18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Abuzálta híveit a diétaguruból lett szektavezér, bele is halt egy kisfiú a szigorba

Gwen Shamblin 2018 (cropped)

A furcsábbnál furcsább diéták korában talán nem meglepő, hogy létezik – hol másutt, mint Amerikában – fogyókúrás módszer, mely azt ígéri, Krisztus segítségével szabadulhatsz meg a fölös kilóidtól. Gwen Shamblin Lara önjelölt keresztény fogyókúrás guruként robbant be a köztudatba az 1990-es években, majd létrehozta saját egyházát, ahol a hívők gyakran éheztették magukat, verték és megalázták a gyerekeiket, miközben vezetőjük busásan meggazdagodott.

A nasi helyett válaszd Istent

Az 1955-ben a Tennessee állambeli Memphisben világra jött Gwen Shamblin életét és leendő karrierjét mondhatni, már születése meghatározta: apja orvosként dolgozott, és a családja a Krisztus Egyházának (Church of Christ) nevezett, szigorú tradicionalista elveket követő gyülekezet tagja volt, ahol a nőket másodrangú személyeknek tekintették, és elvárták tőlük, hogy minden esetben engedelmeskedjenek a férjüknek. A hízásra hajlamos lánynak kiskorától kezdve problémái voltak saját önképével, gyakran reménytelenül próbált megszabadulni a pluszkilóktól, mely küzdelme arra ösztönözte, hogy dietetikával kezdjen foglalkozni: biokémiát és táplálkozástudományt tanult a Tennessee Egyetemen, diplomája kézhezvétele után pedig szülőállama egészségügyi hivatalánál kapott munkát.

Gwen Shamblin (1955–2021), a diétaguru kisegyházvezető
Gwen Shamblin (1955–2021), a diétaguru kisegyházvezetőHollywoodlife.com

Hősünk azonban hamar ráunt az egyszerű dietetikusi hivatásra, és kitalált egy megoldást, miként kombinálja Jézusba és a fogyókúrába vetett hitét, és még komoly pénzeket is keressen mindezzel: 1986-ban publikált diétás módszerének lényege röviden abból állt, hogy a kalóriák számolgatása és bizonyos ételtípusok kizárása helyett a hit segítségével űzzék el a nassolás démonát. A legnagyobb hiba – vallotta Shamblin –, amikor nem vagy éhes, mégis enni akarsz; ezt a kísértést úgy győzheted le, ha ilyenkor az étel helyett Istenre gondolsz, és imádkozol, vagyis eltereled a figyelmedet.

Shamblin úgy tartotta, kellő mélységű hittel legyőzhető az éhségérzet, és a megfelelően „trenírozott” személyek számára elég, ha csak akkor vesznek magukhoz ételt, amikor a gyomruk már korgással jelzi a szükségét, és ez esetben is elegendő a szokásosnál feleakkora mennyiségű táplálékot elfogyasztani – vagyis kvázi koplalást javasolt a módszerét követők számára. A Shamblin-féle keresztény diéta gyorsan nagy népszerűségre tett szert Amerika-szerte, és sokan jelentős fogyást produkáltak a segítségével – természetesen a fogyókúra befejeztével sokan vissza is szedték a leadott súlyfelesleget, ezt Shamblin Isten büntetésének titulálta, vagyis az illetők valamilyen vétket követtek el, nem volt elég erős a hitük, ezért szaladtak fel ismét a kilók.

Diktátorként irányította a kisegyházát

A ’90-es évekre a remek rábeszélőképességgel és karizmatikus személyiséggel rendelkező, jellegzetesen feltupírozott hajú Shamblin már igazi médiasztárrá lett, akinek workshopjait évente 250 ezer ember végezte el, módszeréről bestseller könyvet írt és a legjelentősebb amerikai talkshow-kban vendégeskedett. A sikeres üzletasszony azonban összetűzésbe került az egyházával, a Church of Christ ugyanis továbbra sem tűrt meg nőket magasabb pozíciókban, ezért 1999-ben szakított velük, és megalapította saját gyülekezetét Megmaradtak Közösségének Egyháza (Remnant Fellowship Church) néven, mely név arra utalt, ők az utolsó igaz hitű, valóban Krisztust követő keresztények.

Shamblin egy könyvbemutatón az 1990-es években
Shamblin egy könyvbemutatón az 1990-es évekbenHollywoodlife.com

A Megmaradtak Egyháza – melynek központja a Tennessee-beli Brentwoodban található, de világszerte 1500 kisebb-nagyobb közösségük létezik – élén Shamblin már szabadon terjeszthette saját hitelveit, a fogyás mellett a drogoktól, az alkoholtól és egyéb káros szenvedélyektől való megszabadulást hirdetett az Istenben való odaadó hiten keresztül. A gyakorlatban azonban Shamblin kisegyháza inkább szektaként működött, ahol a vezető szigorúan ellenőrzése alatt tartotta a tagok magánéletét: megszabta, ki hová utazhat, mennyit és hogyan használhatja a közösségi médiát, azoknak pedig, akiknek a családja ellenezte a Megmaradtakhoz tartozást, megparancsolta, mindenestül szakítsa meg velük a kapcsolatot. Olyan tag is volt, akit a gyülekezet vezetősége rávett, váljon el a férjétől, és peres úton kaparintsa meg tőle a családi farmot, melyet aztán odaadott az egyháznak.

Shamblin rábeszélőképességével viszonylag könnyen toborzott tagokat egyháza számára, sokakat azzal az ígérettel csábított a Megmaradtak közé, hogy az ott fontos üzleti kapcsolatokat alakíthat ki és felfuttathatja vállalkozását, azonban, amikor valaki hátat fordított a közösségnek, az ott szerzett ügyfelek is gyorsan eltűntek. A vezetőnek szintjén gondja volt rá, hogy minél jobban elvágja a közösséget a külvilágtól, ezért igyekezett önellátóvá tenni gyülekezetét, a különböző foglalkozásokat űző tagok maguk gondoskodtak az egyház jogi, orvosi és egyéb igényeiről.

Egy kisfiú belehalt az extrém szigorba

A Megmaradtak egyházában a nemek között szigorú hierarchia állt fent, a férfiakat a család vezetőjeként, parancsolójukként kellett tisztelniük a nőknek és a gyerekeknek, akik másodrangú személyeknek számítottak, és arra voltak kötelezve, hogy feltétlenül alávessék akaratukat apjuknak, férjüknek. Shamblin azt tanította híveinek, a házasság szent dolog, a válás pedig Isten ellen való, ezért a nők minden nehézség ellenére tartsanak ki férjük mellett, hiába bántalmazza őket vagy süllyed lefelé az alkoholizmusba és egyéb függőségekbe, „együtt mindenen át lehet gördülni”. A diétaguruból lett egyházi vezető a hagyományos mentálhigiénés módszerekre is ferde szemmel nézett, véleménye szerint kizárólag a szigorú hit vezethet ki a depresszióból és egyéb mentális bajokból, ezért egyik hívének például megtiltotta az antidepresszánsok szedését, pedig az orvosok szerint nagy szüksége lett volna rá.

A nőknél csak a gyerekeknek jutott borzalmasabb sors a Megmaradtak egyházában: Shamblin azt tanította a szülőknek, hogy a gyerekeket a legdurvább drákói szigorral kell nevelni, a legkisebb kihágásokért, feleselésért, engedetlenségért is súlyos büntetés, rendszeres bottal verés és ostorozás jár, a kicsik csak így sajátíthatják el a feltétlen engedelmességet. Ezek miatt a – mondjuk így – egyedi gyereknevelési elvek miatt tört ki az egyház körüli első jelentősebb botrány, amikor 2003-ban egy, a gyülekezethez tartozó nyolcéves fiú, Josef Smith belehalt az extrém szigorba. A nyomozás kiderítette, hogy Josefet engedetlenség miatt a szülei bezárták egy ládába, amíg ők istentiszteleten vettek részt, hazaérkezve pedig ájultan találták a ládában a fiút, akin a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni.

Shamblin és második férje, Joe Lara színész
Shamblin és második férje, Joe Lara színészThe Sun

A vizsgálat kiderítette, hogy a fiút napi szinten verték szíjjal és ostorral a szülei, gyakran órákra szűk, sötét helyekre zárták, megkötözték, de olyan is előfordult, hogy tűzforró felületekhez nyomták a kezét. A Smith házaspárt harminc év börtönre ítélte a bíróság, a hatóságok pedig vizsgálódni kezdtek a Megmaradtak háza táján: annak dacára, hogy előkerült egy hangfelvétel, melyen Shamblin személyesen biztatja Josef szüleit, legyenek minél szigorúbbak a fiúval, és szabjanak ki rá súlyos büntetéseket, nem sikerült bizonyítani az egyház felelősségét az ügyben.

A válás Isten ellen való, mondta, aztán elvált

A diétaguru szektavezér a bort iszik, vizet prédikál jellegzetes filozófiáját követte, miközben hívei számára a szerénységet hirdette, ő maga luxuséletet élt, magánrepülőkkel és jachtokkal közlekedett, és hatalmas birtokon, elegáns villában lakott. Sokaknak az is feltűnt, hogy Shamblin férje, David nem igazán követi felesége diétás elveit: a férfi kifejezetten korpulensnek számított, és minél jobban terebélyesedett, annál kevesebbet szerepelt nyilvánosan, nehogy valakiben véletlenül rossz gondolatok ébredjenek. Az igazi botrány azonban akkor ütött be, amikor Shamblin 40 év házasság után viharos körülmények között, rengeteg pereskedést követően elvált a férjétől – ennyit arról, hogy minden nehézség dacára ki kell tartani a házasságban –, és hozzáment Joe Lara másodvonalbeli színész-countryénekeshez.

Sokan pletykálták, hogy a Tarzan szerepével ismertté vált Lara kizárólag a pénze miatt ment hozzá a nála hét évvel idősebb szektavezérhez, a pár története azonban három év házasságot követően váratlan tragédiával végződött. 2021 májusában Shamblin, Lara és a gyülekezet három tagja, köztük Shamblin veje, az asszony magánrepülőjével tartottak egy Donald Trump újraválasztása mellett kampányoló eseményre Floridába, amikor a Tennessee-beli Percy Priest-tó felett a repülő váratlan géphiba miatt ereszkedni kezdett és belezuhant a tóba; a katasztrófában mind az öt utas azonnal életét vesztette.

A 66 évesen elhunyt Gwen Shamblin gyakran kötelezte rá egyháza tagjait, hogy végrendeletükben minden vagyonukat a közösségre hagyják, ő azonban egyetlen centet sem hagyott a Megmaradtakra. Az egyház vezetését lánya, Elizabeth Shamblin Hannah vette át. Az erősen vitatott személyiségnek számító Shamblin életéről és az általa alapított vallási közösségről 2022-ben Az út lefelé címmel dokumentumfilm-sorozatot készített az HBO.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek