Okosabb vagy, mint egy ötödikes? – Természetismeretből tesztelheted magad

Aligha van olyan iskolás, akit ne érdekelne az őt körülvevő világ, aki ne akarná megérteni a jelenségeit, akit ne varázsolna el a növények, állatok, bolygók világa, esetleg az emberi test rejtelmei. Szeptemberi kvízsorozatunk harmadik részében a korábban környezetismeretként, később természetismeretként, ma egyre inkább természettudományként ismert tantárggyal foglalkozunk.

Érdeklődő gyerekeknek és azoknak, akiknek sokat olvasnak a szüleik, az alsós környezetórák anyaga már iskola előtt ismerős: mesekönyvekből, ismeretterjesztő sorozatokból megtanulják, hogy néznek ki a háztáji állatok, hogyan változik az idő, vagy éppen milyen eszközökkel mérjük a különböző mennyiségeket. 

Az ötödikes környezet ennél már kicsit több ismeretet kér számon a gyerekeken, egyre több szakkifejezéssel találkoznak, egyre többet tanulnak meg az őket körülvevő világról. A világban bizonyára te is otthonosan mozogsz, az viszont, hogy mi maradt meg az ötödikes tanórákból, most fog csak kiderülni.

A kvíz alapját a 2020-as NAT alapján készült tankönyv képezi.

Teszteld!

Minden kérdés megválaszolására 40 másodperc áll rendelkezésedre. Jelöld meg a helyes választ, vagy várd ki az idő végét, vagy kattints a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbáld meg újra.

Indulhat a kvíz!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra