Többször rácsodálkoztunk már arra, hogy vajon miért akarja a divatvilág, hogy úgy öltözzünk és olyan frizurát hordjunk, mint a saját anyánk és egyébként is, mi ez a hetvenes és kilencvenes évek utáni nosztalgikus vágyakozás. Ahogy az is meglepő, hogy annak ellenére kevés az innovatív ötlet a divatházaknál, hogy már nem is kettő, hanem legalább négy-hat kollekcióval rukkolnak elő a tervezők évente.
A látszólagos tervezői nihil feltűnt a Konbini.com szerkesztőségének is, akik szerint szintén van valami furcsán nyugtalanító abban, hogy miután jópár szezonon át a kilencvenes évek grunge trendjeit hordtuk, most a hetvenes évek hippi trapéznadrágjait, velúr cuccait és virágmintás maxiruháit keressük az üzletekben. A lap szerint lassan, de biztosan haladunk afelé, hogy visszatérjünk a kezdetekhez és újra az 1900-as évek elejének megfelelő göncökben járjunk. Egyébként már megtehetjük, mivel jópár divatház beépítette idei kollekciójába a viktoriánus trendeket!
Persze a divat ciklikusan változik, erre a véleményre jutott 1937-ben James Laver is, aki egy idővonal felállítása segítségével bizonyította be, hogy mindössze fél évszázad kell ahhoz, hogy egy trend újra divatba jöjjön. Azonban az internet és a fogyasztói társadalom idővel rabja lett a mindennél gyorsabban változó és olcsó fast-fashion őrületnek, aminek úgy tűnik, áldozatául esett Laver bombabiztosnak hitt elmélete is és az előre meghatározott időkeret új értelmet kapott az elmúlt években.
A retro és a vintage mindig is menőnek számított egyes szubkultúrákban, de abban azért tényleg van valami furcsa, hogy az elmúlt időszakban szinte már mindent divatba hoztak, ami trendinek számított az elmúlt négy évtizedben. A Guardian szerkesztője például az év elején bemutatott divathét után hívta fel a figyelmet arra, hogy a divatházak tervezői az anyja korosztályába tartozó múzsák, Debbie Harry, Michelle Pfeiffer, Paloma Picasso, Gracy Kelly vagy akár Hunter S.Thompson stílusából merítettek ihletet a tervezés során. A hetvenes éveket dolgozta fel többek között a selyemblúzokban gondolkodó Chloé, a farmerszoknyákban és fonott bőrövekben utazó Gucci, míg a Sonia Rykiel kötényruhákat, az Erdem fűzős és gumírozott hippifelsőket, a Chanel pedig feminista ruhákat dobott piacra és szinte minden kollekcióban helyet kaptak a farmer overálok, trapéznadrágok, magasított derekú gatyák, világoskék ingek és klumpák is.
Ahogy Stella McCartney is beépítette kollekciójába az anyja, Linda McCartney stílusát és a gyerekkori nyaralásokat idéző, Birkenstock féle vastag pántos papucsot, amiről első látásra szintén nem az innovatív jelző ugrott be. Tehát ha igazán divatosan akarunk öltözni, de mégis kerülnénk a hippi trendeket, akkor nézzünk meg egy-két 1980-as és 1990-es években forgatott John Hughes filmet, vagy a 10 dolog, amit utálok benned és a Spinédzserek című amerikai gimis filmet, ami tele van olyan ujjatlan, magasított nyakú vagy bordázott anyagú pulóverekkel, bő gatyákkal, haspólóval, óriás logókkal, Jézus szandálokkal, bogyó árnyalatú rúzsokkal és selyem kombinéruhákkal, mint amilyeneket a divatházak mutattak be a divathéten.
Persze nincs semmi baj az átfogó és vissza-vissza térő trendekkel, csak felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan halad majd így előre a divatvilág, ha minden ötven évben ugyanazt a stílusirányzatot dolgozza fel újra és újra? Valószínűleg mindig lehet majd új köntösbe csomagolni a hatvanas-hetvenes, valamint a nyolcvanas-kilencvenes évek stílusjegyeit, csak ennek a remek marketingstratégiának köszönhetően rengeteg újdonságtól fosztjuk meg magunkat és ruhatárunkat. És erről a jelenlegi helyzetről feltételezhetően nemcsak a divatházak, de mi, vásárlók is tehetünk. Ide kattintva megnézheti a BBC.com infógrafikáját arról, hogy az 1930-as évektől egészen napjainkig milyen ciklusokban tértek vissza egy-egy olyan meghatározó trendhez a divatházak, mint például a ceruzaszoknya vagy a törpesarkú körömcipő.
