Nézze meg, mit viselt Michelle Obama az európai turné alatt!

Június második hetében ejtette meg rövid, két országra kiterjedő európai turnéját az Egyesült Államok elnöke és a First Lady, akik két kamaszkorú lányukkal érkeztek a kontinensre. Michelle, Sasha, illetve Malia Obama természetesen a városnézésen kívül több hivatalos programon is részt vettek, volt szerencséjük együtt teázni Harry herceggel, találkoztak Anglia miniszterelnökével, David Cameronnal és feleségével, de szakítottak időt az iskolalátogatásokra, felhívták a figyelmet a helyes táplálkozásra, valamint felkeresték a NATO avianói főhadiszállását is.

Mint mindig, a divatmagazinokat ezúttal is jobban érdekelte, hogy milyen designerruhákban jelent meg az elnökfeleség a londoni és a milánói helyszíneken. A fashionista.com összeállításából megtudtuk, hogy a divatrajongó Obamáné ezúttal inkább a brit, illetve az olasz tervezők kreációit részesítette előnyben az út során. Az essexi reptéren például egy világoskék-sárga Preen by Thornton Bregazzi ruhában (körülbelül 900 font, azaz 396.135 forint) üdvözölte az egybegyűlteket, a londoni Downing Streeten pedig egy virágmintás Christopher Kane ruhában (kb.1900 dollár, 531.196 forint) kapták lencsevégre. A Harry herceggel való teadélutánon ugyanabban Mary Katrantzou printelt ruhában (kb.1135 font, 499 ezer forint) jelent meg, mint amiben a Mulberry lányiskolát látogatta meg.

Az olasz kiruccanásból az egyik kedvencünk volt az mintás ruha, ami a nigériai születésű, de londoni székhelyű tervező, Duro Olowu idei kollekciójából való és amiben a milánói Malpensa reptérre érkezett meg az elnökfeleség. A designer idei darabjai átlagosan 1200 dollárért (kb.334.554 forint) kaphatóak az online boltokban. Michelle Obama egy kényelmes Missoni ruhában (kb.1060 font, 465.505 forint) tekintette meg a milánói Expo látványosságait, a NATO avianói főhadiszállásán pedig egy piros színű, ezüstgombos Michael Kors ingruhában (kb.1595 dollár, 444.969 forint) mutatkozott. Az elnök szemünk előtt felnőtt lányai azonban nem követték az európai gardróbfrissítést, ők ugyanis javarészt Kate Spade és American Apparel ruhadarabokban töltötték a rapid vakációt. Nézze meg a galériában, hogy milyen divatos szettekben volt látható Michelle Obama Londonban, Milánóban és Velencében!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek