Ha tudni szeretnéd, mire vágynak a nők az ágyban, ezeket a filmeket nézd!

Gyakran hallani a mondást, miszerint a pornófilmeket a férfiaknak gyártják, a hollywoodi szerelmes filmeket pedig a nőknek. Nos, mindkettőt férfiak szokták rendezni, és kitűnő lehetőséget nyújtanak arra, hogy mindkét nem tévesen ítélje meg, mire vágyik a másik.

A pasikkal kapcsolatban régóta azt sulykolják belénk, hogy számukra a látvány mindent visz. Egy számukra vonzó nőről nem tudják levenni a szemüket, akár élőben látják, akár a képernyőn, s ez a hatás annál erősebb, minél kevesebb ruha van az illető hölgy testén. Ha emellé még szexuális töltetű mozdulatokat végez vagy konkrétan lefekszik valakivel, az a non plus ultra. Érzelmek, személyiség, összhang: kit érdekelnek, amíg van látvány? Nőként pedig elkezdtünk versenyezni ezekkel a  – fogalmazzunk így – színésznőkkel és modellekkel. Akkor is, ha tudjuk, hogy a képeket retusálják, akkor is, ha tudjuk, vonzerejük nagy része festékből és sebészeti beavatkozásokból származik. 

Félünk attól, hogy saját valóságunkban – aminek nem tesz feltétlenül jót az erős megvilágítás – nem vagyunk elég vonzók pornót néző párunknak, vagy ha igen, a hajlandóságunkkal és a határainkkal van probléma. Azt hisszük, a férfiak arra vágynak, amit a pornóban látnak: egy állandóan készséges, folyamatosan csábító, mindenre nyitott gépre. Tartunk tőle, hogy a pasik nem tudnak különbséget tenni a filmek és a valóság között, s ha tehetnék, nem is az utóbbira szavaznának. Pedig dehogynem. Természetesen sokan közülük rákattannak a felnőttfilmekre és a szexi pózokban tekergőző modellekre, és igenis léteznek ezzel kapcsolatos, olykor súlyos problémáik, függőségeik. Ám ez nem jelenti azt, hogy minden férfi – köztük a párunk – arra vágyik, amit a pornóban lát, és azzal sem egyenlő, hogy minket akkor már nem is értékel. 

A filmes szexjelenetekben a legtöbb nő Brad Pittet nézi a legszívesebben
A filmes szexjelenetekben a legtöbb nő Brad Pittet nézi a legszívesebbenFotos International / Getty Images Hungary

Térjünk át a másik oldalra: mi a helyzet a nőknek szánt filmes szexualitással? A sztereotípia szerint számunkra is fontos a külső, lehetőleg magas, izmos megmentőkre vágyunk, esetleg szőke, fiatal szépfiúkra. A lényeg, hogy legyenek nagyon szerelmesek belénk, tegyenek meg mindent – akár őrültségeket is – annak érdekében, hogy meghódítsanak, álljanak ellen mindenki másnak, és mi váljunk szerelmi életük istennőjévé. Ha ez megvan, akkor már jöhet is a szex, ami szépen bevilágított, meleg fényű, meghitt helyiségben történik, vallomással, szenvedélyes csókokkal, sok-sok szerelmes egymás szemébe nézéssel, vetkőztetéssel, gyengéd ölelkezéssel. Persze az utóbbi időben a mozikban is megjelentek a sokkal kevésbé passzív, erősebb nőtípusok, a kezdeményező vagy tapasztalt, frivol hősnők, azaz a forgalmazók igyekeznek reagálni a korszellem változására, de gyakran még mindig el vannak tévedve azzal kapcsolatban, mire is vágyik egy nő. Már csak azért is, mert míg a férfiaknál könnyű általánosítani, a nők vágyai sokrétűbbek és rejtettebbek.

A női vágyak a vásznon

A romantikus mozifilmek ebben az évezredben már dimenzionáltabban mutatják be a nőket és a szexet is. Egyre több az erős női főhős, aki elveszi, amit akar, legyen az fegyver vagy épp a számára vonzó férfi. Ennél sokkal fontosabb változást jelent, hogy végre női rendezők is teret kapnak a mozi világában, az általuk rendezett, nem férfiközpontú szexjelenetek pedig egészen más képet festenek. A kizsákmányolás mellőzésével sokkal hitelesebb képet adnak a nők nemi életéről, szokásairól. Érdemes hát ezeket megmutatni annak a férfinak, aki azt hiszi, a nők arra vágynak, amit ő a pornófilmeken néz, vagy egyáltalán fogalma sincs, hogyan közelítsen a női szexualitáshoz. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Három film, amit érdemes megnézni női rendezőktől

Jane Campion Oscar-díjas, Zongoralecke című darabja például alapmű, nem csak ebből a szempontból. A főszereplő, Ada egy néma nő, aki zongorajátékán keresztül tudja kifejezni az érzelmeit. Egy olyan férfihoz adják hozzá, aki ebben – sem – tud a társa lenni, ezért Ada a szomszéd férfival bonyolódik először csak zenei, majd később erotikus kalandba. 

Anna Biller rendező The Love Witch című alkotásának főszereplője egy modern boszorkány, aki bármikor az ujja köré tudja csavarni a férfiakat – ám ennek nagy ára van. A fantasy a hatvanas évek ponyvaregényeinek hangulatát éleszti újra, és nem fél a szexjelenetektől. Ám Biller nem használja a meztelenséget öncélúan, ahogy azt szerinte sok férfi kollégája teszi. Szerinte az egyszerűen fantáziátlan, és maximum arra jó, hogy rájöjjünk, milyen sokféle testű nő létezik a világon. Ehelyett filmjében a színekkel, anyagokkal, textúrákkal, szivárványos lencsékkel játszik, amikkel összetettebben és érdekesebben képes megteremteni és megmutatni a vágyat. 

A harmadik film a White girl című dráma Elizabeth Wood rendezésében. A főszereplő, Leah főiskolás lányként összemelegszik egy Blue nevű kétes hátterű fiúval, akit később letartóztatnak. A szereplők szexjelenetének forgatásakor a rendezőnő nagyon ügyelt arra, hogy a művi beállítások és életszerűtlen dialógok, mozdulatok helyett az egész minél valódibbnak hasson. Nem öntött rá cukormázat, nem alkalmazott pornós kliséket, ehelyett hosszú snittekkel dolgozott. Ahol más rendező már azt kiáltotta volna, hogy ennyi!, Wood tovább forgatott, arra hivatkozva, hogy igen, ő maga is kellemetlenül érzi magát, de ez azt jelenti, hogy most kezd jó lenni a jelenet. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra