Megirigyelte a Burberry ikonikus kabátját a Margiela

Valahol a Christian Louboutin piros cipőtalpas balhéjára hajaz az a kialakulóban lévő cicaharc, amit a Maison Margiela idézett elő azzal, hogy a 2017-es őszi-téli kollekciójába egy olyan trench coat-ot épített be, aminek mintája szembetűnően hasonlít a Burberry ikonikus kockás printjére. Emiatt pedig akár még be is perelheti a brit divatház, mely híresen háklis a szellemi tulajdonra. Tavaly például beperelte a 20 éves rappert-producert, Burberry Perryt védjegybitorlás miatt, ő azóta TheGoodPerry néven kénytelen tengetni karrierjét.

A hasonlóságot a csípős nyelvű divatkritikus, Cathy Horyn szúrta ki a Maison Margiela bemutató első sorából, amit nem sokkal később felkapott a szellemi tulajdonnal és végjegybitorlással gyakran foglalkozó thefashionlaw.com is, mely szerint egyáltalán nem biztos, hogy törvényellenes a Maison Margiela figyelemfelkeltő húzása. Bár ezzel a darabbal nyitották meg a showt, amiből arra is lehetne következtetni, hogy ezt az újragondolt kabátot kívánják a szezon egyik slágertermékének beállítani.

Hogy ez mennyire törvényes, az sok mindentől függ, mivel számos nemzetközi védjegyoltalom tartozik a kockás print alá, ezek között pedig kimondottan van olyan, ami a kabátokra, ballonkabátokra és dzsekikre vonatkozik, valamint a Burberry is átfogó, törvényes jogokkal rendelkezik a híres mintával kapcsolatban. És mivel a Burberrynek nemcsak a mintára és a megtévesztésig hasonló kabátra van kizárólagos joga, de a védjegyre is jogosult, akár be is fújhatná a Maison Margielát jogosulatlan védjegy felhasználásért.

Ez a kockás béléses kabát a Burberry egyik védjegye.
Ez a kockás béléses kabát a Burberry egyik védjegye.Christian Vierig / Getty Images Hungary

A thefashionlaw.com szerint azonban a védjegyet birtokló felperesnek (Burberry) bizonyítania kell, hogy az alperes (Margiela) összezavarhatta a vásárlókat és megkérdőjelezhetővé tette annak az eredetét. Ha tegyük fel, a Margiela a legtöbb divatházhoz hasonlóan csak a kifutón lengette be a kabátot, de valójában nem tervezi piacra dobni, akkor abban az esetben a Burberry védjegybitorlós vádja elég gyenge lábakon áll.

Mivel ha csak a Maison Margiela show kifutóján jelent meg a kabát, akkor sokkal kevésbé valószínű, hogy annak az eredete zavart okoz a fejekben, mert  nem jut el a vásárlókhoz és nem tudatosul bennünk, hogy ez egy Margiela darab. Bár a vásárlóban felmerülhet az is, hogy a Burberry együttműködött a Margielával egy kabátkollekció erejéig. És különösebben ebben sem lenne semmi meglepő, mivel a kollaboráció nem ritka jelenség manapság a divatvilágban.

Így villan ki a kocka a Margiela féle viharkabátból.
Így villan ki a kocka a Margiela féle viharkabátból.Facebook.com / Maison Margiela

Az ügy vitathatatlanul máshogy alakul abban az esetben, ha a Margiela gyártani és értékesíteni is szeretné a kifutón látott kabátot. Bár más tészta, ha azt kizárólag a Margiela márkaboltokban teszi és teljesen más ha az a nagyobb luxusbutikok polcain is megjelenik, mivel abban az esetben könnyebben összetéveszthető a Burberry kabátjával.

De tény, hogyha mi az utcán látnánk valakin egy ilyen kabátot, akkor elsőre valószínűleg Burberrynek és nem Margielának mondanánk azt. Kíváncsian várjuk, hogy mit lép az ügyben a brit divatház és mivel magyarázza majd a hasonlóságot a Maison Margiela, illetve annak vezetőtervezője, John Galliano, de mindenesetre ebben az esetben valószínűleg nem támaszkodhatnak majd az amerikában érvényben lévő “first-sale” tanra, ahogyan azt is nehéz elképzelni, hogy a Margiela vett a Burberryben egy ballon kabátot, nekiesett ollóval majd a hecc kedvéért kifutóra tette azt a párizsi divathéten.

Oszd meg másokkal is!
Mustra