Segítséget kérnek a Zara fizetés nélkül maradt dolgozói

Cserben hagyta alkalmazottait az a török gyár, ahol a Zara és a Mango is varratott.

Ezúttal nem döglött rágcsáló, hanem segítségkérő cetli került elő a Zara ruhákból Isztambulban. – hívja fel a figyelmet az Associated Press a több mint 2200 üzlettel és 53,4 millió fontos éves bevétellel rendelkező Inditex márka újabb botrányára. A hírek szerint az “Ezt a darabot, amit meg fogsz venni, én készítettem, de nem fizettek ki érte” üzeneteket a török Bravo Tekstil vállalat egykori alkalmazottai írták, de a papírdarabokat nem a gyárban, hanem már a butikokban csempészték a ruhákba az ott dolgozók.

GettyImages-863635192
Sean Gallup / Getty Images Hungary

"Ezt a darabot, amit meg fogsz venni, én készítettem, de nem fizettek ki érte.”

A szóban forgó vállalat egyébként nem az elmúlt hónapokban, hanem 2016 júliusában állítólag egyik napról a másikra zárt be és nemcsak a Zara, hanem a szintén itt gyártató Mango és Next dolgozóinak több, de legalább három havi bérével is lógnak. Az Inditex óriás sajtófőnöke a Refinery29.com-nak elmondta, hogy ők teljesítették a Bravo Tekstillel szembei kötelezettségeiket, de a Mangóval és a Nexttel közösen létrehoznak egy alapot, melyből a bezárás miatt bajba került alkalmazottakat segítik majd. Többek között az erre az esetre felajánlott összegből kívánják fedezni a végkielégítéseket, az elmaradt béreket, valamint a ki nem fizetett szabadságokat is.

GettyImages-501440608
Bloomberg / Getty Images Hungary

A spanyol márkának nem ez az első balhéja, korábban a cég amerikai jogtanácsosa diszkrimináció (zsidó, amerikai és meleg hovatartozás) miatt perelt, de vonták már felelősségre környezeti károk okozásáért, míg a BBC oknyomozó műsora épp a törökországi gyártóüzemekben található állapotokról készített egy rejtett kamerás felvételet, melyből kiderült, hogy a Zara, a Mango és a Marks & Spencer kollekcióit menekültek és 15 évnél fiatalabb menekült gyerekek varrják.

Az utóbbi balhé miatt a Zara anyavállalata nemrég kiadott egy nyilatkozatot, melyben kijelentette, hogy kész együttműködni a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel (ILO) abban, hogy minden szinten javítsanak a ruházati szektoron, sőt a közlemény szerint együttműködnek a szervezet SCORE projektjén is, ami a kínai és török gyárak irányítási rendszereinek és munkakörülményeinek javítására és átláthatóságára irányul.

Oszd meg másokkal is!
Mustra