Teszt: mit tudnak a vacsoradobozok?

Bécsben találkoztam először olyan üzlettel, amelybe betérve egy menühöz összeállított mennyiségű élelmiszercsomagot vásárolhatunk, hogy aztán a kiporciózott termékekből főzzük meg az ebédet vagy a vacsorát. Azaz kitaláljuk, hogy hány főre szeretnénk főzni és mit, és a bolt összeállítja a csomagot, fűszerestül, zöldségestül, húsostul.

Ennek továbbfejlesztett változatában házhozszállítással kapjuk meg a kinézett ételeket. Budapesten jelenleg három ilyen cég működik - vagy legalábbis mi ennyit leltünk fel - ezért is határoztam el, hogy mindegyiket kipróbálom. Ideális alany vagyok. Ritkán főzök magamnak, nem is vagyok túl profi, de értékelem a kényelmet, és ezért időnként hajlandó vagyok magasabb árat fizetni. 

1. Én főzök

Az Én főzök oldala még tesztelés alatt áll, de ők az egyetlenek, akiknél aznapra lehet rendelni. Tehát ha a kedves bejelentkezik, csak rájuk kell csörögni, és már jön is az ellátmány. A könnyen áttekinthető oldalon 9 féle ételt sorolnak fel, az ételek mellett jelezve van, hogy vegetáriánus, paleo, könnyű vagy nehéz az elkészítése. Azt is jelzik, hogy mennyi idő alatt készül el az étel, ha valakinek ez lenne a szelekciós szempontja.

Az adott étel nevére rákattintva egy pdf dokumentum jön elő, amelyen nem csak hülyebiztosan fel van sorolva, hogy mit és milyen sorrendben kell elkészíteni, hanem az is, hogy honnan származik az adott élelmiszer, ki a termelő.

Extra a csomagban a sütőpapír, ami nyilván magamtól nem jutott volna eszembe, de biztos anyáztam volna, ha vasárnap kezdek főzni, és kiderül, hogy nincs. És, igen tudom, nem minden a sütőpapír, anélkül is lehet élni. Én viszont utálok tepsit elmosni.

Az általam rendelt étel a Baharat csirke karamelizált répával névre hallgatott, és az ígéret szerint 30-60 perc alatt lehet elkészíteni. A rizses, arabos ízvilágú étel receptleírása jó volt, teljesen hülyebiztosan vezetett végig a folyamaton. A munkával eltöltött idő 25 perc környékén alakult, ezután csak várni kellett, hogy minden megsüljön.

Be kell vallanom, nem volt húsklopfolóm, így a folyamat ezen része kimaradt, de így is jól sikerült a vacsora, csak tovább tartott a hús elkészítése. A megadott mennyiségek stimmeltek, a 15 deka rizs 3 főnek is bőven elég volt, az étel nem lett túl sós, és sótlan sem. A csirkemellfilé kifejezetten jó volt, és ez nem csak a pácnak volt köszönhető. Engem megvettek, ráadásul ez az egyetlen cég, akik minden nap szállítanak házhoz.

2. Gourmetbox

A Gourmetbox abban különbözik a többi dobozostól, hogy sous vide technológiával készült ételt kínál, azaz az elkészítési idő egyrészt nagyban lerövidül, másrészt biztosan nem fogjuk elégetni, szétfőzni az adott húsfélét. Itt egyébként ezen technológiával készült húsokat is lehet rendelni, önállóan. Ez nem a vegetáriánusok helye, itt repkednek a húsok, de fitnessz ételek is vannak az ajánlatban.

Az általam tesztelt kétféle étel a Tanyasi csirkemell zöldfűszerekkel töltve, sütőtökpürére tálalva, sült céklával és a Szűzpecsenye baconben sütőtökös zsályás rizottóval, petrezselymes sült céklával volt. Igen, tudom, kicsit egysíkú az izlésem, a sütőtök és a cékla bármikor jöhet. A furcsa csak az, hogy ezeknek most nem igazán van szezonja, ráadásul azon növények közé tartoznak, melyeket egész télen lehetett enni, így tavaszra már mindenki elunhatta őket - kivéve persze engem.

A kinézetre legszegényesebb fogásokat volt a leggyorsabb elkészíteni. A köreteket és a húst zacskóstul kellett átmelegíteni, majd a húst még átsütni a céklával. A tálalás olyanra sikerült, amilyenre, pedig a dobozon a tálalási javaslat is rajta van, na ilyen, amikor nem sikerül.

A hús leginkább borsos volt, a csomaghoz mellékelt sót én kihagytam, mert nem igazán vonz a sós íz, a cékla pedig olyan volt, mint egy al dentére főzött, szinte nyers darab. Bevallom ettől vártam a legtöbbet, de ez okozta a legnagyobb csalódást. A futár viszont mindent megtett, hogy a csomagom célba jutassa, és mivel egy darabig úgy tűnt, hogy elrabolták az UFO-k, ezért kb. két percenként egyeztettük, de a sokadik hisztérikus hívásomra sem csapta rám a telefont.

3. Kitchenbox

A Kitchenboxot nem volt könnyű megszereznem, de nem azért, mert a cég megbízhatatlan volt, csak a kiszállítás esett pont a Munka ünnepére, ezért nem sikerült oda letenni a csomagot, ahová kértem, de hamar tisztáztuk, és megkaptam a minden bizonnyal legdizájnosabb dobozt, amin látszott, hogy a cég igen megtervezett mindent az indulás előtt.

A doboz tartalma első pillantásra rémületesen sokféle volt, de igazából nem volt olyan vészes a dolog, mint ahogy látszott. A "Tofus, zöldséges malacfasirt-nyárs currys kókusztej mártásban lencsével" receptje jól érthető volt, könnyű volt követni, a csomagolás megvédte az alapanyagokat.

Az elkészítési idő nekem 54 perc lett, ami nem olyan vészes, végig jól szórakoztam a kamasz fiammal, aki lelkesen követte a receptet. Két és fél negatívumot tudnék kiemelni, az egyik,hogy a halszósz sóssága miatt irgalmatlanul sós lett a fasirt - nem csak szerintem, a család több, sózni szerető tagja szerint is - a másik, hogy bár a megadott mennyiség 10 dekányi vörös lencse lett volna, valamiért én csomagolással együtt 42 grammnyit kaptam - egy icipici műanyag tálkában. A babérlevél pedig elvileg kettő volt, gyakorlatilag egy, de én nem éreztem hiányát.

Egyébként a megadott mennyiségekhez képest a többi alapanyagból egy kicsivel több érkezett, látszott, hogy biztonságra törekedtek a recept összeállítói. A fázisfotókkal ellátott recept alapján gyerekjáték volt elkészíteni az ételt, ami igen jó lett. Ha valamibe belekötnék, az az, hogy teljesen felesleges bele a tofu, hisz íze nincs, maximum szaporítja a húst, de erre meg nem igazán van szükség, ha lett volna elég lencse, tofu nélkül is jóllaktunk volna tőle.

Családi vita bontakozott ki abból, hogy ez az egész dobozosdi egy úri marhaság, vagy erre van valós igény. Ezt persze majd a piac eldönti, de azoknak, akik bizonytalanok a főzésben, nincs kedvük vagy idejük extra alapanyagok után járkálni, vagy be akarják vezetni a kamasz gyereküket a főzésbe, azoknak szerintem megkönnyíti az életét, még akkor is, ha mindenki tisztában van vele, hogy nyilván ha minden van otthon, nem kerül ennyibe egy adag étel. A kényelmet viszont így, vagy úgy, de meg kell fizetni.

   Árak Minimum rendelés szállítás vegetáriánus választék
Én főzök 1100-1600 Ft 2 főre heti 5x van 9 féle
Gurmetbox 1790.- 3000.- heti 2x nincs 15 féle
Kitchenbox 1500.- 3000.- heti 2x van 9 féle
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek