Ehető hungarocelleket teszteltünk

A puffasztott rizs remek találmány, ugyanis legtöbbje beépíthető ételallergiás vagy diétás étrendbe, ráadásul élvezetes a puffasztott darabokat ropogtatni, laktató és két étkezés között is klassz csillapítani az éhséget.

Azonban az egy tévedés, hogy alig van benne kalória, 100 grammban 356 kilokalória van, míg az extrudált rizskenyérben 385, egy rendes, sima fehér kenyérben meg, 270. Gondolta volna? Persze egy szelet puffasztott rizs annyival kevesebbet nyom, mint egy szelet kenyér, hogy végül mégiscsak kevesebb kalóriát veszünk magunkhoz. 

A puffasztott rizs nem tartalmaz például élesztőt, adalékanyagokat, vagy akár térfogatnövelőszereket sem. Leginkább rizsből és sóból áll, azért ezt jó tudni. A teszten összesen hétféle terméket próbáltunk, mindegyik a sózott verzióból való. Ízben nincs túl nagy különbség közöttük, méretben és állagban viszont vannak eltérések.

A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, ezt egy terméknek sem sikerült megugrania, ahogyan a 20-as ponthatárt sem. Nagy különbség nincs a termékek között, ez a pontozáson is látszódik, a vastagság, az állag és az ár lehet fő szempont vásárlásnál.

Utolsó helyezett: Ham-let puffasztott rizs, 12,5 pont

Összetevők: hántolt fehér és barna rizs, só max. 0,9%. Egy szelet, 25,7 kcal.

Nagyon vékonyak a szeletek, de legalább jól ropognak. A sót egyáltalán nem érezni a terméken és íze sem sok van. 

MG 8109

„Nagyon izgultam, mielőtt beleharaptam volna, mert ez jelentősen vékonyabb, mint a többi. Sajnos ez is rossz.” „Az átlagnál jóval vékonyabb szelet. Jól roppan, de  ennyit tud. Íze konkrétan semmi. Ha nem sós teszt lenne, fel sem merülne bennem, hogy annak kéne lennie.” „Vékony, ettől keményebb és szárazabb mint a többi, ráadásul konkrétan avas mellékíze van, borzasztó.” „Vékony olyan illata van mint az ostyának amit a pap ad, viszonylag homogén.”

Hatodik helyezett: Nias puffasztott rizsszelet, 14 pont

Összetevők: étkezési rizs 99,4%, só 0,6%. Egy szelet, 36,6 kcal. Kóser pecséttel ellátott termék.

Olyan vastagok a szeletek, hogy ha szendvicset készítettünk volna belőle, akkor már be sem fért volna a szánkba. Az ízével nincs gond, viszont van egy kis mellékíze és morzsálódik is. Nagyon hiányzik belőle a só, kicsit még hinthettek volna bele. Összességében nem rossz, de ha vékonyabb lenne és több só kerülne bele, még jó is lehetne.

MG 8105

„Na ez az, amelyik kifejezetten rossz.” „Gigantikus csomókból áll. Kár, hogy ez nem ez a versenyszám. Ízetlen, morzsálódó cucc.” „Na, ennek meg furcsa mellékíze van, teljesen másnak érzem, mint az eddigieket.” „Nekem túl vastag ,kellemesen ropogós, viszont túl sok rajta a  bemélyedes, ami elnyel egy csomó vajat.”

Ötödik helyezett: Penny Market puffasztott rizsszelet, 15 pont

Összetevők: Barna rizs 99,8%, tengeri só 0,2%. Egy szelet, 28 kcal.

Ez a termék is sótlan, ellenben enyhén száraz. Semmi extrát nem véltünk felfedezni benne, sem jót, sem rosszat. Közepes termék.

MG 8093

„Nem ad alkalmat a gyártónak a brillírozásra ez a műfaj, ennek pl. önmagában gyakorlatilag semmi élvezeti értéke nincs ízre. Mondjuk nincs is benne semmi rossz.” „Igazi se íze, se bűze darab, a jóisten se mondaná meg róla, hogy sós. Az állaga viszont egész jó, ropog, aztán olvad, de nem olyan fogba ragadósan. szóval jó közepes.” „Az ízélményen nem változtat, de ami először feltűnt, az a szép bársonyos a felülete. És valaminél, aminek ennyire nincs íze mint ennek, ez nem is olyan elhanyagolható.”„Hungarocell jellegű, nem rajongok érte.”

Negyedik helyezett: Tastino puffasztott rizsszelet, 16,5 pont

Összetevők: rizs, étkezési só 0,9%. Egy szelet, 37 kcal.

Egészen kicsit égetett íze van a terméknek, ami jót tesz neki, omlós a szelet, és pont jó a mérete is. 

MG 8114

„Ebben mintha felfedeztem volna egy sómolekulát és nagyon megörültem neki, kap érte plusz egy pontot.” „Ezt már letörni is művészet volt anélkül, hogy az egész tányért kiborítsam. Ropogni ropog, a sós íz pedig nyomokban fedezhető fel - szó szerint: általában semmi, aztán egy-egy göröngy bazi sós.” „Se íze, se bűze darab, vattakorong helyett viszont használnám simán.” „Nem túl vastag, nem túl izgi, de nincs baj vele.”

Harmadik helyezett: SPAR puffasztott rizsszelet, 17 pont

Összetevők: hántolt rizs, étkezési só 0,8%. Egy szelet, 37 kcal.

Nagyon kemény ez a puffasztott rizs - mindenkinek feltűnt, hogy rendesen rágódni kell rajta. Az ízével viszont nincs gond, valamit valamiért, ugye. 

MG 8111

„Ízre semmi baja ennek se, de nagyon munkás elrágni. Nem tudom, hogy ettől jobb-e vagy rosszabb, ugyanannyi pontot adok, mint az előzőnek.” „Kemény, de nagyon. Csak parázva merem enni, mint a töpörtyűt, attól félve, hogy ráharapok valami gyilkos kemény részre, aminek még rémes hangja is lesz. Különösebb sós ízt  se sikerült beleapplikálni.” „Ez erősebb ízű, szinte sós, az állaga is keményebb és nem porlad annyira.” „Beleragad a fogba, ízetlen.”

Második helyezett: Kupiec puffasztott rizsszelet, 17,5 pont

Összetevők: Barna rizs 87%, Tengeri só 0,8%. Egy szelet, 37 kcal. Kóser pecséttel ellátott termék.

Finom a Kupiec, csak túl vastag a rizsszelet, bár nem annyira, mint a Nias terméke. Van íze(éljen!), ami még jó is, és a sót is érezni benne. Elvétve. 

MG 8100

„Ez sem lóg ki a mezőnyből semmilyen módon. Kicsit vastagabb, mint a többi.” „Ez legalább balesetmentes kaland, roppan és nem nagy darabokban morzsálódik, ráadásul egész ízletes, de mondjuk sósnak nem mondanám. Eddig messze a legjobb.” „Só, kiáltottam fel, aminek örültem, bár még mindig egy sótlan málló hungarocellt rágtam, de legalább kicsit több volt az íze.” „Nem túl egyenletes, kerek, túl vastag.”

Első helyezett: Ripsz Ropsz puffasztott rizsszelet, 19 pont

Összetevők: Barna rizs, Fehér rizs, Jódozott tengeri só (só, kálium jodid). Egy szelet, 37 kcal.

Ennek a terméknek is kicsit égetett íze van, sós is, omlós is, de közben nem morzsálódik. Nagyon jól ropog, kicsit lehetnének vékonyabbak a rizsszeletek. Nekünk bejött, hát önnek? Írja meg Facebook oldalunkon!

MG 8117

„Szerintem ez kicsit finomabb, mint a többi, mintha lenne egy kis íze.” „Meglehetősen masszív. Az igazi fülhasogató módon rasogtatható példány, a pasimat megölhetném vele. El tudom képzelni, hogy valakinek bejön ez a mértékű szilárdság, nekem nem. De végre van valami általános sós íze is.” „Ez mitől keserű? Túl karakteres, igazából most hogy ezt kóstoltam, kezdtem el értékelni az enyhébb ízű kollégáit.” „Tökéletes.”

Termék Ár/forint Fajlagos ár/kg Értékelés (max. 25 pont) Itt vettük
Ripsz Ropsz puffasztott rizsszelet (Tescóban is kapható) 139 1390 19 Aldi
Kupiec puffasztott rizsszelet 319 3190 17,5 Tesco
SPAR puffasztott rizsszelet 149 1490 17 SPAR
Tastino puffasztott rizsszelet 139 1390 16,5 Lidl
Penny Market puffasztott rizsszelet 139 1390 15 Penny Market
Nias puffasztott rizsszelet 179 1790 14 SPAR
Ham-let puffasztott rizs 99 2475 12,5 SPAR

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 











 
 
Oszd meg másokkal is!
Mustra