Teszt: jé, van eper az epres túró rudikban!

Ha ráunt a natúr túró rudira, vagy éppen a rántott változatára, akkor jöhetnek sorban a gyümölcsös ízesítésűek. A boltok polcain a legnagyobb választékot (a natúr után) epres és barackos ízből találtuk, úgy döntöttünk, hogy megkeressük, hogy melyek a legjobbak a kategóriájukban. Először az epreseket szemléztük.

 Azt ugye már többször is említettük, hogy miután tudatosult bennünk, hogy milyen összetevőkből áll egy „rudi”, már nem is fogyasztjuk szívesen. A natúr változatokhoz képest már csak a gyümölcsösök tudnak újat mutatni, ezek, ha lehet még rémisztőbbek, és bónuszként ezekben még a cukor is több.

Viszont ha mindenképpen ezt a műfajt favorizálja, legalább olyat vegyen, ami finom, úgyhogy legalább azt hadd mutassuk meg, hogy az általunk próbáltak közül, melyek végeztek jó helyen a vakteszten. 

MG 7758

Kizárólag érzékszerveinkre hagyatkoztunk a kóstolás során, nem tudományos szempontok alapján vizsgáltuk a termékeket. Összesen hétfajta epres túró desszertet találtunk a hiperek és szuperek polcain, ezek között kerestük a legjobbat.

A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, nos, a közelébe sem merészkedett ennek egy édesség sem, a legrosszabb meg kilenc pontot kapott. 

Utolsó helyezett: Oké rudi, epres, 9 pont

Összetevők: Kakaós étbevonómassza min. 36% (cukor, részben hidrogénezett pálmaolaj, kakaópor 11%, emulgeálószer: szójalecitin, aroma), Zsírszegény savanyú tej-alvadék 34% (pasztőrözött tej, tejpor, kultúra), Epres gyümölcskészítmény 13% (cukor, eper püré 25%, eper 20%, ivóvíz, sűrítőanyag: pektin, aroma, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, tartósítószer: kálium-szorbát, színezék: kárminok), Cukor, Pálmazsír, Módosított kukoricakeményítő, Tartósítószer: kálium-szorbát.

Az Oké epres rudijában maximum annyit lehet szeretni, hogy nincsen rossz mellék-, és utóíze, sőt, egyáltalán nincs íze. Pozitívuma továbbá, hogy van benne eper, azért ez valóban lenyűgöző.

MG 7740
„Semmi íze nincs.” „Ez elég rossz, rém olcsó íze van.” „Én ennek nem érzem az ízét, miért?” „Lehet hogy nem túl édes az íze, de nagyon nehéz megállapítani, hogy milyen íze is van." „Ehető, szeretem.”

Utolsó helyezett: Cool snack, szamócás, 9 pont

Összetevők: tejtermékalapú élelmiszerkészítmény (35%),  Kakaós étbevonómassza 35%, zsírszegény kakaópor, emulgeálószerek, szamócás gyümölcskészítmény(18%, fruktúz-glükóz szörp, szamóca(15%), alma, kukoricakeményítő, bodzalé, zselésítőanyag, pektin, aroma, étkezési sav, színezék(kármin), tartósítószer, cukor, dextróz, tejsavópor, módosított keményítő, sűrítőanyagok, savanyúságot szabályozó anyag, aroma, tartósítószer. 

Megosztottan lett utolsó a Cool az Okéval, jól is néz ki ez a két név együtt, talán egyesülniük kellene. Ez a desszert is elég szörnyűre sikeredett. 

MG 7743
„Savas a túrója.” „Hű, de szörnyű. Szivacsízű túró pálmazsírral.” „Szétesik, mellékízes, sosem gondoltam, hogy ennyire rossz lehet egy túrórudi utánzat.” „Krémes állag, ez nem rossz, amennyire még érzem az ízeket.”

Ötödik helyezett: Auchan, epres rudi, 11,5 pont

Összetevők: kakaós étbevonómassza min. 35% (cukor, részben hidrogénezett pálmaolaj, kakaópor 11%, emulgeálószer: szójalecitin, aroma), Zsírszegény  savanyú tejalvadék 33%, epres gyümölcskészítmény 16% (cukor, eper püré 25%, eper 20%, ivóvíz, zselésítőanyag: pektinek, aroma, citromsav, tartósítószer: kálium-szorbát, színezék: kárminok), Cukor, pálmazsír, módosított kukoricakeményítő, tartósítószer: kálium-szorbát.

Amennyire jó az Auchan saját márkás natúr rudija, annyira nem jött be a tesztelőknek az epres változat. Jó, persze az is igaz, hogy a natúr az nem a zöld csomagolásos gazdaságos kiszerelésű változat. Ennél a rudinál a csokoládéval és a túróval is bajok voltak a kóstolók szerint.

MG 7738
„Nem tudok különbséget tenni az eddigiekben.” „Mikuláscsokiban darabos túró, az eperíz elveszik.” „Túl édes, nem jó.” Jajj de édes, atya isten! Hiányzik a túró íz, még a csoki íz is, ez
egy cukorrúd.”

Negyedik helyezett: Pöttyös Túró Rudi, epres, 12 pont

Összetevők: Kakaós étbevonómassza min. 35% (cukor, teljes mértékben hidrogénezett pálmaolaj, zsírszegény kakaópor 11%, emulgeálószer: szójalecitin, aroma), Zsírszegény túró 31%, Epres gyümölcskészítmény 16% (cukor, eper püré 25%, eper 20%, ivóvíz, sűrítőanyag: pektin, aroma, savanyúságot szabályozó anyag: citromsav, tartósítószer: kálium-szorbát, színezék: kárminok), Cukor, Vaj, Módosított kukoricakeményítő, Savanyú tejsavópor-készítmény (túrósavópor, savanyúságot szabályozó anyagok: kalcium-malát, kalcium-laktát, kalcium-citrát), Tartósítószer: kálium-szorbát.

Nagy meglepetés, hogy a Pöttyös nem került dobogóra, mondjuk csak egy ponttal maradt le a bronzéremről. Az epres töltelék verte ki többeknél is a biztosítékot, ami nem valami biztató, hiszen pont ez lenne benne a lényeg.

MG 7746
„Semmi különös.” „Krémes a túró, középgyenge eperfagyis ízű töltelék, a csoki felejtős.” „Ez horror.” „Az aroma leviszi a fejemet!! Túl epres, az eper nem ennyire eperízű, tévedés.”

Harmadik helyezett: Rolly, szamócás hűtött desszert, 13,5 pont

Összetevők:  Tejtermék alapú élelmiszerkészítmény (35%) (tej, tejsavó, tejpor, citromsav), Kakaós étbevonómassza (35%) [cukor, hidrogénezett növényi zsír, zsírszegény kakaópor, emulgeálószerek (szójalecitin, poliricinolsav poligliceridje), aroma], Szamócás gyümölcskészítmény (18%) [fruktóz-glükóz szörp, szamóca (15%), alma, kukoricakeményítő, bodzalé, zselésítőanyag (pektin), aroma, étkezési sav (citromsav), színezék (kármin), tartósítósítószer (kálium-szorbát)], Cukor, Szőlőcukor, Savópor, Módosított keményítő, Sűrítő anyagok (taramagliszt, guargumi), Savanyúságot szabályozó anyag (citromsav), Aroma, Tartósítószer (kálium-szorbát).

Ez már a dobogó alsó foka, és még mindig csak 13,5 pontnál járunk. A középmezőnyből próbál kitörni a Rolly, aminek a nevében nem is szerepel, hogy „túró” vagy éppenséggel, hogy „rudi”. Ez egyszerűen csak hűtött desszert, ami ugye bármi lehet. Az alakját figyelembe véve, mégis nekünk ez egy rudi, ráadásul a rossz epresek közül a jobbik fajtából.

MG 7747
„Íztelen, sűrű, savas.” „Se íze, se bűze, a túró olyan, mintha homok lenne.” „Ebben túlságosan dominál a gyümölcs.” „Tök száraz a túró a tök műanyag töltelék körül, ez hiba volt.”

Második helyezett: Pilos, epres túródesszert, 17,5 pont

Összetevők: 35% félzsíros tehéntúró, min. 23%  kakaós étbevonó (cukor, teljes mértékben hidrogénezett pálmazsír, zsírszegény kakaópor 12%, emulgeálószer: szójalecitin, poliglicerin-poliricinoelát, aromák), min. 12,5% eperzselé(cukor, eper35%, ivóvíz, zselésítőanyagok: pektinek, feketebodzalé-sűrítmény, citromsav, aroma, kálium-szorbát, kárminsav), fehér bevonó(cukor, teljes mértékben hidrogénezett pálmazsír, tejsavópor, sovány tejpor, lecitinek, aroma), dextróz, cukor, módosított kukoricakeménytő, növényi margarin(kókusz, kukorica, len, napraforgó, pálma, repce)ivóvíz, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjei, étkezési só, tartósítószerek,citromsav, aroma, színezék, kálium-szorbát. 

Itt elég nagyon ugrott a mezőny és ha jót akar magának és családjának, a két első helyezett valamelyikét teszi kosarába. Oké, messze van mind a kettő a 25 ponttól, de amíg nincs jobb, elégedjünk meg ezekkel. 

MG 7736
„Nagyon folyós, jó édes.” „A csoki jó, a belseje olyan balatoni eperfagyis.” „Kifejezetten finom.” „Ez nem rossz, bár az eper egyszerű zselé benne, nagyon műanyag. De lehet, hogy ez így normális?” 

Első helyezett: SPAR rudi, epres, 18,5 pont

Összetevők: Kakaós étbevonómassza min. 35% (cukor, részben hidrogénezett pálmaolaj, kakaópor 11%, emulgeálószer: szójalecitin, aroma), Zsírszegény savanyú tejalvadék 33%, epres gyümölcskészítmény (16% cukor, eperpüré 25%, eper 20%, ivóvíz, zselésítőanyag: pektinek, aroma, citromsav, tartósítószer: kálium-szorbát színezék: kárminok, Cukor, pálmazsír, módosított kukoricakeményítő.

Érdekes, hogy tejcsokoládénak titulálta több tesztelő is a bevonóját, holott az keserű csokoládé lenne. Szerencsére nem gejl ez a rudi, és ha pálmazsír helyett mondjuk kókuszzsír lenne, máris jobban esne. Mindenesetre gratulálunk az első helyhez a SPAR-nak!

MG 7749
„Fura a csokija.” „Közepesen átlagos, ipari töltött, gyors megoldás endorfin hiányra.” „Túl csokiízű, de én mondjuk az étcsokisat favorizálom, lehet hogy másnak pont ez jön be. ” „Rendes tejcsoki, darabos túró, savanykás epres töltelék. Ez tök jó!”
 
Termék neve Ára (Ft) Fajlagos ára (Ft/kg) Pontszám (max. 25) Itt vettük
SPAR rudi, epres 49 1633 18,5 SPAR
Pilos, epres túródesszert 199 (egy csomag) 1326 17,5 Lidl
Rolly, szamócás hűtött desszert 199 (egy csomag) 1327 13,5 Tesco
Pöttyös Túró Rudi, epres 89 2967 12 Tesco
Auchan, epres rudi, 49 1633 11,5 Auchan
Cool snack, szamócás 55 1833 9 Auchan
Oké rudi, epres 52 2261 9 Tesco



 
Oszd meg másokkal is!
Mustra