Így hódította meg a világot a házimacska

A macska háziasítására körülbelül 10.000 évvel ezelőtt került sor, a kirajzásra pedig Egyiptom kikötőit használták fel a bundás kis szörnyetegek. A száraz tápot már akkor sem szerették.

Pedig először úgy gondoltuk, mi fogjuk kihasználni őket, nem pedig fordítva. A korai gazdálkodók hálásan fogadták a vadmacskák megjelenését a farmjaikon hisz azok segítségükre voltak a gabonaraktárakat készleteit dézsmáló kártevők kordában tartásában. Ekkor még senki nem gondolta volna, hogy néhány évezreddel később ez tárul majd az ember szeme elé, ha beírja a keresőjébe, hogy macskabútor. 

9000 éves macskamúmiákat is megvizsgáltak

Egy több száz macskatetemet DNS vizsgálatnak alávető kutatás alapján úgy tűnik, minderre valahol Délnyugat-Ázsia környékén, illetve az ősi Egyiptom területén kerülhetett sor, nagyjából 10.000 évvel ezelőtt. A DNS-analízis tanúsága szerint a házimacska őse a vadmacska egyik alfaja, a köznyelv által gyakran csak afrikai vadmacskaként emlegetett Felis silvestris lybica volt.

Az első gazdálkodók farmjai környékén megjelent vadmacskák háziasodása után megszelídült állatokat magukkal vitték az elvándorló gazdák, Egyiptom kikötői pedig ideális kiindulópontot jelentettek a macskák számára, hogy a hajók rágcsáló-mentesítésének ürügyén szép lassan az egész bolygót bevegyék. A többi pedig már történelem: Grumpy Catnek például 2,3 millió kétlábú lesi minden mozdulatát.

A post shared by Grumpy Cat (@realgrumpycat) on

Fontos az éberség

A hatalomátvétel kezdeti, macskakörökben valószínűleg az Iliász ekvivalenseként emlegetett egyiptomi korszakában egyébként még csíkosak voltak a követelődző kis dögök, pettyekről és Hitler-bajuszról még szó sem volt. Ezekre az újításokra is minden bizonnyal csak azért mondtak igent a törzs döntéshozói, hogy elaltassák az etetőgépek éberségét, és zökkenőmentesebbé tegyék a most már bármikor esedékes végső hatalomátvételt. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek