Teszt: a legolcsóbb burgonyaszirom tarolt

Zanza!

Milyen jól hangzik, hogy burgonyaszirom, nem? Persze! Valójában mi is így gondoltuk eddig a tesztig, aztán elolvastuk a szirmok összetevőit: pálmaolaj, burgonyakeményítő, burgonyapor, burgonyapehely, kén-dioxid, de találtunk olyat is, aminek az alapanyaga burgonya alapú szárítmány volt.

Úgyhogy mégsem akkora boldogság, hogy létezik a burgonyaszirom, de legalább ilyen is van.

A burgonyaszirmokat nem tudományos alapon vizsgáltuk, de kitértünk az összetevőikre is az íz és állag mellett. Természetesen csak az utóbbi kettőt pontoztuk, hiszen ez is vakteszt volt, csak a kóstoló végén szörnyülködtünk egyet az összetevőlistán.

Továbbá megnéztük azt is, hogy melyik, hány kilokalóriát tartalmaz, mert hát ugye az sem utolsó szempont. Az ajánlott kalóriabevitel egy felnőtt számára, napi 2000 kcal, ami 4 ilyen zacskó sziromnak felel meg. Nos, ez azért ez is sok mindent elmond róluk...

Ha eddig azt hitte, hogy ezek egészségesebbek, mint a chipsek, netán kevesebb kalóriát tartalmaznak, hát ki kell, hogy ábrándítsuk, pont ugyanolyanok. 

Összesen nyolcféle terméket kóstoltunk, a maximálisan elérhető pontszám 25 volt és csak egy terméknek sikerült a húszas szintet megugrania, a többi mind alatta maradt. Meglepetés volt, hogy a Chio - amit az elsők között gondoltunk, csak a középmezőnyben végzett és, hogy az egyik hiper termékei söprik be az első két helyet. 

Számunkra a jó burgonyaszirom:

  • ropogós
  • megfelelően sós
  • nem tocsog az olajban
  • nincs mellékíze

Auchan, sós burgonyaszirom, 6 pont

Összetevők: burgonyakeményítő, napraforgó étolaj (30%), burgonyapor (12%), étkezési só (2,7%), repceétolaj. 
100  g/511 kcal.

Valamit nagyon benéztek amikor ezt a burgonyasziromot gyártották, mert vagy nincsenek tisztában azzal, hogy milyennek kell lennie egy jó burgonyasziromnak, vagy nem is érdekli őket. Mindenesetre ez tényleg rossz emlékeket fog hagyni bennünk, ez van. És azért muszáj megemlíteni a 30 százalék olajat is. Ugye-ugye?

„Na, ez egy jó példa arra, hogy milyen az a burgonyaszirom, ami nem jó. Nem ropog, csak széttörik, miközben szétvágja a számat, és íze sincs.” „Olyan gumis, mintha ez is megszívta volna már magát az iroda levegőjének páratartalmával.” „Ez sós hungarocell?” „Puha, olajos, nagyon nem jó.” „Szivacsos, szikkadt, gumis.”

Auchan (zöld zacskós) sós burgonyaszirom, 8,5 pont

Összetevők: burgonya alapú szárítmány (szárított burgonya 80% burgonyakeményítő), napraforgóétolaj, étkezési só (2,7%). 
100  g/562 kcal.

Érdekes, hogy az utolsó előtti termék is auchanos, talán mégsem akkora véletlen ez?! Kár érte, úgy látszik, burgonyaszirom-fronton még van mit fejleszteni. Van az a koncepció, hogy a menőbb saját márkás, és az "eggyel rosszabb". Ez a zöld csomagolású lenne a „budget” változat, mégis az ára erősen a középmezőnyhöz tartozik. 

„Nem lenne ez olyan rossz, ha nem azt érezném rajta, hogy nagyon olajos.” „Nagyon menő hullámos-grillrács kinézete van, de ízre ócska.” „Ez odaégett? Mintha olajat rágnék.” „Ez Haribo?! Mert teljesen puha és rágós, az íze viszont keserű, vagy hagymás?! De tényleg, ez mi???? és miért akartok megmérgezni?! Valahogy így tudom elképzelni az ostyát, amit a misén a szádba dug a pap, bár azt még sosem próbáltam, de kinézetre tök ilyen.”

SPAR burgonyaszirom, 9 pont

Összetevők: burgonyaszirom 73% ( burgonyakeményítő,  szárított burgonya 25%, ivóvíz, módosított kukoricakeményítő, finomított napraforgó étolaj,  étkezési só 3,7%), pálmaolaj. 
100  g/496 kcal.

Csak annyit mondunk: pálmaolaj. Nemrég a Nutellát bojkottálták azért, mert pálmaolaj van benne, de nem csak azért nem jó, hanem mert ez is olyan volt már frissen bontva is, mintha napokig aszalódott volna a tárgyalóban.

„Sima ostya, rágós és kemény.” „Olyan mintha már állt volna kicsit a párás levegőn.” „Ennek már markánsabb az íze, feltűnik az az enyhe kőolajszag <3.” „Szörnyű íze van, nem ropog, olyan, mintha levegőt kapott volna, és kőolajíze van. Borzasztó.”

Chio, sózott burgonyaszirom, 9,5 pont

Összetevők: burgonyakeményítő, napraforgóolaj, burgonyapor (21%), rizsliszt, étkezési só, élesztőkivonat, természetes aroma, cukor, emulgeálószer: zsírsavak mono - és digliceridjei, citromsav, karamellizált cukorszirup, vöröshagymapor. 
100 g/556 kcal.

Az összetevőlista után csodálkozik bárki is azon, hogy ilyen kevés pontot kapott a Chio terméke?! A rizsliszt, cukor, élesztőkivonat , karamellizált cukorszirup és vöröshagymapor is kevés az üdvösséghez. Elég nagy csalódás ez a szirom, és ha még azt is hozzávesszük, hogy még csak nem is ropog, hát nagy a baj. Egy sima sós terméket vár az ember, de mégis belecsempésztek egy kis hagymát. Minek???

„Ebből szinte kiérzem a nátrium-glutamátot, egynél megálltam.” „Hasonló, mint a 4-es (Tesco value, sós burgonyaszirom - a szerk.), csak nem ropog.” „Ez is egy állott termék, ráadásul fura mellékíze van, sajtos vagy hagymás?. Ilyet sem kérek többet. Soha.” „Ennek konkrétan halíze van.”

Penny Market, Salty sós burgonyaszirom, 13 pont

Összetevők: burgonyaszirom 73% ( burgonyakeményítő,  szárított burgonya 25%, ivóvíz, módosított kukoricakeményítő, finomított napraforgó étolaj,  étkezési só 3,7%), finomított napraforgó étolaj. 
100  g/496 kcal.

Hasonlít a sparos és pennys burgonyaszirom összetevők alapján, ennek mégis jobb íze van valamivel, és legalább pálmaolaj nincs benne. Már a tíz pont fölötti mezőnyben járunk.

„Ez hungarocel, és nem chips. Azt hihetném, hogy ez a kakukktojás, és rá kell jönni, mikor eszem valami csomagolóanyagot. Most.” „Átlag burgonyaszirom, de szerencsére nem olyan sós, ami jó.” „Íztelen, de ropogós. Úgy vagyok vele, ha már "bűnözünk", akkor legyen miért.” „Jól ropog, nagyon olajos, és tök fehér. Hipózott??” „Nem lesz a kedvencem, de nem halok meg, ha ennem kell belőle.” 

Bronzérmes: Aldi, sós burgonyaszirom, 17,5 pont

Összetevők: burgonyakeményítő,  napraforgóolaj,  burgonyapor (12%), étkezési só 2,7%), repceolaj. 100 g/511 kcal.

Ismét dobogón egy aldis termék, ebben a hónapban már másodszor. Jó burgonyaszirom, szerettük, és a műfaj keretein belül az összetevői is nagyon rendben vannak.

„Nyikorognak tőle a fogaim, de legalább jó sós, ami szétmarja a szám.” „Megfelelően sós, és nem érzem, hogy addiktív.” „Ez finom, sós. Pont úgy, ahogy szeretem.” „Ez nagyon jó, mert nincs íze, csak az olajnak, az pedig abszolút vállalható, mintha olívaolaj lenne. Klassz!”

Ezüstérmes: Tesco sós burgonyaszirom, 18 pont

Összetevők: Burgonyagranulátum és -pehely 40,2 g (szárított burgonya, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjei, antioxidánsok: citromsav, kén-dioxid, nátrium-hidrogén-szulfit), Burgonyakeményítő, Pálmaolaj, Módosított burgonyakeményítő, Étkezési só 2,4 g, Napraforgó étolaj, Kurkuma őrlemény. 
100 g/497 kcal.

Ebben aztán van minden, de a vakteszt folyamán ezt nem tudhattuk. Akárhogy is, ügyesen sakkozták össze a vegyészek, mert a tesztelők szerették. Az íze remek, a jövőben kihagyhatnák belőle legalább a pálmaolajat.

„Ahhoz képest, hogy a többi hófehér, ez sárgás, és szét lehet rágni, nem úgy, mint a többit, ami csak szétmállik a szájban.” „Szintén nagyon jó, nem megszokott ropogós típus, sósabb is” „Olyan, mintha három hete kint állt volna a napon.” „Ez legalább sárgás, és az íze is kiváló. Jó sós és ropog is, ez az egyik kedvenc nálam.”

Aranyérmes: Tesco value, sós burgonyaszirom, 20 pont

Összetevők: Burgonyakeményítő, Pálmaolaj, Burgonyagranulátum és -pehely 25 g (szárított burgonya, emulgeálószer: zsírsavak mono- és digliceridjei, antioxidánsok: citromsav, kén-dioxid, nátrium-metabiszulfit), Módosított burgonyakeményítő, Étkezési só 2,4 g, Napraforgó étolaj.
100 g/507 kcal.

Oké, gratulálunk az első két helyhez a Tescónak, mind a két termék finom. Az összetevőket viszont inkább ne olvasgassák, vagy ha mégis ez a heppjük, akkor javasoljuk a bronzérmes versenyzőt. Erről többünknek a sima chips jutott eszébe, tényleg hasonlít hozzá az íze. Nem mellékesen ez volt a legolcsóbb termék a kóstolón!

„Nyomokban chipsre emlékeztet, annyira nem rossz.” „Keményebb típus, ropog, és nem olvad a számban, nekem ez tetszik legjobban.” „Ok, ez eddig a legjobb!” „Ez nagyon ropog, jó rajta az olaj, picik a szirmok, pont befér a számba. Nem tipikus burgonyaszirom, inkább chipses, nagyon finom, és nincs mellékíze!!!”
 
Termék neve Ár (forint) Fajlagos ár (Ft/kg) Pont (max. 25) Itt vettük
Tesco value, sós burgonyaszirom 247 1976 20 Tesco
Tesco sós burgonyaszirom
159 2650 18 Tesco
Aldi, sós burgonyaszirom 249 1992 17,5 Aldi
Penny Market, Salty sós burgonyaszirom 249 1992 13 Penny Market
Chio, sózott burgonyaszirom 159 3975 9,5 Auchan
SPAR burgonyaszirom 249 1992 9 SPAR
Auchan (zöld zacskós) sós burgonyaszirom 102 2550 8,5 Auchan
Auchan, sós burgonyaszirom 129 2866 6 Auchan
 
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
 
Blogmustra