Magyar műsorvezetője lesz a világ legnagyobb szakácsversenyének!

Sosem gondoltuk volna, hogy Jókuti András ennyire menő, de el kell ismerni, a Világevő bloggere a csúcsra ért. Ugyanis első ízben fordul az elő, hogy nem egy francia fog a mikrofonba üvöltözni, hanem egy magyar. Jókutinak már van tapasztalata, az európai döntőt - amit Budapesten rendeztek meg - ő vezette le Mautner Zsófiával (Chili és Vanília) közösen, profin. A jubileumi, 30. versenyt tehát ő vezeti, illetve az előtte megrendezendő  Cukrász Világbajnokságot is. 

Jókuti András az európai döntőn Vomberg Frigyest faggatja
Jókuti András az európai döntőn Vomberg Frigyest faggatjaSzécsi István

“Hatalmas megtiszteltetés volt már az is, hogy bizalmat kaptam a Budapesten megrendezett Bocuse d'Or európai döntőjének műsorvezetésére tavaly, ahol Mautner Zsófival működtünk együtt nagyon jól csapatban. Így sikerült felkelteni a franciák figyelmét, erre nem számítottam. Kétségtelenül vitathatatlan szerepe lehet ebben annak is, hogy a Magyar Bocuse d'Or Akadémia összefogásával szenzációsra sikerült a májusi budapesti esemény szervezése, az egyedülálló hazai közönség nélkül pedig nem lehetett volna olyan feledhetetlen hangulatot teremteni Budapesten, aminek a híre az egész világot bejárta. A kihívás óriási, francia közönség előtt, idegenben kell bebizonyítanom, hogy a magyar gasztronómia műsorvezetésben és show-ban is tud újat mutatni a világnak. A szakmai szempontok ugyanolyan fontosak, mint az, hogy a közönség jól szórakozzon, miközben a magyar csapat Széll Tamás vezetésével még ennél is sokkal fontosabb bravúrra készül, remélem mindenki boldogan és büszkén térhet majd haza Lyonból" – nyilatkozta. Blogján arról is ír, hogy óriási megtiszteltetésnek érzi hogy olyan legendákkal dolgozhat együtt, mint "Vincent Ferniot, Régis Marcon, és a többiek." 

Oszd meg másokkal is!
Mustra