Kerekesszékeseknek tervezett kollekciót a feltörekvő tervező

A tervező figyelembe vette a kerekes székesek szokásait.
A tervező figyelembe vette a kerekes székesek szokásait.Lucy Jones

Mindent elsöprő innovatív ötlettel nyerte el az idei Womenswear Designer of the Year „Seated Design” néven futó díját a neves Parsons iskola walesi diákja, Lucy Jones, aki kerekes székeseknek tervezett kollekciójával hívta magára a szakma és a sajtó figyelmét. „Egyszer az egyik tanárom mondta, hogy olyan dolgot tervezzek, ami megváltoztathatja a világot. Akkor belegondoltam, hogy én a divatvilágban mozgok, mégis hogyan változtathatnám meg a világot?” – emlékszik vissza a kezdetekre Jones.

Jonesnak mégis sikerült teljesítenie tanára tanácsát, az ötletet pedig unokatestvére, Jake adta, aki annak ellenére, hogy bal oldalára teljesen lebénult, minden szokásos napi rutinfeladatot el tud látni, kivéve az önálló öltözködést. „Emlékszem, arra gondoltam, hogy mégis milyen furcsa, hogy a világ egyik legjobb designeriskolájába járok és mégsem foglalkozik senki ezekkel a kérdésekkel” – mondja a fiatal tervező, aki egy olyan nadrágot tervezett unokatestvérének, amit egyedül, egy kézzel is könnyedén le tud magáról venni.

Mint utólag kiderült, ez a projekt meghatározta Jones főiskolai élményeit, olyannyira, hogy a nemrég megtartott Parsons Fashion Benefit rendezvényen díjjal jutalmazták munkáját és elismerték, hogy egy olyan szegmenst célzott meg kollekciójával, amit nemcsak a divatipar, de gyakran a társadalom is hajlamos teljesen figyelmen kívül hagyni. Jones 2014 nyarán kezdett bele a kutatásokba, amikor úgy döntött, hogy a fogyatékkal élőkre fekteti a hangsúlyt debütáló kollekciójával. A kivitelezéshez nagy segítségére volt a manhattani és a brooklyni United Cerebral Palsy egyesület, amelyeknek tagjai hozzájárultak a fókuszcsoportos kutatásokhoz és végül több mint száz fogyatékkal élő emberrel sikerült emailes és személyes interjút készítenie ruhaterveihez.

Az elszánt tervező körülbelül ugyanebben az időben adta fel hirdetését a Craiglistre és a Yahoora, ahol olyan személyt keresett, aki hajlandó lenne modellkedni a terveihez. Hamarosan rátalált a sclerosis multiplexben szenvedő Ronnie-ra, akivel egy nyáron át kéthetente találkozott az egyeztetések miatt, de Jones természetesen a tervekről is kikérte a lány véleményét. „Amikor találkoztam Ronnie-val, hirtelen valami beugrott. Ő egy nagyon vicces lány” – mutatja be a tervező a segédjét, aki még a Parsons diákjai által készített bemutatkozó kisfilmben is helyet kapott a szezonban.

MTMwMzIzMDg5NzczODMyODM1
Lucy Jones

„A Ronnie-val való munka során vettem észre igazán a problémákat és kezdtem el keresni a lehetséges megoldásokat. Néhány igencsak bonyolult probléma merült fel például a nadrág designnal kapcsolatban. Az átlagos nadrág boka résznél túl rövid volt, hátul viszont túl mélyen kivágott” – állapítja meg a tervező, akinek speciális igényeket is figyelembe kellett vennie a munkafolyamat során, mint például a karfára támasztott könyök formáját, méretét, súlyát, valamint a váll és a kar izmait. Mindent összevetve, a tervező szerint az anatómiai kérdések és aggályok éppen olyan fontos szerepet játszanak a tervezés során, mint az esztétikai, valamint az érzelmi kényelem.

Jones a munka során mindvégig szem előtt tartotta a ruhákhoz való demokratikus megközelítést, aminek köszönhetően kollekcióját bárki viselheti, nemcsak a fogyatékkal élők – számol be a fashionista.com az innovációról. „Nem akartam adaptív designerként bemutatkozni, csak azt szerettem volna, hogy a tervezők a kezdetektől fogva szem előtt tartsák a fogyatékkal élők igényeit is" – mondja a 23 éves Jones, aki többek között Marc Jacobs és Anna Wintour előtt mutathatta be kollekcióját New Yorkban.

MTMwMzIzMDg5NzczODYwMTE0
Lucy Jones

A feltörekvő designer diáktársával, Blaire Moore-ral egy „Empowering Imagination” nevű díjat is bezsebelt, amelynek keretében ellátogathatnak a Kering olaszországi gyáraiba, kirakatot kapnak a Saks Fifth Avenue-n található üzletében és mentori támogatásban részesíti őket a Style.com. „Nem tudom elhinni, mindig is azt gondoltam, hogy a Parsons csak a B tervem lesz. De kiderült, hogy az iskola tökéletes környezet arra, hogy megváltoztassuk a divatvilágot. Az, ahogyan itt a szociális kérdésekkel, az innovációval és a fenntarthatósággal foglalkoznak, az egészen elképesztő” – áradozik Jones, akit társadalmi innovációja miatt a The New School is támogatott 2500 dollárral (kb.694.290 forint).

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek