Sárga csillagos felvarróval fogott mellé a Miu Miu

Egy aktív Facebook-felhasználó intézte el, hogy levegyék a polcokról a Miu Miu elő-őszi kollekciójának csillagos darabjait, mondván, a sárga díszítőelemek és azok elhelyezése túlságosan is hasonlítanak arra a csillagra, amit minden zsidónak kötelezően fel kellett varrnia ruhájára a második világháború idején.

Kísértetiesen hasonlóan járt a Miu Miu, mint 2014-ben a Zara, pedig azért ők mintha kisebbet hibáztak volna: míg anno a fast fashion óriás hatágú sárga csillagos (és börtöncsíkos) gyerekruhát árult, a Miu Miu ötágú csillagalakú felvarrókkal akarta feldobni ruháit – hiába, a Jewish Chick nevű Facebook-felhasználó ugyanis hadjáratot indított a márka ellen, mondván, a sárga csillag elhelyezése és megjelenése bántó – írja a Daily Mail.

Akciója hamar komoly sikert ért el, nem csak a kanadai Holt Renfew nevű bolt polcairól – amire panaszkodott Jewish Chick – vették le a Miu Miu elő-őszi kollekciójának csillagos darabjait, hanem teljesen eltűntek mindenhonnan. A szorgos felhasználó ezzel a bejegyzéssel indította el a lavinát augusztus 21-én, ami mostanra már meg is hozta gyümölcsét:

A Miu Miu ugyanis tudta, mi az egyetlen, amit egy márka tehet, ha a felhasználók a közösségi médiában háborognak: elnézést kért és azonnal kivonták a forgalomból a sárga felvarrós ruhákat. "A Miu Miunak nem állt szándékában semmilyen politikai vagy vallási állásfoglalást tenni, elnézést kérünk mindenkitől, akit megbántottunk. Említett ruhákat azonnal kivontuk a forgalomból" – adta ki közleményben a márka szóvivője, Preia Narendra. (A Holt Renfew sem késlekedett, mégis kapott pár egycsillagos értékelést.)

Nem most kezdték

Az egészhez azért hozzá tartozik, hogy a Miu Miu szezonok óta felvarrós kabátokat, szoknyákat dob piacra, a mostani elő-őszi kollekciónak is szerves része a rengeteg felvarró és csili-vili ruhadísz. A rengeteg felvarró közül csak egy a sárga, "John" feliratú, mely egy ruhára, dzsekire és egy szoknyára került fel. Attól eltekintve, hogy elég csúnyák a cuccok és mégis, miért venne valaki 3000 euro körüli áron egy olyan női dzsekit, amire az van írva, hogy "John", a vallási felháborodás túlzónak tűnik. A csillag nem hat-, hanem ötágú, és nem egymagában szerepel a ruhán, hanem más felvarrók – például egy rózsaszín flamingó – társaságában. Mondhatnánk, hogy vicces, hogy 2017. máricusában a párizsi divathéten még senkit nem zavart a dizájn Poppy Delevingne dzsekijén, most meg percek alatt eltüntették a sárga csillagokat, de végülis nem az.

A galériában találsz még pár képet a Miu Miu felvarrós kollekcióiról, ha van kedved, nézd meg őket. Ha épp csak szavaznál egyet, azt is megteheted: szerinted is bántó a Miu Miu "John" csillaga vagy nem érted a felháborodást?

Hasonlít vagy nem?

Oszd meg másokkal is!
Mustra