Megvolt a Miss Universe nemzeti ruhás köre

Január 26-án megtartották a Miss Universe nemzeti ruhás körét, ahol a világ legszebb lányának jelöltek felvonultatták a legextrémebb ruhákat, amit csak országukban el tudtak képzelni a legelborultabb tervezők. Magyarországot Bódizs Veronika képviseli egy Merő Péter ruhában, amiről már cikkeztünk korábban és leginkább a kalocsai giccs meg a csillámpaprika szó jutott eszünkbe róla. Vajna Tímea szerint viszont ezzel már a legjobbak közé került a magyar versenyző: mondjuk erős a felhozatal, van Főnix-madárnak, Petronas-toronynak és szörfösnek öltözött lány is – utóbbi kicipelt magával a színpadra egy szörfvitorlát.

Szerettük még a németek teljesen elborult, kastély alakú fejdíszét és az összes madárnak öltözött szépségkirálynőt. Amerika és Anglia teljesen ugyanúgy gondolkodott (a galériában meggyőződhet erről), de a magyar ruhához is láttunk hasonlót, ugyanis több nemzet is piros színekben gondolkozott, így aztán akár fel is tehetjük itt most a kérdést: ön szerint kinek álltak jobban a piros szárnyak? 

Kinek állt jobban a piros jelmez?

A Miss Universe nemzetközi döntője január 29-én lesz, egyelőre ez még csak egy elő-mustra volt.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek