Ha azt hitte volna, hogy a napszemüveg unalmas dolog

Április elsején mutatja be közös, nyolcdarabos napszemüvegkollekcióját Bakó Attila, a Battila concept eyewear tervezője és Csalár Bence blogger. A szemüvegek érdekessége – azon túl, hogy viszonylag keveset hallani magyar szemüvegtervezőkről –, hogy a termékek négy művészeti irányzatot követnek, azaz adott műfaj felismerhető stílusjegyeit viselik.

A giccsre, gesztusfestészetre, konstruktivizmusra és konceptualizmusra épülő kreációk mind egyediek és prezentálásuk sem hétköznapi, a készítők lassan csöpögtetik róluk az infókat, és az áprilisi bemutató előtt nem is láthatjuk az összes szemüveget: nálunk, a Díványon debütál a gesztus-szemüveg, melynek érdekessége, hogy Bakó és Csalár által készített homokfúvott acetátból épül fel, melynek matt felületén sokkal látványosabban jelennek az ecsetvonások. Inspirációs forrásként Nádler István képzőművész munkássága szolgált.

Az eddig látott négy szemüveg igazán feltűnő kreáció, hétköznapi viseletre talán tényleg túl sok – szóval ha azt tervezte, hogy beszerez egyet, azt tanácsoljuk, konzultáljon a készítőkkel, a kiegészítők ugyanis nincsenek beárazva, és sorozatgyártásra sem készülnek velük.

"A kollekciót a Battila és BenceCsalar brandek image-darabjaiként tartjuk számon, tehát egy-egy darab készült mindenből, hiszen rengeteg kézzel készült részletet tartalmaznak. Alapvetően nem állandó hordásra terveztük őket, sokkal inkább látjuk viszont szívesen editorialokban, divatfotókon, izgalmas projektek részeként. Szeretnénk kicsit tompítani a formákat a következő szezon kezdetéig, hogy azok akár sorozatgyártásban is elkészülhessenek és hű társaik lehessenek az egyedi designer-szemüvegek iránt rajongó embereknek. Meglepő, de sokan jelezték már több darabra is az igényüket, de mindenféleképpen szeretnénk lekicsinyíteni és kicsit letisztultabbá varázsolni őket, hiszen az új technológiák felfedezésével egy újabb lépcsőfokra léphetnénk"

"Attilával alkotói téren eléggé elborult párost alkotunk, így egy erős kezdést szerettünk volna, megalapozva az együttműködésünket. A kezdeti nagy ötletelés elképesztő eredménnyel zárult és nagyon sok kivitelezhető koncepciónk van még raktáron" – tudtuk meg Csalár Bencétől, ahogy azt is, hogy ugyan a legnehezebb szemüveget már megnézhetik galériánkban, de a legnagyobbat még nem mutatták be – pedig van pár méretes darab a már bemutatott termékek közt is.

Bakó Attila, a Battila tervezője és alapítója 2014 óta dolgozik márkáján, mely azóta Abodi Dórával és Tomcsányi Dórival is dolgozott együtt, szemüvegeit láthattuk a Fashion Week Budapesten és a The Garden Studióban is. "Mivel jónevű, ismert tervezőkről van szó, jó visszhangja volt az együttműködéseknek. Több megkeresés is ezután jött, főleg a “szakmán” belül. A szemüvegtervezés, -készítés nem egy túlreprezentált része a magyar dizájn- és divatszakmának. Viszonylag fiatal csapat vagyunk, a piacon meg teljesen kezdők, most lépünk ki az első komplett kollekciónkkal. Az első visszajelzések jók (magyar tervezés, magyar gyártás), úgy látom, egyre erősödő réteg az, akiknek ez is fontos a választásuknál. Nagyon remélem, hogy az egészséges lokálpatrióta mentalitásnak sikerül megfelelnünk" – mondta a Díványnak Bakó Attila.

"A fa volt az induló alapanyag, de a kezdetektől nagyon fontos számomra az új anyagok keresése, a kísérletezés. A különböző anyagok keveredése egymást erősíti, rengeteg meglepő kombinációt próbáltunk eddig is, és szerintem ez így is marad. Azt hiszem, talán ez az egyik legjellemzőbb a csapatra, hogy nagyon nyitottan kezeljük a sokféle anyagot. Úgy indultunk, hogy 12 formával kezdünk, és 4-5 féle anyagkombinációval variáljuk ezeket. Persze azután mindig becsúszik egy újabb forma, napról napra bővül a kollekció, szerencsére. Megpróbáltam egyensúlyban tartani a klasszikus és a picit erőteljesebb darabokat. Áprilisban kezdjük el a valódi forgalmazást, nagyon reméljük, hogy egyre több optikában megtalálnak minket, egyelőre online, a műhelyünkben kialakítottunk bemutatótérben és például a Király utcai Orange optikában vagyunk jelen" – tette hozzá Bakó.

UPDATE: Csalárék kérésére a cikkben eredetileg megjelent editorial fotókat kicseréltük az április 1-i esemény képeire, így a galériában már az összes szemüveg látható.

Oszd meg másokkal is!
Mustra