Teszt: gesztenyéztünk, csodálkoztunk

Nem csak az ősz miatt van aktualitása a gesztenyének, közeleg a karácsony is - amikor szintén előtérbe kerülnek a gesztenyés ételek. És ha már egyre több helyen feltűntek a zacskós főtt/sült gesztenyék, felmerült a kérdés, hogy van-e ízbeli különbség az egyes termékek között. 

Érzékszerveinkre hagyatkoztunk a teszt során, a legjobbat kerestük a termékek között, és semmilyen tudományos módszert nem vetettünk be ennek kiderítésére. Összesen öt zacskós gesztenyét találtunk, ráadásul a teszt kiértékelésekor derült ki, hogy kettőt ugyanaz a cég csomagol - ezek egyébként azonos pontot is kaptak.

Kollegáink közül elég sokan rácsodálkoztak, miért vesz valaki gesztenyét zacskóban? Hát, van egy csomó étel, amihez kifejezetten a szemes gesztenye passzol (néhány példa a keretesben), nálunk mégsem könnyű (és főleg nem olcsó) beszerezni, ha az ember nem akar a sütéssel/főzéssel hámozással szívni. A zacskós és a fagyasztott szemes gesztenye jóval drágább is, mint a pürék, kilónként kb 4 ezer forint körüli árral számolhatunk, ha jót és nem túl drágát akarunk.

Mire jó a szemes, főtt gesztenye?

Lehet köret, mint itt, kelbimbóval és szalonnával társítva

Fokhagymás-mázas gesztenyét is készített vegán Hal a tortán menüjében Steiner Kristóf

Jól passzol a gombához is, sőt, Jamie levest is készít belőle, mindkét recept itt

A babák hozzátáplálásában is remekül használható, ehhez itt találnak ötleteket

A maximálisan elérhető pontszám 25 volt, de a legfinomabb gesztenye is csak 16,5 pontott kapott. Mondjuk nem sokkal maradt le a többi résztvevő sem ettől a pontszámtól,  vagyis egetverő különbség nincs ezek között a gesztenyék között. 

Ön melyiket veszi? Írja meg nekünk levélben!

Minden termék összetevői között kizárólag a "gesztenye" szerepel, mégsem voltak teljesen egyformák, némelyik édeskésebb-ragacsosabb, mint a többiek. A főtt gesztenye íze kevéssé tér el a megszokott, sült gesztenye ízétől, ha azt szereti, próbálja ki főve is, megéri!

Utolsó helyezett: Maroni sült gesztenye, 13 pont

Összetevők: gesztenye.

MG 7047
„Ez édes, de szerintem nem kellene édesnek lenni.” „Kicsit keménykés, de nem rossz.” „Ja, bocs ez édesebb, mint az első, és egy rumos ízvilága is van, ami nem passzol hozzá.” „Ragadós, és olyan az íze, mintha romlott lenne.” 

Negyedik helyezett: Italiamo, castagne di avellino (Lidl) 13,5

Összetevők: Főtt, hámozott gesztenye.

MG 7043
„Nagyon világos. Mintha fonnyadt banán lenne.” „Ropogós, édeskés, sajnálom, hogy nem krémesebb picit.” „Ezt szeretem, nem barna, főtt gesztenyének néz ki, vagyis én így képzelem a főtt gesztenyét.” „Ez pont úgy néz ki, mint az otthon sütött gesztenye, és ízre is olyan egy kicsit. Van egy kis fémes mellékíze, gondolom a csomagolása miatt - ez elég béna. Nem rossz gesztenye, de volt jobb is a teszten.”

Ezüstérmes: Eastray gesztenye, 15,5 pont

Összetevők: héjnélküli szelídgesztenye

Holtversenyben lett második helyezett, mint utóbb kiderült, saját magával. Édeskés íze van, és kellemesen krémes állaga.

MG 7050
„Nincs sok íze, ami van, az kicsit égett.” „Finom, édeskés, de nem nagyon édes, és nagyon klassz, hogy krémes az állaga. Jó!” „Édes, sötét nagyon, és irgalmatlanul el van édesítve, úgyhogy ezt nem javasolnám kalóriaszámlálósoknak.” „Jó száraz, bár ez is ragad. Nincs túl sok íze, de azért finom, mert gesztenye.”

Ezüstérmes: Eastray gesztenye,  15,5 pont

Összetevők: héjnélküli szelídgesztenye

Ez ugyanaz a termék, mint az előző, csak kétféle kiszerelésben csomagolják, mi meg bedőltünk a trükknek, és kétszer is megkóstoltuk. Sebaj, legalább duplán biztosak lehetünk benne, hogy ez az ezüstérmes.

MG 7055

„Ez is édes, viszont nem igazán finom.” „Közepesen puha, közepesen édes, nem rossz.” „Teljesen közepes, szép, nagy darabokat tartalmaz, de ennek is sötét a színe.” „Ragadós a külseje, viszont egyáltalán nem édes. Nagyon jó száraz, sötétebb és világosabb szemek is vannak, nekem nagyon bejön.” 

Aranyérmes: Happy Harvest, maroni (Aldi), 16,5 pont

Összetevők: tisztított és főtt gesztenye

Az Aldi gesztenyéje a második legolcsóbb a teszten, kifejezetten puha krémes állaga van, aki ezt szereti, az örülni fog. Több tesztelő is kiérzett belőle némi kesernyés ízt, de ez sem akadályozta meg, hogy az első helyre kerüljön.

MG 7053
„Miniagy! De legalább nem édes.” „Puha, krémes, viszont picit kesernyés.” „Ezt ha látom, nem eszem meg, bocs. Iszonyú sötétbarna, kicsit punnyadt állagú. Ehhez képest, meglehetősen finom, és külön öröm, hogy gesztenye íze van.” „Ez is ragadós kívülről, de egyáltalán nem édes, ellenben enyhén kesernyés.”
 
Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg) Pont (max. 25) Itt vettük
Happy Harvest, maroni (Aldi) 499 3992 16,5 Aldi
Eastray gesztenye (100 g) 419 4190 15,5 Tesco
Eastray gesztenye (150 g) 619 4126 15,5 Tesco
Italiamo, castagne di avellino (Lidl) 799 7990 13,5 Lidl
Maroni gesztenye 349 3490 13 Auchan
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek