Anthony Vaccarello a Saint Laurent ház új kreatívosa

Örülhetnek a kőgazdag huszonévesek, mivel a hírek szerint Hedi Slimane Saint Laurent-től való távozásával nem fognak eltűnni a szupermini bőrcuccok, a szexi rocker sikk, a maszkulin vonalvezetés, az átlátszó blúzok és a lábvillantós kosztümök a luxusmárka kollekcióiból. Pár nappal azután, hogy a francia divatház véget vetett a divatszakmát őrületben tartó pletykáknak és hivatalosan is bejelentette, hogy Slimane négy év után távozik a Saint Laurent kreatív igazgatói posztjáról, nem váratták meg a kíváncsiskodókat és bemutatták utódját, az olasz-belga származású dizájnert, Anthony Vaccarellót, aki a Versus Versace-tól igazol át a divatházhoz.

“Saint Laurent kreativitása, stílusa és vakmerősége legendás. Nagyon hálás vagyok a lehetőségnek, hogy hozzájárulhatok ennek a rendkívüli divatháznak a történetéhez” – nyilatkozta a 33 éves tervező, aki Yves Saint Laurent, Alber Elbaz, Tom Ford, Stefano Pilati és Hedi Slimane után az ötödik kreatívigazgatója lesz a divatháznak és első Saint Laurentnek tervezett, 2017-es tavaszi-nyári kollekcióját 2016 októberében mutatja majd be a párizsi divathéten.

“Szomorúan veszem tudomásul, hogy elhagyja a Versace családot, kívánom neki, hogy legyen sikere a továbbiakban” – jegyezte meg az üggyel kapcsolatban Donatella Versace. Vaccarello egyébként három évet töltött a Versus Versace háznál, kezdetben mint tanácsadó és vendégtervező vett részt a munkálatokban, majd 2015-ben kreatívigazgatóként is jeleskedhetett.

“Nagyon boldog vagyok, hogy Anthony Vaccarello kerül az Yves Saint Laurent kreatívigazgatói székébe. Az ő modern, letisztult stílusa tökéletesen illik a divatház profiljába, Anthony Vaccarello kiválóan teremt egyensúlyt a provokatív nőiesség és az éles férfiasság elemei között. Ő nagyszerű választás, aki képes kifejezni az Yves Saint Laurent ház lényegét” – mondta a divatház elnök-vezérigazgatója, Francesca Bellettini. A tervező leszerződtetését üdvözölte a luxusmárka anyavállalata, a Kering és annak elnök-vezérigazgatója, François-Henri Pinault is, aki reméli, hogy Anthony Vaccarello egyedi stílusa jelentősen elősegíti majd a divatház fejlődését, ami egyébként az elmúlt négy évben sem volt annyira elkeserítően rossz.

A Slimane által piacra dobott bomberdzsekik, grunge cuccok, farmernadrágok és miniruhák ugyanis 974 millió euró bevételt hoztak, a Sanford C.Bernstein jelentése szerint a 2014-es évben 707 millió euró árbevétellel zártak, de felülmúlva a luxuscikkek teljes piacát, a Saint Laurent bevétele 2012-2014 között több mint 20 százalékkal nőtt évente – írja a Businessoffashion.com.

“Vaccarello a szakma egyik legnevesebb tervezője, nagyszerű munkát végzett a Versace háznál is” – mondta a luxuspiacra szakosodott Exane BNP Paribas vezetője, Luca Solca a tervezőről, aki Slimane-hez hasonlóan rendkívül jó kapcsolatot ápol a fizetőképes elittel, celebekkel és modellekkel.

A dizájnerről tehát garantáltan sokat hallunk még a jövőben. Röviden összefoglalva annyit érdemes róla tudni, hogy 1982-ben született Brüsszelben majd 2006-ban kitüntetéssel végezte el a neves brüsszeli La Cambre iskolát, ahol szobrászatot és formatervezést is tanult. Ugyanebben az évben egy olyan sorozattal nyerte el a Hyères International Festival of Fashion Photography első helyét, amit Cicciolina ihletett. Ezzel a húzással felkeltette Karl Lagerfeld figyelmét, aminek köszönhetően leszerződtették a Fendihez, ahol az olasz divatház védjegyének számító bundákért volt felelős. 2009-ben alapította meg saját nevén futó márkáját, 2011-ben elnyerte a feltörekvő dizájnereket támogató Andam-díjat, 2013-ban pedig lehetőséget kapott a Versace ház tervezőasztalánál is. Kiváncsian várjuk, hogy Vaccarello mennyire fogja bírni a luxusházakra nehezedő nyomást az előtte álló szezonban. De a legfontosabb: alább megnézheti, mégis hogyan kell kiejteni a nevét!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek