OFFLINE

Mihaszna konyhai cuccok, de okosak!

2016. április 3., vasárnap 12:20

Két olyan eszközbe is belefutottunk a napokban – persze csak virtuálisan – amelyek nélkül is igazán jól elvoltunk eddig, és nagy valószínűség szerint ez így is fog maradni. Nem, nem azért mert megfizethetetlen ez a két termék, hanem mert abszolút hasznavehetetlenek, de legalább léteznek. A The Verge oldalán találtuk a termékeket, a poszt végén szavazhat, hogy mennyire hozták lázba ezek a konyhai cuccok. 

Az első amit mutatunk, egy olyan palacktartó, amelyiknek érintőképernyős kijelzője van. Na, nem szörfölgetni lehet rajta borozás közben, csak egy újabb üveg bort rendelni, vagy akár többet is, illetve a belerakott borról minden információt le lehet olvasni a képernyőről.

Természetesen nem akármilyen üveg tárolható a „Kuvée-ben”, csakis kizárólag a tartópalackkal előrukkoló cég saját termékei. Ezek nem feltétlenül saját gyártmányú borok, csak egy speciális flakonban vannak, ami éppen belepasszol a bortartóba. Azzal ajánlgatják ezt a csodát, hogy felbontás után, akár (kapaszkodjon meg!) harminc napig!!! is képes megtartani remek aromáját a bor a különleges tárolás miatt.

Most tényleg nagyon elájultunk és borzasztóan örülnénk ha csak egyszer tudnánk abszolválni, hogy egy teljes hónapon keresztül ne nyúljunk hozzá a felbontott borhoz. Főleg, ha nem egyedül fogyasztja az ember, ugye.

A kijelzős bortartót egyelőre csak Kaliforniában és Massachusettsben forgalmazzák és potom 179 amerikai dollárért (49 800 forint) megvehető, ebben az árban benne van még négy üveg bor is, feltételezhetően az olcsóbb fajtákból.

A cég összesen 48 „saját palackozású” borral szolgál, ezek közül lehet válogatni a bortartóba épített kijelzőn keresztül. A borok ára 15-50 dollár között mozog és hát mi értelme egy olcsó bort (ez a 15 dollár csak nekünk tűnik soknak egy üveg borért) ilyen extra palackba tenni, na, meg ha már valaki 50 dollárosat vesz, szerintünk inkább az üveggel vágna fel és nem a Wi-Fi-s csodával. Arról már nem is beszélve, hogy mit mondanak vajon a nagy borszakik, hogy nem üvegben van a bor, hanem egy fém palackban? MIndenesetre nagyon irigyeljük a srácot aki kipróbálta ezt az új kütyüt, észrevehetően jól érezte magát a kóstolás alatt. 

Aztán itt van rögtön a másik nagyon jól hangzó, de semmire sem jó konyhai kisgép, a magát beprogramozó rizsfőző. A kütyüért 150 amerikai dollárt (41 600 forint)kell kicsengetni, cserébe viszont csak bele kell önteni a rizst, meg a vizet, majd az okostelefonra letölthető applikáció segítségével, be kell olvasni a rizs csomagolásán feltüntetett vonalkódot, és a rizspároló már tudja is, hogy mi a dolga. Jó, persze azért nem árt még rányomni a start gombra, ami viszont telefonról nem vezérelhető (haha!) A „Xiaomi Rice Cooker-ben” azért van jó is, nagyon dizájnos és ha másért nem, ezért nagyon szívesen elfogadnánk. És bár az elgondolás nem annyira rossz, elég hasznavehetetlen ebben a formában, Mennyivel egyszerűbb lenne a dolog, ha már a munkahelyről be lehetne programozni, hogy hány adag rizst főzzön a gép, mire hazaár a család. 

Utoljára egyébkén, az Aldiban vagy a Lidlben láttunk hasonlót, pontosan 4990 forintért, igaz, ez nem tudja magát beprogramozni, nincsen hozzá applikáció okostelefonra, de képzelje, MEGFŐ BENNE A RIZS! Ráadásul úgy, hogy tényleg csak vizet kell önteni a párolóba és egy kis LED- lámpa jelzi, ha már kész az étel. Egyébként meg minden rizs csomagolásán ott figyel, hogy milyen trükk kell az elkészítéséhez(hány percig kell főzni/párolni), szóval nem igazán lehet elhibázni a dolgot. Na meg, a hiperek és szuperek rizskínálatát tekintve, rohadtul mindegy, hogy 200 féle termék tulajdonságai vannak beprogramozva a Xiaomi rizsfőzőjébe, a csekély hazai felhozatal labdába sem rúg az ázsiai kínálathoz képest.  

Melyik kéne?

  • 16
    Az okosbor
  • 75
    Az okosrizs
  • 319
    Egyik sem
  • 18
    Mindkettő

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JÓ FÉNYEKET Szelfi tippek kezdőknek és függőknek

Fejlődni mindig lehet, és garantálom, hogy az itt felsorolt tippek közül még a Kardashian lányok sem ismerik mindegyiket! Sosem értetted, másnak hogy lesznek mindig tökéletesek a képei? Hát így

ÚTIKALAUZ ANATÓMIÁBA Miért olyan makacs az ekcéma?

A világ egyik legelterjedtebb bőrbetegsége, gyakran hosszú hónapokig vagy évekig is eltarthat, ameddig javulni kezd az állapot. Sőt, gyakran a terápia ellenére hullámzó ritmusban, újra és újra visszatérnek a tünetek. Min múlik a tartós gyógyulás?

LELKI ZÓNA A szépség mellékhatásai

Ami szép, az jó is! Ez az összefüggés automatikus működésbe lép, ha más emberekről mondunk ítéltet – akkor is, ha racionális énünk nem ért egyet vele. A kedvező fizikai megjelenés átterjed az egyén megítélésének más dimenzióira is.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta