Menő lett volna, ha megépül ez a Niemeyer villa is

3D-s látványterv készült a fiókban maradt projektről. Nézzétek meg, hogy mit fújt le a megrendelő a 40-es évek végén!

Az Archilogic hozta le nemrég Oscar Niemeyer el nem készült Santa Barbara-i villájának 3D-s látványtervét, ami többek között azért annyira érdekes, mert ha megépül, akkor feltételezhetően a Pritzker-díjas építész is meghatározó szereplője lett volna a 20. század közepén zajló kaliforniai építészetforradalomnak, tervét pedig olyan ikonikus házakkal említenénk egy lapon, mint Frank Lloyd Wright Vízesés-háza (Fallingwater) vagy Richard Neutra Los Angeles-i Lowell House-a.

A vakmerő, modernista középületeiről ismert brazil építészt nagyjából a New York-i ENSZ székház építése-tervezése idején, 1947-ben kereste meg az amerikai gyárigazgató, Burton G. Tremaine és felesége, Emily Hall Tremaine, akik befolyásos műgyűjtő hírében álltak, a The New York Times szerint több mint 400 modern és kortárs alkotást vásároltak meg az 1940-es és 1970-es évek között. A házaspár Kandinsky, Picasso és Warhol munkái mellett lelkesen érdeklődött a kortárs építészet iránt, különböző projekteken dolgoztak együtt Frank Lloyd Wrighttal, Buckminster Fullerrel és Philip Johnsonnal, bár ezeknek csak egy része épült meg valójában.

#Sketchup model of the unbuilt Burton G. #TremaineHouse, in #Montecito (1948). Note #BurleMarx's gorgeous garden. Though it is commonly labeled as a 1947 project, #Niemeyer was commissioned to design the house when his international fame reached its peak right after his scheme was selected for the United Nations Headquarters. The Tremaines, who held one of the most prestigious modern art collections in the country, admired his #architecture since his 1939 World's Fair pavilion. In a similar fashion to the Strick House, the whole scheme was produced via correspondence in a time when the couple was also in touch with #FrankLloydWright and Philip Johnson to produce several projects. In the likes of FLLW 's observatory, it wasn't built due to cost: 'Even Burton, who loved parties, good times, boating, and everything else that went along with those activities, found the plans too ambitious.' His wife Emily still made sure the plans were widely available, as the architectural merit was evident. It was featured in #MoMA's exhibit From Le Corbusier to Niemeyer, 1929–49, curated by Philip Johnson himself. As #ArchitecturalDigest wrote, had it been built, it would have become one of America’s most significant 20th-century houses, as iconic in its own way as Wright’s Fallingwater or Neutra’s Lovell House. #OscarNiemeyer #modernism #modernarchitecture #midcentury #midcenturymodern #SantaBarbara #archilovers #archdaily #3Dmodel #landscaping

Una publicación compartida de Oscar Niemeyer Works (@oscarniemeyerworks) el

Niemeyer anélkül készítette el modelljét és vázlatait a házról, hogy valaha is látta volna a montecitói birtokot, mivel kommunista nézetei miatt nem kapta meg amerikai vízumot. A munkában nagy segítségére volt tájépítész és festő barátja, a brazil származású Roberto Burle Marx, aki Miró és Jean Arp. absztrakt formáiból merített ihletet a kert tervezése során. Ennek tudatában pedig nem csoda, hogy a végeredmény olyan lett, mintha a Bauhaus találkozott volna a Girl from Ipanemával.

“A legnagyobb előnye, hogy csodálatos kilátás nyílik a Csendes-óceánra” – jegyezte meg a tágas, Le Corbusier formavilágát idéző házról Niemeyer, aki a háló-és vendégszobák mellett olyan extrákkal is felszerelte a nyaralót, mint a bárpultos medence és a kert közelében található zeneszoba. Sőt, a tervrajzokra még bikinis nőket is beszúrt a hatás kedvéért. Annak ellenére, hogy az építész tervei a gyönyörű házról és az ott tartott estélyekről csábítóak voltak, a felmerülő magas költségek miatt a házaspár elvetette a tervet és végül Richard Neutrára bízták a ház megtervezését 1948-ban.

#Architecturalmodel of Mr. and Mrs. Burton G. #TremaineHouse, presented by the couple to the #MoMA. A particularly interesting feature that I noticed when I first saw this image is the blue-painted volume in the end of the free-form marquee. #Niemeyer constantly sought to integrate his buildings to the landscape by making them accessible/permeable. In here we note that the site entrance (marked by #BurleMarx's gardens) is aligned with the #piloti area, which allows uncompromised views through the framing of the thin marquee slab. The fact that the terrain sits about 4m higher then sea level means that such view would be of the horizon - sky meets ocean. So the blue would further de-emphasize that volume, which in plan already tries to do so. #OscarNiemeyer #Montecito #midcentury #midcenturymodern #architecture #modernism #modernarchitecture #landscaping

Una publicación compartida de Oscar Niemeyer Works (@oscarniemeyerworks) el

Bár a terv végül nem valósult meg, de a projekt azért izgalmasan hangzott, ezért Philip Johnson betette a MoMA egyik 1949-es, ‘From Le Corbusier to Niemeyer, 1929-49’ című kiállításába, majd néhány évvel később Tremain az intézmény állandó tárlatának adományozta a vázlatokat. Ha érdekelnek a 3D-s modellek és a virtuális séták, akkor ide kattintva megnézheted az építész egy másik félbemaradt, izraeli projektjét, ide kattintva pedig Frank Lloyd Wright meghiúsult terveit találod!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek