Ha érteni akarod a transzneműeket, ezeket a filmeket nézd meg!

Zanza!

A transzneműség 1-2 éve került be igazán a köztudatba, ennél jóval több filmes alkotás foglalkozik a témával. Most összeszedtünk pár olyan filmet, mely viszonylag hitelesen ábrázolja a transzneműek helyzetét.

Mivel a transzneműek még az LMBTQ közösségen belül is egy igen erősen marginalizált csoport, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy az ezreket, milliókat elérő filmes alkotásokban hogyan ábrázolják a transznemű karaktereket, és milyen üzenetet közvetítenek róluk a nézőknek. Érthető a vita akörül is, hogy mennyire tudja egy nem transznemű eljátszani egy olyan transznemű szerepét, aki "átalakulása" előtt akár évtizedekig élt olyan neműként, melyet soha nem érzett magáénak. Ettől függetlenül elvitathatatlanok azok a zseniális alakítások, melyek segítenek megértetni a transznemű emberek helyzetét. Most ilyen filmekből válogattunk.

1. A dán lány (The Danish Girl)

Az igaz történeten alapuló film 2015 egyik nagy durranása volt, de nem is érdemtelenül, hiszen témáját illetően fontos és aktuális film, ráadásul zseniális színészi alakításokat láthattunk benne. Kezdve a főszerepet játszó Eddie Redmayne játékával, aki egy olyan férfit alakít, aki szép lassan felismeri, majd úgy dönt, felvállalja, hogy külső nemi jegyei ellenére nőnek érzi magát, és így is kívánja leélni további életét. Einar Wegener  feleségével, Gerdával - (Alicia Vikander, aki alakításárt a legjobb női mellékszereplő kategóriájában Oscart kapott - boldog házasságban élnek, minden ott kezd el bonyolódni, amikor egy nap Gerda megkéri a férjét, hogy öltözzön nőnek késő modellje helyett. Ez az alkalom mindkettejük életét megváltoztatja, Einar ugyanis rájön, Liliként tud csak tovább élni. A film nemcsak a főszereplő belső vívódásait, felismerésének stációit mutatja be hitelesen, de szépen kidomborítja, hogy az elfogadás még akkor sem mindig magától értetődő, amikor mélyen szeretjük a másikat. 

2. A fiúk nem sírnak

Szintén egy életrajzi történetet dolgoz fel A fiúk nem sírnak című amerikai film, mely ugyan nem egy friss darab (1999-es), de még mindig az egyik legerősebb és legsokkolóbb alkotás a témában. A rendező, Kimberly Peirce aprólékos kutatómunkát végzett előtte, bejárta az eredeti helyszíneket, és több tucat interjút készített, hogy minél többet megtudjon a tragikus sorsú Brandonról.

1993 végén egy nebraskai tanyán két fiatal nemi erőszakot és többszörös gyilkosságot követ el. Az áldozatok között van Brandon Teena is, egy fiatal fiú, aki nemrég érkezett a városba. Brandon gyorsan beilleszkedik és rövid időn belül nagyon népszerű lesz. Időközben kiderül, hogy a személyigazolványa szerint lány, csak fiúnak adja ki magát a környezetének.  A befogadó, de annál konzervatívabb környezete csalónak, perverznek, betegnek címkézi és páran a végsőkig elmennek a bosszúállásban. Brandon megformálója a filmben Hilary Swank, aki ezért a alakításáért elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat. A filmben feltűnik még Chloë Sevigny, Peter Sarsgaard, Brendan Sexton, Alicia Goranson és Jeanetta Arnette. Sevigny alakításáért alakításáért szintén Oscar-díjra jelölték.

A film bemutatásával egyidejűleg egy másik, hasonló gyilkosság – Matthew Shepard, egy tizenéves meleg fiatal megölése – csak tovább növelte az érdeklődést a film iránt. Mostani szemmel az a film egyedüli hibája, de talán azért, mert akkoriban a transzneműségről még jóval kevesebb voltak az információink, hogy bár az alkotás egyértelműen elítéli a Brandon elleni brutalitást, mégis sérült emberként ábrázolja, mintha a transzneműség mindenképp együtt járna egy pszichés betegséggel, vagy személyiségtorzulással.

3. Transparent 

Az Amazon egyik sorozatát, a Transparent-et is érdemes megnézni, melyben rengeteg transznemű színész játszik. A sztori egy 70 éves férfiról szól, aki felvállalja mindenki előtt, hogy ő valójában nő. A Mortból Mourára változó karaktert alakító Jeffrey Tambor bár ciszgender, a kritikusok szerint a játéka nemcsak jó, de hiteles is, a film pedig mellőzi a jól ismert negatív sztereotípiákat, melyeket sajnos még a mai napig láthatunk transzneműekről szóló filmekben.

4. Tangerine

A 2015-ös Tangerine kicsit kilóg az eddigiek sorából, mert nem a transzneműekről szól, viszont végre transzneműek játszanak benne transzneműeket, ráadásul  szokatlan módszerrel készült: három telefonnal vették fel a filmet.

 A történet két Los Angelesben élő nőről szól, akik férfi testbe születtek. Mindketten a testükből élnek. Egyikőjük, Sin-Dee épp a börtönből szabadult és nagyon kiakad, amikor megtudja, hogy a fiúja, míg ő börtönben ült, addig megcsalta egy "muffos", vagyis eredetileg is nőnek született csajjal. A történet ott kezdődik, hogy megkéri barátnőjét, Alexandrát, segítsen megkeresni neki a lányt, akivel megcsalta a pasija.

A film Los Angeles lepukkant negyedében játszódik, így van benne jó sok szex, bulizás és drog, amikre mondhatjuk, hogy nem szerencsés ábrázolása a transzneműeknek, de a film nem róluk szól, hanem hétköznapi emberekről, akik sokféleképpen élnek. A filmben hiába szerepel két transznemű, a fókuszt mégsem a nemi identitásukra helyezték az alkotók, hanem olyan univerzális, minden embert érintő témákra, mint az elmagányosodás, kapcsolatok, vagy a remény fel nem adása.

5.Transamerica

A Transamerica sem elsősorban a szexualitásról, hanem sokkal inkább az emberi természetről szól, ettől függetlenül Felicity Huffmann zseniális alakítása pontos képet ad arról, hogy a legtöbb transznemű, hogyan viszonyul ahhoz a testhez, melyet másnak szeretne látni. .

Bree hosszú évek óta magányosan él Los Angeles-ben, és arra készül, hogy teljes értékű nővé váljon. Már csak egy hét, a nemátalakító műtétig, de egy telefonhívás nem csak a műtét idejét teszi kétségessé, hanem az egész életét a feje tetejére állítja. A New York-i rendőrségen prostitúció és drogügyek miatt letartóztatták 17 éves fiát; é mivel Toby anyja már nem él, őt keresik meg. Bree nem akar foglalkozni vele, akinek létezéséről a telefonhívásig nem is tudott, de terapeutája határozottan ellenzi a műtétet addig, amíg nem tud szembenézni a múltjával. Bree végül kelletlenül elutazik New York-ba.

Blogmustra