OFFLINE

Tízezer forint, hatezer strassz és két hónap

2015. május 26., kedd 14:18

Két dolog is bizonyítja, hogy a Redditen futó ethical_rhyme felhasználónak van sütnivalója: egyrészt nem költött 6000 dollárt (1,6 millió forintot) a Loubuotin strasszokkal kivert cipőjére, másfelől pedig az eredeti árának töredékéből, 10 ezer forintból elkészítette annak hasonmását. A kék kövecskék mellett természetesen a vörös talpak sem maradtak el – derül ki a Dailymail cikklből.

A DIY-projekteket kedvelő felhasználó először is beszerzett egy hasonló fazonú cipőt (Steve Madden egyik akciós lábbelijét 25 dollárért), 6000 strasszt, akrilfestéket és ragasztót.

Első lépsésként a sarkokat és a cipő felsőrészét festette kékre. Ezután körberagasztózta a talpat, majd a Louboutin-ekhez hasonlóan vörösre festette - a biztonság (és a fényesség) kedvéért pár réteg poliuretánt is felvitt rá. A Swarovski-kristályokat három, különböző méretű (3-5-6 milliméter átmérőjű) kék strasszkővel imitálta – ezeknek a felvitelét általában tévé- és sorozatnézés közben végezte és összesen két hónapig tartott. Először a talp köré épített fel egy sort a legkisebb darabokból, majd ezután kezdte el "kitölteni" a nagyobbakkal. „Addig folytasd a ragasztgatást, amíg nem látsz az álmaidban is kék strasszokat" – írta a rövid, de tömör és hasznos tanácsot.

Mindezt egyébként nem magának készítette, hanem a húgát szerette volna meglepni vele a szalagavatója alkalmából. A galériánkban megnézheti az alkotási folyamatot.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 

Ne maradj le semmiről!

Blogok, amiket olvasunk

JEGYZETLAP Posztnyár szindróma

Ha csak sóhajtozunk, és utáljuk, hogy vége, egyre nyomorultabbul érezzük magunkat. Négy lépés, hogy a szeptembert is élvezni tudd!

STÍLER Netes szépségdilik: ezeknek ne dőlj be

Ha nem akarsz úgy kinézni, mint egy cirkuszból szabadult bohóc, ne a csodatévő appok képeinek higgy, hanem a tükörnek. Az ugyanis nem halványítja el a bőrhibákkal együtt a sminkedet is.

HOMÁR Fifikás, de bebukott parkolóteszt budán

Jó napot, miért büntetnek meg, ha még a fizetőövezet kezdetét jelző tábla előtt parkolok, a nem fizető zónában? Csak. Parkolócég, 12. kerületi módra.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta