Herbie-től a Knight Riderig: a filmtörténet leghíresebb autói

Vannak filmek, amelyekben az autók legalább akkora szerepet játszanak, mint a színészek. Ki ne emlékezne Herbie-re, a mindig száguldó kicsi kocsira, vagy épp Michael Knight fekete társára?

1968 óta tudjuk, hogy egy aranyos autó is lehet filmsztár. A Kicsi kocsi kalandjai című film hozzánk ugyan csak 1980-ban jutott el, tévében pedig 1992-től adták, mégis rövid idő alatt tömegeket nyűgözött le az önmagát vezető, saját személyiséggel bíró kis Volkswagen. A Disney trükkje mai szemmel nézve egyszerű volt: a hátsó ülésről irányították az autót pedálok, kormány és csigák segítségével, a kamera pedig úgy vette fel a jeleneteket, hogy ne látsszon az épp csak kukucskáló sofőr arca.

A felvételek során több ilyen átalakított Bogár szerepelt, orrán az 53-as rajtszámmal. A Kicsi kocsi újra száguld és a Herbie Monte Carlóba megy című folytatásokban szereplő autó olyan értéket képviselt, hogy 2015-ben több mint nyolcvanezer dollárért vette meg egy gyűjtő. Szép csúcspontja volt ez az 1938-tól 2003-ig gyártott típusnak, ami – részben a filmeknek köszönhetően – a világ harmadik legnagyobb példányszámban eladott autómodelljeként ment nyugdíjba.

A Bogár történetének egyébként van némi magyar vonatkozása is: megtervezésében 1925-ben Barényi Béla mérnök is szerepet játszott, ám terveit nem szabadalmaztatta, így éveken át harcolt az elsőbbségért Ferdinand Porschéval.

James Bond Aston Martinjai

A legendás brit autómárka szériái a nem kevésbé ikonikus James Bond szolgálatában váltak igazán híressé. Az 1964-es Goldfinger című filmben az akkor leggyorsabb autónak számító DB5 típust alakították át Bond kedvéért. Ettől kezdve a 007-es ügynök és a márka összefonódott: a sorozat szinte minden részében Aston Martinban láthatjuk a legendás kémet. A 2008-as AQuantum csendje című részben Aston Martin DBS-t használtak, amit Craig helyett persze a profi versenyző és tesztpilóta, Ben Collins vezetett, a 2015-ös 007 Spectre – A Fantom visszatér című film kedvéért pedig legyártották az Aston Martin DB10-et, igaz, mindössze tíz példányban. Külön érdekesség, hogy az üldözéses jeleneteket a profi ralibajnok, Mark Higgins vezetésével élőben is végrehajtották, és így hét autót tettek totálkárossá.

A felejthetetlen Knight Rider

1982 és 1986 között (plusz az ismétlések évei) szögezte a kanapéhoz a tévénézőket David Hasselhoff és legendás autója, K.I.T.T. (a Knight Industries Two Thousand rövidítése) a Knight Rider epizódjaiban. A beszélő, piros futófényű, saját személyiséggel rendelkező sportautó és mesterséges intelligencia Versényi László hangján kápráztatta el a magyar nézőket a poénjaival. Az autó a sorozatban 300 mérföldes óránkénti sebességgel száguld, önvezető, és olyan sérthetetlen külső vázzal rendelkezik, amelynek pontos összetételét még maga Devon sem ismeri.

A valóságban egy Pontiac Firebird Trans Am segítségével forgattak, a rendező, Glen A. Larson 1981-ben közvetlenül a gyártósorról vette meg az első epizódoknál használt két példányt. Persze a sorozat kedvéért átalakították: az első rész után jellegzetes orrkialakítást és ködlámpákat kapott – minden mást számítógépes trükkök segítségével oldottak meg.

Vissza a jövőbe egy menő autóval

Az erdélyi román-magyar származású John DeLorean alapította a nem túl sikeres DeLorean Motor Companyt, amely egyetlen ismert típust gyártott a nyolcvanas évek elején, mielőtt felszámolták volna a céget: a DeLorean DMC-12-t. Az autót a sirályszárnyak, illetve az üvegszálas műanyagból és rozsdamentes acélból készült karosszéria tette igazán különlegessé, és a Vissza a jövőbe-trilógia egyik főszereplőjeként vált legendássá még úgy is, hogy a valóságban sosem lett volna képes elérni a 88 mérföld/órás sebességet, és a motorhangját is szinkronizálni kellett. A trilógia forgatása alatt összesen hét karosszériát használtak el. Mára három maradt meg belőlük: az egyik magángyűjtőnél van, kettő pedig a Universal Studiosnál, és néha meg is lehet nézni a kiállításokon. Még a fluxuskondenzátor is benne van mindkettőben. A DeLorean DMC-12 egyébként kiválóan ellenáll a rozsdásodásnak, így az utakon a mai napig találkozhatunk néhány ezer példánnyal, sőt 2017-ben a gyártását is újraindították.

A taxi, amiből rosszulléttel szálltak ki az utasok

1998-ban robbant be a mozikba a Taxi első része, amit aztán négy folytatás követett. A főszerepben Samy Naceri francia színész és egy fehér Peugeot 406-os. Az extrém gyorsulásra és manőverekre képes autó kalandjai nem a számítógép előtt készültek: szinte minden jelenetet a valóságban is leforgattak Marseille utcáin autóversenyzők és kaszkadőrök segítségével.

Összesen 110 autót használtak el a forgatások során, és talán mondanunk sem kell, hogy a zömük totálkárosra tört. A rendező, Gérard Pirès korábban maga is profi autóversenyző volt, és ez érződik is a filmen. „Jó kaszni, jó sofőr, nincs kockázat!” – vallja. Peugeot 406-ost ma sem nehéz beszerezni, és több alkalommal árulták már a filmekben szereplő, hátul hányós zacskókkal felszerelt autókat is. Áruk azért nem magas, mert közvetlenül a gyárból érkeztek a forgatásra, nincs azonosító számuk, így forgalomban nem használhatók.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek