PORONTY

10. hét

2006. szeptember 15., péntek 12:23

Általában négy ultrahangvizsgálatot csinálnak a terhesség alatt, plusz a legelsőt, amely ugyebár megállapította a terhesség tényét. Ezek a 10-12. hét között, a 18-20., a 28-30. és a 36. héten esedékesek. Közülük az első kettőn lehet izgulni, ezek ugyanis az úgynevezett genetikai ultrahangszűrések, amelyekkel a születési rendellenességeket próbálják kiszűrni. A 10-12. heti ultrahangon megnézik az embrió tarkóredőjének vastagságát. Amennyiben túl vastag ez a redő, túl sok benne a folyadék, az arra utalhat, hogy a magzat Down-kóros. Ilyenkor további vizsgálatokat végeznek, például mintát vesznek a magzatvízből (amniocentézis) vagy a méhlepényből, hogy kromoszómavizsgálattal állítsák fel a diagnózist.

A méhlepény úgynevezett korionbolyhaiból a 9. hét után vesznek mintát, a magzatvízből pedig a 15. hét után szoktak. Mindkét beavatkozás invazív, egy hosszú tűvel történik a mintavétel, mely vetélést okozhat: erre az esély a korionboholy-mintavételnél valamivel nagyobb, ám előnye, hogy korábban elvégezhető. Magyarországon 35 év feletti terheseknek ajánlják a kromoszómavizsgálatot, mivel náluk nagyobb a genetikai elváltozások kockázata.

A méhed kisebb férfiököl méretű, az embrió pedig három centis és négy gramm súlyú, vagyis annyit nyom, mint egy lógós fülbevaló. Noha nagyon picike, máris kezd emberformája lenni: eltűnik a farkincája, kialakult a fülkagylója, az ajkai és a lábujjai. A szeme többnyire nyitva van, de a szemhéjai most elkezdenek összenőni, és a 25-27. hétig nem is nyílnak szét.

Előző hét - Következő hét

KOMMENTEK

  • 2010.07.22 15:58:49nyuszómuszó

    valaki?

  • 2010.08.19 17:32:05Rina, a Rhino

    a mai UHt "ataludta" a pici :)
    olyan alomszuszek, mint az apja es kemnyfeju, mint az anyja

  • 2010.08.20 15:00:54P.G. Wodehouse

    Hello Rina, úgy tűnik csak mi vagyunk itt... nagyon jót tenne nekem egy kis bátorítás!
    Én pont ma kaptam sokkot egy igazán nagy pocak látványától. Huh, lehet hogy nem vagyok erre felkészülve, pedig sosem voltam elfoglalva mániákusan a külsőmmel. Sportos alkat vagyok, figyelek magamra, de mindig a belső értékeket tartottam fontosnak az emberekben.
    Remlélem az ultrahang majd megváltoztat, még nem láttam a bébit...

  • 2010.08.20 15:39:11Rina, a Rhino

    P.G. Wodehouse,
    De jo, hogy jottel. Mar azt hittem magammal fogok beszelgetni, miutan Evita10 es oromkonny lelepett.
    Szerintem, idovel az ember hozzaszokik a sajat valtozo testehez. Az oriaspocak vegulis nem egy allado allapot (remenyeim szerint legalabbis :) ). Nem szeretnek mindorokre 50 kilos maradni, de azert bizom magamban, hogy utana is valami elfogadhato formabt tudok hozni.
    Engem tavaly vagy tavalyelott dobbentett le egy pocak. Illetve, megkerdeztem, hogy hany het van meg a szulesig es kiderult, hogy "csak" 6-6,5 honapos terhes volt a holgy. En mar akkor "mindenpercesnek" gondoltam.
    Az UH engem "csak" megnyugtat, hogy meg mindig minden rendben. 2 het mulva megyek Down szuresre, utana mar nem lesz ennyi mozizas.
    Elso gyerek?

  • 2010.08.20 16:49:13P.G. Wodehouse

    Jaj, nagyon örülök a válaszodnak :) Néha kicsit "egyedül" érzem magam, a szintén terhes barátnőm annyira lelkes mindig, csak a babára tud gondolni. Próbálok én is, de a személyiségem csak az enyém, még ha a testem ki is bérelték :)
    Szuper,hogy veletek minden rendben, nekem még várnom kell UH-ra, külföldön élek, itt máshogy megy. Furcsa is, hogy csak így "bemondásra" elhiszi a doki, hogy terhes vagyok, kérdeztem hogy nincs-e vizsgálat, hogy nem méhen kívüli-e, vagy mit tudom én... azt mondta, ha baja van a babának, úgyis elmegy. Nóóórmális??Lehet hogy az agyadra fogok menni a tudatlanságommal :D Szóval első gyerek, igen... Neked?

  • 2010.08.20 21:39:47Rina, a Rhino

    Nalunk is elso gyerek es mi is kulfoldon elunk. Angliaba, Leedsben. Es te hol laksz?
    Itt is bemondasra elhiszik csak nekem mar volt ket vetelesem (meg szegen,nem szegyen egyet behazudtam, hogy kivizsgaljanak) es ezert mar eddig tobb UHn voltam mint egy atlag terhes a 40 het alatt. Tudom, nem szep, meg olyan "magyaros" tobbet kerni a rendszetol, mint ami jar, de nem biztos, hogy ep esszel kibirtam volna.

  • 2010.08.21 08:16:10Rina, a Rhino

    (foly.)
    Mar sikerult elegge beleelnem magam a gondolatba, hogy gyerekem lesz, de azert idonkent elfog a panik is, hogy jaj, hogy lesz, jaj mi lesz. Ilyenkor probalok arra gondolni, hogy ami most van az jol van es, ha eddig sikerult megoldanom az eletem dolgait, akkor talan nem pont ezt fogom teljesen elbaltazni.
    Dolgozol? A munkahelyeden milyen szabalyok vonatkoznak a terhesekre? Mennyire csaladbarat?

  • 2010.08.21 15:53:23P.G. Wodehouse

    Akkor egész közel lakunk egymáshoz, én kicsit délebbre. Nem merem leírni a városom nevét, mert a családom még nem tudja, rájönnének :) Nemsokára készülünk MO.ra hogy bejelentsük!
    Igazán sajnálom ami Veled történt, és szerintem nem baj hogy rendesen kivizsgáltattad magad! De Te egyébként tényleg a 10.hétben vagy? Mert én a 8.-ban, csak oda ezer éve nem írtak. Szóval nekem is van aggódnivalóm, de fő a pozitív gondolkodás! A munkával kapcsolatban nekem nincs gondom mert elég régóta dolgozom, minden kismamát kímélnek amennyire lehet. Szülés után szerintem egy évig távol leszek, utána pedig lehet hogy munkahelyet váltok. Szép napot nektek!!

  • 2010.08.22 10:05:09Rina, a Rhino

    Majd amikor bejelentettetek otthon azert legyszi mondd el, hol laksz.
    Mikor mentek haza? Egyebkent is terveztetek a hazalatogatast vagy "csak" a babas hirek miatt mentek?
    Mi julius elejen voltunk otthon, de csak akkor teszteltem, amikor vissza jottunk.
    A szuloknek csak szeptember elejen mondjuk el, amikor mar nalunk a Down-szures eredmenye.
    Igen, nagyjabol 10 hetes vagyok +/- 2-3 nap. Mindig kisebbnek meritek a babat, mint a tankonyv szerinti meret, de ez nem is csoda, hiszen 28 helyett 36-39 napos ciklusaim voltak.
    Ha nagyon szeretnel UH-t az NHS-es elott biztosan van a kornyekeden maganrendeles. Nem olcso mulatsag (itt £80 egy viability scan) es legtobbszor csak arra jo, hogy kicsit megnyugtassa az embert.
    Itt eppen sut a nap, azt hiszem kirandulunk egyet a kornyeken.
    Szep napot nektek is.

  • 2010.08.23 08:41:45örömkönny

    Rina!

    Vagyok, csak három napig falun voltam pihenni. Csütörtökig leszek, utánna majd csak szept. 6-án fogok tudni jönni. (nyaralni megyünk küld-re, még nem bizti, hogy lesz net)

    Éssss. Túléltem a vérvételt! :D
    Mikor mondta a csajszi, hogy készen vagyunk, felpattantam és elrohantam egy málnás joghurtért! Ilyen még soha sem volt! :D

    Jól vagytok lányok?

    P.G. Wodehouse! Üdv a klubban!

  • 2010.08.24 12:01:22P.G. Wodehouse

    Sziasztok és köszi az üdvözlést, még nem voltam soha olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadott volna tagként :)) örömkönny, ez aranyos volt! Ma megyek dokihoz, kíváncsi vagyok mikorra kapok UH időpontot! Rina, Robin Hood városában élek... Igazából nem akartam most Mo.-ra menni, de másképp nem tudom bejelenteni. Olyan furcsa lenne! Olvastam egy régebbi hozzászólásod a munkahelyről, remélem még mindig normálisak veled! Nekem nincs okom panaszra a rosszullétet illetően, néhány szagot nem bírok, pl. kávé. Előtte napi 2-t ittam! Plusz az emésztésem olyan mint egy csiga, még egy kiló szilva+tej se küld WCre :)

  • 2010.08.24 12:33:11Rina, a Rhino

    oromkonny, ugyes voltal a vervetelen.
    En holnap megyek, de nem ehgyomorral. Erdekes is lenne, mert du 6ra van idopontotm :) Itt nem divat az ehgyomri macera, amig minden rendben van.
    P.G. Wodehouse, en az elozo terhessegemnel a 16. hetre kaptam az elso UH idopontot. Fel is hivtam a community midwife-ot, hogy ez most igy normalis-e, de azt mondat igen. (Bar ezeknel minden normalis :S es neha, na jo, gyakran az agyamra mennek a "normalis" dolgaikkal) Roviden: ne lepodj meg, szinte semmin, de azert mindent kerdezz meg. Midwife-hoz bejelentkeztel mar? Vagy mindent a dokid intez majd?
    Nekem sincsenek kibirhatatlan tuneteim. Csak a gyomrom liftezik neha (hanyinger). A kave illatat birom, de ha iszok is, akkor ketszeres sebessegre kapcsol a lift.
    oromkonny, kellemes nyaralast! Kicsit irigyellek, jo? :)
    Mar csak Evita10 nem jelentkezett be a heten - remelem o is jol van.

  • 2010.08.25 08:58:48örömkönny

    Rina :D Drága vagy :D

    Még holnap leszek, aztán majd csak a 12. héten fogunk találkozni.

    Ma megmondtam főnökömnek (nő), hogy babónk lesz. Nagyon örült neki, gratulált. Azt mondta ne fájjon a szívem a project miatt, az nem számít. Vigyázzak magunkra, és szeretgessem sokat Pötyikénket :D

    Olyan tündér volt. Azt is mondta, hogy ő még mindig nagyon szeret és mindenben támogatni fog. Valamint, hogy egyenlőre nem mondja el senkinek, ráér az még. :D

    El se tudjátok képzelni, milyen hálás voltam neki :D

  • 2010.08.25 09:04:10párizs

    Örömkönny, ez tényleg nagy mázli!! Nekem szerencsére nincs főnököm, egyéni vállalkozók vagyunk, úgyhogy ezt megúszom. De jövő májusra nem vállalok esküvőt az már biztos. :)
    Ti nem voltatok-vagytok szétszórtak? Én amúgy is elég kétbalkéz vagyok de tegnap és ma reggel mindent kiejtek a kezemből.
    Ja és reggel arra ébredtem, hogy nincs semmi tünetem és totál beparáztam. Nyugtassatok meg, hogy hülye vagyok. :)

  • 2010.08.25 09:20:53örömkönny

    Párizs, megnyugtatlak, hülye vagy :D

    Dehogy is, vicceltem. Nem baj, ha nincs tüneted. Szuper, hogy ev. vagy, így te osztod be az idődet.
    Elmondtátok anyukáknak? Hogy bírjátok? Apa még mindig mosolyalbum?


    Jelenleg most nekem sincs semmi :D

    viszont két nappal ezelőtt este, azt hittem levakarom a mellbimbómról a bőrt. Annyira égett, viszketett, fájt. Nektek volt ilyen?
    Aloeverás krémmel kentem be, az megnyugtatta.

    Hasatokat mivel fogjátok kenni, a strihák ellen? Viszketni szokott esténként a hasam, nem akarok csíkozódni, inkább elkezdeném már most kenni.

  • 2010.08.25 09:36:18Borstörő

    Asszem nagyon egy cipőben járunk! :-D
    Nekem mondjuk vannak tüneteim, de nem annyira intenzívek, úgyhogy naponta 5x ráparázok, hogy nincs-e valami baj. A másik a parám a mellem... igaz hogy nőtt, vettem is egy C kosarast, de nem szúr-nyom-fáj. Az baj?
    A szétszórtságról: az elmúlt egy hét alatt 3x ettem le magam, amúgy ez egyáltalán nem jellemző. 2 napja egy másik metróval akartam hazamenni, mint amivel kéne, de a mozóglépcső tetején eszembe jutott, hogy rossz helyen vagyok....

  • 2010.08.25 09:52:21emma

    Lányok nyugi!!!

    Semmi idegeskedés!!

    Majd visszajön a hányás...legalábbis nálam viszajött, és még a 24. héten is a porcelánt ölelgettem.
    Így a 33.hétben is van amitől fordul a gyomrom, ez sem jobb semmivel.:)

  • 2010.08.25 10:01:01örömkönny

    emma!

    Eddig sem volt :D

    Nemsokára meglesz a babád! Kisfiú, kislány lesz?

    Gratulálok!

  • 2010.08.25 10:07:44emma

    örömkönny!

    Köszi!!

    Kisfiú lesz, pedig már olyan "beteg" voltam vele, hogy biztosra vettem lány lesz. Az első terhességem meg sem éreztem...

  • 2010.08.25 10:11:19párizs

    Lányok, jót röhögtem.
    Anyukámnak tegnap elmondtam chat-en (másik városban lakik) mert rákérdezett. Rajta kívül 2 barátnőm tudja. Pasim továbbra is csak vigyorog és közölte, hogy legyek mindig terhes, mert nyugodt vagyok és vidám.
    Azóta újra fájnak a melleim úgyhogy megnyugodtam. :)
    Borstörő, szerintem nem baj ha nem fáj! Van még csomó más tünet is!
    Tegnap kiborítottam egy bögre tejeskávét (újat kellett csinálni) ma meg elfelejtettem időben lekapcsolni a kávéfőzőt és vízízű lett az egész - felajánlottam a pasimnak, hogy csinálok újat, de csak röhögött.
    Írjatok, olyan jó olvasni!

  • 2010.08.25 10:23:59Borstörő

    Hát izé a ledurvább:
    Mivel legtöbbször valamilyen papucsszerűben mászkálok a mániámmá vált, hogy otthon az első dolgom lábat mosni. Kád szélére beül, lábakat a csap alá, és mehet a sika-mika... Nos, pár napja a művelet közben szépen beleesetem a kádba. A fél fenekem a szivárvány minden színében játszik... azóta kétszer voltam dokinál, az egy nőgyogyó, a másik az uh... nem tudom mit gondoltak. Talán azt, hogy ver a pasim, vagy talán a szado szexet részesítjük előnyben... :-D

  • 2010.08.25 11:06:08Silverveil

    Borstörő,

    Én jártam egyszer hasonlóképpen, a nőgyógyásztól kifelé a papírokkal együtt kaptam egy cetlit is arról, hogy a bántalmazott nők hová fordulhatnak.

  • 2010.08.25 11:09:48örömkönny

    Borstörő!

    Szép, visítottam a röhögéstől :D

    Nekem nincs semmi ilyesmi, azon kívül, hogy múlt héten 3 cipőmet vágtam haza :D

    Tényleg nagyon jó titeket olvasni!

    Emma!

    Gratulálok a Kisfiadhoz! Alig várom már, hogy megtudjam mi lesz :D

  • 2010.08.25 11:12:01Borstörő

    Elárulom: a Férjem is szét röhögte magát... másnap mikor meglátta a foltot, már nem mert hangosan felröhögni, inkább bevonult a dolgozóba... sokáig hallottam, hogy halkan vinnyog :-D

  • 2010.08.25 11:12:41Borstörő

    2010.08.25 11:06:08Silverveil: Ott a pont! :-D

  • 2010.08.25 11:25:26Silverveil

    Borstörő,

    Nem tettem egyébként panaszt a bántalmazó fürdőkád ellen, viszont a barátaink nagyon jót röhögtek a dolgon, mert a pasim kb a nyugalom szobra, teljesen elképzelhetetlen, hogy kezet emeljen másra. Ellenben a fürdőkád, na az alattomos!

  • 2010.08.25 11:38:59Borstörő

    Nincs mese, csatlakoznunk kell a "Fürdőkád által bántalmazott nők" csoportjához. Jövőhéten tünthetünk is! Még valaki?? :-D

  • 2010.08.25 13:19:42P.G. Wodehouse

    Hello Mindenkinek,
    fúúúú, jó kis sztorikat nyomtok :D Nekem most eszembe jutott, hogy fogantatás idején Olaszo.ban nyaraltunk, kivételesen pasim szüleivel, akik irtó jó fejek, de évente egyszer látjuk csak őket. Gondoltuk azt az egy hetet kibírjuk szex nélkül, mert egy kis bungalóban voltunk, igaz külön szobában... de nem vittünk magunkkal gumit...és nem is bírtuk egymás nélkül. Másnap reggeli közben anyósék halál komolyan mesélték első földrengés-élményüket, most pedig majd én számolok be nekik első terhesélményemről.

  • 2010.08.25 13:32:43örömkönny

    P.G. Wodehouse!

    Ez tiszta romantikus :D
    Ilyet feltételezni, 1 hétig kibírjátok... :D

    Nekünk ágyban, párnák közt fogant, otthon :D

  • 2010.08.25 13:49:29P.G. Wodehouse

    Olyan hihetetlen emlékek ezek, ugye? Kis lélek egy összebújásból :) Én még mindig nem merem elkiabálni a kis 8 hetesemmel, de minden jól megy eddig!! Sajnos a mellekkel nekem is hasonló, viszketős tapasztalataim vannak... érdekes, főleg ha nyilvános helyen jön rám
    :D A csíkokat megelőzendő lehet kapni sokféle olajat, krémet, majd választok egyet. A lényeg, hogy puha legyen a bőr, egyébként meg a sportolásra szavazok. Egyelőre, amíg bírom...

  • 2010.08.25 13:49:55Rina, a Rhino

    en csak az ebedemet vagy az elokeszitett gyumolcsot hagytam otthon nehanyszor.
    A meloban meg az eddiginel is tobb emlekeztetot irok magamnak minden hulyesegrol, amit nem szabad elfelejteni. Van mar vagy 6 megkezdett, el nem kuldott imelem is (nemelyikrol nem tudom pontosan mire is vonatkozik).
    Mi valoszinuleg Skype-on jelentjuk be a hirt a jovo het vegen, hogy marciusban mindenki oregszik egy generaciot es igy a szulokbol nagyszulok, nagyszulokbol dedszulok lesznek.
    A furdokad meg kozvetlenul nem bantalmazott, de csatlakozom, mert szerintem nalunk a kad mogott lakott egy oriaspok, akkora atmerovel mint egy bogre (ebben mar a labai is benne vannak)... es ahonnan egy pok elojon, elojohet tobb is. Utalom a pokokat!

  • 2010.08.25 13:54:05Rina, a Rhino

    A haskence meg lemaradt: nezegettem az aranyarban levo erre a celra kitalalt kenceket es ugy lattam a legtobben kakaovaj vagy shea(vajon mi a magyar neve?) van es termeszetesen aranyaron. Inkabb vettem egy extra szarazborre valo kakaovajasat es meg akciosan kaptam melle a kedvenc testradirombol is.

  • 2010.08.25 14:50:21párizs

    Én azt is hallottam, hogy a hasra az olívaolaj is jó, meg általában bőrre. Az se olcsó, de talán nem kell belőle olyan sok.
    Ja Rina, amúgy én két évig éltem Harrogate-ben és Skiptonban, sokat jártunk Leeds-ben is. Mit dolgozol ott? Ti szerettek kinn élni? Én utáltam, mondjuk az akkori párommal se volt épp jó a kapcsolatunk.
    Káddal még én sem kerültem összetűzésbe, de mindent leejtek és mindent elfelejtek...
    Ja és tök jó, hogy reggel hiányoltam a tüneteket, délelőtt a melleim feszültek szét, most kezdődik a hasfájás... :)

  • 2010.08.25 17:22:11Evita10

    Rina
    Itt vagyok! Jól vagyok! Babóca is jól van! Ma töltöttük be a 12 hetet! :-) Minden szupi! Holnap megyünk Uh-ra! Már nagyon kíváncsi vagyok! Remélem kapok képet is, mert még nincs róla képem! :-(

    párizs, P.G. Wodehouse
    Gratulálok!Üdv köztünk!!!

    Dm-es stria ellen krémet fogok venni, sokan dísérik és állítólag nem olyan vészesen drága! Majd meglátjuk!
    Ügyetlenkedés: Örülök, hogy nem vagyok egyedül! :-) Amióta Babóca itt van a pocakomban, mindent elejtek, eltörök, kiöntök, melléöntök! Szóval nagyon ügyes vagyok! :-)

    borstörő
    Nem baj, ha nem fáj a melled! Örülj neki! Egyik barátnőm mondta, hogy neki egész terhessége alatt egyszer sem fájt! Szóval nem szükséges!
    Amúgy néha én is picit beparázok, ha nincs semmilyen tünet! Aztán máris jön valami! Először örülök neki, majd azt kívánom múljon már el! :P

  • 2010.08.25 17:33:30P.G. Wodehouse

    Párizs! Én szeretek Angliában élni, mostmár... Eltartott egy darabig, míg háziasítottak az biztos, és nem mellékesen itt találkoztam a Gyermek apjával aki szintén magyar! Evita, gratula a 12.héthez, javaslom ne az esküvői porcelánt használd mostanában :D Ma még tünetmentes vagyok, de az esti lasagne nem fog hagyni aludni! Meg amúgy is, egyre többet járok éjjel pisilni, normális ez ilyen korán?

  • 2010.08.25 18:22:39Evita10

    A gyakori pisilés normális ilyenkor! Nekem volt olyan éjszaka, hogy 3 órán át nem pisiltem, és utána úgy fájt a hólyag, hogy majd meghaltam! Ültem a wc-én és csillagokat láttam! Úgy tudom, hogy a megváltozott hormonjaink alhasi vérbőséget okoznak és ez nyomja a hólyagunkat! Ez a 2. trimeszterre elmúlik, a 3-ban meg visszajön, de az már amiatt, hogy nagy a baba!

  • 2010.08.25 20:50:46Rina, a Rhino

    Engem meg nem sikerult teljesen haziasitani. Eleg gyakran van olyanom, hogy akkor en most indulok haza, akar gyalog is. Gyartastervezo vagyok egy melytengerei olajfurotornyokat gyarto multinal. Azert akarmennyire is az agyamra megy a hely meg minden idonkent, be kell vallanom, hogy jobban elunk mint otthon.
    Pisiles az nalam is ejszakai program, de ha nem iszok sokat a lefekves elotti 1-2 oraban akkor meguszom egy menettel.
    Megvolt a vervetel, egy het mulva UH es eredmeny is lesz akkor.
    Evita10, neked lassan enyhulnek majd a tuneteid :)

  • 2010.08.25 21:42:06P.G. Wodehouse

    Beleolvastam a 38-40. hét eseményeibe, és nagyon jófej volt mindenki, szurkoltak egymásnak. Aztán eszembe jutott, hogy velünk is ez lesz, remélhetőleg nektek pár héttel előbb mint nekem :) Majd csak lesem hogy eltűntök! Köszi Evita, tényleg így lehet ahogy írod! Jó éjt mindenkinek!

  • 2010.08.25 21:49:22Moira

    Kakaóvajat lehet venni patikában is -legalábbis ithhonigen, külföldön nemtudom - othon nagyon jó kis testápoló tömböt lehet belőle gyártani.
    Meg a szőlőmagolaj is jó, én annó az Auchanban vettem, nem volt vészes az ára. A legeslegkedvencebb pedig a Luch Therapy testáploó-maszírozója volt, azt se horror áron adják, elég kiadós,, és isteni illata van. Ha megérzem, mindig eszembe jut, maikor a nagyobbikommal voltam terhes. :-))

  • 2010.08.25 22:19:58Borstörő

    2010.08.25 21:42:06P.G. Wodehouse:
    Asszem itt most nagyon vegyesen verődtünk össze. Van itt 4. 6. 10. 12. hetes is. Örömkönny a hibás ő volt a falkavezér! :-D

    Amúgy ma is alkottam... Kb. 100x voltam a barátnőmnél, de természetesen ma rossz buszra szálltam hozzájuk menet. Ez van! :-) Asszem ez csak humorérzékkel mehet tovább... :-D Bele sem merek gondolni mi lesz később!

  • 2010.08.25 23:34:06párizs

    Borstörő én is pont erre gondoltam, hogy ide fogok hozzátok írni, mert az 5. hétnél nincs senki, és valószínű nem is lesz. Így meg aki előrébb jár tud tanácsot adni!
    Evita, nekem az egész napom ma ilyen volt. Reggel attól paráztam, hogy nincs tünet, aztán fájt a hasam, akkor meg attól. Aztán a mellem fájt, na ez megnyugtató volt. :)
    Remélem hányós nem leszek. Az így az 5. hét közepén már kiderülne ugye?
    Rina én sokmindent csináltam, most jut eszembe, hogy Leeds-ben is dolgoztam, igaz két hónapot csak, ott egy fotóstúdióban voltam fotós, ez is az igazi szakmám, csak aztán hazajöttem mielőtt belelendültem volna.
    Most voltunk négy napot Yorkshire-ban, nagyon élveztük, aztán meg Bournemouth-ban (gyermek ott fogant, jó kis Angol levegő).
    Borstörő, térképet vigyél! :) Én már nem merek kávét csinálni, se semmi értékeset a kezembe venni. Gyakori pisilés megvan és új tünet a derékfájás.

  • 2010.08.26 08:44:39örömkönny

    Borstörő :D

    Ma lettünk 11 hetesek.

    Gyakori pisilés itt is van, főleg éjszaka, és fokozott folyadékigény. Most már határozottan látszik feszülős felsőben a Pocak :D

  • 2010.08.26 09:07:53párizs

    Örömkönny már 11 hetesen látszik? :) Nekem még semmi, sehol semmi. És tünet is csak a hasfájdogálás meg a mellfájás. Olyan furi, jó lenne már valami kézzelfogható. Jövő utáni hétfőn a doki reméljük mutat már valamit, akkor fogjuk kezdeni a 7. hetet.

  • 2010.08.26 09:16:01Borstörő

    Örömkönny gratula! Költözzünk át? ;-)
    Párizs: 7. héten látható hallható a szívhang. Térkép helyett, maradok a telefonos segítségnél a barátaim legnagyobb derültségére... :-D

  • 2010.08.26 09:40:41Rina, a Rhino

    koltozzunk! :)

  • 2010.08.26 10:52:07örömkönny

    Lányok, ahogy gondoljátok! Nekem mindegy!

    Párizs! Nekem látszik. Másnak?
    lapos hasam volt, a csípőcsontom kilátszott. No az most eltűnt, és olyan a pocakom, mint aki bevágott egy tortát. :D

  • 2010.08.26 13:04:12P.G. Wodehouse

    És tényleg elhúztak :D

  • 2010.08.26 13:26:43örömkönny

    P.G. Wodehouse!

    Gyere te is velünk! Várunk :D

  • 2011.07.04 17:10:33lájkolom

    Mért nincs itt friss bejegyzés??? csak tavalyi...

  • 2011.11.12 22:31:12meginten

    Van itt valaki uj?

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8

SZÓLJON HOZZÁ!

Kórházfigyelő

  • Budapesti kórházak
  • Vidéki kórházak

Kérdezz szakértőnktől

Dr. Gyarmati Andrea gyermekgyógyász válaszol.

Kérdezni szeretnék »

Travelo utazási ajánlatok

Hirdetés

Hirdetés