielőtt befeküdtem volna :)) de ha semennyire sincs nyitva a méhszáj akkor is indítanak, akkor jön a zselé..ha már 2ujjnyi vagy akkor oxytocin. hajrá!!
mi továbbra is remekül bár a gátmetszés helye most fáj, lüktet, feszít de bízom benne mielőbb elmúlik.
Mabi már 4kg :)
2010.04.13 14:27:20Noni
Hohogabela: ismerem már anyósomat, tudtam, hogy nagyobb a füstje mint a lángja. :D
Szerencsére nekünk a bevásárlással nem lesz gond. Pesti munka melletti vidéki élet előnye. Mielőtt táppénzre mentem volna a hétköznapi kisebb bevásárlásokat a párom intézte, mivel ő hamarabb hazaért, mire én hazaértem már bezárt minden...
2010.04.13 15:53:35hohogabela
Kérdés, elég sárgás folyásom van. Szerintetek elmenjek a dokihoz? Igazából vizsgálatra már nem kellene mennem, de ze már tart néhány napja és izgulok, nehogy vmi fertőzés legyen, és ártson a babának...
2010.04.13 16:03:55kattalina
Szerintem menj el,most már bármikor kinyílhat a méhszáj..így a baba is elkaphat bármit.Meg te is megnyugodhatsz legalább.
2010.04.13 17:04:00kandi
Szisztok! Megjöttem. Minden rendben, ctg megvolt.
Hohogabela: szerintem ha megnyugtat, menj el, bár nekem szinte végig volt erős folyásom. És azt mondta r a doki, hogy ez természetes.
Ronja: Hát igen. Kísértetiesen utánozlak. Remélem végül nálam sem lesz zselé, meg ilyenek. Majd holnap kíváncsi leszek, mit mond a doki. Bár már nem nagyon bízom benne, hogy most egy hét alatt történt valami, de majd meglátjuk. Ma már megjegyeztea ctg-s lány, hogy most már törzskártyát kapok:)
2010.04.13 17:04:40kandi
Ja és Ronja! Akkor Mabi nem nagyon veszített a súlyából:))
2010.04.13 17:19:31zsircica
Bevallom őszintén, én már a terhesség alatt is rendeltem az ebédet miután pihenésre ítéltek és folytatom is ezt.
Van segítségem, de nekem egyelőre pl. még felállni is nehéz, 2 gyereket képtelenség lenne ellátni császár után egyedül. Nem hiába fekszenek az emberek hasi nagyműtét után napokig kórházban. Akkor tűnt fel, hogy milyen sz*rul vagyok, amikor a kórháznál az autóig alig bírtam elgyalogolni. Na de nem panaszkodom, jobb itthon:)
Szerintem is nézesd meg dokival, hohogabela, ha az megnyugtat, de nekem is volt főleg a végefelé bőven.
kandi: minden elismerésem a tiéd, hogy ilyen jól bírod. Én tutira beleőrültem volna, ha még ennyi időt bent tölt Luca.
2010.04.13 17:45:03kandi
Az ételrendelés jó dolog. Csak nálam sajna nem működik. Nem nagyon van hely, ahonnan tuti biztos lisztérzékeny menüt lehet rendelni. De a rendelésben szerintem sincs semmi rossz, tesóm is rendelt az elején, mert tényleg nem nagyon volt ideje főzni. Nekem az elején lesz segítségem, aztán majd meglátjuk. Szerintem számíthatok anyósomra is meg anyukámra is. Mondjuk anyu nem itt lakik a közelben. De anyósom már a kórházba is készül. Mondta, hogy vett házi csirkét, de már le kellett fagyasztania:))))
zsircica: hát nagyon változó ám a kedvem, tegnap a kórházból kilépve gyakorlatilag majdnem sírtam. Ma nem vagyok olyan nyűgös, habár ma meg már fáj mindenem. Szóval azért elég változó.
2010.04.13 18:17:30Ronja
tudsz holnap még írni? már a vizsgálat után? Mabi ugye 3760-al született, lefogyott 3560-ra és tegnap 3980 volt :)
jó lenne ha tudnál jelentkezni..
2010.04.13 18:22:29kandi
hát délelőtt még itthon leszek, ha leszek... úgy egy órája 10 percenként érzek fájásokat, (asszem) Most figyelek, mi lesz, de lehet, hogy ezek csak jóslók.
2010.04.13 18:38:55zsircica
szorítok Neked, kandi!
2010.04.13 20:22:39kandi
még mindig kb. 10 percesek + hasmenés. Mennyi idő az, hogy sűrűsödjön? Tudom, hülye kérdés. Most már 3 órája megy így. Vagy ha ennyi idő alatt nem gyorsul, akkor ez csak jósló?
2010.04.13 20:32:18zsircica
türelem, kandi, tudom könnyű mondani:) nekem reggeltől voltak 5-10 percesek, ez egész nap így ment, estére lett 3-4 perces. a szülésznőm javasolta, hogy üljek ilyenkor kádba és ha jóslófájás, akkor elmúlik tőle, ha rendes fájás akkor felerősödik.
2010.04.13 20:33:00hohogabela
Kandi látod mondtuk, hogy Te következel! Szerintem maradj szépen otthon, ez akár reggelig is eltarthat, úgy hallottam... Sétálgass, meg mozogj amíg bírsz, talán akkor begyorsul! Jaj, de izgulok! Valahogyan írj ám a kórházból, vagy bízz meg valakit vele - ha még lehet!
Szorítunk Neked egy páran!
2010.04.13 21:17:58kandi
Nagyon aranyosak vagytok! :) Beültem a vízbe, és ettől elmúlt. Szóval valószínűleg jóslók voltak. De egy kis reményt adott, hogy beelőzhetem az indítást. Úgyhogy most megyek is aludni. Holnap írok.
hohogabela: voltál dokinál? Mit mondott?
Jó éjszakát!
2010.04.13 22:04:39Noni
Kandi hajrá!
Remélem éjjel megkomolyodnak a dolgok. Azért jobb volna, ha magától menne minden.
2010.04.14 06:31:54kandi
Hú, kemény volt ez az éjszaka. Éjfél előtt újra kezdődött. 10-12 percesekkel. Ez 7 percesre sűrűsödött, majd újból 10 percesek. Ez ment 5-ig. Akkor el tudtam aludni, egy 40 percet. Aztán most megint 1 órája 10 percesek. Hát ha ez egész nap így fog menni...
2010.04.14 06:34:06kandi
Kemény éjszakám volt. Éjfél előtt újra megindultak a fájások. 10 percesek, majd 7 percesek, aztán megint 10 percesek. Ez 5 óráig. Aztán 40 percre elbóbiskoltam, és most egy órája megint 10 percesek. Azt hiszem hosszú lesz ez a nap....
2010.04.14 06:35:00kandi
Kemény éjszakám volt. Éjfél előtt újra megindultak a fájások. 10 percesek, majd 7 percesek, aztán megint 10 percesek. Ez 5 óráig. Aztán 40 percre elbóbiskoltam, és most egy órája megint 10 percesek. Azt hiszem hosszú lesz ez a nap....
2010.04.14 06:35:33kandi
Bocsi, szarakodott a gép, meg nyilván én is:)
2010.04.14 09:18:05Ronja
hajrá hajrá!! nagyon izgulok érted!
2010.04.14 09:37:25kattalina
Jó reggelt:)
Kandi remélem ma meg lesz:))Szorítok érte!!
Most jöttem a CTG-ről minden rendben volt....legközelebb hétfőn kel mennem.
Vigyázatok magatokra!
Szép napot:)
2010.04.14 10:00:59hohogabela
Sziasztok,
hajrá Kandi, szépen ki fog ez alakulni ma napközben...
Nekem sem volt jó éjszakám, pedig azt gondoltam minden rendben lesz. Valami front lehetett mert éjjel arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt, az ablakot is ki kellett nyitnom, nagyon szar érzés volt. Tegnap este megkívántam egy sört... A csúnya alkoholista anya meg is itta, ettől persze megint lelassult Zéti, 1x már volt ilyen, de azért reggel meglepődtem, hogy miért nem rugdos. Most már rugdos rendesen...
Nem mentem el dokihoz, mert eszembe jutott, hogy nekem is volt ilyen a nagyfiamnál, meg persze ahogy elkezdtem vele foglalkozni rögötn majdnem teljesen el is múlt - én már csak ilyen vagyok.
Kandi hány percesek? Noni hol vagy?
2010.04.14 10:50:52Noni
Sziasztok!
Kandi drukkolunk. Nektek nincs izomlázszerű érzés a szeméremcsontotok környékén?
2010.04.14 11:02:31hohogabela
Szia,
de van izomlázszerű érzés, éjjelente főleg, meg ha hirtelen felállok ülő helyzetből. Ez állítólag normális. Noni Neked mikor kell menni CTG-re?
2010.04.14 12:17:56Noni
Péntekenként járok. Most voltam a háziorvosnál a táppénzes papíromért. Megmérte a vérnyomásomat is, ami 175/90re sikeredett. Nyugtassatok meg légyszi, hogy ez simán lehet attól, hogy a váróteremben kb 25 fok volt (ujjatlan felsőig vetkőztem, és még úgy is izzadtam, otthon 19 foknál veszek fel egy pulcsit, vagy kapcsolom be a fűtést mióta terhes vagyok), siettem a dokihoz, mert időpontra mentem, és késve indultam, na meg elkezdtem parázni azon, hogy mit fogok neki mondani, hogy miért késtem 5 percet. Amúgy teljesen normális, max 130/80-90 szokott lenni.
2010.04.14 12:44:46nanemárrr
Noni, nyugodj meg, lehet a felsoroltak miatt! Valahol írtam, hogy eszméletlen orvos és kórház parám van, ezért az én vérnyomásom is az egekbe szökik, ha csak nem anyám méri meg otthon. A háziorvos asszisztense mindig levette a fehér köpenyét, hátha az segít, de nem segített! :)
2010.04.14 13:04:51hohogabela
Noni mostanában nekem is többször volt magasabb. Kérd el Anyukádtól a vérnyomásmérőt és kicsit méregesd magadnak! Símán lehetett a melegtől! Meg különben is front van ma is, lehetünk rosszul, én sem vagyok valami fényesen...
Kandi szülsz már???
2010.04.14 13:55:46hohogabela
Lányok, a hasmenés itt a vége felé jelent valamit???
2010.04.14 14:01:03nanemárrr
Nekem jelentett. Konkrétan enyhe hasmenés volt, enni már nem kívántam semmit, szép lassan kiürült minden, így már a pezsgőkúpra nem volt szükség...a lényeg, hogy nekem 24 órán belül a kezemben volt a kölök. :)
2010.04.14 14:06:06hohogabela
Igen, és én sem kívánok enni már... Akkor mi legyen? Azért egyek egy kicsit hátha megyünk ma még szülni?...:))
2010.04.14 14:08:58nanemárrr
Ha nem kívánod, akkor semmiképpen ne egyél! Szerintem! Mondjuk én nem tudtam volna egy falatot sem legyűrni...érdekes, nem tűnt fel, hogy éhes lennék, pedig jó 24 óra alatt nem ettem, csak ittam (de annyit, mint egy ló!)...mondjuk amikor hozták az ebédet, azt evőeszköz nélkül (naná, hogy az maradt otthon) megettem, igaz szilvásgombóc volt, azt meg nem nagy medzsik kézzel enni. :)
2010.04.14 15:59:41Noni
Itthon teljesen normális a vérnyomásom. Azt olvastam, hogy vajúdás egyik jele lehet a hasmenés. A csökkent étvágy, sőt a fogyás is. Te leszel a következő hohogabela? Bár ha jól emlékszem neked van még egy heted. Az én kölyköm meg remélem szolidál majd veled, és így én is. :)
Kandi hol vagy? Izgulunk ám érted!
2010.04.14 21:05:07hohogabela
Sziasztok,
végül is ettem egy kis sóskát, kicsit feküdtem, és jobban lettem. Elvittem a fiamat edzésre, ott még beszélgetni, ácsorogni is tudtam, szóval úgy néz ki visszatérünk a rendes kerékvágásba...
Kandi mi van???
Talán időpontra kattalina a következő, nem? Nekem tényleg pont még egy hetem lenne...
Jó éjszakát!
2010.04.14 22:23:41Noni
Ha már csak négyen maradtunk, akkor igen. Kandi, aki szerintem szül, kattalina, te a jövő héten, én elméletileg az utána köv. héten.
2010.04.15 07:34:44kattalina
Elvileg Vasárnap v. Hétfővel én jövök...már nagyon félek......:((
Bár tudom nem kéne de egyszerűen nem tudom elképzelni magamat a szülőágyon.
Nekem tegnap elég sok volt a jósló fájás, viszont ma még semmi nem volt, mocorog szépen:)
Megyek vissza fekszek egy kicsit:)Még ki használom ezt a pár napot:D
Szép napot!!
2010.04.15 08:48:13Anyek
Kattalina! Ne félj, hidd el, amikor ott leszel, olyan természetes lesz. Kitartás nektek!
2010.04.15 09:55:36Noni
Én azzal nyugtatom magam, amit minap olvastam:
Minden nő tud szülni, ha hagyják, és ha nem pánikol.
Hohogabela? (Kandi? Bár sejtjük miért nem ír.)
2010.04.15 11:50:44hohogabela
Sziasztok,
itt vagyok egyben. Ma mocorog rendesen, de azért azt észrevettem, hogy a menés nehezebben megy, tehát azért vannak érdekes érzéseim. De azért vettem néhány virágot amit gyorsan el is ültettem, meg a halaknak enni, most délutánig már pihi lesz azt hiszem...
At unokaöcsémék épp szülnek a Tétényiben, most inkább nekik drukkolok. Ja, meg persze Kandinak, aki remélem már túl van az egészen!
Én is félek néha, de tudom, hogy ha menni kell akkor már mindegy, akkor átkapcsol az agyunk. Kattallina most már csak napok kérdése, és mi is babázunk... Azért SzBSz-t irigylem, ő már az első hónapon is lassan túl van. Most akkor eddig akik közülünk megszűltek azoknak mind császár volt? Jól emlékszem? Vagy SzBSz-nek nem?
2010.04.15 12:05:21Noni
Nehogy itt hagyjatok egyedül egy teljes hétre!!!! :) Inkább elkezdem mondogatni Dominak a jövő hét csütörtököt mint céldátumot. :)
2010.04.15 12:09:50Noni
SzBSz hüvelyi úton szült.
2010.04.15 12:10:36Noni
Végül a málnalevél teát elkezdtétek inni? Én iszom lelkesen.
2010.04.15 12:23:37hohogabela
Iszom a teát, meg homeos bogyót is szedek. Mi bajom lehet tőle? Jó lenne ha Kandi írna, de gondolom a kórházban nem tud. Ha tegnap megszűlt volna, akkor a 7végére haza is engedhetik...
2010.04.15 12:25:08hohogabela
Noni nem hagyunk egyedül, majd a többiekkel szépen ellevelezgetsz, ha mi épp a kórházban leszünk, utána meg jövünk vissza... Én a kórházból nem tudok majd írni. A többiek telefonról írtak vagy hogyan?
2010.04.15 13:50:24zsircica
Kitartás, lányok!
hohogabela: én először a telefonomról írtam, utána pedig behozták a laptopom, hogy olvashassak híreket vasárnap.
Hulla fáradt vagyok, mert Luca nem hagy aludni, éjjel sokat sír... Amíg bent volt, alig vártam, hogy kijöjjön, pedig már tapasztalatból tudtam, hogy utána se lesz könnyebb. Sőt..
2010.04.15 14:18:10kattalina
Neked is Zsircica:)
Ez a baj hogy egyedül vagyok itthon egész nap, egyfolytában a szülésen jár az agyam...Nem a vajlúdástól félek hanem maga a kitolási szakasztól:(
Majd a kórházban én is írok a telomról:)Bár remélem nem leszek bent sokáig:)
Vettem tena Ladyt szülés utánra super méretűt, itthon kibontottam nagyobb majdnem mint a fiam pelüsa:D
Meg egyszer használatos bugyit is,az elég praktikusnak tünik.
Na megyek porszívózni:)
Szép napot:)
2010.04.15 14:30:45Ronja
szia kattalina, miért izgulsz a kitolástól, nehéz volt a fiaddal?
2010.04.15 14:51:53kattalina
első baba lesz:)
2010.04.15 15:15:27hohogabela
Kattalina, maximum 1 vagy 2 olyan nagy betét kell utána már jó lesz a normális is, amig meg a nagy kell pont le fogod ..., hogy mekkora. Ne gondolkodj túl sokat, foglald el magad, amíg még azt csinálhatod amit akarsz. Látos szegény zsírcica milyen hulla! Kitartás, csak rájön Lucs, hogy jó éjjel aludni:))
Nekem egyszerű telefonom van, arról nem tudok írni, a laptop-ot meg nem akarom bevinni, úgyhogy ha hírtelen eltűnnék, akkor tudjátok, hogy hol vagyok!
Ma megint valahogyan már, mint az eddigi napokon. Feszül, izeg-mozog, de máshogy, mint eddig. A felhők meg jönnek-mennek, remélem ma nem lesz jégeső!
2010.04.15 15:36:34Noni
Én is el fogok tűnni ha kórházba megyek. A telefonomon utálok netezni. Vagyis akkor tegyek a táskába normális betétet is? Nekem a védőnő 10 tenat emlegetett a szuper méretből. Mondjuk inkább legyen nagy, mint hogy ágyat kelljen húzatnom az ápolónővel.
Szülés után kitanít meg szoptatni, pelenkázni? A szülésznő, vagy a csecsemős, vagy ki? Az első napokban sok pelus kell a picinek? Gondolom annyira nem, mert ugye ha nem indul be a tejcsi, akkor jóformán alig eszik.
2010.04.15 16:00:59zsircica
Noni: a csecsemős nővérek mutatják meg, hogy kell pelenkázni, köldökcsonkot kezelni, szoptatni stb. Az elején szinte alig kell naponta pár pelus a babának, akkor még csak szurokszéklet van, majd ne ijedj meg, hogy feketét kakil 1-2 napig (engem anno eléggé meglepett a látvány:) Tena ladyből nekem extra volt, az kicsit kisebb mint a szuper, egy csomag fogyott, azóta a rendes betét is elég.
2010.04.15 16:07:57nanemárrr
Noni, és elvileg a kórháznak van saját védőnője, aki körbejár segíteni, de lehet őt keresni is napközben. Legalábbis nálunk van!
2010.04.15 16:41:19hohogabela
Noni ne parázz, a csecsemősök meg a többi anyuka segíteni fog, és nyugodtan kérdezz tőlük, mert ott még kérdezhetsz, otthon már hátha nem lesz kitől, meg ugye a nagyik azért nem mindíg a frankót mondják, vagyis nem annyira modernek... Én első körben 5 pelenkát raktam el, hogy ne foglaljon sok helyet de majd a többit behozzák.
Mi lehet Kandival...:))
2010.04.15 16:58:18Noni
Nekem mázlim van. Anya még csak 46 éves, és ráadásul dadus néni, anyósom sem sokkal idősebb nála, de ő már nagyon régen volt kicsi gyerekkel, így nem is bízok benne ilyen téren. Ő nagyon korán szült, 16 évesen, aztán majdnem 18 évesen. Mesélte, hogy amikor nem volt teje, és abban az időben még nem volt a tápszer ennyire elterjedt, akkor a 3 hónapos fiának (a férjemnek) tehéntejet adott, liszttel sűrítve. Mellesleg ezt az akkori nagyik javasolták neki, és állítólag bevett szokás volt. Ma kitérnének a hitükből a csecsemővel foglalkozó szakemberek, ha ezt hallanák.
2010.04.15 17:00:12Noni
Kandi tegnap hajnalban jelentkezett utoljára, azóta tuti megszült, lehet, hogy szombaton már haza is engedik őket, ha minden rendben van. A 2. nőin szül(t), és ott is kevés az ágy, sok a kismama...
2010.04.15 17:41:09Ronja
ja bocs kattalina :)
pedig a kitolás már a megváltás mert végre túl vagy a fájásokon és maga a tolás nem szokott sokáig tartani. és már bocsánat de tényleg olyan mintha nagyon kéne kakilni, az meg túlélhető nem? :)
és ha kell metszeni azt se fogod érezni! kapsz lidokaint meg vmi hűsítő sprayt..
2010.04.16 09:38:53hohogabela
Sziasztok,
hol vagytok? Már megint elég szomorú idő van, nincs az embernek kedve semmihez. Tegnap az unokaöcsémék reggel 9-kor kezdtek szülni, és 16 óra vajúdás után császározta csak meg a doki a feleségét! Most mondjátok meg erre miért van szükség? Na én ezt nem akarom!
Este annyira pörgött a gyerek, hogy már fájt. Talán valami kajától volt, vagy a fronttól, de nem volt kellemes...
Nálatok mi újság?
2010.04.16 10:41:15zsircica
hohogabela: hát ezt senki sem akarja, de valószínűleg nem ok nélkül csinálták... Az előző szülésnél nekem is hasonló volt a vége. Hosszú vajúdás után jöttek rá a dokik, hogy ez a baba nem fog kiférni téraránytalanság miatt (v a medencém volt kicsi a koponyájához v rosszul illeszkedett be a feje) + fájásgyengeség. Nyomták alkarral, akkor már magamon kívül voltam a fáradtságtól, de a tolófájások nem jöttek. Ekkor végeztek sürgősségi császárt.
2010.04.16 11:17:22kattalina
Nem semmi lehetett Zsircica:(
Itt nálunk nagyon szép idő van, le is megyek majd sétálni egyet.
Este 15-13 percenkét görcsöltem úgy 4-5 szőr:)Rendesen fájt2-3 percig utána meg semmi a következőig.
Már azt hittem lesz valami, de utána abba maradt.Ez normális?
Hohogabela gratula az unokaöcsédéknek:)Bár nekik sem lehetett könnyű:(
2010.04.16 11:41:08hohogabela
Nekem miért nincsenek jósló fájásaim? Már nem emlékszem tisztán, de mintha a nagyfiamnál se lett volna... De most mindenki ír róla, én meg várom, de nincs, csak inkább olyan állandó nyomás van a hasamban, vagy nem is tudom. Most már itt is süt a nap, dolgoznak nálunk a bádogosok, jó nagy hangzavar van, de délután majd én is kimegyek a levegőre, viszem a fiam edzésre. Hát kíváncsi vagyok, hogy ha ez a hétvége gyerek nélkül telik més, vajon a jövő hétvégén mi lesz...:)) Lehet, hogy ezt még ki kellene használni lustálkodásra, stb. Na majd meglátjuk!
Noni hol vagy?
2010.04.16 12:26:48Noni
Sziasztok!
Most voltam ctg-n.
Hát a 30 perces "vizsgálat" során végig, szó szerint végig pörgött Domi. Némi méhtevékenység talán volt, de nem sok. Szóval azt hiszem ma még nem szülünk. Pedig én már annyira szeretném. Tudom hogy hülyeség, meg még korán van ehhez, de időnként mikor teljes a nyugalom odabent úgy érzem, hogy ez a gyerek sosem fog kijönni. Annyira szeretném már látni, puszilgatni.
2010.04.17 07:42:15Noni
Jó reggelt!
Kattalina, holnap szülsz, vagy esetleg...?
Hohogabela, gratula az unokaöcsédéknek. Mennyivel született, mi lett a neve?
2010.04.17 09:12:17kattalina
Hát ma elnézünk az állatkertbe:)Egy jó kis séta kell, szép idő van kint...vele szemben van a kórház:D
Úgy hogy lehet hogy csak átsétálunk:D
A kórházi pakot meg berakjuk a kocsiba, hátha tényleg kell:)
Elvileg holnap kéne jönni de úgy látszik a fiam pont olyan mint az apja ráérős:D
Szép napot csajszik:)
Ti is menjetek a szabadba, ma szép időt mondanak...utána megint rosszat:(
2010.04.17 10:08:22hohogabela
Sziasztok,
ma reggel úgy ment el a nagyfiam a focikupára, hogy ígérjem meg mire hazajön megszületik a Zéti. Mondtam neki, hogy ez sajnos nem valószínű, de igyekszem. Hát Zéti nem annyira, de most már hétfőig mindenképpen jó lenne ha kihúzná, mert tartok tőle, hogy a dokim unokázik Pécsett...
Noni, a baba aki Bendegúz lett 3.350gr, és 55cm lett.
Délután én kis gyomlálást tervezek a szabadban - hozzánk is közel van a kórház...
És még főznöm is kellene valamit...
Szép napot! Talán hallunk valamit ma Kandiról is...
2010.04.17 13:33:42hohogabela
Hát ma azét kicsit furcsán érzem magam... Olyan fájás félék is vannak, meg hasmenés, meg a csontjaim is nagyon fájnak, és mintha Zéti is lejjebb húzódott volna... Mikor is lesz front?
2010.04.17 18:39:51SzBSz
hohogabela, kész van a gyomlálás? Ha nincs, állj neki, hadd bújjon már ki a kis Zéti:-)
Én az utolsó napon gyalog mentem boltba és egy nagy nehéz pakkal jöttem haza. Mikor a férjem elém jött a kapuba és átvette, azt mondta, nem vagyok normális:-) Azóta is emlegeti, hogy hát nem is csoda, hogy aznap megindult a szülés:-)
Szorítok nektek, akik még hátravagytok;-)
2010.04.17 19:51:34kandi
Sziastok!
Szerdán megszületett Rita baba délután 16,38-kor. 3500 g, 54 cm. Gyönyörű, édes baba. Ma jöhettünk haza. Hála Istennek minden rendben ment a szülésnél, mondjuk én nagyon nehéznek éreztem,de a szülésznőm szerint nagyon jó szülésem volt. HÁt nem tudom:)) Vamacskát idézve üveghangon visítottam a tágulási fájásoknál. Azt mondták, az volt a gond, hogy nagyon pánikoltam. Végig ctg-n voltam, mert nézni kellett a szívhangot, úgyhogy nagyon rossz volt, hogy nem tudtam mászkálni. Mondjuk ahhoz képest, hogy fél 12-kor még mindig 10 percesekkel érkeztünk, elég hamar felgyrsultak az események. Azért kellett ezzel bemenni, mert hogy túlhordam és akkor már 18 órája votak 10 percesek. Amikor bementem, mégcsak 1 ujjnyi voltam, azt hittük estig sem lesz meg a baba. De aztán vgül minden rendben vlt, dokim megérkeett. A gyerekágyra ágyn toltak, mert elájultam a felállásnál, de este 10-re már fel rdtam kelni.
2010.04.17 19:58:33kandi
bocs a sok elírásért, csak nagyon sietek.)
A szopizással vannak gondok. Igazi ks piócám lett, két szívsból véresre szívott mellbimbóvédőn keresztül, úgyhogy mst nem lehet nagyon rátenni, csak próbálkozva, óvatosan. Közbn fejek, mert két átok nagy görögdinnyém lett. Ma reggel már belövellt a tej, reggel 100 g, meg 3 órára rá is 100 g lett. Mondták, majd fogadjak tejtesvért. :))) Csak nagyon beáll a mellem, meg keményedik, úgyhogy aptam rá borogatást, krémet, mellbimbókrémet. És nagyon szigorúan fejni és maszírozni kell, különben be fog gyulladni. Ritát pedig fokozatosan kell rászabadítani, azt mondták. Egyébként nagy zabás a csajszi, átlagon felüli szopóreflexszel.:))) De olyan aranyos, szép baba, nem viselte meg nagyon a születés.
Noni ha benn leszel, a szoptatási tanácsadót nagyon javaslom, ha bármi gondod lenne, profi a néni. Ránézésre megnomndja mikorra lesz tej, és mit csinálj, ha gond van. Borzasztó segítőkész. Ruhán keresztül mondta, hoy nem jól fejtem, jöjjek be és rendbe kell most azonnal tenni a dolgokat. 5 g-ot szívtam én, utána ő kiszedett belőle még 100-at. Hát ha azt ne szedtük volna ki, akkor most estére nem is tudom mi lenne velem.
Na most már mennem kell, kszönöm a drukkot, és sok sikert nektek is, majd mójövök, amint tudok.:)))
2010.04.17 22:13:18Noni
Kandi, gratulálok! Szép nagy baba lett. :)
Köszi a tanácsot is.
2010.04.17 22:27:24Vakmacska
Kandi, fejéssel azért vigyázzá, nekem azért volt iszonyat sok az előzővel mert folyton fejtem, most lusta dög voltam, be is állt a kereslet-kínálat.
2010.04.18 12:53:31Noni
Sziasztok!
Hol vagytok? Csaknem szültök?!
2010.04.18 13:59:21hohogabela
Sziasztok,
dehogy szülünk, itt vagyunk...:))
SzBSz a tegnapi gyomlálás elmaradt, ma volt helyette délelőtt, de nem viselt meg. Egész jól aludtam az éjjel is.
Kandi, hát azért ha a hosszú fájásokat leszámítjuk akkor ez tényleg gyors volt ám! És az a jó, hogy délelőtt még otthon voltál, jól megijesztettek az indítással, és, hogy még a dokid is hazaért, ez tök jó! Most azért a fejés miatt nem irigyellek, de különben igen!!!
Hát tényleg 3-an maradtunk a 40. hétre... Vagy Kattallina egyenesen a kórházba ment az állatkertből tegnap???
2010.04.18 21:42:45Noni
Kattalina egyre gyanúsabb nekem.
Neked mennyire mozog a babád? Tegnap óta Domi határozottan visszafogja magát. Életjelet azért ad magáról, és amennyit kell, annyit mozog szerintem, de nagyon nyugodt baba lett. Olyan mintha csak egy kicsit fészkelődne, vagy épp kinyújtózna valamennyire.
2010.04.19 14:22:14zskoncz
kandi :D örülök h jol vagytok.
fejés ügyben csatlakoznék vakmacshoz! most én is lusta vagyok fejni. a kezdezi mellgyulladás után rendben beállt a tej annyi van amennyi kell. :D ha esetleg kevesebb töbször kap Fóra!! :DD
vigyázz magatokra remélem elkerülöd a mellgyulladást.A fájó melled meg gyorsan meggyogyul. :D bár nekem azt mondták a korházban hogy a szoptatás a legjobb gyogyszer rá. anyatej+babanyál. :DDD