Rihanna omlettestélyije és a kék-fekete ruha vitte el az évet

Természetesen 2015 sem telt el emlékezetes divatpillanatok nélkül – elég csak Rihanna két év alatt készített Met-gálás estélyijére vagy az egész világot pár napig lázban tartó kék-fekete (fehér-arany) ruhára gondolni. Úgy döntöttünk, összegyűjtjük őket – nézze meg, mik voltak az idei meghatározó jelenségek a divatban!

1. A kétszínű ruha

Lassan egy éve, februárban szakította két részre a világot egy ruha, amiről nem tudtak megegyezni az emberek, hogy kék-fekete vagy fehér-arany színű-e. Egyébként kiderült, hogy előbbi, viszont akkora felhajtás lett körülötte, hogy már el is kezdték hamisítani.

Az eredetit 20 ezerért kapjuk meg, a kínai másolatot 14-ért rendelhetjük meg.
Az eredetit 20 ezerért kapjuk meg, a kínai másolatot 14-ért rendelhetjük meg.aliexpress

2. Viszlát, nemek!

Már szezonok óta középpontban van az androgünitás, elmosódtak a nemek közötti különbségek. Ennek adott egy hatalmas pofont a Gucci januári bemutatója, ahol ha valaki nem tudta volna, hogy férfiaknak szánt kollekciót küldte kifutóra, simán elhinné, hogy nőknek készültek a szettek.

GettyImages-478079438
Pietro D'aprano / Europress / Getty

3. Minden basic

Bár tavalyi trend a normcore, idénre teljesedett ki (főleg Magyarországon). Tudja, ez az, amikor a divatmániások úgy öltöznek, mintha teljesen hétköznapi emberek lennének - nem csoda, hogy csak Instagramon több mint 1,5 millió képet láttak el a #basic hashtaggel.

@plain_jeju által közzétett fénykép,

4. Divat a tech

Az Apple is felfedezte a sokkövetős celebekben rejlő reklámértéket, jól meg is szórta őket az egyébként számunkra teljesen érdektelen Apple Watchcsal. Jutott többek között Drake-nek, Pharrellnek, Beyoncének és Katy Perrynek is:

5. Kanye West "sikerei"

Kanye West azzal nyitotta az évet, hogy mindenkit harisnyába öltöztetne. Úgy néz ki, nagyon bejött neki a koncepció, ugyanis idei második kollekcióját konkrétan ugyanolyanra "tervezte", mint az előzőt - ez egyébként ihletett egy kvízt is nálunk. A zseni egyébként azt is nyilatkozta idén, hogy azért diszkriminálták, mert nem meleg - ezt mi nem tudhatjuk biztosra, azt viszont igen, hogy már 7 ezerből öltözhet csövesnek, mint ő.

6. Rihanna estélyije

Rihanna idei Met-gálás ruhája két évig készült és két perc alatt vált mémmé. A leginkább omlettre, de sokak szerint pizzára is emlékeztető ruha tervezőjéről egyébként írtunk egy külön cikket, ha lemaradt, itt pótolhatja.

472213494
George Pimentel / Europress / Getty

7. Minden plus-size

Idén többször is foglalkoztunk a plus-size témakörrel - elég csak a legvagányabb vagy az őszi kollekciókra gondolni. Nekünk egyébként nincs bajunk a témával, mondjuk az más kérdés, hogy felvetődött, hogy a molett modellek miatt van több duci ember.

Plus-Equal-Campaign (1)
Lane Bryant

8. Miley Cyrus mindene

Cyrus stílusfejlődésének külön posztot szenteltünk - ahogy annak is, hogy az idei VMA-n 10 szettet viselt egyetlen éjszaka alatt. Úgy tűnik, a celebnő folyamatos meztelensége és polgárpukkasztása nem zavarja a divatházakat, sőt: többek között a Versace és a Prada is tervezett neki fellépőruhákat a showra. 

clk
Europress / Getty

9. Beckhamék

A Beckham-család PR értékére is rárepültek a márkák, így a divattervező Victoria Beckhamnén kívül férje és gyerekei is összefonódtak a divattal és lettek különböző brandek arcai. Őket azért jóval könnyebb elviselni, mint a Kardashian-West klánt.

10. Idén sem lettünk okosabbak

Kicsit sem nevezhető európainak az a viselkedés, amit a vásárlók műveltek a Balmain x H&M kollekció árusításának kezdetekor. Ezzel kapcsolatban már egyszer kiengedtük magunkból a gőzt, nem húznánk fel magunkat újra, itt pótolhat, ha lemaradt.

14-hm-20151105-IMG 9844
Dívány / Dívány
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek