Meglepő, de kamu cuccok ellen küzd az Alibaba

Zanza!

Úgy tűnik, hogy az Alibaba vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kerüljön fel a U.S. Trade Representative (USTR) szégyenlistájára, a napokban például bejelentette, hogy ő lesz az első olyan online kiskereskedő, aki csatlakozik az egyik legnagyobb nonprofit nemzetközi szervezethez, ami a piacon keringő hamis termékekkel való kalózkodás ellen küzd.

A nehezen hihető lépésnek valószínűleg köze van ahhoz, hogy a tavalyi évben a Gucci, az Yves Saint Laurent, a Balenciaga, a Bottega Veneta és más luxusmárkák birtokosa, a Kering pert indított az Alibaba ellen New Yorkban, de már korábban is nekiment egyszer a kínai cégnek, melyet azzal vádolt, hogy tudatosan tették lehetővé, hogy olcsó hamisítványokat áruljanak az oldalon – számol be a váratlan bejelentésről a Thefashionlaw.com.

Tehát bármilyen hihetetlen is, az Alibaba, mely a Tmall és a Taobao oldalaknak köszönhetően több mint 400 millió online vásárlót tudhat a háta mögött, csatlakozott egy nemzetközi hamisítás ellenes koalícióhoz, az International AntiCounterfeiting Coalition-hoz (IACC), akik ezentúl a Jack Ma által vezetett Alibabával együtt küzdenek majd az online piactereken felbukkanó hamisítványok ellen, legyen az designer fejhallgató, pénztárca vagy sportcucc.

Az Alibaba tulajdonosa és a világ egyik legellenszenvesebb színésze, Tom Cruise.
Az Alibaba tulajdonosa és a világ egyik legellenszenvesebb színésze, Tom Cruise.Fotó: ChinaFotoPress / Europress / Getty

Kína egyik leggazdagabb embere már két évvel ezelőtt is károsnak találta a piacon keringő koppintásokat és ígéretet tett arra, hogy megtisztítja a vállalat imázsát. Cége 2013-ban már működött együtt az IACC-nel, aminek hatására 5000 eladót tiltottak ki az Alibaba oldaláról és 160 ezer terméket visszahívtak a terméklistájukról. Ennek ellenére a hamisítások ellen küzdő szervezetek továbbra is gyanakvással figyelik az oldal működését, ahonnan híresen sok kalóz anyag és hamis áru rendelhető be. A hamisítások ellen küzdő IACC egyébként olyan ismert ruházati, elektronikai és luxusmárkákat tudhat a 250 tagot számláló csapatában, mint a Nike, az Apple vagy a Rolex.

Az 51 éves Jack Ma becsült vagyona 22,5 milliárd dollár.
Az 51 éves Jack Ma becsült vagyona 22,5 milliárd dollár.Fotó: ChinaFotoPress / Europress / Getty

Az Alibaba egyre inkább kikéri magának a céget ért vádakat és mindent megtesz annak érdekében, hogy az egyes ipari szervezetek ne vádolják hamis áruk értékesítésével, hatékonytalan és szakszerűtlen jogorvoslással a jövőben. Például vérprofi alkalmazottakkal veszi körbe magát. Tavaly szerződtették le Eric Pelletiert, aki az elmúlt húsz évben dolgozott az amerikai kongresszusban, illetve kulcsfontosságú pozíciót töltött be a magánszektorban is.

Decemberben csatlakozott a vállalathoz az Apple egykori alkalmazottja, Matthew Bassiur, aki nemcsak a kaliforniai cégnél igyekezett felszámolni az internetes bűnözést, de együttműködött a U.S. Department of Justice csapatával is a hamis cuccok felszámolásán. “Világszerte minden e-kereskedelemmel foglalkozó céget érint a hamisítás problémája. A kérdés az, hogy mennyire áll szándékukban megoldani a problémát. Mi a megoldáson dolgozunk” – nyilatkozta az Alibaba erőfeszítéseiről Bassiur.

Blogmustra