Segítség, a fiam lehányt egy Louis Vuitton-táskát!

Zanza!

Képzelje el a következőt: békésen utaznak gyermekével a repülőn, mire a gyerek a turbulenciától hirtelen rosszul lesz, felkavarodik a gyomra, és a rosszullét egy jókora hányásban csúcsosodik ki. És a gyomorextraktum egy hölgy dizájner táskáján köt ki. A táska értéke 900 font, ami durván 310.000 forint. A hölgy pedig kártérítést követel öntől. Mit tenne ebben a helyzetben?

Pontosan ez történt meg egy anyával, aki „kalandjait” a Mumsnet portálon osztotta meg a nagyérdeművel (az eredeti posztot azóta sajnos törölték). A kommentelők pedig – ahogy az már lenni szokott – két táborra oszlottak.

shutterstock 389751781
Fotó: andersphoto / Shutterstock

Ahogy a posztban olvasható – sikerült letisztítani a táskáról a hányást, a szagot azonban nem tudták eltüntetni. A táska tulajdonosa pedig nem ismer könyörületet; kártérítést vagy egy új táskát követel a gyermek családjától a szag miatt. Az anya bocsánatot kért a nőtől, akit ez nem hatott meg; mint mondta, ez egy nagyon drága táska, és az anyának, illetve a biztosításának kellene állnia a tisztítást vagy a kár rendezését. A landolás után a család e-mailt kapott a táska tulajdonosától, aki szerint a Louis Vuitton táskából lehetetlen volt eltüntetni a szagot, ezért most a családnak ki kell fizetnie a kárt.

Úgy tűnik, nagyon sok embert érdekel a téma, mert szétkattintották a posztot, és a kommentek is csak úgy ömlenek, és mindenki tanácsokat osztogat a szerencsétlenül járt anyának, aki morális dilemmát gyártott magának az ügyből. Bizonyára sokan a helyébe képzelték magukat, és hát valljuk be, itt senki sem hibás, mindenki a körülmények áldozata, viszont 310.000 forint az mégiscsak 310.000 forint.

Ön mit gondol?

  • Csak a tisztítást fizesse, az is elég. 3171
  • Egyáltalán ne fizessen, ne is válaszoljon a táskás nőnek. 1114
  • Az anyának ki kell fizetnie a táska árát! 851
  • Nem tudom, ideges lettem. 668

Az Amandahugandkisses nevű felhasználó ezt írta; „Szóval letörölte a hányást a táskáról, de még így is bűzlik. Értem a nő álláspontját. Én kifizetnék egy profi tisztítást.” RestlessTraveller így nyilatkozik az ügyről; „Úgy gondolom, hogy te vagy a felelős. Senki sem hibázott, de az eredmény mégis az, hogy a gyereked tönkretett egy táskát.”

Madbengalmum sem volt megértő az anyával szemben; „Miért is számít a táska értéke? A gyereked lehányta, szóval csak úgy az igazságos, hogy te hozod rendbe a dolgot.” Sokan úgy vélekedtek, hogy az anyukának az utasbiztosítását kellene felhasználnia, hogy rendezze az okozott kárt. A kommentelők másik része viszont azt javasolta a családnak, hogy ne törődjenek a táska tulajdonosának követelésével, és azt is hozzátették, hogy soha nem is kellett volna megadni a nőnek az e-mail címüket. Ön mit tenne az anya helyében? És mit gondol az egész sztoriról? Szavazzon!

Blogmustra