Itt a tavasz, fészkelnek a cinegék: mihez kezdjünk a postaládánkba költöző madarakkal?

A postaládákba épült fészkeket a bedobott küldemények veszélyeztetik, ezért fontos, hogy beszéljünk a megoldási lehetőségekről.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülthez (MME) minden évben érkeznek információk postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség országosan általánosnak, sőt gyakorinak tekinthető, és márciusban lehet idén először számítani rá, ezt követően a viselkedés a nyár második feléig is előfordulhat.

Szuper fészek lesz a postaláda 

A madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtővel, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett, megfelelő minőségű B típusú mesterséges odúkkal előzhető meg. Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat. Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára szereljünk fel alternatív levélgyűjtőt a madarak által elfoglalt mellé, illetve függesszünk ki egy tájékoztató kiírást is a postás számára.

Rajtad is múlik, hogy túléli-e a tavaszt
Rajtad is múlik, hogy túléli-e a tavasztschnuddel / Getty Images Hungary

A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel. Sikerének hátterében többek között változatos, a klasszikus rovartáplálék mellett meglepően nagy zsákmányfajokat (törpedenevérek és énekesmadarak, elhullott nagyvadak tetemei, nagyobb ragadozómadár elejtett pocok zsákmánya) is tartalmazó tápláléklistája; szaporasága (évente több fészekaljat is nevelhet, az utolsót akár késő ősszel); valamint a más fajok számára kevéssé vonzó fészkelőhelyekbe költözés képessége áll. Utóbbira az egyik leggyakoribb példa a postaláda, de találtak már fészkét kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő bójában, állítva tárolt matractekercsben, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben, utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is. Előfordul, hogy nem a fészkelőhely, hanem a fészekanyag furcsa, például amikor a széncinege teniszlabda bolyhos külső burkolatát tépkedve jut építőanyaghoz.

A „techno”-fészkelés hátterében az áll, hogy a széncinege a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan lévő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt. A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják és néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek