Itt Karl Lagerfeld x Vans kollekció: árakkal!

A Vans és a legendás divattervező saját márkája közötti együttműködés első hallásra furcsának tűnhet, pedig a végeredmény egész harmonikusra sikerült.

A Vans úgy tűnik, megirigyelte a Supreme és a Louis Vuitton közös kollekciója körüli gigászi hírverést, nem mással fognak ugyanis szeptemberben együttműködni, mint a Chanel agytrösztjével, aki ezúttal a saját, azonos nevű márkáját dobta be a közösbe. A WWD szerint ráadásul nem is lesznek megfizethetetlenek a Lagerfeld x Vans darabok, nem kell tehát 1 milliót kipengetni majd egy hátizsákért. 

Sok kicsi Karl

A szinte kizárólag fekete-fehérben mutatkozó divattervező ikonikus profilja persze kitűnően passzol a Vans nem kevésbé legendás kockás mintájához, kifejezetten illik tehát egymáshoz az elsőre talán furcsának tűnő páros. A nem túl meglepő módon szintén fekete-fehér kollekció egyébként a tervező profiljával és ’K’ betűkkel kivarrt cipőkből, és a két márka logóját ötvöző ruhadarabokból áll majd, és a Karl Lagerfeld üzleteken és a két márka webáruházain és kijelölt külföldi boltjain kívül a Mammutban, a Vans üzletében is elérhető lesz szeptember 7-től.

Karl! Karl, Karl, Karl!

Persze a Karl Lagerfeld logo és a rengeteg K betű szemlátomást nem voltak elegendőek a legendás tervező számára, legalábbis erre enged következtetni a mester portréját egy kockás nyakkendővel kiegészítő póló, ami szintén részét képezi majd a kollekciónak. A WWD szerint amúgy 10 és 75.000 forint között mozognak majd az árak – 74.990 forintot a kollekció ékkövét jelentő K betűkkel borított, steppelt bőr hátizsákért kell majd leperkálni.

Szerintetek menő vagy ciki az első hallásra cseppet szokatlanul hangzó Lagerfeld x Vans kollekció?

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek