Meghalt Magyarország korábbi államfője – egy korszak ért véget

1301. január 14-én elhunyt III. András, az utolsó Árpád-házi magyar király, akinek halálával kihalt az akkor már háromszáz éve uralkodó királyi ház férfiága. Bizalmasa, István nádor halálakor „az Árpád-ház utolsó aranyágacskájaként” búcsúztatta az uralkodót. András királyi származását azonban már a kortársak közül is többen kétségbe vonták.

Az 1290-ben trónra lépett III. András apai ágon hivatalosan II. András király unokája volt, származásával kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények. 1265-ben, II. András halálakor utolsó felesége, Estei Beatrix, egy gazdag itáliai nemes lánya bejelentette, hogy gyereket vár. Miután felmerült a gyanú, hogy a királyné nem a férjétől, hanem egy házasságtörő viszonyból esett teherbe, az özvegy hazamenekült Itáliába. Gyermekét, Utószülött István herceget sem IV. Béla király, sem Kálmán herceg nem ismerte el testvérének, ezért nem térhetett vissza Magyarországra. A fiatalon elhunyt István saját gyerekére, a nagyapja után elnevezett, hercegként nevelt Andrásra ruházta át a magyar trónra való jogát, melyet ő maga sohasem tudott érvényesíteni.

Kultbait – ez a cikk meg mi a szösz?

Csak görgettél az információáradatban, és egyszerre megakadt a szemed ezen a címen? Elkapott a csúsztatás, a féligazság, beszippantott a botrány reménye? Nem vagy egyedül. Ennyi inger között már sokszor csak arra kapjuk fel a fejünket, ami igazán üt, ami kilóg a többi közül. Nem véletlenül van tele a net kattintásvadász címekkel, amik mögött általában semmi értékeset nem találsz, míg a tényleg alapos, minőségi tartalmak gyakran elvesznek a hírversenyben.

Nekünk fontos, hogy kapj is valamit az idődért, ahogy az is, hogy észrevedd, ha át akarnak vágni, hogy tudatosítsd, hogyan is érdemes felelősen fogyasztani az online írásokat. Így született meg új sorozatunk: napi kultúraadag, címében korunk ingerszintjéhez igazítva. Ez a kultbait.

Magyarországon ekkoriban káosz uralkodott, a különböző főúri családok vetélkedtek egymással a hatalomért. A tízévesen trónra került IV. László bábbá vált ezekben a játszmákban – a viszálykodó családok még ellenkirály állításával is többször kísérleteztek. 1290-ben László királlyal kun gyilkosok végeztek, és miután utód nélkül halt meg, öccse, András pedig már korábban elhunyt, a Habsburgoktól az Anjoukig többen is követelték a koronát. Az idegen hatalmak térnyerésétől való félelemtől vezérelve a magyar oligarchák végül az Árpád-ház utolsó élő férfi leszármazottjának tartott Velencei András herceget emelték a trónra, III. András néven.

András származását még a trónra lépése után is kétségbe vonták egyesek. Egy ízben még egy csaló is megjelent, aki IV. László rég meghalt öccsének, Andrásnak adta ki magát. Koronázása után nem sokkal András Óbudán összehívott egy országos gyűlést, ahol megerősítette az egyház jogait és a nemesek kiváltságait, illetve megfogalmazta kívánságát a László előtti állapotok visszaállítására. A valóság azonban felülírta ezeket a törekvéseket – a fiatal királynak nem voltak eszközei az egyensúly helyreállításához. A külpolitikai helyzet sem volt éppen rózsás. A pápa nem ismerte el III. Andrást, és IV. László unokaöccsét, Anjou Károlyt koronázta magyar királlyá. Eközben Habsburg Rudolf király kiürült hűbérnek nyilvánította Magyarországot, és fiának, Albertnek adományozta.

András uralkodásának tizenegy éve azzal telt, hogy igyekezett a különböző főúri családok között egyensúlyozni, és a kegyeiket kereste, hogy támogatókat szerezhessen a külhoni harcokhoz. 1300-ban már megszilárdulni látszott a királyi hatalom, amikor az időközben elhunyt Anjou Károly fia, a tizenkét éves Károly Róbert Magyarország földjére lépett. András felvehette volna ellene a harcot, de nem tartott tőle. 1300 végén meghalt András legfőbb támasza, Morosini Tomasina anyakirályné, nem sokkal később, januárban pedig a király is követte édesanyját a sírba. A közbeszéd mindkettejük halála ügyében mérgezést emlegetett.

András halálával végleg kihalt az Árpád-ház, az ország pedig újfent feudális anarchiába süllyedt. Az 1301-ben Esztergomban, majd 1309-ben Budán és 1310-ben Székesfehérváron is megkoronázott Károly Róbertnek 1320-ig tartott, mire megszilárdította hatalmát a kiskirályok ellenében.

Ha érdekel a többi Kultbait cikkünk is, olvasd el például ezt is: 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek