OFFLINE

Teszt: mentolos rágók, szevasztok!

Tuna Judit 2016. augusztus 1., hétfő 13:11

Lap-, vagy drazsérágó? Jó kérdés, mindenkinek megvan a kedvence, mi most az utóbbiakat kóstoltuk. Ami érdekelt minket: milyen és mennyire erős az íze, milyen a cukormáz rajta, jól rágható-e, és mennyi ideig tartja meg vajon az ízét.

Próbáltunk borsmenta (peppermint) ízesítésűeket beszerezni, ez elég nehéznek bizonyult, úgyhogy maradtunk annál, hogy a kék csomagolásúakat teszteljük. Így került a tesztbe Orbit, Airwaves, Winterfresh, Lidl és Aldi sajátmárkás rágó.

A maximálisan elérhető 25 pontból a legjobb is csak 18-at kapott, lett viszont három harmadik helyezett. A rágókat kizárólag ízre és állagra pontoztuk, nem tudományos alapon teszteltünk.

Távolról sincs vége, olvasson még »

101 éves lett Anglia legidősebb divattervezője

Edicsek 2016. augusztus 1., hétfő 08:06

Jessie Power annak ellenére is folytatja a tervezést, hogy 101 éves lett. 15 éves kora óta az volt az álma, hogy ruhákat készítsen, 86 éve tervez ruhákat Miss Neno márkájával és esze ágában sincs abbahagyni, ezért nemrég új varrógépet is vásárolt

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hogy kerül egy ötlet két kifutóra?

bb 2016. július 31., vasárnap 18:29

A tervezők nemcsak a pár évtizedekkel ezelőtti kollekciókból szeretnek inspirálódni a tervezés során, de olykor előfordul hogy egy-két szezon különbséggel vagy éppen ugyanabban az időszakban kerülnek hasonló darabok a kifutóra. Az Intothefashion.com gyűjtése alapján készítettünk egy összeállítást arról, hogy milyen az, amikor ugyanarra gondolnak az olyan menő luxusmárkák kreatívosai, mint a Louis Vuitton, a Versace vagy a Marc Jacobs. A galériára kattintva mutatjuk, hogy mennyire járt mostanában egy rugóra a kortárs dizájnere agya!

Távolról sincs vége, olvasson még »

A csokoládé olyan luxus, amiből a legjobb is megfizethető

Edicsek 2016. július 31., vasárnap 14:58

A vidéki gasztroforradalom szerencsére az édességeket sem hagyta ki, így Sopron városáról egyre több embernek ugrik be azonnal a Harrer csokoládé. A családi vállalkozás annyi fajta csokoládét kínál, hogy néha már ők sem tudják követni, egy dolog azonban biztos: mindig a legjobb alapanyagokat keresik és követik a tradicionális családi receptet.

A Volt fesztivál alatt látogattuk meg a csokiműhelyt, ahol Gombóc Artúr azonnal sírva fakadt volna örömében, annyi csokoládé és édesség között lehet válogatni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

10 tipp, melyekkel megszabadulhat a melltartótól

Edicsek 2016. július 31., vasárnap 10:05

A Secret Life Of a Bio Nerd bloggerének elege lett abból, hogy bár mindenki tudja, hogy a férfiaknak és a nőknek is van mellbimbója, a nőket mégis arra kényszerítik, hogy hordjanak melltartót, nehogy véletlenül egy ruha sejtesse, hogy mi van az anyag alatt. Pedig a blogger is elmondja, hogy a melltartó kényelmetlen, kánikulában plusz egy réteg ruha, amibe bele lehet izzadni és egyébként is komfortosabb az élet nélküle. A videójában pedig bemutat tíz tippet, hogyan lehet teljes és boldog életet élni melltartó nélkül, már ha a nőnek kis mellei vannak, ugyanis a nagyobb mérettel rendelkezők ezt érthető okokból nem mindig tudják abszolválni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Rihanna a divatvilág egyik legnagyobb kedvence

bb 2016. július 31., vasárnap 08:36

Bár az idei CFDA-n a Dolce & Gabbana-szerű Sugarbird ruhában nyaraló Beyoncét választották meg az év divatikonjának, ettől függetlenül úgy tűnik, hogy a divatszakma továbbra is sokkal több lehetőséget lát a vadóc Rihannában, mint a hiúságáról ismert egygyermekes fotogén celebnőben. A jelenség feltűnt a Refinery29.com szerkesztőségének is, akik utánajártak annak, hogy vajon mi lehet a 28 éves barbadosi énekesnő titka. Részletek a hajtás után!

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ezek most a legmenőbb táskák!

aa 2016. július 30., szombat 20:16

Nemrég mutatták be a 2017-es Resort kollekcióikat a divatházak, ahol természetesen nemcsak a menő ruhaköltemények kaptak főszerepet, hanem az évről-évre egyre jobb befektetésnek számító táskák is. A Purseblog.com összeállítása alapján mi is összeszedtük azokat a darabokat, amiket szívesen látnánk a gardróbunkban a következő szezonban. A galériára kattintva mutatjuk, hogy milyen luxustáskában gondolkodott többek között a Chanel, a Moschino, a Versace, a Louis Vuitton vagy az egyik tervezőjétől megválni készülő olasz Valentino!

Menő vagy ciki: ön enne guggolós vécéből?

Menő/Ciki

Dívány 2016. július 30., szombat 11:04

Az indonéziai Semarang városában található Jamban kávézó berendezése elég szokatlan, és akkor még finoman fogalmaztunk. A vendégek nem székeken vagy puffokon ülnek, hanem vécécsészéken, és ez nem minden, az ételeket guggolós vécékben szolgálják fel. Mielőtt azt gondolná, hogy a tulajdonosok őrült nagy Buñuel-rajongók, eláruljuk, hogy mindez jó célt szolgál, így kívánják ugyanis felhívni a figyelmet arra, hogy az országban borzalmas higiéniai állapotok uralkodnak. 

A kávézó kitalálója egy 53 éves orvos, Budi Laksono (nem röhög, tényleg ez a neve). "Akkor született meg az ötlet, amikor 2013-ban Dél-Koreában jártam, és elmentem egy vécémúzeumba. Az épület is toalettformájú volt" - nyilatkozta a doki, aki reméli, hogy a Jamban ráébreszti a vendégeket, hogy egészségesebben éljenek.

Állítása szerint Indonéziában a lakosság 38 százalékának nincs vécéje, és sokan úgy is gondolják, arra van a legkevésbé szükségük a lakásban. Nem is fogadták túl jól a kávézót, és a muszlim közösségből sokan azt mondták rá, hogy hitetlen, de ő kitartott elképzelése mellett - írja a Jakarta Post.

463 szavazat 460 szavazat

Látott már bőrgatyás királynét?

bb 2016. július 30., szombat 10:18

A tavalyi évhez hasonlóan a divatrajongó Letícia királyné 2016 első felében sem kedvelte túlzottan a tipikus királynős szetteket és előszeretettel jelent meg a különféle protokoll-eseményeken és hivatalos programokon olyan elegáns, de modern és lázadó darabokban, mint a lezser bőrnadrág, a pasztell és monokróm együttesek, krokodilbőr kosztüm vagy a túlméretezett kabát. A galériára kattintva mutatjuk, hogy a fast-fashion rajongó királyné miként írja újra a királyi udvar divatszabályait!

Mindkét elnökjelölt kampányát tolja az American Apparel

aa 2016. július 30., szombat 08:07

A szoftpornós hirdetéseiről ismert American Apparel a múlt hónapban trollkodta szét minden idők egyik legmegosztóbb amerikai elnökjelöltjének, Donald Trumpnak a választási szlogenjét és a kétségkívül hangzatos “Make America Great Again” (Tegyük újra nagyszerűvé Amerikát) feliratot “Make America Gay Again-re” (Tegyük újra meleggé Amerikát) cserélték az emberi jogok mellett híresen kiálló márkánál, ahol a Legalize gay! névre keresztelt kollekció bevételének 30 százalékát a Human Rights Campaign LMBT csoportjának ajánlották fel.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Pénteki süti: gyümölcsös kosárkák muffinformában

Piszke 2016. július 29., péntek 14:23

Aki csinált már linzert, tud ilyen helyes kis kosárkákat is készíteni, ha van otthon egy muffinsütője. Sőt, az is tud, aki még soha nem csinált linzert, a recept alapja ugyanis a legegyszerűbb linzertészta. Az omlós tésztákról Sütiiskola sorozatunkban már írtunk, ott többféle linzertészta recept is megtalálható, a klasszikus 3:2:1-től a lazított változatokig.

Ha tartalékolunk belőlük a mélyhűtőben (például mindjárt dupla adagot készítünk), akkor pedig kb. 1 perc alatt készíthetünk ütős desszertet bármilyen alkalomra. Tölteléknek sima tejszínhab vagy a sűrű görög joghurt is megteszi, de ki mondta, hogy például nem lehet egy ilyen sütit nutellával tölteni!?

Fotó:Piszke
Fotó:Piszke
Fotó: Piszke

Ha lágyabb töltelékkel készítjük, akkor csak egy-két órával a tálalás előtt rakjuk össze, ne ázzon el a tésztakosár.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A legnagyobb hőségben is kabátban?

aa 2016. július 29., péntek 11:39

Ki tudja, talán légkondi betegségben szenvedhetnek azok a hírességek, akik a nagy júliusi kánikulában nem falatnyi nyári ruhában és papucsban, hanem csizmában, pulóverben vagy kabátban teszik ki lábukat az utcára. Legutóbb Chriselle Lim stylist posztolt gey furcsa képet az Instagram oldalán, melyet elnézve nem értjük, vajon miért gondolták azt az Olsen-ikrek, hogy az országos melegrekordok ellenére kabátban jelennek meg egy Los Angeles-i eseményen?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Mintást mintással felvenni? Bevállaltam!

yuka 2016. július 29., péntek 07:53

Amilyen nagy paradigmaváltásnak számít mintást mintással hordani, pont annyira friss fuvallat is azoknak, akik évek óta unottan figyelik a divat önismétlését. Ez a trend amúgy nem annyira új, hírességek és neves divatbloggerek már 2-3 éve hordják, de teljesen más bevonulni egy ilyen szettben a New York-i divathétre, mint felszállni a villamosra egy átlagos hétköznap reggel és munkába menni. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy jóval többen nyitottak már rá itthon is, mint akik élből elutasítják – természetesen őket is meg lehet érteni. A bizonytalankodóknak pedig bátorításul jöjjön az én elmúlt hetem, amit végig mintásban töltöttem a szerkesztőségben.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Csak egyszerűen: maceramentes rántott sajtgolyók

Katucikonyha 2016. július 28., csütörtök 17:44

Ön sem szeret vacakolni a rántott sajttal? Dupla panír, hogy tökéletesen fedje a sajtot, és ha kifolyik, akkor aztán teleköpködi olajjal a konyhát. Szóval erre megoldás ez a sajtgolyó. Pillanatok alatt összeállítható, nem folyik ki, nagyon gyorsan megsül, és még a gyerekek is jobban szeretik.

És amit még nagyon szeretünk benne, hogy a sajtokat kedvünk szerint variálhatjuk, vagy zöld fűszerekkel is feldobhatjuk. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Jön a trágyából készült ruha

bb 2016. július 28., csütörtök 14:12

Míg Angliában Alexander McQueen DNS-éből tenyésztett bőrből készül bőrdzseki és táska (erről majd egy másik cikkben bővebben beszámolunk), addig az eindhoveni BioArt Laboratories műhelyében elkészült az a “Mestic” névre keresztelt haute couture ruha, amit többek között tehén ürülékből hoztak létre. Mi pedig el sem tudjuk képzelni, hogy mit szól majd mindehhez a PETA, de Karl Lagerfeld reakcióját szívesen meghallgatnánk az innovációval kapcsolatban.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Heti kedvenc: mindent elárasztottak a pomponok

moana 2016. július 27., szerda 17:33

Tavaly márciusban pillanatok alatt elkapkodták a NastyGal 160 ezer forintos pomponos ruháját. Ugyan maga az eset és a ruha is kissé extrém, a pomponoknak azóta sem áldozott le, sőt, a székére is nyugodtan varrhat belőlük. De vissza a divathoz! A hajtás után mutatunk néhány példát, hogyan teheti vidámabbá öltözködését! 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Menő vagy ciki a felcsatolható állat farok?

Menő/Ciki

aa 2016. július 27., szerda 15:36

Nemcsak az élethű állatos kiegészítők vannak divatban a szezonban, hanem a felcsatolható szőrme és műbőr állatfarkak is. Legalábbis a kelet-londoni márka, a Tell Tails szerint egészen biztosan, mivel a kreatív banda webáruháza tele van mókásabbnál-mókásabb dinoszaurusz, makimajom, leopárd, mókus és sárkány farkakkal.

Távolról sincs vége, olvasson még »
753 szavazat 622 szavazat

Koktélok: ezektől fog pillanatok alatt berúgni!

Divany.hu 2016. július 27., szerda 08:03

Ha gin, akkor gintonic. Nagyjából itt véget is ért a ginhez köthető koktélok ismertsége. Pedig a gin jóval többet tud, mint sunyi módon berúgatni az ember.

A Bombay Sapphire ginnek például tíz növény adja meg az aromáját:  a citromhéj, a nősziromgyökér, a cassia-kéreg, a borókabogyó, a koriandermag, az angyalgyökér, a mandula, az édes gyökér, a jávai bors és a malagétabors mind különleges eljárással kerül az italba. A növényeket nem közvetlenül főzik bele a gabonapárlatba, hanem a már teljesen tiszta gőzt eresztik át egy, a növényeket tartalmazó perforált rézkosáron.  

A Star Of Bombay pedig különlegesen magas minőségű London Dry Gin. A Sapphire-ből ismert tíz növény további két hozzávalóval egészül ki, ezek a citrusos bergamot, és az édes, erőteljes illatú magokkal rendelkező ambrette.

A gin egyébként nagyon alattomos ital, pillanatok alatt be lehet rúgni a koktéloktól, ezért rendesen egyen mellé, ha nem ez a fő szempont. 

Mit nevezünk ginnek?

A jelenleg hatályos EU szabályok szerint, azokat a minimum 37,5% alkoholtartalmú italokat nevezzük ginnek, melynek legfőbb íze a boróka. Három fajtája létezik, a kevert gin, a desztillált gin és a London Dry Gin.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szezonja van: barackos dióhabos pite

Ötvös Zsuzsanna 2016. július 26., kedd 17:52

A szaftos, édes sárgabarack nagyon jó párost alkot a mákkal – ez a kettős az alapja ennek a pitének is. Egy réteg omlós tésztára könnyed mákos-diós hab kerül, erre pedig sárgabarack-szeleteket sorakoztatunk. Meggyel is nagyon jól működne még!

 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Ilyen lesz a KENZO x H&M kollekció

nemoszi 2016. július 26., kedd 15:22

Most jelent meg az első 3 kampánykép a KENZO x H&M együttműködésről, amit annyira várunk.

A fotók alapján egyelőre úgy tűnik, talpig bársonyos, színes tigrismintába fognak öltözni a lelkes H&M vásárlók – a kollekció első 3 publikus szettjének stílusa egységes és elég feltűnő. Kíváncsian várjuk, vajon lesz-e, aki Budapesten bevállal például egy hasonló szettet. A modell Isamaya Ffrench, civilben sminkes:

Távolról sincs vége, olvasson még »

8 egyszerű szépészeti tipp irodistáknak

Edicsek 2016. július 26., kedd 10:45

Hányszor bosszankodott már azon, hogy, összetollazta a kedvenc fehér blúzát vagy éppen tönkretette pár perc alatt a frissen festett körmét? A Southern Living összeszedett 8 nagyon egyszerű tippet, amivel ezeken a mindennapos baleseteken könnyen túllendülhet – ezeket pontokba szedve fordítottuk le, de szerencsére videóval is tudjuk szemléltetni, melyik praktika hogyan válik be! 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A legújabb őrület: 100 réteg szájfény és hajlakk

nemoszi 2016. július 26., kedd 07:58

Amikor nemrég a Velveten szembejött a 100 réteg alapozót magára pakoló vlogger, még azt hittük, ez csak valami kivételesen furcsa ötlet: hamar rá kellett jönnünk, hogy ez bizony nem egyszeri hülyeség, hanem trend a Youtube beauty vloggerei körében. Újabban bármiből felpakol magára az ember irdatlan mennyiséget, az érdekes. Legalábbis a videók nézettsége azt mutatja.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A farmersort is lehet elegáns

aa 2016. július 25., hétfő 16:38

Jó ideje alapdarabja a farmersort a nyári ruhatárunknak, de sajnos gyakran viseljük ugyanazokkal a lotyós külsőt kölcsönző felsőkkel és unalmas kiegészítőkkel a hétköznapokban is, mint amiket a fesztiválokra veszünk fel a forrónadrághoz.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Teszt: vitaminos sportvizek, a szomjat nem oltják

Tuna Judit 2016. július 25., hétfő 12:38

A sportolás alatt kiizzadt folyadékot és ásványi anyagokat érdemes pótolni edzés után, ilyenkor nyáron meg duplán is szükség van erre. És mivel többen is kíváncsiak voltak a szerkesztőségben, hogy mit tudnak az úgynevezett sportitalok, beszereztünk néhányat, és megkóstoltuk, milyenek.

Az az igazság, hogy a legtöbbnek elég bizarr színe van, főleg a málna-eper ízesítésűeknek, ezek ugyanis általában kékek. Igen, kékek. Egyáltalán nem értjük mi szükség van erre, hiszen a sportitalok felnőtteknek készülnek, és a legkevésbé a színük fontos.

Nos, amint túltettük magunkat az első sokkon, jött a második: borzasztó édes az összes. Annyira, hogy edzés után, vattát köpve, ember legyen a talpán, aki egy ilyet lehúz. Szerencsére azért volt egy-kettő olyan is, amelyiket nem toltak agyon édesítővel, ezeket ne hagyja ki, ha már sportitalra adja a fejét.

A teszten nem tudományos alapon vizsgáltuk az italokat, és akadt pár amelyik a maximálisan elérhető 30 pontból, több, mint 15-öt megszerzett. És persze azt is meg kell említenünk, hogy nem egyformák a vizek, mindegyikben más vitaminok és ásványi anyagok vannak, úgyhogy ezt ellenőrizze le, mielőtt leemeli a polcról. 

A hajtás után mutatjuk az eredményeket:

Távolról sincs vége, olvasson még »

Végre összetalálkozott a push up és a fűző

Menő/Ciki

aa 2016. július 25., hétfő 09:25

Míg a Trusst Lingerie tervezőpárosa a tavalyi évben 110 év után először forradalmasította a melltartópiacot, addig a szépség és techdivatban élenjáró koreai K-pop stílust képviselő webáruház, a Somethin'Sweet egyik tervezője, Chuu piacra dobta a melltartó alatt használatos, mell-megemelő találmányát Corset Nubra néven – írja a fehérneműpiac legújabb dobásáról a MarieClaire.com.

Test és fekete színben is kapható.
Test és fekete színben is kapható.
Fotó: sthsweet.com
Távolról sincs vége, olvasson még »
580 szavazat 462 szavazat
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 ... 432

Blogok, amiket olvasunk

KERTÉSZ Ötletek zöldségágyások beültetéséhez

A nyár általában a pihenés időszaka, ezért a legtöbben ilyenkor már nem akarnak intenzív gondoskodást megkövetelő zöldségeket vetni. Lássuk, mint lehet tenni!

OTTHONTÉRKÉP Hagyd le a képről apu sörhasát!

A nappali ajtaján belógó hatalmas sörhas, egy csak félig látszó kutya vakarózó hátsó lába, lerágott csirkecsont a könyvespolcon – biztosan mindenki látott hasonló vicces vagy visszataszító fotókat ingatlanhirdetésekben.

MÁS TÉSZTA Búzadara dal - megyek panírozni

A nyár minden bizonnyal legújszerűbb dallamos hip-hop slágerében réteslisztről, búzadaráról és kenyérlisztről énekelnek a debreceni egyetem afrikai származású hallgatói. Ne hagyd ki!
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés