Magyar blogger, nemzetközi sikersztori: divatparádé Parádi Gabival

Zanza!

Parádi Gabival lassan 13 éve vagyunk barátok – számtalan alkalommal dolgoztunk együtt, kezdve Árpa Attila Argo című filmjének forgatásával, ahol sárga platformcipőt és gyöngyházszínű nejloninget kaptam tőle, mint a filmbéli fiúzenekar, a ChiliBoyz legnyálasabbik tagja. Gabi profizmusa, kreativitása és szakmai alázata már akkor lenyűgözött – miután pedig megcsodáltam az illusztrációit, amelyeket a pesti Moulin Rouge nyitó revüjére tervezett, végleg beleszerettem. Ám a jelmeztervezésen, stylistkodáson és bloggerkedésen felül van még egy tehetsége – ami talán a legfontosabb, nem csak ebben, hanem minden szakmában: a jég hátán is megél, rendre újrateremti önmagát, és miközben alkalmazkodik az aktuális piaci igényekhez, a kompromisszum sosem megy a minőség rovására. A Fashion Awards-díjas Pumpkin Paradise alapító bloggere idén nem csak a budapesti, de a londoni divathéten is vendég volt – minderről, no meg stílusról, trendekről, talpon maradásról és inspirációról beszélgettünk.

Nemrég érkeztél haza a London Fashion Weekről: melyik volt a kedvenc bemutatód, kollekciód idén?

Első ízben vettem részt a London Fashion Weeken, próbáltam kísérletezni azzal, hogy mennyire lehet bejutni ebbe a körbe számukra ismeretlen magyar bloggerként. Azokból a bemutatókból emelnék ki kettőt, amelyeken részt vettem. Az egyik Giles Deacon káprázatos, I. Erzsébet öltözékeiből ihletett kollekciója, a másik Manuel Facchini gótikus stílusból táplálkozó, de teljesen hordható fekete-fehér ruhái voltak.

Úgy tudom meglepetéssel is készültél a kedvenceidnek...

Lehetőségem volt az egyik nemzetközi sminkes cég jóvoltából találkozni Charlotte Olympiával. Hogy mi volt a találkozás apropója, azt még nem árulhatom el, de azt igen, hogy megajándékoztam egy divatgrafikával. A rajzon látható figura a tervezőnőre hasonlít, és az öltözéke az aktuális cipőkollekcióból lett összeállítva.

Mit szólt a kreációdhoz?

Nagyon örült a képnek, ha jól tudom, az irodája falán kapott helyet. Terveim szerint a többi bemutatóról is készítek majd rajzokat, ezeket az Instagramomra töltöm fel, s általában a címzettek észre is szokták venni őket..

Biztos vagyok benne, hogy a ruhákon kivül a celeb-felhozatal is elkápráztatott - mesélj, kikkel találkoztál?

Rögtön a Fashion Week legelső bemutatója előtt sikerült találkoznom Zandra Rhodes-zal, akit nagyon nagyra tartok azért, hogy sok évtized után is sikerült megújulnia. Nagyon közvetlen, barátságos volt az egész stábbal, beszélgetett, fotózkodott. Nekem például megdícsérte a nyakláncomat, és a kezembe nyomta a mobilját, hogy fotózzam le. Az előbb említett Giles bemutató backstagé-ben pedig igazi modelldömpinget láthattam. Hihetetlen élmény volt számomra, hogy Irina Sejket fotózhattam, de Jerry Hallt, és Eva Herczigovát is lencsevégre kaptam. A bemutatón pedig elsuhant mellettem Suzy Menkes, aki a divatvilág egyik leghatalmasabb szaktekintélye, valamint Linda Fargo, aki a Bergdorf Goodman divatigazgatója. Mindkettőjük véleménye sorsdöntő lehet a tervezők számára.

Bloggerként, stylistként, jelemeztervezőként is dolgozol - van kedvenc "titulusod" ezek közül?

Mindegyiket szeretem csinálni. A jelmeztervezés volt a legnagyobb kedvencem, de a válságot követően, nem pályaelhagyó, hanem a pályám által elhagyott lettem. Szerencsére a stylistkodás egyre szebb, és komolyabb munkákat tartogat számomra – az idén három kampányban is dolgoztam –, így nincs hiányérzetem. A bloggerkedés pedig egyfajta információs, kommunikációs csatorna arról, hogy mit csinálok, mi a véleményem, vagy éppen mit tartok fontosnak. Érdekes, hogy ezáltal többen ismertek meg, mint a korábbi munkáim által.

Mesélj kicsit arról, hogyan "keveredtél" a szakmába: hogyan indult a karriered, és melyeket tekinted a legfőbb állomásainak?

Világ életemben tervezni akartam, két éves korom óta folyamatosan rajzolok. Hogy illusztrálok, ruhákat tervezek, vagy stylingolok, számomra nem jelent különbséget. Mindegyik a fantáziáról szól, legfeljebb az illusztrációk megmaradnak két dimenzióban. Az Air France Nina Ricci által rendezett Nemzetközi Divattervező pályázat nyitotta meg számomra a kapukat, ahová a 10 legjobb magyar divattervező egyikeként kerültem ki. Nemsokkal utána rájöttem, hogy a divattervezés nem az én műfajom, az ipari termelésben való gondolokodás nekem nem megy. Ekkor kezdtem el a jelmeztervezés, és a stylistkodás felé nézelődni. Igaz, akkor még a stylistkodás, mint műfaj nem létezett. Hozzáteszem, ekkor még a kilencvenes évek elején voltunk. A jelmeztervezésben végigjártam a lépcsőfokokat, mivel a főiskolák alkalmatlannak találtak – volt ahol nem hitték el, hogy én készítettem a terveket –, így inkább saját kezembe vettem a sorsomat.

Csoda vagy, hogy nem adtad fel ennek ellenére. Mi volt az alternativ módszered arra, hogy a szakma felfigyeljen a munkádra és a nevedre?

Portfólióval, tervekkel házaltam, és kaptam egyre jobb megbízásokat. Nyolc mozifilm jelmeztervezője voltam, többek közt az Argo, a Zimmer Feri, a Megy a gőzös fűződnek hozzám. A mai napig büszke vagyok a Moulin Rouge nyitóműsorára, de A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak jelmezei is sokáig adtak beszédtémát a szakmának és a sajtónak is. A stylingolást az utóbbi tíz évben kezdtem újra. Egyrészt jó játék, izgalmas a trendekkel képben lenni, megújulni, másrészt divatfotós barátaim noszogattak, hogy szeretnének velem dolgozni.

Sokat dolgoztál televizióknak. A sztárjelöltek, a hirnévbe csak épp belekóstoló énekesek, illetve a már kiforrott stilussal rendelkező hirességek hogy veszik, ha valaki "belenyúl" a stílusukba. Nem tartanak tőle, hogy "át akarja alakitani" őket a stylist?

Sosem akartam "átalakítani" senkit. Haragszom is ezért, ha durván belenyúlnak valaki személyiségébe. Mindig arra törekedtem, hogy először megismerjem, megértsem őket, és innen közelítve formáljam, vagy "kihámozzam" a nem megfelelőp burokból. Lehet, hogy unalmasnak fog hatni, de nem voltak csatáim, mert akik velem akartak dolgozni, és engem választottak, azok tudták, mire számítsanak. Mai hírértékkel számolva, ez biztos nem annyira jó válasz, de szerintem lejön a képernyőről, ha valaki nem érzi magát jól a maskarában, amit ráadtak. Komoly nagy nevekkel ezért nem is volt problémám, lehet azért, mert ilyenkor át tudok állni jelmezes gondolkodásra, és nem akarom őket „megerőszakolni” A blogra időnként fotózunk editorialokat, és gyakran a hírességek keresnek meg, hogy szeretnének szerepelni az egyik következő anyagban. Ez ilyenkor számomra a legjobb visszaigazolás.

A bloggerkedés viszonylag későn kezdődött. Nem volt benned félsz, hogy nehéz lesz megvetni a lábad a blogger-szcénában?

Nem volt mitől félnem. Öt évvel ezelőtt nagyot változott az életem minden tekintetben. Olyan fordulóponthoz értem, amikor újra kellett értékelnem a magán-, és a szakmai dolgaimat is. Várhattam volna a sültgalambot, hogy ismét jönnek filmes, vagy színházi felkérések, vagy belekezdek valami újba. De az is igaz, hogy a filmes-tévés életmódot nehéz hosszútávon csinálni. Az elképzelésem az volt, hogy csinálok egy saját "játszóteret", ahol megmutathatom magam. Szerencsére a férjem maximálisan támogatott ebben az akkor még furcsának ható ötletemben, és segített a technikai háttér felépítésében.

Irigylésre méltó, hogy az sem tántorított el, hogy manapság a divatbloggerek tizen-huszonéves fruskák. Nyilvánvalóan azért, mert te békében vagy a saját koroddal. 

A fiataloktól nem féltem, és most sem félek. A kor csak egy szám, az ember meg annyi idős, aminek érzi magát, így ezzel nincs mit foglalkozni. A blogolás legfőbb üzenete a fejlődés és a folyamatos tanulás. Amikor indítottam az oldalt, eléggé siralmas divatblog felhozatal volt, ahová gondoltam csak befér egy insider szemléletű is. Tudatosan bevállalt döntés volt részemről, hogy nem "fashion", "style", "chic" nevű oldalt indítok, hanem valami olyan szokatlan hangzásút, amit ha jól csinálom a dolgom, úgyis meg fognak jegyezni. Sokáig gondolkodtam rajta amúgy, hogy a „Kutyák és lovak” nevet választom, akárcsak Hugh Grant karaktere a Sztárom a párom című filmben. Persze ezzel a keresések hatékonysága ellen mentem, de kockáztatni márpedig érdemes. Természetesen ekkor halvány gőzöm sem volt arról, hogy mivé fogja kinőni magát a Pumpkin – ahol jelenleg 1500 poszt érhető el az oldalon.

Tavaly nyertél egy elismerést a Fashion Awards Hungary-n. Számitanak ezek a dijak neked?

Bevallom ez a díj nagyon sokat jelentett számomra, addig ugyanis soha, semmiféle díjjal nem honorálták semmiféle tevékenységemet. Meglepett, hogy engem választott a szakma. Nem vagyok semmiféle klikk vagy haveri kör tagja, így a szavazók ezt komolyan kellett, hogy gondolják. Szóval mostmár nincs megállás ezt csak nagyon jól szabad csinálnom.

Bosszantó kérdés következik. Újságíróktól, művészektől, bloggerektől - és gyakorlatilag minden kreativ szakma követőjétől rendszeresen kérdezik a "klasszikus" szakmák képviselői: "Meg tudsz te ebből élni?" Te mit szoktál erre mondani? 

Ez az a kérdés, amire nagyon szoktam haragudni. Miért, mondjuk a sebészetből meg lehet élni? Kicsi ország, kis foci. Számomra ez elsősorban egyfajta önmegvalósítás, nem gondolom, hogy ebből fogok meggazdagodni. De tény, hogy blog kapcsán kapok munkamegkereséseket, aminek nagyon örülök. Korábban dolgoztam magazinoknak, írtam is, bár ezt kevesen tudták rólam. Rá kellett jöjjek, hogy a szakmán belül sem feltétlen tudják, mennyire értek ahhoz, amit csinálok, mivel korábban sosem kérkedtem a tudásommal.

Kik azok a magyar bloggerek, akiket te személy szerint relevánsnak tartasz és melyek a kedvenc blogjaid?

Nagyon ritkán olvasok magyar blogokat, mivel amellett, hogy a sajátomat napi akár több, minőségi poszttal feltöltsem, és mellette dolgozzak, erre már nem marad időm. A Neverordinary London oldalára azonban gyakran ellátogatok, és néha szentségelek, ha elvisz előlem egy témát. De mivel nagyon igényes, ezért a morgás után jó szívvel ajánlom, és osztom meg az oldalamon – a jó munkát ugyanis díjazni kell.

Mi a helyzet a streetstyle és "így öltözöm én" oldalakkal?

Az outfit blogok kifejezetten untatnak. Nagyon hiányolom, hogy nem bukkantak még fel olyan öltözködéssel foglalkozó bloggerek, akiknél nem csak az a produkció, hogy reggel felöltöztek valami teljesen egyenszósz ruhába és ezt tíz képen át megörökítik. Egyéniségekre, bizonyos alkatokra, stílusokra reflektáló tanácsotadó kreatív blogokra igen nagy szükség lenne.

Hogy állsz a külföldi bloggerkollégák felkutatásával? Vannak kedvenceid?

Erre egyszerűbb válaszolnom: Susie Bubble nagyon közel áll hozzám, amit csinál, bár hozzá is ritkán tévedek.

A hétvégén Magyarországon is beköszönt a divathét - melyik bemutatókat várod leginkább, és milyen bejegyzésekkel készülsz a blogra?

Az elmúlt évben percről percre online közvetítést csináltam az oldalon, de idén ezt már nem vállalom be. Az első napon Olszországban leszek, természetesen divatügyben, így csak a második napra látogatok ki. Napsvgar, Abodi Dóra, valamint hogy egy külföldit is megemlítsek, Ana Ljubinkovic a legnagyobb kedvenceim.

Van még olyan terep a divaton belül, amit nem hóditottál meg, de titkon tervbe van véve?

Nem is annyira titkon, de szeretnék az illusztrációimmal nemzetközi szinten is eredményeket elérni.

Kérlek, fejezd me a mondatokat...

A legnagyobb divatbűn: amikor a divat mondja meg, hogy ki vagy.

A legstilusosabb magyar sztár szerintem: Dobó Kata.

A sztár, aki a legnagyobb hatással volt a nemzetközi divatra: A Monroe-Madonna-Gaga triumvirátus.

Ha csak egy stilusikont választhatnék, akinek a ruhatárát kölcsönvenném egy hétre saját célra: Marlene Dietrich lennne az.

Számomra a legrémesebb anti-divatikon: Miley Cyrus.

Blogmustra