Tudta, hogy kedvenc nasija eredetileg lókaja volt?

Az év sztoriját írta meg a Huffington Post, legalábbis mi elég jót nevettünk, amikor elolvastuk, honnan is származik valójában egyik kedvenc nasink, ami régen kuki nevén futott, ma ez már puffasztott kukorica snack, esetleg kukoric gyöngy.

A Tedium írta meg, hogy ezek a finomságok eredetileg a lovaknak készültek, és csak jóval később kaptak rá az emberek. Most már kezünk hinni kolléganőnknek, aki esküszik rá, hogy a Decathlonos lókaja, igenis jó.

shutterstock 372781633

A történet 1932-ben kezdődött, Wisconsinban, egy állateledel gyártó, a Flakall Corporation elkészítette az első kukorica puffasztására alkalmas gépet. Illetve persze eredetileg nem azt, mert a cég valójában csak kukoricapelyhet akart készíteni, hogy jobban emészthetővé tegye a gabonát az állatok számára.

Aztán egyszer a munkások, hogy kitakarítsák a darálót, nedves kukoricát raktak bele, ám a forró fémalkatrészek és a nedves kukorica találkozásának hatására felfújódott a kukorica.

A Flakall dolgozója Edward Wilson, rájött, hogy ezzel érdemes kísérletezni, elkezdett a fűszerezéssel játszani, és gyorsan meg is alapította a Korn Kurls nevű céget. A Cheetos 1948-ra lenyomta őket, mára pedig számos verzióban elérhetőek a puffasztott cuccok. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek