Íme a modellből lett kiegészítő tervező, Molnár Nini

A Londonban élő és dolgozó fiatal dizájnerrel új kollekciójáról és jövőbeni terveiről beszélgettünk.

Nem Mihalik Enikő az egyetlen olyan modell, aki a tervezésre cserélné le a kifutók világát. A Sugarbirddel kollaboráló Mihalikhoz hasonlóan Molnár Nini is a divatszakmában szeretett volna maradni a modellévek után és belevágott a kiegészítőtervezésbe. A terv jól láthatóan bevált, a feltörekvő dizájnert két díjjal is jutalmazták munkásságáért a tavalyi évben. A hajtás után elolvashatjátok a táskatervezővel készített interjúnkat!

Modellként kezdted a karriered, már az elején tudtad, hogy a divatszakmán belül szeretnél a későbbiekben is érvényesülni, vagy ez a munka során alakult így?

Igen, 14 éves korom óta modellkedtem, de akkor még nem gondolkoztam semmilyen más divatszakmán belüli pozícióról. Valószínűleg a modellkedés sokat hozzátett a divatszeretetemhez, de ez a konkrét elképzelés, hogy táskatervező legyek, csak az egyetem után fogalmazódott meg bennem.

Mi kell szerinted sikerhez?

A sikerhez szerintem számtalan dolog kell. Fontos egy jó ötlet, a megfelelő időpont, de ami elengedhetetlen, az a kitartó kemény munka. Sokáig úgy gondoltam, hogy szerencse is kell, de rájöttem, hogy a szerencse valójából a kemény munkát jelenti. Boldog vagyok, hogy másfél év alatt már két díjat is a magaménak tudhatok, a Kreáció 2016 különdíját és a Glamour Women of the Year 2017 kiegészítőtervezői díját. Ezek az elismerések engem végtelenül motiválnak és biztatnak abba, hogy még keményebben dolgozzak.

Miért pont a kiegészítő tervezésnél kötöttél ki és nem a ruháknál?

Londonban jártam egyetemre, ahol a divat nagyon nagy szerepet játszik az emberek életében, persze csillagos árakon. Én a táskákhoz nagyon régóta vonzódom és nekem mindig is ez volt a legmeghatározóbb elem egy outfit-ben. Londonban élve mindig azon elmélkedtem, hogy miért nem lehet egyedi, divatos, minőségi táskát beszerezni megfizethető áron. És erre a hiányra rádöbbenve döntöttem el, hogy táskákat fogok tervezni. A ruhák kevésbé vonzottak, de elképzelhető, hogy a jövőben azzal is fogok foglalkozni.

Könnyebb Londonban érvényesülni tervezőként, mint Budapesten?

Én úgy gondolom mindenképp nehezebb Londonban érvényesülni, már csak a nagyobb verseny miatt vagy akár a magasabb költségek miatt is. De szerencsére nekem már kialakult egy vevőköröm Angliában, sőt a világ minden tájáról kapunk megrendéseket. Volt már vásárlóm az Egyesült Államokból, Japánból és Kanadából is.

Ki a célközönsége a táskáidnak?

Én azoknak a lányoknak, nőknek ajánlom a táskáim, akik szeretik a különleges dolgokat és szeretnek kitünni a tömegből. Korosztályra pedig nem szabnék határt, mert a fiatal lányok és még a barátom nagymamája is előszerettettel hordja a táskáimat.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Egyfolytában izgalmas és érdekes darabokon dolgozunk, amik kitűnnek a szürke hétköznapokból. Most jött ki például az új Starbag Kollekció, ami egy nagyon praktikus kis táska egy pufi csillaggal díszítve. A csillag egyébként már a védjegyünké vált, több modellen is fellelhető. Nekem az a célom, hogy a vásárlóim magabiztosabbak legyenek ha a táskáimat hordják. Ezért is a mottónk:

“Ne felejtsd el, hogy a magabiztosságod a legjobb kiegészítőd. De a mi kiegészítőink is segítenek ebben!”

De ezen kívül azt szeretném, hogy minél több emberhez eljusson a márkám, mint itthon és külföldön is. És az sem titok, hogy az egyik álmom az, hogy a táskáim egy nap neves nemzetközi áruházak polcaira kerüljenek.

Kivel kollaborálnál legszívesebben?

Sokat szoktam erről ábrándozni. Nagyon sok divattervező van akire felnézek és inspirálnak. De egyszer szívesen kollaborálnék a Miu Miu-val, imádom a játékosságuk és a különleges színeket, anyagokat amikkel dolgoznak. Nagyon közel áll hozzám a stílusuk.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek