Egy süti reggelire, ebéd után, uzsonnára: így készíts banánkenyeret

Egy amerikai kutatóközpont megállapításai szerint a banán még úgy is képes csökkenteni az étvágyat, ha egy falatot sem ettünk belőle. Chicagói kutatók azt állítják, hogy pusztán az illatával képes becsapni az agyat. Azt az érzetet kelteni, mintha meg is ettük volna a gyümölcsöt.

A banánkenyér annyira egyszerűen összeáll, hogy nincs az a kezdő szakács, aki képes lenne elrontani. Tökéletes arra az esetre is, ha a gyerekekkel együtt sütnél valami finomat, mert néhány éves kortól a banán pürésítése, vagy a kimért hozzávalók adagolása már simán rájuk bízható. 

Az Egyesült Államokból indult, ahol nem a banán népszerűsége hívta életre valamikor 1930 körül, hanem a sütőporé. Onnantól kezdve gyorsan népszerű lett, talán amiatt, mert a túlérett banánok is elférnek benne. Sőt, azok leginkább.  1929-ben ugyanis New Yorkban érte el mélypontját minden idők legnagyobb tőzsdei válsága, amely később globális világgazdasági recesszióhoz vezetett. És hogy ennek mi köze a banánkenyérhez? Onnantól kezdve egy kicsit értékesebbé vált minden alapanyag, ez a sütemény viszont a kidobásra szánt banánokat is megmentette. Hát így.

Aztán már csak egy jó marketinges kellett, aki egy néhány évvel későbbb megjelent szakácskönyvben ezt, a sütinek talán túl egyszerű, ám kenyérnek nagyon izgalmas édességnek a nevét kiagyalja.

Enyhén sós vajjal az igazi.
Enyhén sós vajjal az igazi.LauriPatterson

Hozzávalók 4 személyre

  • 0.5 zacskó sütőpor
  • 20 deka liszt
  • 15 deka cukor
  • 2 tojás
  • 15 deka vaj vagy margarin
  • 2 darab banán
  • 1 zacskó vaníliás cukor
  • 1 fél mokkáskanál
Recept idők

Elkészítés:

A vajat keverd el a sóval és a cukorral, majd add hozzá az összetört banánokat is. Ha már az állaga egyenletes, akkor mehet a keverékhez a liszt és a sütőpor is. Ha túl sűrűnek találod, egy kis tejet is önthetsz bele. Az összes hozzávalót alaposan dolgozd el, töltsd át a tésztát egy hosszúkás sütőformába, végül süsd készre nagyjából 160 fokon, 35-40 perc alatt.

Ha szeretnél egy egyszerű cukormázat is a tetejére, akkor keverj el néhány kanál porcukrot pár csepp citromlével, fahéjjal és reszelt narancshéjjal. Amikor már krémes állagú, akkor öntsd a kihűlt banánkenyér tetejére. Enyhén sós vajjal tökéletes reggeli, de egy délutáni kávé mellé is jól áll.

Ha megunod ezt a változatot, csináld meg almával ugyanezt a sütit. Csak cseréld a receptben a banánokat 2-3 darab reszelt almára, a tálaláskor pedig szórj a cukormáz tetejére apróra vágott, pirított diót.

 

Miért görbe a banán? Miért görbe a banán?

Íme a válasz egy ezeréves kérdésre.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Vacsoratipp Valentin-napra: parmezános tészta prosciuttóval és articsókával, krémes sajtszószban

Valentin-nap idén éppen hétköznapra esik, de ha te sem mennél el mellette, és meglepnéd a szerelmed valami finomsággal, ezt a remek tésztát akár kezdőként is összedobod alig 20 perc alatt!

2022. február14., 07:32

Reggeli burrito burgonyával és tojással – maradékmentésre tökéletes

A hűtőben megszáradni készülő tortillalapok és a bugronyasalátából kimaradt főtt krumpli egyszerűen új értelmet nyer ezzel a remek fogással. Nálunk majonézzel készült, de ha ebben a változatban megunod, készítsd el a pestós-paradicsomos, vagy akár a szarvasgombaolajjal felpimpelt változatát is.

2021. október6., 07:32

Hidegen készülő banánhajópite – ehhez a remek desszerthez nem kell a sütőt bekapcsolnod

Nincs sütő, nincs fölösleges hőség a lakásban, mégis elkészül a desszert. Mi ez, ha nem varázslat?

2021. július1., 10:24

Mai kedvencünk: hidegen készülő barackleves téli fűszerekkel

Néhány kekszet tálalj mellé, és már el is készült ez a remek finomság. Csirkehús mellett, baconbe tekert májfalatkák oldalán is remek, de egy csípős indiai elé is jól illik.

2022. február24., 11:12

Heti retró kedvencünk: krumplileves füstölt kolbásszal

Imádjuk, mert nemcsak finom, de olyan fogás is, ami mellett nem kell ott állnunk, csak hagyni, hogy kis lángon megfőzze magát ez a finomság. Jó köményes, házi rozskenyérrel szeretjük a legjobban.

2022. február22., 10:08

Mai kedvencünk: tejszínes-baconös csirkemellfilé

Egy remek fogás, amelyhez egy nagy adag paradicsomsalátát és frissen sült kenyeret eszünk a legszívesebben.

2022. február17., 10:36

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek