Fura ízű ciderek tesztje

Soha jobbkor nem jöhetett volna ez a ciderteszt, kánikula is volt, ünneplésre is volt ok, szóval meglehetősen jókor jöttek a jéghideg alkoholos löttyök. Mivel azt már egyszer kiveséztük, hogy melyik a legjobb almás cider, ezúttal a viszonylag új és fura ízekre mentünk rá. Mert hát ugye nem mindenki rajong az almás változatért, meg egyébként sem rossz váltogatni az ízeket. 

A cidereket nem tudományos alapon vizsgáltuk, viszont több hozzáértő is jelen volt a teszten. Összesen 8 különböző ízesítésű szénsavas lónyálat kóstoltunk, és íz alapján pontoztuk őket. Ízelválasztónak valami sajátmárkás ropihalacskát ettünk, és annyira finom volt, hogy elhatároztuk, egy halacskatesztre is szükség lenne. 

A maximálisan elérhető pontszám 35 volt. A jégszívű kollégák megint csak kritikusak voltak, a harmincat még csak meg sem közelítette egyik termék sem. 

Nyolcadik helyezett: Fizz, yellow plum, 7 pont

Egy jó van ebben a ciderben, hogy van a doboz tetején egy vastag alumíniumfólia, ami megvédi a bacilusoktól azt a részt, amit a szájhoz kell emelni. (Egyébként ilyen megoldással már találkoztunk a San Pellegrino termékénél is, azt is nagyon bírtuk!) És akkor nagyjából fel is soroltuk a pozitívumokat. Első (és sokadik) blikkre meg voltunk győződve róla, hogy sárgabarack ízesítésű, aztán kiderült, hogy ez „yellow plum”, ami a sárga ringlószilva - na nem az ízéből, hanem a feliratozásból. 

„Romlott szőlő illat, enyhén savanykás borkezdemény.” „Ennek már a szaga is undorító, olyan, mint egy frissen összepisilt nyilvános vécé a balaton soundon. ha tippelni kellene az ízesítésre, én a testnedv ízesítést mondanám.” „Ennek konkrétan vizelet szaga és -íze van, mintha a fesztiválok nyilvános vécéijei mellett készült volna.” „Nagyon, de tényleg szörnyen büdös. Az íze egy fokkal jobb, mint az illata, de még így is elég rossz. Nem tudom milyen ízű, talán lejárt, avas pezsgőtabletta?” „Talán körte, de ennyi erővel lehetne sárgabarack is. Édes és kész.”

Hetedik helyezett: Strongbow apple cider, red berries, 9,5 pont

Csalódás volt a Stronbow cidere sajnos, pedig eddig nem voltak rossz tapasztalataink vele. Főleg, hogy vezető helyen szerepel a márka a budapesti éjszakai szórakozóhelyek italkészletében. Jó, persze válogatni sem nagyon lehet a különböző cider márkák között, a Somersby és a Strongbow szépen belakta magát a vezető helyre és egyelőre nem tűnik úgy, hogy újabb ciderek törnének be a bulipiacra. Mindenesetre a hiperek és szuperek polcain lapul meglepetés, mi is innen válogattuk a többi italt. Ezen a megmérettetésen leginkább csak jobbakat ittunk, így most egy darabig biztosan búcsút intünk a Strongbownak.

„Tévedtem, ez konkrétan méreg. Könyörgöm, még nagyon részegen és világfájdalommal telve se nyúljon ez után.” „Ez valami förtelem, ez egy rettenet, minősíthetetlen, szerintem koccintóst csempésztetek a ciderek közé.” „Okádék, már a szagától is rosszul vagyok :(.” „Fogalmam sincs milyen ízű, áfonyás-epres-málnás? Ebbe is beleborult a cukor.” „Málnaszörp ízű, abból viszont nem a legjobb típusú. Így viszont nem innék meg belőle azonnal fél litert.”

Hatodik helyezett: Kopparberg, strawberry and lime, 17 pont

Itt hirtelen nagy ugrás következik, a svéd Kopparberg ugyanis bőven túljutott a 10 ponton, de a 20-at már nem sikerült elérnie. Nagyon fura, hogy többeknek a marcipán jutott eszébe az ízéről, valakinek meg a Gabi fogkrém ugrott be. Ami biztos: nagyon édes.

„Ez valami igen édes, marcipánjellegű történet, felejtős.” „Ez nagyon jó, az egyik kedvencem, szerintem epres, és kicsit a kevert likőrre emlékeztet, de csak a jó tulajdonságaiban.” „Ezt nem vagyok hajlandó meginni. Olyan, mint a folyékony marcipán.” „Olyan, mint a gumicukor folyékony formában, túl édes.” „Azt mondanám elsőre, hogy epres (valaki eltalálta! valaki eltalálta! - a szerk.), de nem vagyon biztos benne. Egyébként nem rossz.”

Ötödik helyezett: Kopparberg, mixed fruits, 17,5 pont

Alig kapott több pontot a Kopparberg másik cidere, aminek állítólag lázcsillapító szirup íze van - viszont van akinél ez nem hátrány. A társaság nagyobb részének nem ízlett, két kóstoló azonban nagyon bírta. 

„Lázcsillapító illat és íz, erre nincsenek szavak.” „Másik kedvencem, szerintem erdei gyümölcs ízesítése van, és olyan, mint a köhögés elleni szirup, amit végre legálban fogyaszthatok, amint megtudom, mi ez!!” „Augmentin szaga van, amúgy finom.” „Tök kellemes feketeribizlis illat, erős kontraszt, hogy rettenetes hányásíze van.” „Illatra és ízre is gyógyszer. Gyerekkoromban nem szerettem, most se jön be nagyon.” „Feketeribizlis, ugye? Nekem nagyon bejön, savanykás de közben édes is, jó szénsavas, tetszik."

Nagyedik helyezett: Carling cider, lime and mint, 20,5 pont

Egy nem édes cider, aminek mentás íze van, és egyáltalán nem rossz. Ha valaki ódzkodik a mojitótól, válassza ezt. Sokkal könnyebb és enyhébb ital, és nagy valószínűség szerint nem is fog fejre állni egy üvegtől a kánikulában. Azok a kollégák szerették nagyon, akik inkább száraz, mint édes italokra buknak.

„Menta illat, beazonosíthatatlan ízvilág de legalább nem túl édes.” „Ez egészen biztosan bodzás, és talán egy kicsi mentol is van benne. Jobb híján elmegy, de ha lehet választani, inkább sörözöm, mint ez.” „Tablettás bor íze van, mintha pezsgőtablettát innék.” „Mi ez, mojitós cider? Valami mentás cucc, nem ragad össze a szám se, ez tetszik.” „Nagyon fura az illata, kábé mintha gyógyfüvet öntöttem volna pezsgőbe. Ízre meg mentolos, és nekem ez azért nem jön be, mert a cider ne legyen mentolos. Vagy legyen savanykás angolos cider, vagy baromi édes gyümölcsös. De mentolos ne legyen.” „Azta, ez mentás, nagyon ötletes a nyárban és finom is!”

Harmadik helyezett: Sunburst, cherry cider, 21 pont

Óriási meglepetés volt ez a termék, mert amellett, hogy olcsó, bomba íze is van. Pont olyan, mintha a Meggy Márka alkoholos verziója lenne, tényleg menő cucc! 

„Meggyszörp és lónyál keveréke.” „Pontosan olyan íze van, mint a meggyes márkának, nagyon jó! szóval gondolom, meggyes ízesítésű. Amúgy semmi extra.” „Ez 1:1 olyan, mint a meggymárka (volt)!” „Ez egy durván túl édes, nagyon enyhén alkoholos málnaszörp. Nem tetszik.” „Egyértelműen meggyes és szintén nagyon jó, az illata is olyan mint az ipari meggybefőtt leve.” „Meggyszörp ízre és illatra is, jó szénsavas. Pillanat, lehet, hogy ez cseresznye? Nem túl édes, finom, hát ez tök jó!”

Második helyezett: Carling cider, cherry, 22,5 pont

Elég savanykás cider, szóval nem ragasztja össze a szájat és vattát sem fog köpni miután megitta. Melegben nagyon kellemes lehet belőle egy jó hideg üveggel. Vagy kettővel.

„Meggyaroma a vegyianyag nagykerből, erősen összerántja az ízlelőbimbókat, igen savanyú karcos lecsengés.” „Cseresznye ízű, és pont kellemes. Olyan, mint egy cseresznyés rágó.” „Nagyon finom, itatja magát. Annyi, hogy nincs annyira alkoholos utóíze.” „Ez rémes, erős szintetikus gumibogyószörpíz, sok-sok cukorral.” „Valami piros bogyós gyümölcsös lehet, nem rossz.” „Nagyon finom! Irtó savanyú, sok belőle savat okozhat szerintem. De jó.”

Tesztnyertes: Hornsby's, eper és lime, 25 pont

Méltán érdemelte ki a Hornsby's terméke az első helyet, mindent tud, amit egy ízesített cidernek tudnia kell. Próbálja ki, ha eddig még nem tette volna, és írja meg nekünk tapasztalatait!

„Savanyú eperszörp alkoholos ízjegyek nélkül.” „Meghatározhatatlan pirosbogyós gyümölcs íze van, amit semmiképpen nem innék, mert túlságosan édes.” „Első kóstolásra nem finom, de pár korty után már az. Az íze tippre meggy/cseresznye, de én ezekben nagyon rossz vagyok.” „Eperízű édes izé, meg nem mondanám, hogy van benne alkohol. Amúgy, eperszörpnek nem rossz.” „Olyan mintha egy nagyon finom szörpöt iszogatnék, bármennyit meg tudnék inni belőle.” „Ennek olyan színe van, mint a gyerekkori málnalének, ilyen neonos pirosas narancsos. Kicsit savanykás, nagyon jó, ez mi? Mert szeretnék ilyet venni!!!”
  
Termék neve Ára (Ft) Fajlagos ára (Ft/l) Pontszám (max. 35) Itt vettük
Hornsby's 449 1360 25 Tesco
Carling cherry 299 997 22,5 Tesco
Sunburst, cherry 229 693 21 Auchan
Carling, menta és lime 299 997 20,5 Tesco
Kopparberg, vegyes gyümölcs 899 1798 17,5 Tesco
Kopparberg, eper és lime 899 1798 17 Tesco
Strongbow, red berries 249 755 9,5 Tesco
Fizz, yellow plum 449 898 7 Tesco
 
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra