OFFLINE

Bocuse: betiltották a magyarok titkos fegyverét!

2017. január 14., szombat 07:57

Véghajrájába érkezett a felkészülés a Bocuse d'Orra, Széll Tamás és csapata a Metro Vevőkadémiáján állt az érdeklődők elé, hogy referáljanak a verseny előtti utolsó pillanatokról, hiszen január 24-én lép a boxba Széll és a commis-ja, Szabó Kevin, akiknek minden esélyük megvan a dobogóra kerülni. Ezt nem én mondom, bár szívem szerint mondanám, hanem a statisztika, ugyanis az Európai döntőt megnyerő versenyzők mindegyike előbb vagy utóbb a dobogóra került.

Ami biztos, hogy ehhez elég erős segítséget kaptak Rasmus Kofoed személyében, aki a magyar csapat coachaként segíti a felkészülést, és egyben ő az egyetlen, aki a dobogó minden fokán állt már. Ja, és természetesen egy három csillagos étteremben főz. Bár lehet azt mondani, mit értenek a dánok a főzéshez, hülyeség lenne, eddig ötször álltak a dobogón. 

Széll élete egyébként 2011 közepe óta kis túlzással a versenyről szól, ugyanis 2013-ban már versenyzett, akkor a 10. helyen végzett, ami nem tűnik túl combos eredménynek, de figyelembe véve a felkészülést, és azt, hogy  ez volt az első döntő, ahová magyar versenyző kijutott, egészen más megvilágításba kerül az ügy. 

Nem maradt dráma nélkül a sajtótájékoztató, ugyanis Széll szomorúan jelentette be, hogy tűzvédelmi okokból nem engedélyezték számunkra a faszenes grill használatát. Széll saját bevallása szerint ez okozott egy két álmatlan éjszakát számára, mert a grillnek nem csak az ízben van jelentősége, hanem munkaelegancia szempontjából sem elhanyagolható, és erre elég sok mindent építettek fel. De jött az újratervezés, és bár nem árulhatták el, de sikerült máshogyan megoldani a feladatot.

Arról nem esett szó, hogy mit fognak főzni a boxban, hiszen ez hétpecsétes titok, ami viszont biztos, hogy a magyar alapanyagok, mint a tokaji bor, ecet, savanyúság, gombák, dió meg fog jelenni a tálon, ugyanis a magyar erdők hangulatát igyekeznek megmutatni. A versenyzőnk plakátján is ez látható, ami szintén versenyez, úgyhogy tessék kattintani, kétszer már megnyertük ezt a versenyt! 

És ha azt hitte, itt nem figyelik árgus szemekkel a csapatokat, akkor nagyon téved, kellemetlenül közelről figyelték a kamerák a versenyzőket, hogy aztán otthon elemezzék az ellenfelek a technológiákat és módszereket. A verseny " mentálisan iszonyatosan megterhelő, fizikailag viszont nem" - nyilatkozta Széll, ez viszont nem izgatja túlzottan a csapat coachát, Vomberg Frigyest, akinek az a feladata, hogy higgadtan és profin oldja meg a dolgokat, és pontosan instruálja a boxban állókat. Februárban pedig ígérete szerint jelentkezik a Főkeféhez állásinterjúra, az úgyis nyugodt meló.

A tányér és tál is az elképzelt hangulathoz illeszkedik, az APLI Design tervezte látványelemek a rézkarchoz, mint ősi képalkotási technikához nyúlnak vissza: a magyar származású német reneszánsz mester, Albrecht Dürer ihlette felületképzési eljárással organikus mintázatot kapnak a tálak. Ugyanígy a természetes formák visszaadására törekednek akkor, amikor további díszítőelemként ezüstözött faleveleket használnak, ahol a valódi levelekre felvitt hajszálvékony ezüstréteg rajzolja ki az eredeti erezetet és formavilágot. Na ennyire lesz menő a magyar csapat tányérja és tálja, amit bízunk benne, hogy értékel a zsűri is! 

Bár Szabó nagyon örülne egy libának - ugyanis ez jár a legjobb commisnak- abban bízik, nem kapja meg, azt ugyanis ritkán kapják meg dobogós helyen lévők, csakúgy, mint a legjobb hal- vagy húsétel díját.

Fontos információ, hogy a Hold utcai piacon Szurkolói Központ létesül, így itthonról is szurkolhatnak a magyar csapatnak. A Szurkolói Központ mindkét versenynapon működik majd, azaz 24-25-én. Január 28-án szombaton pedig, 18-24 óráig hivatalos after partyn ünnepelhet minden szurkoló a magyar csapattal és a támogatókkal.

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta