A betűmatrica az új mánia a divatházak körében

Zanza!

Míg a Moschino szerint is menőnek számítanak majd az Anya Hindmarch által tavaly bemutatott közúti jelzőtáblák, addig Proenza Schouler a tervező színes táskamatricáiban látott fantáziát és piacra dobott egy sor betűt, aminek darabjáért 75 dollárt, azaz 21.109 forintot kérnek a Net-a-Porter oldalán.

Egyébként semmi meglepő nincsen abban, hogy a Proenza Schouler is megirigyelte Hindmarch fiatalos bőrmatricáit, mivel az előző szezonban 18 millió dolláros bevételt jelentett ez a márkának, mely 54-195 dollár közötti összeget, azaz 15.198-54.881 forintot kért egy bárhova felhelyezhető öntapadós matricáért. Ez pedig az átlagosan 1550 dollárba, 436.310 forintba kerülő luxustáskák mellett már igazán aprópénznek számít a tehetős vásárlók körében – írja a Business of Fashion a dizájnerről, akinek jelenleg is 300 ezer matricára van megrendelése a butikoktól.

Proenza Schouler betűmatricái
Proenza Schouler betűmatricáiFotó: Net-a-Porter

Tehát jól láthatóan a Proenza Schouler is hasonló jellegű stratégiát folytat az értékesítés növelése érdekében, mint Hindmarch, amiben többek között az is közrejátszhat, hogy idén júliusban a Castanea Partners egy kisebb részesedést szerzett a New York-i márkától, melynek egyik vezetője, Ron Frasch szerint a táskaeladásokra kell majd nagyobb hangsúlyt fektetniük a közeljövőben. A márka nem is habozott sokáig, a 2016-os tavaszi-nyári szezonra tervezett kiegészítőinek egy részét, legfőképpen a perforált táskakollekciót és a hozzá tartozó betűket már piacra is dobta a Net a Porter oldalán, de november első felében a japán Isetan Shinjuku pop-up üzletében is elérhetőek lesznek a lekoppintott darabok.

Anya Hindmarch betű matricáig
Anya Hindmarch betű matricáigFotó: anyahindmarch.com

Sőt, Kendall Jenner kebelbarátnője, Gigi Hadid már be is szerzett egy monogramjával ellátott táskát és várhatóan nem ő az utolsó celebgyerek, akit lencsevégre kaptak a matricás táskával a szezonban. De várhatóan a Burberry monogramos táskája is felkapott lesz majd a hírességek körében. Proenza Schouler nyolc darabból álló, fekete, fehér és sárga színű túlárazott táskakollekcióját 1885 dollárért, 530.535 forintért szerezheti be, a cipzáras erszényekért pedig 375 dollárt, azaz 105.549 forintot kérnek.

A celeb-modell, Gigi Hadid már a New York-i divathéten belengette a dizájner táskát.
A celeb-modell, Gigi Hadid már a New York-i divathéten belengette a dizájner táskát.Fotó: Grant Lamos Iv / Europress / Getty
Blogmustra